Egyre több helyen tölthetünk elektromos autót Sopronban

Dinamikusan növekszik az elektromos autó, azaz e-car töltőpontok száma Sopronban. Miután a közelmúltban szóba került, hogy több európai városból kitiltják a dízelautókat, valamint az alacsony környezetvédelmi besorolású benzines autókat, tényleg érdemes fontolóra venni egy elektromos autó, vagy plug-in hibrid gépjármű beszerzését. Persze a kitiltás csak az egyik ok, sokkal fontosabb a környezetvédelem, a városok, települések, közutak mentének füstmentesítése. Nálunk ennek ellenére elég kevés elektromos autó közlekedik…

Mind Magyarországon, mind Ausztriában jelentős, akár többmilliós (forintban) nagyságrendű támogatást ad az állam elektromos autók vásárlásakor. Tény, hogy ezek valamivel drágábbak benzines vagy dízeles társaiknál, de hosszabb távon biztosan megéri ilyen autót választani. Már csak azért is, mert egyre több helyen lehet akár teljesen ingyen tölteni, ami azt jelenti, hogy a felár hamar megtérülhet.

BMW i3 töltés alatt az INTERSPAR parkolóházában

Sokan szokták felhozni ellenvetésként, hogy nincs elég töltési lehetőség. Ezt megcáfolnám, egyrészt ugyebár otthon is lehet elektromos és plug-in hibrid gépjárműveket tölteni, persze ez egy lassabb folyamat, de egy éjszaka alatt kellemesen feltölt az akkupakk, főleg úgy, hogy általában nem teljesen lemerült akkumulátorral állít haza az ember. Másrészt egyre inkább épül ki az elektromosautó-töltőhálózat, több cég telepít töltőket Magyarországon, Ausztriában meg már eddig is jó sok volt belőlük, és számuk persze az utóbbi években sem épp csökkent.

Elektromos postakocsi a Várkerületen

Sopron városában összességében jelenlegi információk szerint legalább 8 helyen lehet teljesen ingyen elektromos, illetve plug-in hibrid autót tölteni, többek között az INTERSPAR parkolóházában, a GYSEV pályaudvar előtt, a Kodály téren, a Kurucdombon, és még sorolhatnám. Ezek mindegyike hagyományos gyorstöltő. Emellett egyébként több környező településen is vannak töltőoszlopok, például Fertőrákoson vagy Somfalván is, illetve van több olyan töltő is, aminél a parkolási díjat kell fizetni, vagy olyan, ami például egy szálloda vendégeinek van fenntartva. Térképen bejelöltük az összes soproni töltőpontot, illetve a legközelebbi szomszédos településen elérhető töltőpontokat is (feketével pedig a hagyományos benzinkutakat).

MVM töltőpont a GYSEV pályaudvarnál

Zöld rendszámmal Sopronban is ingyenesen lehet parkolni, emellett (Magyarországon) nem kell fizetni gépjárműadót, nem kell fizetni cégautóadót, nincs regisztrációs adó, de még átírási illeték sem terheli a használtan vásárolt autó új tulajdonosát… Ahol pedig ez érvényes, be lehet hajtani védett övezetekbe, illetve lehet közlekedni elektromos autóval buszsávban is, mondjuk Sopronban ilyen pont nincs. Ausztriában pedig most van tervben, hogy az IG-L sebességkorlátozás sem lesz érvényben elektromos autókra, hiszen azt magas légszennyezettség idején léptetik életbe, az e-car viszont, mint tudjuk, nem bocsát ki semmilyen mérges gázt.

Az idén felavatott napelem park Csepregen

A kétkedőknél fel szokott merülni még az az ellenérv, hogy hát hogyan lenne ez környezetkímélő, ha az elektromos áramot ugyan úgy hagyományos erőművek állítják elő, amik a sok töltődő autó miatt többletterhelést kapnak. Ez persze benne van a pakliban, de fogjuk meg a másik végét a dolognak, lehet, hogy eleve megújuló energiaforrásból származik az az elektromos áram, amivel épp töltjük autónkat, ha pedig otthon van házi nap- vagy szélerőművünk, garantáltan környezetbarát, és ingyenes lesz az autó töltése. Itt legalább megvan annak a lehetősége, hogy megújuló energiaforrásból származik az autó működéséhez szükséges elektromos áram.

Bérelhető Tesla Model S a Felsőpulyai járásban

Hatótáv? Hatótáv… Igen, az lehet probléma. Attól függően, milyen autót, mekkora akkukapacitást választ az ember, változhat a megtehető távolság. Alapvetően azért a többségük alkalmas arra, hogy egy Sopron-Bécs távot vígan megtegyünk, akár oda-vissza, de ha ez csak oda sikerülne, akkor is minden bizonnyal igénybe lehetne venni a főváros számtalan töltőpontjának valamelyikét. Ha plug-in hibrid gépjárműről van szó, akkor pedig az akku lemerülése után egész egyszerűen bekapcsol a benzinmotor, és úgy közlekedhetünk, mint egy átlagos, fosszílis energiahordozóval működő autóval.

