Ezen a hétvégén szervezte meg szezonnyitó juniálisát a Sopronkőhida-Tómalom-Jánostelep Településrészi Önkormányzat a tómalmi játszótéren.
Author Archives:
Sopronból eltűnt 17 éves fiút keres a rendőrség
A soproni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Pozitív lett a drogteszt a sofőrnél Sopronban
A soproni rendőrök elfogtak egy 24 éves helyi férfit, akinek az autójában kábítószergyanús anyagot találtak.
Beázott a tagóvoda Sopronban, teljes tetőcserére lesz szükség
Alkalmatlanná vált a Soproni Egyetem Ferenczy János utcai tagóvodája a gyerekek fogadására. Alul-felül elázott, a kicsik egy részét a Zsilip utcai intézmény fogadta be.
tovább:
Beázott a tagóvoda Sopronban, teljes tetőcserére lesz szükség
Itt a 2018-as VOLT Fesztivál himnusz!
A Wellhello és Halott Pénz 2016-os, A Punnany Massif, Pásztor Anna, Charlie és Pető Szabolcs 2017-es VOLT Fesztivál himnusza után itt az új, a 2018-as! Ebben Majka, Curtis és Pápai Joci működött közre, a dal címe pedig: Irány Sopron! A fesztivál egyik főszervezője, Lobenwein Norbert egy interjúban elmondta, 2018-ban a szakma képviselői szerint is Majkáról fog szólni minden, ezért esett rá is a választás. Apropó fesztivál, már kevesebb, mint egy hónap van hátra, június 26-án kezdődik a banzáj a Lövér Kempingben! Találkozunk? www.volt.hu
Eltűnt egy 83 éves bácsi Sopronban
Boda Jánost keresi a rendőrség, a lakosság segítségét kérik.
Közgyűlés Sopronban – Egyelőre nem lehet újraépíteni a cölöpházakat
Változtatási tilalom van a területen.
tovább:
Közgyűlés Sopronban – Egyelőre nem lehet újraépíteni a cölöpházakat
Rendőrökkel sétáltak az óvodások Sopronhorpácson
A gyalogos közlekedés szabályait ismerhették meg a gyermekek Sopronhorpácson.
Félreverték a harangokat Ágfalván
Az iskolások fegyelmezett kettős sorokban hagyták el az épületet, az óvodások is az utcára értek, miközben a falu végén szólt a katasztrófavédelmi sziréna, a templomtornyokban pedig zúgtak a harangok. Tűzriadópróbát tartott a falu.
Soproni fiatal nyerte a vitabajnokságot – fotók
A soproni Balázs Fanni lett a Vitázik a világ ifjúsága nemzetközi vitavetélkedő magyarországi döntőjének idei győztese.
Tündérfesztivál Sopronban: idén kétnapos lesz a gyerekprogram
Jövő hétvégén, június 9-én és 10-én rendezik meg Sopronban a Tündérfesztivált, amellyel kezdetét veszi a 61. Soproni Ünnepi Hetek programsorozata.
tovább:
Tündérfesztivál Sopronban: idén kétnapos lesz a gyerekprogram
Gyermeknapot tartanak Hegykőn
A község önkormányzata gyermeknapra várja a kicsiket és nagyokat június 3-án a tornacsarnoknál a füves területen.
tovább:
Gyermeknapot tartanak Hegykőn
Szinte használhatatlan a Győri út szervízútja
A soproni Győri úttal párhuzamosan több helyen is fut szervízút. Valahol neve is van, valahol viszont csak simán “a szervízút”, ezutóbbi a MOL benzinkúttól egészen az Ipar körút beávásárlóközponti elágazásáig tart. Na de milyen minőségben… Az aszfalt több helyen szét van töredezve, hatalmas kátyúk tátonganak rajta. Egy esőzés után pedig az egész, szó szerint vízben áll. Volt már itt “ termálforrás ” is az út közepén egy csatornafedél alól felbugyogva, de természetesen a korábbi cikkünk megjelenése óta is tovább létező kis tavacska létezése sem tesz túl jót az aszfaltburkolatnak. Ráadásul ezt a szervízutat használják a Magyar Posta járművei és például egy autószervíz vendégei is, arról pedig még nem is beszéltünk, hogy ez az egész egy kerékpáros útvonal része , akik a TESCO -hoz igyekeznek, azoknak mindenképp ezt a szervízutat kell igénybe venniük, kerékpározásra pedig aztán tényleg csak korlátozottan alkalmas az útburkolat… Mivel a szervízúton közvilágítás sincs, sötétedés után kész balesetveszély erre közlekedni.
