A soproni buszközlekedés anomáliái

Bevallom, nem utazom napi szinten busszal Sopronban. Azért hetente néhányszor igénybe veszem a mindenkori közösségiközlekedés-szolgáltató (az aktuális állami cég) kínálatát, ami az önkormányzat megrendelésének köszönhetően nem mindig a legjobb. 2012-ben, majd 2022-ben is nagy ritkításon estek át a buszvonalak, az azóta történt visszaállítás, toldozás-foltozás pedig nem sokat segített a buszok népszerűségén és a menetrend érthetőségén. Vannak azonban külön anomáliák, amik miatt az ember még inkább felhúzza a szemöldökét, hogy „ez most micsoda?”.

Az egyik ilyen az átlós járatok hiánya. Sopronban még mindig jellemző, hogy a buszok két helyről indulnak: az autóbusz-állomásról, vagy a Jereván lakótelepről. Ez persze nem kivétel nélkül igaz minden járatra, de a többségnél mégiscsak így van. Pedig vannak átlós járatok is, melyek a város egyik végpontjától a másik végpontjáig közlekednek, ezek viszont napi párszor járnak csak, egyfajta „munkásjáratként”. Az egyáltalán nem reprezentatív saját tapasztalatom alapján viszont ezek a buszok sincsenek tele. Hogy mire is gondolok? Például a 4-es járatra, mely az Ipar körút vámudvartól az Ágfalvi úti lakótelepig közlekedik és vissza, munkanapokon összesen háromszor. Vagyis hát még ez sem teljesen igaz, mert vissza csak a Lackner Kristóf utca, autóbusz-állomás megállóig. Ehhez nagyon hasonló járat a 22-es, mely viszont az Ágfalvi úti lakóteleptől az Ipar körút, vámudvarig közlekedik egyszer, csak oda és csak tanítási napokon, viszont a Rákóczi utca irányában. Apropó Kossuth utcai járatok: azt sem értem, mi alapján áll meg a 21-es, 22-es busz a villanyóra megállóhelyen, a 3-as és 4-es viszont ehelyett a Táncsics utca, templomnál. Miért nem állhat meg mindegyik busz mindkét megállóban?

Hasonló anomália a 4-es járathoz kapcsolódóan, hogy az autóbusz-állomás és a Terv utca között közvetlenül mögötte közlekedik egy helyközi járat (a városon belül) 7230-as jelzéssel, ami viszont nem áll meg minden megállóban és amit nem lehet igénybe venni helyi jeggyel vagy bérlettel.

Csak magamat tudom ismételni, de „nem értem” azt sem, hogy hétvégén, különösen vasárnap és munkaszüneti napokon miért kell a 3-as és a 21-es, 32-es járatokat is „kétóráztatni”, bár legalább azt már megoldották, hogy ne ugyanazokban az órákban maradjon ki előbbi két járat, ezzel egy komplett városrészt kikötve az autóbusz-hálózatból. Most ilyenekre már ki sem akarok térni, hogy a város lakossága kb 60-80-100 százalékkal nagyobb ahhoz képest, amikor én általános iskolás diák voltam, de a buszjáratok sokkal ritkábbak és az új városrészek meg lefedetlenek maradtak.

Nagyon szimpatikusnak tartom ugyanakkor azt a kezdeményezést, hogy a Virágvölgyet és Balfot is összekössük buszjárattal, ráadásul úgy, hogy közben a járat a belvárost és az autóbusz-állomást is érinti. Ugyanakkor szerintem a menetrend teljesen átláthatatlan lett, már-már burgenlandi szintű átláthatatlanságot sikerült elérni azzal, hogy valamelyik busz a Csőszház dűlőtől indul, valamelyik az autóbusz-állomástól, valamelyik a Széchenyi térig megy, valamelyik a Boldogasszonyi utcáig megy, vagy onnan indul, stb… De azért tisztázzunk valamit, a 15-ös busz egészen 2012-ig az Aranyhegyet kötötte össze a Lőverekkel, szóval lehet, hogy ez a szám egy baklövés volt. Az a régi járat meg hiányzik.

