Határtalan erdei túra a Soproni-hegységben

Habár pár napja nem túl kellemes az időjárás, nemrég még igazi tavaszias időnk volt, és lesz is a közeljövőben remélhetőleg. A kedd alkalmasnak tűnt arra, hogy egy (nem is annyira) rövid túrát csinálunk a Soproni-hegységben, de hogy miért kellett ehhez vonatra szállni? A most következő beszámolóból kiderül.

Kezdjük azzal, hogy a Soproni-hegység nem ér véget az országhatárnál. Nagy erdei Ágfalva, Sopron, Harka, Sopronnyék, Récény, Lakompak, Csóronfalva, Mészverem, Szikra, Márcfalva, Fraknónádasd és Lépesfalva közigazgatási határait is érintik, legmagasabb pontja pedig nem a Magyarországon köztudomású Magas-bérc, hanem a Bren-tető, a maga 606 méter tengerszint feletti magasságával. A hegység kiépített turistaút-infrastruktúrával rendelkezik, bár tény, hogy ezek közül a legtöbb a magyar oldalon található. Viszont erre halad a 07-es (vagy a Soproni-hegység térképeken 907-essel jelölt) Ostösterreichischer Grenzlandweg, avagy Österreichischer Weitwanderweg 07, mely Felső-Ausztriából indul, és a Délkelet-stájerországi Bad Radkersburgig tart.

Mi nyilván nem túrázunk rajta ennyit, azonban jól jön, ha tájékozódni akarunk. Most jön képbe a vonat, ugyanis Sopronból Marz-Rohrbach megállóhelyig utaztunk vele, fejenként 2,30€ áron, ami nagyjából 740 magyar forintnak felel meg. A vonatról leszállás után, mivel én jó tájékozódó vagyok, nameg  mert előtte utánanéztem, el is indultunk az egyik kis viadukt felé, ami alatt a Klettenbach folyik. Itt már elő is kerültek a jelzések, ami Ausztriában az ilyen nagy távolságú turistautaknál általában piros-fehér-piros, mint az országzászló. Ezek a jelzések végigkísérik az embert egész Fraknónádasdon, a Fő utcán, a Sportplatzgassén, a Rohrbach-Steindläcker Güterwegen. Először “belfalusi” házak között, majd szellősebb “külfalusi” szakaszon vezet a turistaút, végül egy lovarda mellett haladunk el, egy kanyar, egy “Herrentisch 4,7km” tábla és egy nádból készült méhlak után pedig szép lassan beérünk az erdőbe.

Itt fogad minket első érdekességünk, egy fa, aminek neve is van: Bild-Eiche, azaz “Kép-tölgy”, szentképekkel, alatta kellemes ülőalkalmatosság: nevezzük padnak. Tovább haladva az útvonal relatíve unalmas, emelkedő, milyen meglepő, hiszen épp a Soproni-hegységbe kapaszkodunk fel. Az út remekül járható, nincs vízmosás, valószínűleg erdőgazdasági járművek is használják, sok a fakitermelés, és egyetlen emberrel, egy futóval is találkozunk.

Jön a következő fa: Herrgott-Eiche, azaz “Úristen-tölgy”. Az útvonal továbbra sem túl izgalmas, viszont előkerül a hegység alkotóeleme, a csillámpala és a kristályos pala. Az útról olykor vannak leágazások, melyek többsége erdészeti út, vagy vadrezervátum felé vezet, de gyakran figyelmeztet tábla: “Wildruhegebiet, bitte nicht betreten”.

Nyilvánvalóan a fákon ott nincs felfestés, ahol tényleg szükség lenne rá: például 5 irányú elágazásban, viszont az út jártságából azért kikövetkeztethető, merre van az arra. Túrázó kollégám megjegyzi, hogy sok a leszúrt vascső az utakon, és tényleg: színre festett csövek szegélyezik az utat, de később ki is derül miért: több település közigazgatási határán túrázunk épp. Persze vannak olyan jelölések, amit én sem értek, miért van bizonyos fákra narancssárga fújva? Ki tudja… Közben megijesztenek, hogy “vigyázz, sikló”, én meg olyan indokolatlan hangot adtam ki ijedtemben, amit így utólag még szégyellek is. De a lényeg, a sikló nem taposódott szét, megörökíthető kamerával.

Egy már épp visszanövésben lévő erdőírtásról letekintve elénk tárul az S31-es út egyik viaduktja, azért nincs túl közel, de túl messze sem. Talán valahol pont ott húzódik a Soproni-hegység és a Rozália-hegység határa. Újabb elágazás, újabb pad, újabb nevezetes fa: ez már a Bild-Föhre, azaz a “Kép-erdeifenyő”. Szentképek és természetjárók a fán, kellemes pihenés és kalóriabevitel nekünk.

Irány tovább, és előkerül a hármashatár-kő. Na nem úgy, hanem települések között, a három oldal három település közigazgatási területét jelöli, címerrel. Bár több hete nem volt komolyabb mennyiségű csapadék, néhány tócsába “belebotlunk” képletesen mondva. A pocsolyák pedig tele vannak béka ikrákkal, ha mind megéri az ebihal, majd kifejlődött béka kort, akkor bizony lesz kuruttyolás a környéken.