A magyarokat a bér jobban ösztönözheti Ausztriában, mint a helyieket
˝Ha új munkahelyre kerülök, először megfigyelem, milyen annál az osztrák cégnél a munka ritmusa, ki mennyi feladatot végez el egy nap alatt, addig nem jártatom a számat, nem büszkélkedek a magyar virtussal˝ – állítja Ausztriában dolgozó olvasónk.
tovább:
A magyarokat a bér jobban ösztönözheti Ausztriában, mint a helyieket
Épül ám a soproni KFC
Ha esetleg avn itt olyan olvasó, aki mostanában nem járt a Győri úton, az nem is láthatta, hogy bizony halad a KFC gyorsétterem építése. A falak azóta már állnak, nemsokára pedig mindnyájan rántott csirkecombot falatozhatunk, akár bent az étteremben, akár a drive-ból kijövet az autóban, összezsírozva ezzel a kárpitot NA DE a lényeg, itt egy rakás kép az épülő étteremről. (pont egy héttel ezelőtti képek)
tovább:
Épül ám a soproni KFC
Közgyűlés Sopronban – A város megemeli a jövedelemhatárt
Tengerdi Antal jelenlegi igazgató pályázott a Soproni Szociális Intézmény élére, miután megbízatása lejár és az önkormányzat pályázatot írt ki a feladatra.
tovább:
Közgyűlés Sopronban – A város megemeli a jövedelemhatárt
A fiatal fertőrákosi cukrász itthon már mindent megnyert, külföldre készül
Cukrászként mindig van továbblépési, fejlődési lehetőség, igazi kreatív szakma, ami ráadásul sikerélményt is ad. Ezt vallja a fertőrákosi Takács Alexandra, a grillázskirálynő.
tovább:
A fiatal fertőrákosi cukrász itthon már mindent megnyert, külföldre készül
Bécsi nyár: minden hónapra egy fesztivál
Sokan gazdag kulturális kínálata miatt szeretik az osztrák fővárost. Nem alaptalanul: a nyáron minden hónapra jut legalább egy fesztivál. Lesz zenei, tánc- és filmfesztivál, lehet bulizni kikötőben, foghíjtelken és a Duna partján. Tíz éve saját fesztiváljuk van a bécsi kerületeknek is.
Olvasói levél: tilosban parkolás a rendőrség mellett?
Olvasónk, P.K. írta az alábbi levelet. A téma elég ismert, a parkolás… De hogy a soproni rendőrkapitányság bejárata mellett is tilosban? Naponta többször gyalogolok el az Újteleki u. elejénél. Megrökönyödéssel látom, hogy a rendőrségi bejárat és a telefonfülke közötti park részre, azt tönkretéve, egyre gyakrabbal állnak be autók. Láttam, hogy a kijövő rendőrök sem reagálnak erre. Mi lesz itt, ha mindenki a parkokban oda parkol ahova akar? Olvasónk fotókat is csatolt leveléhez.
tovább:
Olvasói levél: tilosban parkolás a rendőrség mellett?
Életfogytiglant kapott a soproni hajléktalan egyik gyilkosa
Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó fegyházra ítélte a másfél évvel ezelőtti soproni hajléktalangyilkosság elsőrendű vádlottját a Győri Törvényszék első fokon – tájékoztatta a bíróság szóvivője kedden az MTI-t.
tovább:
Életfogytiglant kapott a soproni hajléktalan egyik gyilkosa
Fehérbe borult Sopron belvárosa
A soproni belvárost is elérte a korszerűsítési hullám, itt is elkezdték kicserélgetni az eddigi narancssárga fényű izzókat energiatakarékos LED fényforrásokra. Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere már korábban említette, hogy folytatódik a LED-esítés, de azt én sem gondoltam volna, hogy pont a belvárosban. Ha pedig egyik nap nem jártam volna arra sötétedés után, nekem se tűnt volna fel, hogy ezek a lámpatestek már nem azok, amiket eddig megszokhattunk. Külső kinézetre ugyanis az új kandeláberek szinte hajszálpontosan azonosak a régiekkel, a lényegi különbség belül van. Egy új lámpatest. Felismerhető? Régi lámpatest az Evangélikus templom mellett Ezáltal egyébként “más megvilágításba kerülnek” az utcák, már nem narancssárga fényben úsznak a házfalak. Sokan egyébként még mindig kritizálják az új technológiát, de valljuk be, természetesebb a fénye, és persze az sem negatívum, hogy jóval kevesebb energiát fogyasztanak, és kevésbé is szórják mindenfelé a fényt, így szépen lassan eltűnik az a narancssárga felhő a város felett, amit az éjszakai órában tapasztalhat az ember. Színház utca még hagyományos közvilágítással Templom utca LED közvilágítással Új és régi egymás mellett MÉG TÖBB FOTÓ RÉGI ÉS ÚJ LÁMPÁKRÓL GALÉRIÁNKBAN!
tovább:
Fehérbe borult Sopron belvárosa
Licisták évfordulós élőláncot alkottak Sopronban
A Líceumi Diákszövetség megalakulásának századik évfordulója alkalmából családi és öregdiák-találkozót is tartottak a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnáziumban.
