Közösen emlékezett Zsira és Locsmánd október 23-ára

Közös megemlékezést tartott Zsira, és Locsmánd az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából tegnap, a két település közt, közvetlenül az államhatárnál. A megemlékezésen részt vett Nagy Ferdinánd , Zsira polgármestere, Christian Rohrer, Locsmánd polgármestere, Firtl Mátyás országgyűlési képviselő, Rudolf Strommer, a burgenlandi tartományi tanács elnökhelyettese, Norbert Darabos, burgenlandi tartományi tanácsos, Nikolas Berlakovich, tartományi képviselő, Dr. Zöld Orsolya Dóra, a magyar nagykövetség konzulátusának vezetője, illetve a térség történelmi egyházainak magyar, és osztrák képviselői. A megemlékezés Zsira és Locsmánd példaértékű együttműködésének segítségével jött létre, mely nem csak ez alkalommal történt már meg. A Zsira és Locsmánd (Lutzmannsburg) közti határszakasz fontos szerepet játszott az 1956 -ban menekülők életében, itt ugyanis több, mint 30.000 -en menekültek annak idején nyugatra. “Szinte minden családban van valaki, vagy van ismerőse, aki ekkor hagyta el az országot” -mondta el Zsira polgármestere. Christian Rohrer, Locsmánd polgármestere elmondta, az ő generációja már csak a történelemkönyvekből, és elbeszélések alapján ismeri az ’56-os eseményeket, ezért is fontos egy ilyen megemlékezés, ahol még egykori résztvevők is szót kaphatnak. Kiemelte, a határ osztrák oldalán élők közül sokan példaértékűen segítették a bajból menekülő magyarokat, akik egy új élet, egy szebb jövő érdekében indultak nyugatnak, a szovjet megtorlás félelme elől. 60 évvel az események után lépésekkel közelebb vagyunk egy szabad Európához, és ehhez a határon átnyúló projektek hatványozottan hozzájárulnak. Firlt Mátyás, országgyűlési képviselő beszédében kitért arra, 1956 viszonyítási pont a magyar nemzet, és egész Európa életében. Ekkor a magyarok a szabadság, a függetlenség érdekében lázadtak fel, hogy sorsuk felől ne idegen hatalmak döntsenek. Párhuzamot vont az 1456-os oszmán ostrom, és 1956-között, melyekben a keresztény Európa védelmezője a magyarság volt. “amikor Magyarország déli határait védi, akkor Ausztria, és Európa biztonságát is óvja. A keresztény Európa védelme azonban közös történelmi tennivalónk.” -mondta el a térség képviselője, utalva a jelenlegi menekülthelyzetre. Norbert Darabos tartományi tanácsos történészként rengeteget foglalkoztot az…

tovább:
Közösen emlékezett Zsira és Locsmánd október 23-ára

Szájer József, Sopron díszpolgára: európai azonosulási alapok kellenek

Európa nem fogja tudni megtartani a polgárok támogatását abban az esetben, ha nem tud hozzá érzelmi azonosulási alapokat tenni” – fogalmazott az Európai Parlament néppárti frakciójának helyettes vezetője.

tovább:
Szájer József, Sopron díszpolgára: európai azonosulási alapok kellenek

Firtl Mátyás: teljes siker a magyar EU-elnökség

Egyértelműen sikeresnek ítélte a most zárult magyar EU-elnökséget a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési frakciójának vezetője és Firtl Mátyás, a Parlament Európai ügyek bizottságának alelnöke, az EU-elnökség munkacsoport tagja kedden Budapesten tartott közös sajtótájékoztatóján.

tovább:
Firtl Mátyás: teljes siker a magyar EU-elnökség

COSAC Találkozó – Firtl Mátyás az Unió helyzetéről szóló vita hozzászólója volt

2011. május 30-31. között tartották az Országház Felsőházi termében a XLV. COSAC találkozót, melyen az uniós tagországok nemzeti parlamenti szakbizottságainak, az Európai Parlament illetékes bizottságának valamint a tagjelölt országok parlamenti partnerbizottsági elnökei és tagjai vesznek részt. Az Európai Unió helyzetéről szóló vitában Firtl Mátyás, az Európai ügyek bizottságának alelnöke is kifejtette véleményét. Képgaléria  

tovább:
COSAC Találkozó – Firtl Mátyás az Unió helyzetéről szóló vita hozzászólója volt

Európai Romastratégia: elsöprő többséggel fogadták el a soproni EP-képviselő jelentését

Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén elsöprő többséggel elfogadta a romák integrációjának európai uniós stratégiájáról szóló Járóka Lívia-jelentést.

tovább:
Európai Romastratégia: elsöprő többséggel fogadták el a soproni EP-képviselő jelentését

Az EU elnökség remek alkalom, hogy a figyelmet Magyarországra irányítsuk

Dr. Szájer József szerint az EU elnökség remek alkalom, hogy Magyarországra irányítsuk a figyelmet. Ezt a Corvinus Rádiónak nyilatkozta az Európai Parlament képviselője. – Ha Magyarország az EU elnökség alatt jól teszi a dolgát, akkor tekintélyünk is növekedni fog – tette hozzá a soproni származású politikus.

tovább:
Az EU elnökség remek alkalom, hogy a figyelmet Magyarországra irányítsuk

Megbecsülést a börtönlelkészi szolgálatnak

Firtl Mátyás a Parlament tavaszi ülésszakának utolsó ülésén napirend előtti felszólalása „A börtönlelkészek megbecsülése az egész társadalom érdeke” címmel a börtönlelkészek státuszának mielőbbi rendezését sürgette, amire válaszában Szászfalvi László államtitkár tett ígéretet.

tovább:
Megbecsülést a börtönlelkészi szolgálatnak

Az osztrákok ismét ellenőriznék a határt

Az Österreich című osztrák napilapban a határellenőrzések visszaállítását szorgalmazzák meghatározó politikusok. A Kisalföld a kérdéssel a Magyar Országgyűlésben is többször foglalkozó Firtl Mátyást, a Parlament Európai ügyek bizottságának alelnökét és Szabadfi Árpád megyei rendőrfőkapitányt is kérdezte.

tovább:
Az osztrákok ismét ellenőriznék a határt

„Környezetkímélőbb és intelligensebb közlekedés” – Brüsszel (Régiók Bizottsága), 2009. október 13.

Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyék önkormányzatai érdekeltek a térségükön “végigvonuló” európai közlekedési folyosó fejlesztésében: az M86 és M9 jelű gyorsforgalmi utak mielőbbi kiépítésében, uniós források igénybevételével – jelentette ki Firtl Mátyás Brüsszelben, ahol a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat alelnöke, a Parlament Európai ügyek bizottságának alelnöke a Régiók Bizottsága közlekedéspolitikai szakmai tanácskozásán tartott előadást.A konferencia programja

tovább:
„Környezetkímélőbb és intelligensebb közlekedés” – Brüsszel (Régiók Bizottsága), 2009. október 13.

Tovább dolgozik a bürokrácia feletti ellenőrzésért

Szájer József, ahogyan eddig, a jövőben is az Európai Unió demokratizmusáért és az Európai Parlament (EP) nagyobb befolyásáért fog dolgozni; azért, hogy a bürokrácia feletti ellenőrzést jobban lehessen gyakorolni a megválasztott képviselőkön keresztül.

további részletek:
Tovább dolgozik a bürokrácia feletti ellenőrzésért