A helyi-helyközi integrált járatok is tök jók, csak még itt is extrém szélsőségek tapasztalhatóak a járatsűrűség tekintetében. Leginkább az 5T járatra gondolok, ennél ugyanis tanítási napokon van olyan óra, hogy 4-szer is indul ezzel a jelzéssel, viszont van olyan óra, amikor meg egyáltalán nincs is. Érdemes lenne talán több helyközi járatot is beintegrálni az 5T -be. Na és mi van eleve az 5-ös járatokkal? Van belőle 5, 5A, 5B, 5T, 5Y, de valamelyik az AWF-től indul, valamelyik csak a vámudvartól, és az 5 és 5A között konkrétan ennyi a különbség. Ráadásul szombaton 2 pár van belőlük, vasárnap pedig nem is járnak. Persze tudom, ezek is a tipikus munkásjáratok, de azért valljuk be őszintén, hogy bárki használhatja őket, akár bevásárlás céljából, akár egyéb ügyben. Az 5B meg megint egy nagyon király járat lenne, de ha már a vámudvartól indulva a Pihenőkereszten át közlekedik, miért nem létesítettek neki ott egy megállót a lakóparkban valahol?

Az is örömteli, hogy több, mint egy évtized(!) után ismét jár busz a Sopron Plazához, de ugyanakkor a 12-es járatból régebben csúcsidőben kettő is járt óránként, igaz, az egyik csak az autóbusz-állomástól. Hát ezt bizony nem sikerült visszasűríteni.

És ez csak néhány dolog abból, amit egyszerűen nem értek, mint ahogy azt sem, hogy hirtelen miért kellett több évtized után megszüntetni a Berkenye utca buszmegállót, vagy hogy az 5T jelzéssel miért nem lehet elmenni helyi jeggyel vagy bérlettel a Győri út, vízműtelep megállóig, ha az is Sopron közigazgatási területén belül található még. Ötletem persze rengeteg lenne, hogyan lehetne fejleszteni a városi közösségi közlekedést, talán egyszer meg is írom, de egyelőre inkább ráhagyom a szakemberekre, hátha kitalálnak valami jobbat. Azért a 4-es, 8-as járatokat sűríthetnék, meg hétvégén is járathatnák, hogy a szórakozóhelyeket is el lehessen érni busszal (Central Palace, Hangár). Na jó, abbahagyom.

The post A soproni buszközlekedés anomáliái appeared first on Ikvahír.

BREAKING! Újra jár busz a Sopron Plazához

A Volánbusz tájékoztatása szerint 2024. december 15-étől (vasárnaptól) Sopronban az alábbiak szerint változik a helyi autóbuszok menetrendje.

7E, 27E ► 15, 15A

  • A 7E és 27E jelzésű autóbuszok helyett 15-ös és 15A jelzésű járatok közlekednek a Virágvölgy és Balf, palackozóüzem között a belváros érintésével:
    15 Csőszház dűlő ◄► Széchenyi tér ◄► Aranyhegy ◄► Balf
    15A Csőszház dűlő ◄► Széchenyi tér ◄► Anger rét ◄► Balf

12, 12B

  • Az Auchan áruház nyitvatartási idejében a 12-es járatok 12B jelzéssel, a Sopron Pláza érintésével közlekednek.

14B

  • A munkanapokon 7:02-kor Balf, Szerb Antal utcától induló járat 5 perccel korábban, 6:57-kor indul.

21

  • A munkanapokon és szombaton az autóbusz-állomásról 16:10- kor, illetve az Ágfalvi úti lakóteleptől 16:38-kor induló járatok tanszünetes munkanapokon nem közlekednek, szombatonként pedig korábban, 15:40-kor és 16:13-kor indulnak.

33

  • Munkanapokon délután egyes járatok indulási időpontjai kismértékben módosulnak.
  • Néhány autóbusz Tómalom fürdő érintése nélkül közlekedik.
  • Szombatonként az autóbusz-állomásról 16:00-kor, illetve Sopronkőhidáról 16:38-kor induló járatok nem közlekednek.

3, 3Y, 10, 10B, 10Y

  • Az alábbi megállók neve változik
    • Kertváros, Hajnal tér -> Hajnal tér, evangélikus templom
    • Kertváros, könyvtár -> Bánfalva, könyvtár
    • Kertváros-felső -> Bánfalva felső

4, 21, 22

  • A járatok Berkenye utca megállója megszűnik, helyette az Ágfalvi úti lakótelep és az Öntöde utca megállók használhatók.

Részletes menetrend: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/sopron

The post BREAKING! Újra jár busz a Sopron Plazához appeared first on Ikvahír.

