Hétfő délután 16 órakor érkezett riasztás a zárányi és cinfalvi tűzoltókhoz, hogy Cinfalván (Siegendorf), a Gewerbezone Ost mögötti területen tűz ütött ki. A lángok közvetlenül az egyik lakópark mellett, egy mesterséges domboldalban csaptak fel. A Bezirksblatt információi szerint feltehetőleg fiatalok “szórakoztak” petárdákkal, ez okozhatta a tüzet, ami az erős szélnek köszönhetően gyorsan elterjedt. Nagyjából 3500 négyzetméternyi aljnövényzet kapott lángra, a füst pedig beborította az egész környéket. A kivonuló 25 tűzoltó gyorsan megfékezte a lángokat és bár később ismét riasztották őket, újabb tűz már nem keletkezett.
Archives: kismartoni járás
Most akkor mi lesz a gyorsforgalminkkal?
Hetek, hónapok, évek óta téma Sopron gyorsforgalmi úthálózatba való bekapcsolása. Bár a környéken több autópálya és gyorsforgalmi út is van, konkrétan a várost eddig nem érte el egyik sem. Márpedig ez éppen megvalósítás alatt van, ha több éves késéssel is, jövő évre elkészül az M85 Csorna-Sopron szakasza. De mi lesz a folytatással?
Az M85 Sopron környékén nagyon látványosan készül. A környéken autózók időszakos forgalomkorlátozásokkal, sárral, indokolatlan sebességkorlátozó táblákkal kell, hogy számoljanak a környéken élők számára pedig mindennapos lett a por, a nagy teherforgalom és a munkagépek keltette zaj. A térség gazdasági fejlődéséhez ugyanakkor két dologra szükség van: jó vasútra és jó közutakra. Ez utóbbi érdekében is épül most a gyorsforgalmi, meg persze azért is, hogy levegye a terhet a 85-ös útról, illetve a 84-es út egy szakaszáról. Tapasztalatból mondom, ahol már elkészült a gyorsforgalmi a sima főúttal párhuzamosan, ott a “régi” főút teljesen kiürült, nézzük csak meg a 85-ös Csorna és Győr közötti szakaszát, de vethetünk pillantást a 86-osra is Csorna és Szombathely között. Kellemesen, értelmes tempóban lehet közlekedni, a buszok és kerékpárosok is nyugodtabban vehetik igénybe az utat.
Ami az út folytatását illeti, legutóbbi céldátum a “Fertőrákos forgalmi csomópont” és az országhatár közötti szakaszra 2024 volt. Ezene a szakaszon egyébként még konkrét munka nem is folyik, a régészeti feltárásokat viszont megkezdték. A burgenlandi úthálózathoz való csatlakozással lehetnek még problémák, ugyanis újra feléledt az a kezdeményezés, mely szerint a környező települések, így Vulkapordány, Cinfalva, Kelénpatak nem szeretnék, hogy egy, az A4-eshez hasonló tranzitútvonal jöjjön létre. Pont az elmúlt hetekben tiltották ki az áthaladó nagy tehergépjárműveket a környékről, igazából egy ilyen tiltásnak nem lenne semmi akadálya egy újonnan létesült gyorsforgalmi úton sem.
A települések azonban azt akarják elérni, hogy az A3-as autópálya meghosszabbítása Sopron felé véglegesen kerüljön le a napirendről. A burgenlandi tartományi kormány pedig kikötötte, ha az összes érintett település nem egyezik bele, akkor nem is lesz megépítve az autópálya folytatása. A probléma egyébként elég sokrétű. Fent említettem már, milyen pozitív hozománya lehet egy ilyen gyorsforgalmi útnak, ugyanakkor nem beszéltünk a negatívumokról. Először is, megépítése rendkívül nagy környezeti károkozással jár. Erdőket, legelőket semmisítenek meg, a soproni választási kampányban pedig az egyik ellenzéki csoportosulás részéről szóba került az is, hogy ha megépül az alagút a Bécsi-domb alatt, az mindkét felén úgy fog füstölni, mint egy “gyárkémény”. Mindezt Natura 2000-es övezetben, bár tény, hogy eleve azért lesz alagút, hogy a dombot ne kelljen teljesen letarolni.
