Privatizálták a GYSEV Cargo nagyobb részét, de van itt más is

A NER-hez került a korábban a GYSEV 100%-os tulajdonában lévő vasúti fuvarozó cég 62,5 százaléka.

A GYSEV Cargo Zrt. többségi tulajdonosa immáron a Waberer’s International Nyrt., amelyben pedig Tiborcz István a többségi tulajdonos. A tranzakció részeként a Waberer’s további, mintegy 2 milliárd forintos tőkeemelést vállalt a vasúti logisztikai infrastruktúra fejlesztése érdekében, melynek eredményeként a részesedése 70%-ra nő a GYSEV Cargo-ban. A GYSEV Zrt. ugyanakkor a tőkeemelést követően 30%-os részesedéssel kisebbségi tulajdonos marad. A Waberer’s így Magyarország második legnagyobb vasúti fuvarozó cége lesz, ráadásul Magyarország mellett a Raaberbahn Cargo GmbH.-n keresztül immáron Ausztriában, és ettől függetlenül egy korábbi tranzakciónak köszönhetően Romániában is elláthat vasúti fuvarozási szolgáltatásokat.

Közben a GYSEV Zrt.-ben a Strabag kivásárlása után a magyar államnak már kétharmadot meghaladó tulajdonrésze is lett, Lázár János legutóbbi bejelentése szerint pedig tőkeemelésnek köszönhetően már négyötödös többséget is szereztek, így „szorítják ki” az osztrák államot, a GYSEV pedig magyar vasútvállalat lesz. Ez egyébként valamilyen szinten összecseng az új osztrák szélsőjobb-jobb kormány elképzeléseivel, a pletykák szerint ugyanis nem szeretnék előnyben részesíteni a közösségi közlekedést az autózással szemben. Reméljük, azért az osztrák állam nem válik meg a GYSEV-ben lévő megmaradt tulajdonrésztől. Mindenesetre a magyar kormány bizonyos tekintetben már átvette az irányítást a vasúti cégben, ugyanis a nemrég Lázár János által bejelentett tervek szerint a hamarosan érkező, KIFEJEZETTEN a Budapest-Sopron és Budapest-Szombathely közötti közlekedésre szánt GYSEV Stadler Flirt InterCity motorvonatok kisebb része Budapest és Belgrád között fog közlekedni. Emellett a GYSEV-nek nagyobb szerep jut majd Nyugat-Dunántúl, illetve Nyugat-Magyarország vasúti személyszállításának lebonyolításában. Lázár szerint a cél, hogy „a Dunától nyugatra a GYSEV legyen a szolgáltató”. Abból a szempontból ez jó is lehetne, hogy ahol eddig (Magyarországon) megjelent a GYSEV, ott a szolgáltatás színvonala is megnőtt. De ha tovább folytatódik a vasúttársaság „MÁVosítása”, a feladatköreik bővülése, az „osztrák minőség” elengedése, akkor kérdéses, hogy ez a továbbiakban is így lesz-e. A közlekedési miniszter szerint ugyanakkor „a burgenlandiak megnyugodhatnak, a szolgáltatási színvonal marad Ausztriában is, annak ellenére, hogy a GYSEV magyar vállalattá válik.” Hát ez bizony nagyon meggyőző volt (nem).

The post Privatizálták a GYSEV Cargo nagyobb részét, de van itt más is appeared first on Ikvahír.

