Magasperon épül a kapuvári vasútállomáson

Jelentős munkálatok zajlanak idén a kapuvári vasútállomás területén: a vágányhálózatot teljesen átépítik, illetve 55 cm-es magasperon és átjáró is épül. Ezzel jóval komfortosabb lesz a közlekedés az utasok számára. A több fázisban zajló átalakítási munkálatokat már megkezdte a GYSEV Zrt., a magasperont a tervek szerint ősszel adják át az utazóközönségnek.

A kapuvári állomásépület teljes átalakítása és felújítása 2021-re készült el: megtörtént a külső szigetelés és festés, térkövezés, új burkolatot kapott a váróterem, új vizesblokk várja az utasokat. Jelentős változás volt továbbá, hogy az állomás mellett teljesen új parkoló készült, amely a korábbi 50 helyett 67 gépjármű számára biztosít parkolási lehetőséget.

A GYSEV Zrt. idén folytatja a létesítmény felújítását: több ütemben történik meg a vágányhálózat és a peronok átalakítása. A munkálatok egyik legfontosabb eleme, hogy a fejlesztésnek köszönhetően a kapuvári vasútállomáson is magasperon várja majd az utasokat, jelentősen javítva ezzel az utazás feltételeit.

A munkálatok első fázisát már februárban megkezdte a vasúttársaság: ennek keretében az állomás I. vágányának egyik oldalát megszűntetik, a másik oldala pedig csonkavágányként funkcionál tovább. A megszűntetett I-es vágány helyét így a II-es vágány veszi át. Az így kialakított vágánygeometriának megfelelően a II. és III. vágányok közé az állomásépülettől Győr irányába magasperon épül.

Az I-es vágány bontása után márciusban a IV-es vágány átépítését kezdik meg. Erre azért van szükség, mert a magasperon építése és az azt megelőző bontási munkálatok idejére a III-as és a IV-es vágányok között ideiglenes peron és átjáró fog épülni.

A munkálatok miatt 2025. május 8-a és május 22-e között teljes vágányzár lép életbe, tehát ebben az időszakban vonatok nem közlekednek Kapuvár állomáson. Ebben a két hétben készül majd el az ideiglenes peron és az ahhoz vezető átjáró.

Ezt követően május végétől kezdődik a II-es és III-as vágányok között kialakított új magasperon megépítése, amelynek elkészültéig az ideiglenes peront tudják igénybe venni az utasok.

Az új magasperon őszi átadása jelentősen komfortosabbá teszi a vonatokra a fel- és leszállást: az alacsonypadlós járművekbe csak be kell lépni, de a nem alacsonypadlós vasúti kocsikba is könnyebb lesz fel- vagy leszállni az 55 cm-es magasperonnak köszönhetően.

A GYSEV Zrt. a kivitelezési munkálatok alatt kizárólag a saját üzemi területeit veszi igénybe anyagok, vagy munkagépek tárolására, így a gépjármű parkoló területét nem érintik a munkálatok.

The post Magasperon épül a kapuvári vasútállomáson appeared first on Ikvahír.

Fejlesztik a vulkapordányi vasútállomást

Gyalogos aluljárót, valamint még több P+R parkolót kap a vulkapordányi vasútállomás. A GYSEV osztrák székhelyén, Wulkaprodersdorfban november 26-án végezték el az első szimbolikus kapavágást, a munkálatok pedig hamarosan kezdődnek is. Az első kapavágáson részt vett Perényi János, a GYSEV igazgatóságának elnöke, Kövesdi Szilárd, a GYSEV vezérigazgatója, Riba Katalin, a GYSEV vezérigazgató-helyettese, Ulrich Flamm, a klímavédelmi minisztérium infrastruktúra szakértője, Heinrich Dorner, közlekedésért felelős tartományi tanácsos, Fritz Zarits, Vulkapordány polgármestere, Frank Wiemer, Selegszántó polgármestere, valamint Rene Pint, Vulkapordány alpolgármestere. A mintegy 16,2 millió eurós fejlesztésnek köszönhetően a jelenlegi P+R parkoló fejlesztésén kívül létrehoznak még egyet, ahol a jelenlegi 230 mellett további 170 gépkocsi tárolására nyílik majd lehetőség. Meghosszabbítják a két vonatfogadó peront, és mindegyiket aluljáróval kötik majd össze a régi és az új parkolókkal.

Fotó: Landesmedienservice Burgenland
Látványterv: Raaberbahn / Copyright WWW.OLN.AT
Látványterv: Raaberbahn / Copyright WWW.OLN.AT

The post Fejlesztik a vulkapordányi vasútállomást appeared first on Ikvahír.

Fejlesztik a vulkapordányi vasútállomást

Gyalogos aluljárót, valamint még több P+R parkolót kap a vulkapordányi vasútállomás. A GYSEV osztrák székhelyén, Wulkaprodersdorfban november 26-án végezték el az első szimbolikus kapavágást, a munkálatok pedig hamarosan kezdődnek is. Az első kapavágáson részt vett Perényi János, a GYSEV igazgatóságának elnöke, Kövesdi Szilárd, a GYSEV vezérigazgatója, Riba Katalin, a GYSEV vezérigazgató-helyettese, Ulrich Flamm, a klímavédelmi minisztérium infrastruktúra szakértője, Heinrich Dorner, közlekedésért felelős tartományi tanácsos, Fritz Zarits, Vulkapordány polgármestere, Frank Wiemer, Selegszántó polgármestere, valamint Rene Pint, Vulkapordány alpolgármestere. A mintegy 16,2 millió eurós fejlesztésnek köszönhetően a jelenlegi P+R parkoló fejlesztésén kívül létrehoznak még egyet, ahol a jelenlegi 230 mellett további 170 gépkocsi tárolására nyílik majd lehetőség. Meghosszabbítják a két vonatfogadó peront, és mindegyiket aluljáróval kötik majd össze a régi és az új parkolókkal.