Tábla a gallyak között Sopronbánfalvánál
Sopronbánfalvát elhagyva és a Rák-patakon átkelve az út beér a Soproni-hegység erdejébe, amelynek kezdetén tábla hirdeti, hogy egyben tájvédelmi körzetbe is léptünk. Illetve csak hirdette.
Új helyre költözik a parkolási ügyfélszolgálat Sopronban
A Magyar utca 21.-be költözik június 4-től a Sopron Holding parkolási ügyfélszolgálata.
tovább:
Új helyre költözik a parkolási ügyfélszolgálat Sopronban
Reszkethetnek a szúnyogok Sopronban és környékén
Az önkormányzat és a katasztrófavédelem is üldözi a szúnyogokat. Ebben a párás, meleg időben nem lesz egyszerű kiirtani a repülő kellemetlenkedőket. De legalább megpróbálják…
Reszkethetnek a szúnyogok Sopronban és környékén
Az önkormányzat és a katasztrófavédelem is üldözi a szúnyogokat. Ebben a párás, meleg időben nem lesz egyszerű kiirtani a repülő kellemetlenkedőket. De legalább megpróbálják…
Elfogytak a napijegyek az Iron Maiden VOLT-os koncertjére
Bérlet még korlátozott számban kapható.
tovább:
Elfogytak a napijegyek az Iron Maiden VOLT-os koncertjére
Fehér port is találtak a rendőrök a fiatalok autójában Sopronban
A belvárosban igazoltatták a két férfit, a rendőröknek feltűnt a zavart viselkedésük.
tovább:
Fehér port is találtak a rendőrök a fiatalok autójában Sopronban
Gáláztak a táncosok Sopronban, fotókon mutatjuk a legjobb pillanatokat!
A Mozgás Ritmus Lendület Club évzáró gálaműsort tartott a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban.
tovább:
Gáláztak a táncosok Sopronban, fotókon mutatjuk a legjobb pillanatokat!
Új polgármesterrel készül a jövőre Bécs
A jövőre szeretné felkészíteni Bécset az osztrák főváros új polgármestere, Dr. Michael Ludwig. A szociáldemokrata politikus Dr. Michael Häupltól vette át a város vezetését, aki csaknem 24 éven át volt Bécs első embere.
Filep Márkot indítja a Fidesz Sopronban
Barcza Attila, a belváros korábbi képviselője, a Fidesz országgyűlési képviselője és dr. Fodor Tamás polgármester mutatta be sajtótájékoztatón a kormánypárt önkormányzati képviselőjelöltjét, Filep Márkot.
Fertő-táj – A világörökséget ünnepelték: tíz település kincseit mutatták be az érdeklődőknek
A víz körül forgott minden szombaton a Fertő-táj tíz településén, s ezt most szó szerint kellett érteni. De nem kifejezetten a Fertő vize állt a középpontban, hanem az az éltető és élő közeg, ami meghatározza az itt élők mindennapjait. A világörökséget ünnepelték.
tovább:
Fertő-táj – A világörökséget ünnepelték: tíz település kincseit mutatták be az érdeklődőknek
Remek műsorral indult az Iron Maiden turnéja, hamarosan Sopronban zúznak
Tallinban útnak indult az Iron Maiden ‘Legacy Of The Beast’ turnéja, ahol több meglepetéssel is készültek Bruce Dickinsonék.
tovább:
Remek műsorral indult az Iron Maiden turnéja, hamarosan Sopronban zúznak
A tizenegyezredik látogatót köszöntötték a fertőrákosi kőfejtőben
A soproni Viasz-Kádiné Folcz Judit és családja a fertőrákosi barlangszínház témaparkjának, valamint tanösvényének idei tizenegyezredik látogatói, őket köszöntötték a Soproni Petőfi Színház jelmezbe öltözött művészei a gyermeknapon.