Fejlesztik a vulkapordányi vasútállomást

Gyalogos aluljárót, valamint még több P+R parkolót kap a vulkapordányi vasútállomás. A GYSEV osztrák székhelyén, Wulkaprodersdorfban november 26-án végezték el az első szimbolikus kapavágást, a munkálatok pedig hamarosan kezdődnek is. Az első kapavágáson részt vett Perényi János, a GYSEV igazgatóságának elnöke, Kövesdi Szilárd, a GYSEV vezérigazgatója, Riba Katalin, a GYSEV vezérigazgató-helyettese, Ulrich Flamm, a klímavédelmi minisztérium infrastruktúra szakértője, Heinrich Dorner, közlekedésért felelős tartományi tanácsos, Fritz Zarits, Vulkapordány polgármestere, Frank Wiemer, Selegszántó polgármestere, valamint Rene Pint, Vulkapordány alpolgármestere. A mintegy 16,2 millió eurós fejlesztésnek köszönhetően a jelenlegi P+R parkoló fejlesztésén kívül létrehoznak még egyet, ahol a jelenlegi 230 mellett további 170 gépkocsi tárolására nyílik majd lehetőség. Meghosszabbítják a két vonatfogadó peront, és mindegyiket aluljáróval kötik majd össze a régi és az új parkolókkal.

Fotó: Landesmedienservice Burgenland
Látványterv: Raaberbahn / Copyright WWW.OLN.AT
Látványterv: Raaberbahn / Copyright WWW.OLN.AT

The post Fejlesztik a vulkapordányi vasútállomást appeared first on Ikvahír.

Fejlesztik a vulkapordányi vasútállomást

Gyalogos aluljárót, valamint még több P+R parkolót kap a vulkapordányi vasútállomás. A GYSEV osztrák székhelyén, Wulkaprodersdorfban november 26-án végezték el az első szimbolikus kapavágást, a munkálatok pedig hamarosan kezdődnek is. Az első kapavágáson részt vett Perényi János, a GYSEV igazgatóságának elnöke, Kövesdi Szilárd, a GYSEV vezérigazgatója, Riba Katalin, a GYSEV vezérigazgató-helyettese, Ulrich Flamm, a klímavédelmi minisztérium infrastruktúra szakértője, Heinrich Dorner, közlekedésért felelős tartományi tanácsos, Fritz Zarits, Vulkapordány polgármestere, Frank Wiemer, Selegszántó polgármestere, valamint Rene Pint, Vulkapordány alpolgármestere. A mintegy 16,2 millió eurós fejlesztésnek köszönhetően a jelenlegi P+R parkoló fejlesztésén kívül létrehoznak még egyet, ahol a jelenlegi 230 mellett további 170 gépkocsi tárolására nyílik majd lehetőség. Meghosszabbítják a két vonatfogadó peront, és mindegyiket aluljáróval kötik majd össze a régi és az új parkolókkal.

Fotó: Landesmedienservice Burgenland
Látványterv: Raaberbahn / Copyright WWW.OLN.AT
Látványterv: Raaberbahn / Copyright WWW.OLN.AT

The post Fejlesztik a vulkapordányi vasútállomást appeared first on Ikvahír.

Miért nem áll itt meg a vonat?

Pereszteg abban a kellemetlen helyzetben van, hogy két oldalról is vasút határolja, mégsem áll meg egyik helyen sem vonat. Pedig a Sopron-Szombathely vasútvonalon még megállóhelye is van, amit a vonalszakasz felújításakor teljesen újjá is építettek. A 2012-es menetrendváltással azonban Pereszteg mellett Nemeskér-Egyházasfalu és Balffürdő megállóhelyeken, valamint Harka állomáson sem állnak meg a vonatok utasforgalmi célból.

Ezt persze lehet az alacsony utasforgalommal magyarázni, vagy azzal, hogy a megállási pontok távol esnek a lakott területtől (Balffürdő mondjuk a házak mellett van), de 12 év alatt sok minden történt. Például egy csomó megállóhelyen és állomáson P+R parkolót és B+R kerékpártárolót alakítottak ki, ami máris megkönnyíti a kényelmes eljutást, valahol pedig a vasúti megálló mellett van buszmegálló is, ezzel teremtve közvetlen átszállási lehetőséget. Két éve pedig bevezették a feltételes megállási rendet is, ami miatt azt hittem, hogy a 2012-ben bezárt megállókat is újranyitják, de nem ez történt. Pedig logikus lenne.

