Egészen nevetséges a helyzet a somfalvi határátkelőnél

Rettentő nagy az ingázó forgalom, így nem csoda, ha sok település korlátozásokat vezet be gépjárművek számára a saját lakosságának nyugalma érdekében. Ennek extrém példája talán Somfalva esete, ahol ugyebár a korábbi időbeli behajtási korlátozást süllyedő oszlop váltotta fel. Ez viszont nem működött sokáig, ugyanis hónapokkal ezelőtt megrongálták. Helyreállítása azóta sem történt meg, ezért most gyalogosokon és kerékpárosokon kívül gyakorlatilag senki nem tud azon az útszakaszon átjárni. Azért nem határátkelőt írtam, mert ez a csel: nem a határátkelőt zárták le, hanem egy önkormányzati tulajdonú útszakaszon korlátozták a forgalmat. Ilyen Sopronban is van, például a komplett belváros, ahová csak engedéllyel lehet bejutni. A cél viszont Somfalva esetében egyértelmű: csak azok közlekedjenek erre, akiknek tényleg itt van dolguk.

Erre lett volna (lesz?) megoldás majd az az engedély, amit egy kisebb összegért lehet kiváltani. Gondolná az ember, hogy egy egyszerű mobilapplikációban lehet megvenni, de nem: kifejezetten bonyolult a menete és nem is adják oda akárkinek. Pedig a somfalva megközelítése a magyar oldalról gépjárművel így meglehetősen nehézkes lett: a kelénpataki határátkelő túlterhelt, főleg most, az M85 átadása után. Sopronkertesnél nem lehet átjárni a földút, meg a tiltó tábla miatt, máshol pedig legközelebb Ilonaaknánál van határátkelő gépjárműveknek. Somfalva esete különösen kellemetlen, mert annak ellenére, hogy két vasútvonal két állomásában is benne van a neve (Loipersbach-Schattendorf és Baumgarten-Schattendorf), egyik sem a településen található.

Pedig amúgy milyen egyszerű lenne, ha Sopronból a Somfalvi úton végighaladva tényleg Somfalvára érhetne az ember. Ez most a magyar oldali út rossz minősége és az osztrák oldali lezárás miatt gyakorlatilag lehetetlen. A somfalvi polgármester ötlete a lezárással, illetve a forgalom kelénpataki határátkelőre való terelésével azért is volt kimondottan rossz döntés, mert így sokaknak sokkal nagyobb az út, nagyobb időveszteséggel, nagyobb stresszel, hosszabb úttal és ennek megfelelően magasabb károsanyag-kibocsájtással. De azért lássuk be, itt is, ahogy sok másik esetben is, néhány olyan ember miatt döntöttek a lezárás mellett, akik nem voltak képesek bizonyos szabályokat, például sebességkorlátozást betartani. Emiatt zárták le a 16-os út kelénpataki felhajtóját is, mert sokan állítólag nagy sebességgel száguldottak át a település Fő utcáján, amelynek ráadásul egy szakaszán 30km/h a megengedett legnagyobb sebesség.

Visszatérve a somfalvi határátkelőhöz: egészen nevetséges helyzet alakult ki, a nyugat-dunántúli oldalon rengeteg autó parkol össze-vissza, sőt, már magára hagyott autót is lehet találni. Eközben a burgenlandi oldalon a parkolást is lekorlátozták… Amúgy elgondolkodtam azon, milyen király is lenne, ha legalább a BAST telebuszok átjárnának akár Ágfalvára, akár Sopronba. Ezzel közvetlen kapcsolatot biztosítva az Észak-burgenlandi és a Győr-Moson-Sopron megyei buszhálózat között.

The post Egészen nevetséges a helyzet a somfalvi határátkelőnél appeared first on Ikvahír.

Még hogy nincs hó…

Az elmúlt napokban belekóstolhattunk kicsit a télbe, ami mondjuk nem is meglepő, hiszen december van. Persze a városban az a kis hó, ami hullott, az sem maradt meg, vagy eleve nem is hó hullott, hanem havaseső, eső. Nem így a Soproni-hegységben, itt ugyanis (A sopronnordic.hu leírása alapján) a János-pihenőtől, azaz körülbelül 400 méteres tengerszint feletti magasságtól felfelé látványosan nő a hótakaró, a Muckon pedig már több centiméter nedves hó borítja a tájat. Azért is, mert itt a város szintjéhez képest mindig kicsit hidegebb is van, az elkövetkezendő napok előrejelzése alapján pedig jelentősebb enyhülés a jövő hét elejéig nem várható. Fotóink 2024.12.10-én készültek.

