Megint ékszerüzletet raboltak Kismartonban

Két fegyveres támadó rabolta ki ma délelőtt, nem sokkal 10 óra előtt a Kröpfl ékszerüzletet Kismartonban, a Fő utcán. Hogy mit és mennyit zsákmányoltak, egyelőre nem ismert, ahogy az sem tudott még, hogy milyen járművel menekültek az elkövetők a helyszínről. Fotó: BVZ A burgenlandi rendőrök mellett az Alsó-ausztriai valamint a magyar rendőrök is próbálnak nyomukra akadni. Az ékszerüzletben természetesen volt biztonsági kamera, jelenleg ezek képeinek kiértékelése zajlik. A sétálóutca forgalmas volt a rablás idején, több szemtanú is végignézte, ahogy az elkövetők menekülnek. Az ékszerüzlet dolgozói sokkos állapotba kerültek az eset kapcsán, eddig pontos személyleírást nem tudtak még adni a támadókról. Idén tavasszal egy hasonló eset történt szintén a kismartoni belvárosban, akkor egy másik ékszerüzletet rámoltak ki .

tovább:
Megint ékszerüzletet raboltak Kismartonban

Közlekedési balesetek keddje

Az A3-as autópályán a kismartoni csomópont valamint Szárazvám (Müllendorf) között Bécs irányában hajnalban két személygépjármű ütközött eddig tisztázatlan okból kifolyólag. A baleset során az egyik ajtó a szalagkorlát alá szorult. Kiderült, a baleset okozója, egy 46 éves férfi alkoholizált állapotban volt, ő nem sérült meg. A baleset másik résztvevőjét, a vétlen 56 éves nőt kórházban szállították. Fotó: Freiwillige Feuerwehr Eisenstadt Lövő külterületén a 8627-es úton Röjtökmuzsaj felé két személygépjármű karambolozott, majd az egyik autó az útról lesodródva az út melletti füves területen állt meg. A baleset során egy embert feszítővágóval kellett kiszabadítani a járművéből, őt a mentők kórházba szállították. Fotó: Katasztrófavédelem

tovább:
Közlekedési balesetek keddje

Nem működött a mentősáv az autópályán

Közlekedési baleset történt ma reggel az A3-as autópályán, a kismartoni csomópont környékén, a Bécs felé vezető oldalon. Ráfutás következtében a belső sávban mozgásképtelenné vált egy autó, személyi sérülés azonban szerencsére nem történt. A baleset következtében az autópályán rövid időn belül 4 kilométeres torlódás keletkezett, mely megnehezítette a mentést. A Kismartoni Önkéntes Tűzoltóság tett közzé fotókat és videót a Facebookon, ahol látszik, nem sikerült mentősávot kialakítani a tűzoltók, illetve rendőrség számára, akik így csak nehezen tudtak a baleset helyszínére jutni. Kiemelt kép: Freiwillige Stadtfeuerwehr Eisenstadt.

tovább:
Nem működött a mentősáv az autópályán

Tizenötezren a kismartoni kastélyparkban

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre az idei második szabadéti fesztivál Kismartonban, a kastélyparkban. A „Lovely Days“ és a korábban megrendezett „Nova Jazz & Blues Night“ összességében tizenötezer látogatót vonzott, amellyel a szervezők elégedettek. Az időjárás is közreműködött abban, hogy a fesztiválozók önfeledten szórakozhassanak, a rendezvények alatt ugyanis nem volt komolyabb vihar. Az elmúlt szombaton olyan kultikus osztrák zenészek érkeztek Kismartonba, mint a The Doors Alive-Tributeband, Uriah Heep, Zucchero vagy Kris Kristofferson. A kastélypark atmoszférája egyfajta nyaralási hangulatot hozott el sokak számára, a színpad a kastély mögött helyezkedett el, az előtte lévő nagy füves terület pedig a közönség számára volt biztosított. 2015-ig egyébként mindkét fesztivál még Rétfalun/Wiesen lett megrendezve, de aztán a tartomány székhelyére költöztették őket. A látogatók pozitívan értékelték a fesztiválhelyszínt. Schlossparkfestivals, Lovely Days, Festival, Eisenstadt, Schlosspark Egyetlen dolog borzolta csak némiképp a kedélyeket, az pedig a hosszú sorbanállás volt. Az italkiszolgálásnál tömött sorok várakoztak, amik néhány fesztiválozó kedvét szegték, sokan azt mondták, a szervezés Rétfaluban jobb volt. Ennek ellenére a látgatószám mindkét napra, mindkét fesztiválra abszolút optimális volt, a szervezők már készítik a jövő évi programot. (ORF Volksgruppen)