Főleg, mert a közvetlen közelből is tudunk olyan példát, ahol ez mind működik: Wiesen-Sigleß, azaz Rétfalu-Siklósd megállóhely a Sopron-Bécsújhely vasútvonalon. Mindkét településtől távol esik, de van buszmegálló, kerékpártároló, P+R parkoló, a személyvonatok pedig (elvileg) csak feltételesen állnak meg, azaz jelezni kell a leszállási szándékot. Viszont szinte mindig megállnak, mert mindig van fel- vagy leszálló utas. Ki érti ezt?

The post Miért nem áll itt meg a vonat? appeared first on Ikvahír.

Közvetlen vonattal Sopronból a Fertő-tájra

2024. április 13-tól augusztus 25-ig minden hétvégén Fertő-táj vonatokat közlekedtet a GYSEV Zrt. Sopron és az ausztriai Neusiedl am See (Nezsider) között. A vasúttársaság elsősorban turisztikai céllal indított járatainak célja, hogy környezetbarát vasúti közlekedéssel minél többen felkeressék az UNESCO világörökség részévé nyilvánított Fertő-táj magyar, vagy osztrák oldalának településeit, látnivalóit.

Felfedezni a Fertő tó körül pedig mindig van mit. Nagyon sok soproni lakos vesztette el a Fertő tavi vízpart jelentette élményt az ötödik éve zárva tartó fertőrákosi strand és vízitelep hiánya nyomán. Bár nyakunkon a soron következő önkormányzati választás, a politika egyelőre megjósolni se próbálja, hogy mikor mehetünk le egyet csobbani a Fertő egyetlen magyar oldali strandjára. Kimondatlanul is, de ezt az űrt is hivatott betölteni a GYSEV Zrt. által most elindított turisztikai vonatjárat, amelyet az Európai Unió a SUSTANCE projekt keretében kiemelten támogat. A modern Ventus motorvonatokkal közlekedő vonatok szombati és vasárnapi napokon Sopronból 9.08-kor és 15.08-kor, míg Neusiedl am See-ből 11.33-kor és 17.33-kor indulnak. Az új járatok Fertőszentmiklóstól a Fertő keleti partján haladva az összes állomáson és megállóhelyen megállnak. A vonatok kerékpárszállításra is alkalmasak, így a vasúttársaság egyik kiemelt célja, hogy még inkább fellendüljön a tó magyar és osztrák oldalán futó kerékpárutak forgalma.

Kerékpárszállításra kijelölt szakasz a motorvonaton.

A nyári időszakban -az esetlegesen kerékpár nélkül- útnak induló utasoknak vonzó célpont lehet Weiden am See (Védény) és Bad Neusiedl am See (Nezsider-fürdő), hiszen mindkettő állomástól gyalogosan is könnyedén elérhető a két fenti település strandja. Így tehát idén nyáron nem maradhat el annak se a fertő parti strandélmény, aki esetleg korábban Sopronból közösségi közlekedéssel, busszal közelítette meg a fertőrákosi vízitelepet. Csupán a fülledt, műbőrüléses Ikarus busz helyett a GYSEV klimatizált motorvonatait és a jól kiépített osztrák oldali strandfürdőket kell választania. Hideg Soproni sört pedig az otthonról hozott hűtőláda tud szolgáltatni…

Az új járathoz új, rendkívül kedvező díjszabási terméket is kínál a vasúttársaság: a Fertő-táj felfedező jegy egy útra 3 euróba, a 24 órás napijegy felnőtteknek 6 euróba, míg a gyermekek esetében (6-15 év) 3 euróba kerül. A fenti jegyek megváltásával a kerékpárszállítás ingyenes.
A Fertő-táj vonatokról további információk, részletes menetrend az alábbi linken érhető el: https://www2.gysev.hu/utazasi-ajanlatok/belfoldi-utazasok

Nezsider, végállomás. A fedélzeti és osztrák oldali állomási utastájékoztató rendszerek még nem mindenhol üzemeltetek tökéletesen az első napon, de a GYSEV Zrt. munkatársaitól ígéret érkezett a hibák mihamarabbi orvoslása érdekében.

The post Közvetlen vonattal Sopronból a Fertő-tájra appeared first on Ikvahír.