The post Még hogy nincs hó… appeared first on Ikvahír.

Továbbra sem látogatható a Várhely-kilátó

Több, mint egy éve zárták le balesetveszélyre hivatkozva a Soproni-hegység egyik legszebb panorámáját kínáló Várhely-kilátót. A 482 méter magas hegyen lévő fa kilátón állítólag a lépcsőfokok és a korlát lett igazán rossz állapotú, ezért döntöttek a lezárása mellett. Mindez 2023 szeptemberében történt, most 2024 novemberében pedig továbbra sem látogatható a kilátó. Bánáti László, a TAEG oktatási és ökoturisztikai igazgatója idén tavasszal a Kisalföldnek azt mondta, az összesen 10 kilátóból kilenc látogatható, a Várhely kivételével rendben vannak. Hát igen, de még meddig lesz a Várhely a kivétel?

The post Továbbra sem látogatható a Várhely-kilátó appeared first on Ikvahír.

Evangélikus óvoda alapkövét tették le Sopronban

Új óvoda épül Sopronban, a Hillebrand Jenő utcában. Az új létesítmény, mely a Hunyadi János Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és AMI tagóvodája lesz, várhatóan 2025 végén, 2026 elején készülhet el. Az ünnepélyes alapkőletételen igét hirdetett Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházközség püspöke, az egyház részéről még részt vett dr. Tóth Károly, a Soproni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze és Varga Tamás esperes. Az alapkőletételen részt vett továbbá Soltész Miklós, Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkár, Farkas Ciprián, Sopron MJV polgármestere, Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője, Mészáros Tamás, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület felügyelője, valamint az evangélikus egyház helyi képviselői. A négycsoportos óvoda kivitelezése egyébként már elkezdődött, október 16-án adták át a munkaterületet. Az építést a SWIETELSKY Magyarország Kft. végzi, a beruházás összértéke 1,475 milliárd forint.

Fotók: Keszei László

Látványterv: Ráskai Balázs/Comfort Tervező Kft.

The post Evangélikus óvoda alapkövét tették le Sopronban appeared first on Ikvahír.

Megint üres Sopron egyik ikonikus üzlethelyisége

Volt kávézó, biztosító, ruházati üzlet, kínai bolt, kábelszolgáltató ügyfélszolgálata, használtruha áruház, most pedig megint üres. Peck János egykori kávéháza az utóbbi 2 évtizedben folyamatosan változtatta funkcióját, egyvalami nem volt, kávéház. Mert az csak a 20-adik század első felében volt. Pedig most is lehetne, mert amúgy szerény véleményem szerint brutálisan jó helyen van. Könnyen megközelíthető gyalog, kerékpárral, rollerrel és busszal is, ráadásul ha az embernek a belvárosban van dolga, sok esetben ténylegesen útba esik. Sok diák is nap mint nap elsétál itt, több iskola és az autóbusz-állomás is a közelben van. (Egyetlen hátrány esetleg, hogy van pár lépcsőfok). Négy évvel ezelőtt egyébként az akkor tervezés alatt álló Burger Kingnek javasoltam, mint egy jó hely. De az nem itt lett, hanem inkább a város szélén, távol a belvárostól.

Akkor most mondok egy-két másik tippet, hátha megvalósul. Maradjunk mondjuk az eredeti koncepciónál, kávéház. Sopronban még nincs és soha nem is volt Starbucks. Talán itt lenne az ideje, hogy nálunk, a 100.000-es Sopronban is megjelenjenek. Esetleg lehetne Cafe Frei is, ha már az nincs Sopronban, de javaslatként bedobnám még a NER építés alatt álló kávézóláncát is, a Scruton -t. Ha kicsit eltávolodunk a kávézótól, de megmaradunk a vendéglátóhelyeknél, el tudnék képzelni itt egy belvárosi McDonald’s, vagy Simon’s Burger éttermet is. Bár, az az igazság, hogy belvárosi gyorsétteremnek lenne még egy sokkal jobb hely is: Előkapu 2-4, az egykori Fogas Étterem helye.

Egyéb ötletek? Várjuk a hozzászólásokat!

The post Megint üres Sopron egyik ikonikus üzlethelyisége appeared first on Ikvahír.