Egy másik negatív hozománya lehet az új gyorsforgalmi összeköttetésnek az, hogy még többen érkeznek a térségbe. Sokakat ugyanis jelenleg az tart vissza az ingázástól, vagy egyáltalán a Sopronba vagy Burgenlandba költözéstől, hogy nem közelíthető meg kényelmesen és gyorsan, idióta autósok miatti gyomorgörcs nélkül.
A közösségi médiában egyébként felmerült, hogy esetleg az M85 nem az A3-hoz kellene, hogy csatlakozzon, hanem inkább az S31-eshez Kismartonnál, vagy az S4-eshez Borbolyánál. Hogy ezek valós alternatívaként is léteznek-e, egyelőre nem tudni.
CSÖKKENHET A FORGALOM! Eltűnik a kamionok egy része a Sopron környéki utakról
Sopron városának helyzete a rendszerváltás előtt igen különleges volt, a vasfüggöny leereszkedését követően gyakorlatilag el lettünk vágva a külvilágtól. A rendszerváltás, a schengeni övezethez való csatlakozás, az osztrák munkaerőpiaci nyitás, valamint a teherfuvarozás felértékelődése átjáróházzá változtatta a környéket, ehhez még hozzájárult az is, hogy több gyorsforgalmi út is belátható közelségbe került, nemzetközi forgalom szempontjából fontos pont lett a soproni járás.
Ezt tudják azok is, akik a 84-es vagy 85-ös, esetleg a B16-os vagy B62-es utak mentén élnek. Burgenlandi oldalon most összefogott több település, Sopronkeresztúr, Alsópéterfa, Harácsony és Lakompak, hogy csökkentség a tranzitforgalmat. A napi több, mint 400 kamion ugyanis több helyen a falu központján robog át, ami élhetetlenné tette az életet. Az elviselhetetlen zaj mellett jelentős környezeti terhelésnek lettek kitéve a falvak, amit a környék polgármesterei megelégeltek. A Kőszeg-Rőtfalva és a Hegyeshalom-Miklóshalma határátkelők után a Kópháza-Sopronkeresztúr határátkelő volt az, ahol akár 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek is áthajthattak, Kelénpatak felé 20t súlykorlátozás volt érvényben eddig is.
Az elmúlt időszakban az osztrák hatóságok több burgenlandi határátkelőnél is felmérést végeztek, megállítottak rengeteg 3,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművet, és megkérdezték, hova tartanak, és milyen egyéb útvonalat választhatnának. Az eredmény alapján pedig kiderült, a tranzitforgalom legnagyobb része minimális plusz kilométerrel és minimális plusz költséggel választhat másik határátkelőt és útvonalat a szállításra. Ennek értelmében pedig mind a Sopron-Klingenbach, mind a Kópháza-Deutschkreutz határátkelőnél 7,5 tonnás súlykorlátozás lépett életbe. A tiltás nem vonatkozik azokra a tehergépjárművekre, amiknek a környéken van dolga, azaz a “célforgalom” illetve a “forrásforgalom” kategóriákra. Arra a kérdésre, hogy állapítják majd meg, hogy egy kamion épp a környékre tart, vagy pedig távolabbi célja van, Heinrich Dorner közlekedésért felelős tartományi tanácsos azt válaszolta, mindenkit megállítanak, és meg fogják kérdezni, hova tart. A súlykorlátozás már életbe lépett, az erre figyelmeztető közlekedési táblákat az elkövetkezendő 3-4 hétben helyezik ki az érintett útszakaszokra.
A legközelebbi határátkelő, melyen 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek is áthajthatnak tranzitforgalom céljából, térségünktől északra Hegyeshalom-Nickelsdorf, tőlünk délre pedig Kőszeg-Rattersdorf. A felmérés szerint egyébként a környéken csak áthaladó kamionok teljes útvonalának mintegy 4%-át teszi ki egy másik határátkelő választása. Burgenland tartomány az érintett településeken 79%-os teherforgalom-csökkenést vár az intézkedéstől. Jótékonyan hathat a tiltás a határ magyar oldalán elhelyezkedő települések forgalmára, így Nagycenk, Kópháza, Sopronkövesd és például Pereszteg-Sopronszécsény is kisebb teherforgalommal kell, hogy számoljon a közeljövőben.