Már kimegy a busz a Csőszház dűlőhöz

Ugyan nem május 1-re, de végre elkészült az új buszforduló Sopronban, a Virágvölgy városrészben. A Csőszház dűlő és a Virágvölgyi út keresztezésében található új buszmegálló fedett esőbeállót is kapott, járdáról közelíthető meg amihez zebra is vezet. A buszforduló közepén pedig kis parkot létesítettek, ahova cserjéket és fákat is ültettek. A megállóhelyet a 7B, 7E, 17, 27B, 27E járatok érintik, de nem minden órában, hétvégente pedig kifejezetten kevés járat közlekedik erre. Furcsa még, hogy a Tercia Hubertusnál nem lehet felszállni a buszra, ha valaki a Csőszház dűlőig akar közlekedni, csak akkor, ha a másik irányba megy a busz.

The post Már kimegy a busz a Csőszház dűlőhöz appeared first on Ikvahír.

A város egyik legkirályabb fejlesztése…

…lehetett volna, de nem egészen így. A Virágvölgyben lakók, itteni telektulajdonosok régóta szerették volna, ha buszjárat közlekedik feléjük is. Ez egészen idáig csak a Virágvölgy, Tercia Hubertus étteremig volt megoldva, oda is csak időnként, az utóbbi menetrendi módosítás óta követhetetlen módon tértek be buszok. Május 1-től ez változik, ugyanis addigra elkészül az új buszforduló a Csőszház dűlőnél.

Persze ez leginkább akkor lenne jó, ha nem a 7-es buszcsaládot terjesztenék ki még erre is, hanem dedikált buszok közlekednének a város legfontosabb pontjai (autóbusz-állomás, GYSEV pályaudvar, esetleg valamelyik bevásárlóközpont, belváros) érintésével. Illetve a Hubertus és a Csőszház dűlő megállók között 1km távolság van, mindenképp szükséges lenne egy közbenső megállóra is, valahol a Scheibel dűlő magasságában.

De ez nem így lesz. A Volánbusz most kiadott közleménye szerint a 7B, 7E, 17, 27B, 27E járatok a Virágvölgyi úton tovább haladva állnak meg az új Csőszház dűlő megállóhelynél is. Közbenső megálló pedig egyelőre biztosan nem lesz. A 7-es buszcsalád járatainak menetrendje egyébként több ponton is módosul május 1-től, ezekről részletes információt itt lehet találni: Sopron – május 1-jétől változás a helyi közlekedésben (volanbusz.hu)

The post A város egyik legkirályabb fejlesztése… appeared first on Ikvahír.

Nem lesz jobb a soproni közösségi közlekedés

A reményekkel ellentétben nem állítják vissza a korábbi (egyébként 2012-ben már karcsúsított) helyi autóbusz-menetrendet Sopronban, de változások azért lesznek. Elég nagyok.

A tavalyi „takarékossági intézkedéseknek” köszönhetően jelentősen kiritkították a helyi buszjáratokat Sopronban. Most az „újraindítási program” keretében, várhatóan a december 10-i menetrendváltástól ezt visszacsinálják, de természetesen nem úgy, ahogy korábban volt. Olyan súlyos helyzet talán nem lesz, hogy forgalmas járatok csak kétóránként járjanak, de jelentős változásokra kell számítani. Az egyik ilyen talán a 20-as járat megszüntetése, mely helyett a 27-es járat fog a Várkerület felé közlekedni, így tehát az Erzsébet Kórház elérése továbbra is biztosított lesz ebből az útirányból is. Mondjuk átlátható nem lesz a 7-es buszcsalád, az biztos. 7, 7A, 7B, 7E, 7T, 17, 27, 27A, 27B, 27E, 27T, 27Y, ezekkel a jelzésekkel közlekednek majd járatok, valamelyik érint bizonyos megállókat, valamelyik nem, valamelyik egyik irányba közlekedik, valamelyik másik irányba közlekedik, ember legyen a talpán, aki átlátja ezt.

A Cyberpress mindenesetre jól összefoglalta az „átgondolt” menetrendi változásokat: úgy sűrítenek járatokat, hogy nem is sűrítik azokat. Az 1-es járat a korábbi 33 indulás helyett továbbra is csak 23-szor fog indulni a Jerevánról, a 2-es járat a korábbi 31 helyett 21-szer, a 7-es buszcsalád a korábbi 29 indulás helyett 19-szer.

The post Nem lesz jobb a soproni közösségi közlekedés appeared first on Ikvahír.