Kezdődik a Soproni Tavaszi Napok

Az idei Soproni Tavaszi Napok Nemzedékek és kultúrák találkozása mottóval zajlik március 15. és április 7. között a leghűségesebb városban. Gazdag, színes, változatos programkínálattal, családi rendezvényekkel, rangos kiállításokkal, színházi előadásokkal, koncertekkel várja a közönséget sok helyszínen a szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. 

Az idei Soproni Tavaszi Napok igazi városi kulturális ünnep az együttműködés, az intézmények és közösségek erejével, összefogásával, hiszen a Pro Kultúra partnerei a majd egy hónapig tartó nagyszabású, műfajilag sokszínű, minden generációt megszólító, a települést megmozgató rendezvénysorozat keretében a Soproni Múzeum, a Soproni Széchenyi István Városi Könyvtár és Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Sportfelügyeleti Csoportja. 

Az eseménysorozat nyitánya március 15-én lesz, amikor is Huszáros Családi Napot tartanak a Liszt-központban és a belvárosban. Huszárok felvonulása, hagyományőrzők, katonai térzene, táncház, kézműves foglalkozások, színes, izgalmas programok várják majd a soproniakat és a városba érkezőket. Másnap, az ünnephez kapcsolódva ugyancsak egy nagy családi nap keretében tartja a Győri Szimfonikus Zenekar a Kuglóf koncertjét Magyar Virtus, harcban edzett művek címmel a GYIK Rendezvényházban Kóczán Péter vezényletével. Ekkor felcsendül Brahms Magyar táncok népszerű műve és részleteket hallhat a közönség Kodály Zoltán Háry Jánosából. A koncert különlegessége, hogy kuglófkóstolással és gyümölcs teával várják a szervezők az érdeklődőket. Ebben a sorozatban április 6-án a Soproni Szimfonikus Zenekar is bemutatkozik Tavaszi hangok – áradó vizek valamint, Strauss-keringők és Smetana: Moldva szimfonikus költeményével.

A Soproni Tavaszi Napokon láthatják a nézők a nagyon várt Petőfi Sándorról szóló Most vagy soha! történelmi filmet az Elit Moziban március 21-én este hat órakor. Az alkotás több jelenetét Sopronban vették fel. A közönségtalálkozón a film rendezője, Lóth Balázs és a két főszereplője, Mosolygó Sára és Berettyán Nándor osztja meg élményeit a forgatással kapcsolatban.

A Soproni Tavaszi Napok keretében a kulturális programok, kiállítások, összművészeti előadások mellett tartanak sporttal és mozgással egybekötött eseményeket, így futóversenyt, emléktúrát. A rendezvénysorozat idei programjának az is célja, hogy több generáció és nemzedék együtt találkozzon a kultúra sokszínű, változatos világával a település jelentős kulturális ünnepén.  

The post Kezdődik a Soproni Tavaszi Napok appeared first on Ikvahír.

eredeti link

Virágerdő Napországban

“Das Sonnenland”, így is nevezik az Őrvidék közepét, azaz a Felsőpulyai járást. Nem csoda, hiszen Ausztriában Burgenland tartomány, azon belül is ez a térség az, ami a legtöbb napfényt kapja egy évre lebontva. És ha napfény, akkor tavasz. Ha tavasz, akkor pedig virágzás. Rengeteg gyümölcsös, díszfák, bokrok, talajtakaró növények kelnek ilyenkor életre, pompás virágzatukkal pedig helybéliek, átutazók szemét kápráztatják. Fotósunk a környéken, konkrétabban Sopronnyék, Alsópéterfa, Harácsony, Sopronkeresztúr-Küllő környékén járt, és megörökített néhány momentumot, néhány virágzó növényt, csak és kizárólag a tisztelt olvasóközönség kedvéért. Még rengeteg fotó található galériánkban: TELJES KÉPGALÉRIA ITT!

tovább:
Virágerdő Napországban

Bejött a várkerületi cukrászdáknak a múlt hétvége

Aki hétvégén a Várkerületen járt, kígyózó sorokra lehetett figyelmes, méghozzá két cukrászda előtt. A kellemes tavaszias időjárásnak köszönhetően előkerült a fagylalt, ez vonzotta a látványos mennyiségű tömeget a vendéglátóipari egységekhez. Nem kertelek, a nemrég újranyílt Hoffer Cukrászdáról, és a Viktória Fagyizóról van szó, de beszéljen helyettem alább ez a két kép.

tovább:
Bejött a várkerületi cukrászdáknak a múlt hétvége