NO-GO zóna lett a soproni belvárosból (ideiglenesen)

Idén nyáron nem fogják a turisták elönteni a sopron belvárost. Vagy mondjuk inkább úgy, megpróbálhatják, kérdés, mennyire sikerül majd. A belváros több utcájában ugyanis jelenleg felújítási, rekonstrukciós munkálatok folynak , így a Kolostor utcában, a Templom utca Fő tér és Bünker János Rajnárd köz közötti szakaszán, az Orsolya téren, a Megyeháza átjáróban, a Szent György utca Orsolya tér és Hátsókapu közti szakaszán… És ez csak a jelenlegi állapot, a munkálatok ugyanis a teljes belvárost érintik, a Fő tér, a Városház utca, az Előkapu és Új utca kivételével, ami ugyebár rendbe lett már téve. Egyébként a többi utcát is annak a mintájára, olyan elrendezésben újítják fel. Szívhatjuk most a fogunkat, hogy nem lesznek turisták, meg zajos az építkezés, meg nem lehet kerékpárral se közlekedni, de várjuk ki a végét: a munkafolyamat befejeztével egy, a 21. századnak megfelelő infrastruktúrájú, mégis a környezetbe totálisan beleillő összképet kapunk majd, ami nem csak a városlakóknak, de az ide látogató turistahadnak is jó. Viszont hogy a kivitelezési munkálatok mettől meddig tartanak az egyes szakaszokon, nem tudtam meg: a Sopronmedia oldalán található térkép jelöl dátumokat, de ezek közül több már le is telt, mondjuk a kezdési dátumhoz képest is itt-ott később kezdtek bele a munkába… Az biztos, hogy a teljes felújítás befejezési dátuma: 2018. október 10. Szerintem ezt véssük az eszünkbe. TELJES KÉPGALÉRIA ITT!

tovább:
NO-GO zóna lett a soproni belvárosból (ideiglenesen)

Mi lehet ez a felirat?

Ez az, amit rádiónkon a közeljövőben látni nem fogunk, ugyanis a Médiatanács engedélyezte, hogy a Sopron Rádió hálózatba kapcsolódjon a Rádió 1 budapesti programjával. Ez nagyjából annyit jelent, hogy 20 órában a központi Rádió 1 adása hallható, csak napi 4 órányi helyi tartalom készül. Volt egyébként ilyen is…

tovább:
Mi lehet ez a felirat?

Virágerdő Napországban

“Das Sonnenland”, így is nevezik az Őrvidék közepét, azaz a Felsőpulyai járást. Nem csoda, hiszen Ausztriában Burgenland tartomány, azon belül is ez a térség az, ami a legtöbb napfényt kapja egy évre lebontva. És ha napfény, akkor tavasz. Ha tavasz, akkor pedig virágzás. Rengeteg gyümölcsös, díszfák, bokrok, talajtakaró növények kelnek ilyenkor életre, pompás virágzatukkal pedig helybéliek, átutazók szemét kápráztatják. Fotósunk a környéken, konkrétabban Sopronnyék, Alsópéterfa, Harácsony, Sopronkeresztúr-Küllő környékén járt, és megörökített néhány momentumot, néhány virágzó növényt, csak és kizárólag a tisztelt olvasóközönség kedvéért. Még rengeteg fotó található galériánkban: TELJES KÉPGALÉRIA ITT!