Fotó: Landesmedienservice Burgenland
Látványterv: Raaberbahn / Copyright WWW.OLN.AT
Látványterv: Raaberbahn / Copyright WWW.OLN.AT

The post Fejlesztik a vulkapordányi vasútállomást appeared first on Ikvahír.

Egy éve itt még vonatok közlekedtek

A Pottendorfer Linie felújításával kapcsolatban 2023 nyarán vágányzár volt érvényben Ebreichsdorf környékén. Az őszi újranyitástól pedig a vonatok már egy új vonalszakaszon közlekednek, ezzel megszűnt Ebreichsdorf régi állomása a városközpont közelében. Októberben kerékpárral jártam a környéken, és meglepődve tapasztaltam, hogy a régi állomáson már gyakorlatilag sínek sem voltak, a legközelebbi útátjáró is úgy nézett ki, mintha sosem járt volna arra vonat. Pedig egy negyed évvel korábban még a Sopronból Bécsbe tartó szerelvények is megálltak a régi állomáson.

Érdekesség, hogy a régi állomás épülete előtt az első vágányt egy darabon meghagyták, ahol a Badner Bahn, azaz a Baden-Bécs HÉV (Wiener Lokalbahn) két régebbi szerelvényét állították ki.

Az eddigi egyvágányú pálya helyett új, nagyobb sebességre és kapacitásra alkalmas pálya létesült, vadonatúj állomással a város keleti részén. Mellé buszpályaudvar is települt, a jó megközelíthetőséget pedig gyalog- és kerékpárút, B+R kerékpártároló és P+R parkoló garantálja.

The post Egy éve itt még vonatok közlekedtek appeared first on Ikvahír.

Elkészült a soproni vasútállomás felújítása

Megszépült külső, világító vasútállomás felirat, újra látogatható emeleti terasz, kibővített vendéglátóhely, óriás LED fal – elkészült a teljes egészében megújult és részben átalakított soproni vasútállomás. A külső-belső felújításnak köszönhetően mostantól modern, 21. századi körülmények várják az utasokat Sopronban.

A GYSEV Zrt. már a korábbi években megkezdte a komplett épületfelújítást: kialakították a Kormányablakot, Szolgáltatóházat, az Utascentrumot és az állomási óratorony is megszépült, valamint díszkivilágítást kapott.

A 2022 márciusában kezdődő munkálatok célja az egységes építészeti összkép megteremtése, valamint a várócsarnok adottságainak optimálisabb kihasználása volt.

Az elmúlt mintegy fél évben alábbi, fontosabb munkálatokat végezték el a szakemberek:

  • Az épületre kívül kerámiaburkolat került, a külső burkolatot több helyen zöld-sárga minta díszíti
  • Az épület külső homlokzatára világító „Vasútállomás” (Raliway station) felirat került
  • Az érintett épületrészekben kicserélték a nyílászárókat; új burkolatokat, álmennyezeteket, tetőszigetelést helyeztek el a szakemberek
  • Az állomást ellátó vendéglátó egységet, az eXpresszót teljes egészében elbontották, helyette egy tágas fogyasztótérrel rendelkező vendéglátóhelyet építettek
  • Az Állomás utcai emeleti terasz ismét látogatható az utazóközönség számára, mivel az építkezés során összekötötték a belső galériákat
  • Látványos eleme az átalakításnak, hogy egy 9×1,5 méter felületű LED falat helyeztek el a váróterem keleti oldalán
  • A váróterem teljes területén új járólapot kapott, amelyen vezetősávok biztosítják az akadálymentes közlekedést
  • Az aluljáróban helyet kapott a korábban a külső homlokzaton látható rézből készült gőzmozdony dombormű
  • Az állomáson új tűzszakaszhatárokat alakítottak ki, ezzel jelentősen nőtt az épület tűzbiztonsága

Az átadási ünnepségen részt vett Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere is.

A GYSEV Zrt. székhelye, Sopron vasútállomásának utascsarnoka a komplett felújítási munkálatoknak köszönhetően a 21. század követelményeinek megfelelő színvonalon szolgálja az utazóközönséget. Komoly átalakításról beszélünk, amely az elmúlt hónapokban az utazóknak kisebb-nagyobb kellemetlenségekkel járt, köszönjük a türelmet! A munka mostanra lezárult és büszkén mondhatom, hogy 2020 és 2022 között Fertőszentmiklós, Kapuvár, Répcelak és Porpác után Sopronban is megújult, megszépült állomásépületet avathatunk” – mondta el az átadáson Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Az állomásépület most lezárt felújítási munkálatai nem tartalmazták a vágányhálózat átépítést, valamint a peronok átalakítását. Ezek a munkálatok jelenleg tervezési fázisban vannak. A teljes akadálymentesítés liftek kialakításával a következő fejlesztés megvalósulása során érhető el.

The post Elkészült a soproni vasútállomás felújítása appeared first on Ikvahír.