tovább:
A tizenegyezredik látogatót köszöntötték a fertőrákosi kőfejtőben
Rengetegen tekernek a VasVilla´ Családi Kerékpártúrán Sopronban – fotók
Ez már a 27. alkalom, hogy megrendezték a túrát.
tovább:
Rengetegen tekernek a VasVilla´ Családi Kerékpártúrán Sopronban – fotók
Bor, zene, finomságok három napig a soproni Várkerületen – fotók
Elkezdődött a XXVII. Soproni Borünnep, mutatjuk a programokat is.
tovább:
Bor, zene, finomságok három napig a soproni Várkerületen – fotók
Ma nyit a 28. Borünnep Sopronban – RÉSZLETES PROGRAM
Immáron 28. alkalommal tartják a Borünnepet Sopronban. A helyszín ezalkalommal is a Várkerület, a Hűségkútnál felállított színpadon színes programok, a környéken pedig kirakodóvásár, kulináris élvezetek, és persze jobbnál jobb borok (és sörök) várják a látogatókat. Íme a részletes program: 2018. május 25. péntek 18:00 Sopron Város Fúvószenekara 19:30 Ünnepélyes megnyitó [ ÉLŐBEN az IkvaHír Facebookján ] 20:00 Hanság Big Band 2018. május 26. szombat 13:00 Brass Brothers Sopron 14:00 Juventus Koncertfúvószenekar 15:00 Ajka Város Fúvószenekara 16:00 Sopron Néptánc Együttes 17:00 Present Day 18:30 Local Vintage Company 20:30 Flört Band 2018. május 27. vasárnap 14:00 Radler Buam Polkaparti 15:15 Fahnenschwinger Blaskapelle Sopronnyék 16:30 Balatonfüred Város Fúvószenekara 17:45 Lajtha László Néptáncegyüttes 19:15 Blue Cafe Band Emellett pedig a Fő téren a Nemzeti Parkok Hete rendezvényre kerül sor, érdemes ide is ellátogatni. HIVATALOS FACEBOOK ESEMÉNY PEDIG ITT!
tovább:
Ma nyit a 28. Borünnep Sopronban – RÉSZLETES PROGRAM
Sopronban Sógor Ferenc az MSZP jelöltje
Az MSZP Sógor Ferenc népművelőt indítja az időközi önkormányzati választáson – jelentette be Póczik Roland, a helyi szervezet elnöke csütörtökön.
Buszmegálló várakozói mellé csapott a villám Zsirán – fotók
Villámcsapás okozta traumán ment keresztül a zsirai szociális otthon öt dolgozója az intézmény buszmegállójában. Valamennyiüket a szombathelyi kórházba szállították, de tegnap már haza is engedték őket.
tovább:
Buszmegálló várakozói mellé csapott a villám Zsirán – fotók
Buszmegálló várakozói mellé csapott a villám Zsirán – fotók
Villámcsapás okozta traumán ment keresztül a zsirai szociális otthon öt dolgozója az intézmény buszmegállójában. Valamennyiüket a szombathelyi kórházba szállították, de tegnap már haza is engedték őket.
tovább:
Buszmegálló várakozói mellé csapott a villám Zsirán – fotók
Európa-bajnokságot tartanak Sopronban
Huszonegy ország erdésztanuló-válogatottja részvételével Európa-bajnokság kezdődött Sopronban. A magyar csapatot a helyi Roth Gyula-középiskola képviseli.
Már üzemel a soproni ALDI benzinkút
Diszkont árakkal, automata rendszerrel és csinos hosstess hölgyekkel vár mindenkit a Győri út/84-es főút körforgalma melletti ALDI üzlet új diszkont benzinkútja. Az üzemanyagtöltő-állomás egyébként kapásból az egyik legolcsóbb, HA nem a legolcsóbb lett a városban. A használata rendkívül egyszerű egyébként, kiválasztjuk, hogy mennyiért akarunk tankolni (pénzben), kifizetjük, megtankolunk, elvesszük a blokkot, és már mehetünk is utunkra. A tankautomaták használatát egyébként gépi hang is segíti, illetve most még néhány hölgy is rendelkezésre áll, akik készséggel segítenek mindenkinek, aki igénybe venné a benzinkút nyújtotta lehetőségeket. Így néz ki a városban illetve a közvetlen szomszédságban a benzinkutak és e-car töltők eloszlása. (fekete a benzinkút, kék a töltőpont)
Jubilál a bécsi metró
Negyven éve, 1978-ban gördült végig az első szerelvény Bécs első újépítésű metróvonalán, az U1-en. A jubileum alkalmából az érdeklődők akár metróvezetőként is kipróbálhatják magukat május 26-án, az első Bécsi Metrónapon.
tovább:
Jubilál a bécsi metró
Van párja a soproni behajtani tilos táblának – fotó
Olvasónk Balfon fotózta a levelekkel körbeölelt táblát.