tovább:
Virágerdő Napországban

Ausztria történelme Sopron mellett zajlott

Néha nem is tudjuk, mi van, vagy mi történt a közvetlen környezetünkben. Somfalván (Schattendorf) 90 évvel ezelőtt lövések dördültek, amik Ausztria újkori történelmét is nagyban befolyásolták. Az első világháború, és a trianoni békeszerződés után Őrvidéket elcsatolták, mindössze 6 évvel a soproni népszavazás után Somfalva pedig már az osztrák politikai események részeként vonult be a köztudatba. De ne szaladjunk ennyire előre… Ausztriában 1918 október 21-én Ideiglenes Nemzetgyűlés alakult, 1919 február 19-én pedig választásokat tartottak. Az 1918-ban elfogadott ideiglenes alkotmány szerint Német-Ausztria köztársaság, ami azonban majd csatlakozik a Német Köztársasághoz. A kormányban koalícióban kormányoztak a szociáldemokraták és a keresztényszocialisták. A Saint-Germani szerződés aláírásával Ausztria elvesztette területeinek nagy részét, ugyanakkor Karintia és Őrvidék pedig Ausztriáé lett. 1920-ben új választásokat tartottak, amikor is a keresztényszocialisták nyertek, és egészen 1938-ig kormányoztak. 1925-ben bevezették a schillinget, mint fizetőeszközt. A gazdasági nehézségek viharos politikai élettel párosultak, jobb- és baloldali paramilitáris csoportok alakultak, amelyek erőszakos összecsapásokig fajuló tüntetéseket rendeztek. És itt jön a képbe Somfalva. 1927 január 30-án két helyi paramilitáris szervezet, a frontharcosok szövetsége és a Schutzbund között fegyveres összecsapások kezdődtek. Az egyik politikai tüntetés során olyan incidens történt, melyben két ember vesztette életét. A gyilkosok az akkori Tscharmann vendéglő ablakából lőttek ki. Ez volt a somfalvi vérfürdő. Az egyik áldozat a kelénpataki Matthias Csmarits, a másik pedig a somfalvi, mindössze 6 éves Josef Grössing volt. A három elkövetőt 1927 júliusában bíróság elé állították, itt viszont az a döntés született, hogy szabadon engedik őket. Ez hatalmas tüntetéseket váltott ki Ausztria fővárosában, Bécsben, melyben a rendőrség a tüntetők ellen lépett fel. A tüntetéseknek 94 halálos áldozata volt. Innentől számítjuk az első osztrák köztársaság meggyengülését, bár felbomlása több évvel később történt csak meg. Somfalván és Kelénpatakon (Klingenbach) is áll egy síremlék a két meggyilkolt helyi lakos emlékére. Tegnap mindkét helyen megemlékezést tartottak, a lövöldözés 90. évfordulója alkalmából. Somfalván én is ott voltam. Az ottani megemlékezésen a…

tovább:
Ausztria történelme Sopron mellett zajlott

Szívfájdalmam a Dalos-hegyi sípálya

Az elmúlt években többször is foglalkoztam a Dalos-hegyi sípályával. A sípályára magára akár még mondhatnánk is, hogy működik, de a felvonó utoljára a 2010/2011-es szezonban járt, akkor tudósítottam is róla , igaz, akkor még egy krumplival tudtam csak videofelvételt készíteni. A felvonó ebben a szezonban sem üzemel és nem is fog, ezt a TAEG Zrt. -től tudjuk. Mostanában kiszámíthatatlanná vált a tél, ez tény. Valamelyik évben rengeteg hó volt, valamikor viszont gyakorlatilag semmi sem. Ez még akár indokolhatná is, miért nem indítják be sosem a felvonót, de meglátjuk, mindjárt hozok ellenpéldát is. Az biztos, hogy a Dalos-hegyi sípálya remek helyen van, kezdő pályáról van szó, mely hozzávetőlegesen 400 méter hosszú, a szintkülönbség pedig 70m ( a Sielok.hu adatai szerint ),  Az is biztos, hogy ingyen üzemeltetni nem érné meg a felvonót, meg az is igaz, hogy itt van a közelben Ausztria, ahol sokkal jobb minőségű síterepek, felvonók állnak rendelkezésre. Persze nem olcsón, és nem is a szomszédban. még sok kép a Dalos-hegyi sípályáról itt

tovább:
Szívfájdalmam a Dalos-hegyi sípálya