tovább:
Tizenötezren a kismartoni kastélyparkban

Újra szólnak az oszlopi harangok

Majdnem 2 évtizeden keresztül némák voltak a régi templomi harangok Oszlopon (Oslip). Most újra megszólaltak, de már nem a templomtoronyban, hanem egy nem mindennapi haranglábban, a templom mellett. A haranglábat a HTL Eisenstadt diákjai készítették. Sok más ausztriai településhez hasonlóan a második világháború idején az oszlopi templomi harangokat is elkobozták, és ágyúvá alakították őket. 1947-ben a háborúból visszatérők megmenekült életükért hálából három harangot adományoztak a településnek. Ezek 2000-ben új harangokra lettek lecserélve, a régi harangokat pedig nyelv nélkül a római katolikus templom elé helyzeték a világháborús emlékműhöz. Fotó: ORF Burgenland Egy véletlen során most újra megtalálták a harangok nyelveit. Robert Jagschich elmondása szerint a plébánia udvarán a régi toronyórához keresett valamit, amikor rábukkant az ütőkre. Innen jött az ötlet, hogy a régi harangokat újra hangra bírják. Jagschich tanár a HTL Eisenstadtban, és diákjaival közösen szerette volna életre kelteni a harangokat. A diákokat természetesen elkápráztatta az ötlet. Fotó: ORF Burgenland A projekt bemutatása során a tanár a táblára rajzolta fel egy jövendbeli harangtorony tervét. Sok tényezőt kellett figyelembe venni, többek között a harangok meglehetősen nagy tömegét, méretét, mozgatásukat. Heteken keresztül zajlottak a számítások a Fachschule für Maschinenbau és a HTL Eisenstadt diákjai között. A munka során sokat tanultak és tapasztalhattak a diákok, de sokmindent kellett módosítani is a kezdeti tervekhez képest. Az egyik legprecízebb munkát igénylő feladat a harang felszerelése volt, melyben segítséget nyújtott a Harald Nakovich tűzoltóparancsnok. Fotó: ORF Burgenland A harangok rögzítését és az ütők beszerelését követően 17 év után ismét konganak a világháborúból visszatérők adományharangjai Oszlopon. (ORF Volksgruppen)

tovább:
Újra szólnak az oszlopi harangok

Károkat is okozott az erős szél

Csütörtökről péntekre virradó éjjel károkat is okozott az erős, olykor viharos szél Burgenlandban – írja az ORF Burgenland . Főként Észak-Burgenland, azaz Kismarton városa, a Kismartoni járás, valamint a Nezsideri járás voltak érintettek. Darázsfaluban (Trausdorf an der Wulka) egy épület falát döntötte ki a szél, de egy autóbeálló tetejét is megrongálta. Zurány (Zurndorf) és Németjárfalu (Deutsch Jahrndorf) környékén az L203-as utat le is kellett zárni, ugyanis több fa is kidőlt, amik elzárták az utat a forgalom elől. Kismartonban (Eisenstadt) egy kerti ház tetejét kellett a tűzoltóknak biztosítani, mert félő volt, hogy a szél azt is lebontja. Péntek délelőtt Kismarton történelmi belvárosában biztonsági okokból zárva maradt az adventi vásár is. Pinkafőn (Pinkafeld) az evangélikus plébániatemplom tetőszerkezetét rongálta meg az orkán. A Facebookon pedig a Hitradio Ö3 oldalára tették ki az alábbi videót, amin látszik, hogy Védenynél (Weiden am See) mekkora hullámokat csapott a szél a Fertő tó vizén. (ORF Burgenland, Radio OP, Hitradio Ö3) (Nyitókép: illusztráció, IkvaHír archívum)