Hibrid Porsche, brutál kipufogóval és zöld rendszámmal…

Sokan még mindig azt gondolják, az a menő, ha egy X5-ös BMW-vel vagy egy A4-es Audival füstöli össze a várost, vagy egy C220-as Mercedessel hasít az autópályán, mert az “menő”. Megsúgom, az elektromos és plug-in hibrid autókat még inkább  megnézik az emberek, főleg a zöld rendszám miatt. Egy ilyen autót vezetve pedig az ember is kellemesebben érezheti magát, “tettem valamit a környezetem érdekében”. Persze amíg sok ember csak a saját kényelmére gondol, addig nem érhetünk el nagy áttörést, viszont az elektromos autók többsége prémium minőséget képvisel, használtan mégis egész olcsón, akár 10.000 euró alatt is hozzájuk lehet már jutni, ép akkumulátorral.

Minden az elektromos autózásról:
www.villanyautosok.hu

eredeti link

Ismét Sopronban a BILLA? Majdnem…

A szemfüles járókelők, autóvezetők, tömegközlekedők, kerékpározók észerevehették, hogy a Soproni járásban több helyen is piros-sárga reklámplakátok tűntek fel. A BILLA az, melynek arculata ilyen színkombinációkat tartalmaz, és igen, ezek a BILLA plakátjai. Úgy tűnik, a REWE-csoporthoz tartozó áruházlánc marketingesei láttak fantáziát a szomszédos nagyvárosban (nevezzük Sopronnak) és környékében, ugyanis környékbeli burgenlandi áruházaikat reklámozzák itt. A Pozsonyi úton például a somfalvi üzlet van a plakáton, Nagycenk mellett pedig a sopronkeresztúrit hirdetik. A BILLA ezek szerint egy igazi határtalan áruházlánc, viszont Magyarországra (egyelőre) nem térnek vissza .

tovább:
Ismét Sopronban a BILLA? Majdnem…

Ausztria történelme Sopron mellett zajlott

Néha nem is tudjuk, mi van, vagy mi történt a közvetlen környezetünkben. Somfalván (Schattendorf) 90 évvel ezelőtt lövések dördültek, amik Ausztria újkori történelmét is nagyban befolyásolták. Az első világháború, és a trianoni békeszerződés után Őrvidéket elcsatolták, mindössze 6 évvel a soproni népszavazás után Somfalva pedig már az osztrák politikai események részeként vonult be a köztudatba. De ne szaladjunk ennyire előre… Ausztriában 1918 október 21-én Ideiglenes Nemzetgyűlés alakult, 1919 február 19-én pedig választásokat tartottak. Az 1918-ban elfogadott ideiglenes alkotmány szerint Német-Ausztria köztársaság, ami azonban majd csatlakozik a Német Köztársasághoz. A kormányban koalícióban kormányoztak a szociáldemokraták és a keresztényszocialisták. A Saint-Germani szerződés aláírásával Ausztria elvesztette területeinek nagy részét, ugyanakkor Karintia és Őrvidék pedig Ausztriáé lett. 1920-ben új választásokat tartottak, amikor is a keresztényszocialisták nyertek, és egészen 1938-ig kormányoztak. 1925-ben bevezették a schillinget, mint fizetőeszközt. A gazdasági nehézségek viharos politikai élettel párosultak, jobb- és baloldali paramilitáris csoportok alakultak, amelyek erőszakos összecsapásokig fajuló tüntetéseket rendeztek. És itt jön a képbe Somfalva. 1927 január 30-án két helyi paramilitáris szervezet, a frontharcosok szövetsége és a Schutzbund között fegyveres összecsapások kezdődtek. Az egyik politikai tüntetés során olyan incidens történt, melyben két ember vesztette életét. A gyilkosok az akkori Tscharmann vendéglő ablakából lőttek ki. Ez volt a somfalvi vérfürdő. Az egyik áldozat a kelénpataki Matthias Csmarits, a másik pedig a somfalvi, mindössze 6 éves Josef Grössing volt. A három elkövetőt 1927 júliusában bíróság elé állították, itt viszont az a döntés született, hogy szabadon engedik őket. Ez hatalmas tüntetéseket váltott ki Ausztria fővárosában, Bécsben, melyben a rendőrség a tüntetők ellen lépett fel. A tüntetéseknek 94 halálos áldozata volt. Innentől számítjuk az első osztrák köztársaság meggyengülését, bár felbomlása több évvel később történt csak meg. Somfalván és Kelénpatakon (Klingenbach) is áll egy síremlék a két meggyilkolt helyi lakos emlékére. Tegnap mindkét helyen megemlékezést tartottak, a lövöldözés 90. évfordulója alkalmából. Somfalván én is ott voltam. Az ottani megemlékezésen a…