A sajtótájékoztatón egyébként felmerült az M85 -ös gyorsforgalmi út, valamint az A3-as autópálya csatlakozásának kérdése is, kiderült, szerencsére még nem lefutott kör az, amit Hans Peter Doskozil nemrég Orbán Viktorral való találkozása után mondott: Tovább zajlanak a tárgyalások osztrák, burgenlandi és magyar felek között, de amennyiben az érintett településeken negatív visszhangot vált ki az útvonal, akár dugába is dőlhet az egész dolog. Ez már csak azért is lenne érdekes, hiszen a jelenlegi soproni helyhatósági választáson több jelölt és jelölő szervezet is azzal kampányol, hogy az M85-össel bekötik Sopront mind a magyarországi, mind a nemzetközi autópálya-forgalomba…
Lángra kapott a nádas Fertőmeggyesen
Hétfőn késő este a fertőmeggyesi víziszínpad közvetlen közelében csaptak fel lángok a Fertő tó nádasában. Az ORF tudósítása szerint szemtanúk arról számoltak be, a tűz az előadást követő tűzijáték közben keletkezett, hivatalos megerősítés azonban még nem érkezett, hogy a tűzijátéknak volt-e köze a tűzesethez. Az oltást nehezítette, hogy a tűz egy nádsziget közepén keletkezett, ezért csónakkal is gyakorlatilag megközelíthetetlen volt. Mivel a tűz a nádason kívül nem érintett semmit, a tűzoltóság szakemberei megvárták, míg számukra elérhető közelségbe terjedtek a lángok, ezt követően oltották el vízsugárral. Az oltási munkálatok egészen reggelig tartottak.
A fertőmeggyesi vízitelepre egyébként is rájár a rúd, legutóbb májusban égett le több hajó a kikötőben.
INDUL A TÖBB HÓNAPOS KÁOSZ! Lezárják a Margitbánya felé vezető utat
Készülhetnek a legrosszabbra a Kelénpatak (Klingenbach) felé gépjárművel közlekedők, ugyanis több hónapra lezárják a Fertőrákos/Sopronkőhida-Szentmargitbánya összekötő út magyar szakaszát. Ezáltal az ottani forgalom nagy része is a 84-es/16-os útra terhelődik majd.
Szerdától egészen októberig teljes szélességében lezárják a Sopronkőhidát illetve Fertőrákost a Páneurópai Piknik Emlékhellyel összekötő utat, a munkálatok azonban még december végéig forgalomkorlátozás mellett zajlanak tovább. Egyedül a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából rendezett programok idejére nyitják meg ideiglenesen az utat augusztus 19-21. között. A megelőző régészeti feltárások és a fakivágási munkák már befejeződtek, az útépítési munkák határidőre történő befejezése, valamint az útépítés műszaki tartalma azonban szükségessé teszi a 8532 számú út teljes lezárását. Érdekes módon az osztrák oldalon szakaszosan újítják fel az útburkolatot (L210-es út), és eddig mindig sikerült úgy dolgozni, hogy ne kelljen hosszabb időre teljesen lezárni az utat…
A projekt keretén belül amúgy az eddig 5 méter széles utat 6 méter burkolatszélességgel és 9 méter koronaszélességgel építik újjá, emellett Sopronkőhida határában 550m hosszan új nyomvonalat is kialakítanak, így létrejön egy új csomópont is.A régi nyomvonal itt majd a környék ingatlanjaiba való bejutást biztosítja szervizút gyanánt. Ami a fakivágásokat illeti, tavasszal már sikerült is rengeteg fenyőt kitermelni, de az útépítésnek áldozatul esett több, a határ felé vezető utak mentén jellemző szederfa (eperfa) is.