“Mindjárt ott vagyunk”, de hol is? Hát az Urak asztalánál. Az az a pont, ahol a magyar turistautak találkoznak a 07-essel, illetve innen indulnak még másfelé is Wanderwegek, például be Szikra településre, illetve itt halad el a zöld Mária-út is. Addig viszont még Zerr-Eiche nevű fa, és egy beszakadt tetejű esőbeálló házikó, meg sok szép koratavaszi növény jön velünk szembe. Elérkezünk hát az Asztalfőhöz, ahol az 1970-es években épített kőasztal és kőpadok nyújtanak szusszanásnyi lehetőséget, ne feledjük, itt már 553 méteren vagyunk, kevesebb az oxigén a levegőben (nem).

Innen választhat az ember, merre megy tovább, Ágfalva felé, vagy Brennbergbánya irányába. Mi egy ilyen hibrid megoldást választottunk, a Hidegvízvölgy úton haladtunk lefelé a Roth Gyula-emléktábla, a Hidegvíz-forrás, a feltételezett Anonym-forrás és a vörösbérci Bányász-forrás mentén, majd némi hegymászás és aztán ereszkedés után a Magas-bérc felé.

A kilátóról nem volt túl jó kilátás, de ez csak a rossz időjárási körülményeknek volt köszönhető: iszonyatos, és egyre erősebb pára lepte be a környéket. A kilátó remek állapotban van, pár éve fel is újították, a padok is példásak, az egész környék színvonalas, beleértve a szív alakú tűzrakóhelyet is. Lefelé haladva az Ilonaakna felé vezető utat keresztezve érjük el Brennbergbánya/Borbálatelepet, majd a buszfordulót. A buszra még várni kell, milyen jó, hogy itt van a kocsmatemplom.

Itt egy-két hosszúlépés után be is fejeződött túránk, mely körülbelül 18 kilométer lehetett, bár a telefonom navigációja természetesen megadta magát egy ponton, utána viszont sikerült magához téríteni. És hogy mi lesz a következő ilyen jellegű túra? Azt még én magam sem tudom, de el tudnám képzelni, hogy Szikrán szállok majd fel egy buszra megfáradt turistaként.

Emléktúrát tartottak a kommunizmus áldozatainak emléknapján

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja (szokásos említése: A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja) megtartását a Magyar Köztársaság Országgyűlésének 2000. június 13-án elfogadott 58/2000. (VI. 16.) sz. határozata rendelte el. Azóta minden évben országszerte megemlékezéseket tartanak Magyarországon, így Sopronban is. Tegnap koszorúzásra és csendes főhajtásra került sor a Szent Mihály temetőben, Szántó Róbert főhadnagy sírjánál, emléktáblát avattak a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönnél, illetve megrendezésre került egy konferencia is a Nyugat-Magyarországról a Gulágra hurcolt áldozatokról és a korabeli eseményekről, illetve egy ehhez kapcsolódó kiállítást is megnyitottak a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központban. A Maderspach Kommandó pedig egy túrát szervezett a Soproni-hegységben. A Hajnal térről indultunk, a Várhely utcában pedig megtekintettük Frieda Fürst emléktábláját, amire mécsesek is kerültek. Frieda is a kommunista diktatúra áldozata volt, akit 16 évesen a szovjet katonák hátba lőttek. Szüleit pedig később német nemzetiségük miatt kitelepítettek. Az emléktáblát Frieda bátyja, illetve a család leszármazottai állították 2000. környékén. Továbbmentünk a Soproni-parkerdőn keresztül a Várhelyre, ahol megcsodáltuk a kilátást. Ezután a Muckon át a Kaltes Bründl érintésével elgyalogoltunk a Wohlmuth-keresztig, melyet 1999-2000-ben állítottak sopronnyékiek Wohlmuth Ferenc atya emlékére. Ő Sopronnyéken született, Sopronban és Győrben tanult, végül Császáron lett plébános. Halálának körülményeiről az alábbi linken lehet olvasni: http://www.hitvallas.hu/regi/hitv0506/hitv050629.html Ezután a határ vonalát követve elgyalogoltunk Brennbergbányáig, ahol is a túránk véget ért.