tovább:
Ausztria történelme Sopron mellett zajlott

Sopronkertes-Somfalva: megújult a vasútállomás

December 6-án, kedden hivatalosan is átadták Sopronkertes megújult vasútállomását. 7 hónapig dolgoztak a vasútállomáson, melynek neve mostantól Baumgarten-Schattendorf (Sopronkertes-Somfalva ). Az eseményen részt vett többek között Dr. Székely Csaba, a Raaberbahn vezérigazgatója, Johan Lotter, Somfalva polgármestere, Kurt Fischer, Sopronkertes polgármestere, Christian Illedits, tartományi tanácselnök, Dr. Gerhard H. Gürtlich a közlekedési, innovációs és technológiai minisztérium képviselője, illetve Thomas Hoffmann, Somfalva alpolgármestere is. A munkálatok során új középperonos megoldást alakítottak ki, melynek hossza egyébként 175 méter. A peron természetesen 55cm-es magasperon, mely lehetővé teszi a kerekes székkel való ki és beszállást, és persze akadálymentesen közelíthető meg a felvételi épület, valamint a P+R parkoló felől is. Felállításra került a peronon egy, a vulkapordányihoz hasonló új perontető is, melyen utastájékoztató kijelzőt és hangszórókat is elhelyeztek. Új síneket, betonaljakat fektettek le, valamint a biztosítóberendezések is ki lettek cserélve. A beruházás összköltsége mintegy másfél millió euró (~480 millió forint) volt, melyet az osztrák állam, Burgenland tartomány, valamint a GYSEV-Raaberbahn finanszírozott. Johann Lotter kiemelte, a beruházás nem csak a Bécs felé közlekedőknek, hanem a Sopron, Győr irányába utazóknak is korszerűbb körülményeket biztosít. A Sopronkertes-Somfalva állomás felújítása része volt a GYSEV-Raaberbahn azon fejlesztéssorozatának, mely Mobilitási díjat nyert idén az Osztrák Közlekedési Klub (VCÖ) jóvoltából. Ezzel a GYSEV teljes osztrák szakasza megújult, minden állomás és megállóhely magasperonnal rendelkezik, és akadálymentesített. Menetrendváltástól pedig ismételten megáll minden vonat mindkét irányban Sopronkertes-Somfalva állomáson, hiszen az új középperon ezt már biztonságosan lehetővé teszi. A névváltás pedig történelmi jelentőséggel is bír, mióta megnyílt a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasútvonal ezen szakasza, Sopronkertesnek, illetve Baumgartennek hívták az állomást, mostantól viszont belekerül Somfalva neve is, így a településnek már gyakorlatilag két állomása is van (Loipersbach-Schattendorf, Baumgarten-Schattendorf). Hamarosan elkészül az az út is, mely Sopronkertes települést közvetlenül köti össze a vasútállomással. TELJES KÉPGALÉRIA ITT!

tovább:
Sopronkertes-Somfalva: megújult a vasútállomás

Mi történik, ha munkabaleset ér Ausztriába menet?

Ausztriába ingázó magyarok szenvedtek autóbalesetet alig több mint egy hete hajnalban Burgenlandban, Somfalva (Schattendorf) és Sopronkertes (Baumgarten) között. Bár most az a legfontosabb, hogy a Bécsújhelyen dolgozó győri fiatalember meggyógyuljon, összegyűjtöttük az ilyen esetekben fontos tudnivalókat, teendőket.

tovább:
Mi történik, ha munkabaleset ér Ausztriába menet?

Soproni autós tragédia Auszriában: ˝Újraszülettem, hálát adok érte az égnek˝

Luka Csaba győri fiatalember már jobban érzi magát a kismartoni kórházban, de egyik soproni társa életét vesztette abban a balesetben, amely Somfalva (Schattendorf) és Sopronkertes (Baumgarten) között történt.

tovább:
Soproni autós tragédia Auszriában: ˝Újraszülettem, hálát adok érte az égnek˝

Halálos közúti baleset Sopronkertesnél

Hétfőn hajnalban halálos közúti baleset történt a Somfalva (Schattendorf) és Sopronkertes (Baumgarten) közti L224-es úton. Az eset hajnalban, 4:30 környékén történt, egy gépjármű megpördült az úton, áttért a menetirány szerinti baloldalra, és árokba csúszva felborult. Az autót egy 25 éves magyar állampolgár vezette, és rajta kívül még 3-an ültek a gépjárműben. Egy, az autó utasterének hátsó részében ülő soproni fiatalember meghalt, a többi utazót sérülésekkel a kismartoni (Eisenstadt) kórházba szállították.

tovább:
Halálos közúti baleset Sopronkertesnél