tovább:
Károkat is okozott az erős szél

Tarifamódosulások, megszűnő VOR zónák – Változások a közösségi közlekedésben

Több változást is tartogat a július azoknak, akik az ausztriai Keleti Régió Közlekedési Szövetség, azaz Verkehrsverbund Ost-Region (VOR) szolgáltatóinak valamelyikét veszik igénybe. A VOR Alsó-Ausztriában, Bécsben, és Burgenlandban szolgáltat, saját tarifarendszerrel. A tarifák alapjait a zónák képezték. EDDIG. Július 6-ától ugyanis másféle tarifarendszerre állnak át , méghozzá úgy, hogy a kiinduló állomás, és a célállomás közti távolságból számítják a fizetendő díjat. Az előnye, hogy mostantól két pont között (bérlet esetén) nem csak egy közlekedési eszközt vehetünk igénybe, és nem csak egy vonalon utazhatunk. Ez eddig is hasonlóan működött, ám csak a bérleten szereplő X zónában közlekedő buszokat, vonatokat lehetett igénybe venni. Mostantól pedig bármit, amit a menetrendi tervező javasol. Például Sopron és Bécsújhely között egyértelmű, hogy a vonatot választja az ember, hiszen egyik állomáson felszállunk, a másikon leszállunk, és viszonylag gyors is. VISZONT mostantól megtehetjük, hogy Lépesfalva-Somfalva állomáson leszállunk, és bármilyen busszal megyünk Bécsújhelyre, akár a régi zónákon kívül eső vonalon is. Manfred motorvonat, VOR festéssel. Fotó: Gery A hátrány viszont néhol elég jelentősnek mondható: amit a VOR oldalán “fair”-nek neveznek, az igazából bizonyos esetekben “lehúzás”-nak is mondható, ugyanis sok esetben jelentősen többet kell majd fizetni egy-egy bérletért. Az ORF Niederösterreich oldalán Mödling és Meidling közti utazás példáját hozták, az eddigi 418€ helyett 538€-ba kerül az éves bérlet ezen két település között. Néhány példa a VOR oldaláról: Perchtoldsdorf – Wien inkl. Kernzone Jahreskarte bisher: € 783 Jahreskarte Neu: € 605 Wulkaprodersdorf – Eisenstadt JK bisher: € 415 JK Neu: € 365 St. Pölten – Wien   JK bisher: € 1.585 ( ohne Stadtverkehr St. Pölten) JK Neu: € 1.588 ( MIT Stadtverkehr St. Pölten) Eisenstadt – Wien JK bisher: € 1.432 JK Neu: € 1.435 Mödling – Wien inkl. Kernzone Wien JK bisher: € 780 JK Neu: € 783 Bevezetnek még új, kedvezményes jegytípusokat is például 15 év alatti gyerekeknek, nyugdíjasoknak, vakoknak, fogyatékkal…

tovább:
Tarifamódosulások, megszűnő VOR zónák – Változások a közösségi közlekedésben

Fix traffipax Cinfalvánál

Aki gyakran jár busszal, vagy gépjárművel Cinfalva (Siegendorf) és Kismarton (Eisenstadt) között az L212-es úton, annak feltűnhetett, hogy a Sonnenhof állatmenhely mellett néhány napig sebességkorlátozás volt érvényben. A kerítés mellett munkagép dolgozott, melynek eredményeképp egy beton talpazat, és egy kábelcsonk került kialakításra. Erre pedig nemrég elhelyeztek egy “szekrényt”, mely nem más, mint egy fix traffipax. Az eszköz legutóbbi ottjártamkor még nem működött, így le is tudtam fényképezni kifejezetten nektek, kedves olvasók. A berendezés Cinfalva irányába van fordítva, így feltételezhetően az abból az irányból érkezőket méri, de persze nem zárható ki, hogy az ellenkező irányba haladókról se tudjon sebességadatokat kideríteni. Az említett útszakaszon egyébként állandó 70-es sebességkorlátozás van érvényben.