tovább:
Emléktúrát tartottak a kommunizmus áldozatainak emléknapján

Tudta? Van egy kút…

Ez a kút egészen közel található. Mondhatnánk, hogy “a szomszédban”, de nem szeretem ezt a kifejezést használni, mondjuk, hogy a térségben.  Ha már Augusztus 20-a, Magyarország nemzeti ünnepe van, hozok egy ilyen érdekes helyszínt. Az egyik közeli erdőben, Burgenlandban, a Felsőpulyai járásban lehet megtalálni az Asszonykutat (Frauenbrunnen). Bizonyos Soproni-hegység térképek is jelölik, mégpedig a Sopronkeresztúr és Füles közti erdőben. Megtalálni eleinte nem volt könnyű, nemrég azonban eligazító táblákat helyeztek el az erdőbe vezető út mentén. Más kérdés, hogy az útról letérni nem egyszerű, ugyanis áthatolhatatlan dzsungel van az út, és a forrás helye között. Na meg egy kisebb szintkülönbség. A kút igazából nem is kút, hanem egy forrás. A felette levő felépítmény pedig Magyarország Millenniumának állít emléket , a rajta szereplő felirat: Millenniums Andenken 2ten Mai 1896 A mellé helyezett tábla információja szerint pontos adat nem áll rendelkezésre arról, mikor is került felállításra ez az emlékmű. Az biztos, hogy a kút, azaz forrás olyan helyen található, mely ősi lakóterület, a környéken már a kőkorban is éltek. Ennek bizonyítékaként a 2011-ben felállított szélerőműpark építése során találtak a környéken leleteket. A legvalószínűbb, hogy ez a kút Adumfalva település része volt, mely egy 1373-as okiratban egy, Szent Jánosnak szentelt templommal együtt került megemlítésre. A jelenlegi Asszonykúti-patak (Frauenbrunnbach) melletti területen volt megtalálható a “Paulhof”, egy, a sopronkeresztúri kastélyhoz tartozó majorság is, melyet 1944-45-ben eltüntettek. Sokaknak, embernek, és állatnak adott friss vizet a forrás az elmúlt évszázadokban. A tábla szerint egy legenda övezi a kút nevét is, egy asszony a kút vizéből ivott, és kigyógyult betegségéből. Ugyanakkor a német nyelv sajátossága, hogy bizonyos dialektusban a “vro” férfit jelent, tehát ez a legenda nem bizonyítható. A tájékoztató tábla szövegét német nyelven Dr. Adalbert Putz írta . A kutat tavaly júliusban felkerestem, és fényképekkel dokumentáltam az állapotát. Emellett végre felkerült OpenStreetMap térképre is, valamint…

tovább:
Tudta? Van egy kút…

A Soproni parkerdő tavasszal

Tegnap, azaz április 19-én egy kőkemény túrát csináltam a Soproni-hegységben. Magam sem gondoltam, hogy ennyit fogok gyalogolni, de végül is így jött ki. A Lővér szállótól indultam, fel a Dalos-hegy feléig, aztán el a Pedagógus-forrás felé, majd a régi zöld úton, aztán Ferenc-forrás, Muck, Kaltes Bründl, és itt átléptem Ausztriába, aztán Kalter Bründl Weg, Langleitngrabenweg, Knödelgrabenweg, aztán a szőlőkön, és a kerékpáros Güterwegen át le Sopronkeresztúrra. Több, mint 19km volt az út, és több, mint 4 órát vett igénybe, őszintén szólva nem túl sokszor fogok ilyen hosszú utat megtenni, egyrészt, mert nem lesz rá időm, másrészt mert szétjártam a lábam, ez van. Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy menet közben fotóztam, a fotókat pedig egy galériába gyűjtöttem, amit most szeretnék megosztani veletek. Jó nézelődést. TELJES KÉPGALÉRIA ITT!

tovább:
A Soproni parkerdő tavasszal

Így hódítja vissza az erdő, amit elvettek tőle

Sopron környékén rengeteg szőlőterület van, mind magyar, mind osztrák oldalon, ez köztudott. Az is ismert tény, hogy sokan “támogatás” fejében felszámolták szőlőültetvényeiket. Vannak azonban helyek, ahol, bár művelve már nincsenek, mindmáig felismerhetőek a szőlősorok, még akkor is,ha a környék inkább erdőre kezd hasonlítani. Nemrég a Szárhalmi-erdő keleti oldalán, és ezzel a Fertőmelléki-dombság szélén jártam, közvetlenül az új Eurovelo útvonal közelében. A képek magukért beszélnek, rendkívül érdekes, ahogy az út melletti, egykor művelt szőlősorokat hogyan kezdte el visszafoglalni az erdő. A szőlősorok még felismerhetőek, a drót többségében megvan, és a karók is állnak, de hogy ebből bor nem lesz, az biztos…

tovább:
Így hódítja vissza az erdő, amit elvettek tőle

Védett természeti érték

A minap jártam a Szárhalmi erdőben, köztudott, hogy az országban csak pár helyen lelhető fel a Fekete kökörcsin, és itt van az egyik. Viszont mikor rátaláltam a pontos lelőhelyre (szakértő segítségével), csalódnom kellett, a hely rendkívül elhanyagolt, egyetlen információs táblát se találni, de az emberek minden valószínűség szerint tudják hogy mi ez a cucc, hiszen egy csomó ásásnyom volt (!!!) vagyis feltételezem hogy egy erdei állat nem kaparja ki a földet négyzet alakban. Azt tudni kell hogy ez egy védett növény, eszmei értéke 5000Ft körül van, de itt nem az ára a fontos, hanem valószínűleg okkal rakták rá a védettséget, és nem túl gyakori az előfordulása. Én javasolnám a terület fokozott megfigyelését, információs táblák kihelyezését, valamit egy ipari nagy SZEMÉT LERAKÁSA HATÓSÁGILAG TILOS tábla elhelyezését, mert így nem túl bizalomgerjesztő a környezete.

tovább:
Védett természeti érték