tovább:
Fix traffipax Cinfalvánál

Élőben nézhető a tartományi parlament ülése

A mai napon (január 28) elkezdődött az idei év első tartományi parlamenti ülése Burgenlandban (Landtag), ami tartogat egy újdonságot is az érdeklődők számára. Mostantól ugyanis online élőben lehet követni a parlamenti üléseket, az ausztriai tartományok közül utolsóként. A képviselők munkáját 3db HD kamera segítségével követhetjük nyomon. A közvetítést az alábbi linken lehet élőben nézni: http://www.bgld-landtag.at/landtagssitzung-live/landtagssitzung-live.html Ez meg egy pillanatkép az adásból:

tovább:
Élőben nézhető a tartományi parlament ülése

Logikátlankodás Kismarton vasútállomásán

Kismarton (Eisenstadt) tartományi főváros, Burgenland székhelye. Méretéből következik, hogy nem rendelkezik túl nagy vasútállomással, ám annál nagyobb forgalmat bonyolít azon. A városon keresztül a Pannoniabahn halad, a vasútállomás pedig a városmagtól délre fekszik, ami a lakóvárosrészt és az iparnegyedet választja el egymástól. Több vágánnyal rendelkezik, ebből három az, ami fogad és indít vonatokat. A néhány évvel ezelőtti felújításkor úgy képezték ki a 2. és 3. vágány közti peront, hogy csak a felvételi épület felé, azaz a város irányában lehet fel- és lejönni róla. A peron végén tiltó tábla jelzi, hogy arról a másik irányba szabadna menni, ám ez teljesen logikátlan. A város délkeleti részén, az iparnegyedben van ugyanis több iskola, így az FH Burgenland, a Pädagogische Hochschule, stb., amelyek hallgatói közül is jócskán van olyan, aki vonattal érkezik. Annak pedig papíron meg kell kerülnie az egész állomást, majd vagy a körforgalomnál, vagy a PENNY-BIPA parkolóján keresztül visszafordulnia. Na most ezt persze senki nem csinálja, több kis ösvény vezet az – egyébként a peronokkal párhuzamos – útra. Próbálták szalagokkal is korlátozni az itt való közlekedést; hiába. A legjobb megoldás az lenne, ha szépen csinálnának akár betonból egy járdát, a sínek közé pedig fából átjárhatóságot, mint amilyen amúgy is vezet a középperonhoz. A tiltó táblákat pedig már el is lehetne takarítani. Amíg ez meg nem történik, marad a vágányokon való átbukdácsolás.

tovább:
Logikátlankodás Kismarton vasútállomásán

Burger King nyithat Cinfalván?

Az osztrák sajtó pár hete, illetve pár napja is tele volt azzal, hogy Kismartonban, illetve Cinfalván is Burger King gyorsétterem nyithat a közeljövőben, két, egymástól független cég franchise -ja ként. A cinfalvi (siegendorfi) étterem a régi cukorgyár környékén, az iparterületen nyitna, és az ingázók, illetve határon átutazók számára lenne kihegyezve. További részletek: Tips 2014.08.08 – Kein aus für Burger King Projekt ORF B 2014.08.08 – “Burger-Krieg” in Eisenstadt geht weiter KURIER 2014.08.08 – Burger King “verdoppelt sich” BVZ 2014.08.13 – Farce um Burger King MeinBezirk 2014.08.22 – Bürger sollen über Burger King entscheiden

tovább:
Burger King nyithat Cinfalván?

Fizetős lesz a kastély melletti parkoló Kismartonban!

A tartományi székhelyen így már nem csak a belvárosban, hanem például az Eszerházy kastély parkjával párhuzamosan futó Gloriette álléi merőleges parkolóban is díjköteles lesz a parkolás. Az alábbi tarifák érvényesek: díjköteles munkanapokon, hétfő-péntek, 8-16 óra,szombat8-12 óra parkolási időtartam max. 3 óra, € 0,50 per 1/2 óra az ingyenes parkolók egyébként 1,5 órát vehetők maximum igénybe, parkolóóra használata mellett Eddig így oszlott meg az ingyenes/fizetős parkolóövezetek aránya, mostantól ez változik! A Gloriette álléi parkolók

tovább:
Fizetős lesz a kastély melletti parkoló Kismartonban!

Stephanus Kassay

… … , reges Hungariae et reegnum conseruabuntur, et tam ipse quam futuri 1) Forchenstein = Fraknó, Eisenstadt = Kis-Marton Sopron vármegyében, ekkor Magyarországtól elszakasztva Austriához tartoztak. 1613. MÁJ. 1 — 14 277 principes omnes et … …

tovább:
Stephanus Kassay