Tudta? Sopronban és környékén 46 forrás csörgedezik – térkép
Sopforrás néven gyűjtötte össze a soproni hegyvidék forrásait Keszei László.
tovább:
Tudta? Sopronban és környékén 46 forrás csörgedezik – térkép
AUCHAN nyílik Sopronban! De vajon hol?
Ami korábban elképzelhetetlennek tűnt, most valósággá válik, egyre-másra bukkannak fel az újabb és újabb kereskedelmi és vendéglátóipari beruházások Sopronban. Itt is van az ideje, hiszen a város és a járás lakossága is nagyot ugrott az utóbbi években, viszont a szolgáltatás ehhez képest nem fejlődött megfelelően. Gőzerővel épül az első soproni KFC, most pedig jött a hír, Sopronban nyitja meg második superstore üzletét Magyarországon az AUCHAN. Az egész Dunántúlon mindössze két helyen van Auchan üzlet Magyarországon, Székesfehérváron és Szekszárdon. A soproni üzlet pedig az Auchan üzletlánc új üzletkoncepciója szerint, superstore formátumban nyitja meg kapuit, ilyenből egy van eddig, Kőbányán. Az áruházlánc jól megközelíthető helyen, a szupermarketek kínálatánál jelentősen szélesebb áruválasztékot, kedvező árakat és innovatív vásárlási megoldásokat kínál majd. A friss élelmiszer mellett szezonális és nem élelmiszer típusú termékek is helyet kapnak a polcokon, így a havi- és a napi bevásárlást egyaránt könnyen, egy helyen intézhetik a családok. Új áruházunkkal nem csak az Auchan márkát hozzuk el a soproniaknak, hanem munkáltatóként is bemutatkozunk a régióban. Vállalatunk fontos alapelve, hogy kollégáinknak olyan karriert biztosítsunk, amelyben kiteljesedhetnek, értékes munkát végezhetnek és egy befogadó csapat tagjaként jól érezhetik magukat. Már nagyon várjuk, hogy itt, Sopronban is bővíthessük kollégáink közösségét – mondta el a hamarosan nyíló áruház kapcsán Széll Hajnalka, az Auchan Retail Magyarország országos HR-igazgatója. Az áruházlánc jelenleg 19 hipermarketet, 18 töltőállomást, egy szupermarketet és egy superstore formátumú üzletet, valamint online áruházat működtet Magyarországon, és a soproni egység mellett idén több új üzletet is nyit, többek között egy szupermarketet Zalaegerszegen. A soproni Baumax üres épülete Amiről viszont a sajtóközleményben nem esett szó, az pedig talán a legfontosabb kérdés: hol lesz az Auchan Sopronban? Sajnos csak tippeket tudunk mondani. Az egyik, talán legkézenfekvőbb a BAUMAX jelenleg üres komplexuma lenne a Győri úton, a probléma az, hogy ennek az össz alapterülete mintegy tízezer (10 000) négyzetméter, …
Pénteken kezdődik a Soproni Borünnep
A Soproni Borünnep hagyományosan a Soproni borvidék pincészeteinek, borainak vidám, térzenés-táncos bemutatásáról, de a kulturált borfogyasztás népszerűsítéséről is szól.
Klingenbach-i halálos baleset – “Kegyetlenül haragszom a vétkes autóvezetőre”
Gyászolja a Sopronban és Tolna megyében élő családja a frontális ütközésben Kelénpatak (Klingenbach) közelében elhunyt asszonyt, Novákné Szakály Terézt. Nehezen dolgozzák fel, hogy mások felelőtlen gyorshajtása okozta szerettük halálát.
tovább:
Klingenbach-i halálos baleset – “Kegyetlenül haragszom a vétkes autóvezetőre”
Buszmegálló mellé csapott a villám Zsirán – több embert kórházba vittek a mentők
Buszmegállóban várakozó emberek kerültek kórházba, miután a közelükben csapott le a villám Zsirán.
tovább:
Buszmegálló mellé csapott a villám Zsirán – több embert kórházba vittek a mentők
Sopronban nyitja meg második superstore üzletét az Auchan
Áprilisban Budapesten nyílt az első ilyen áruház.
tovább:
Sopronban nyitja meg második superstore üzletét az Auchan
Tovább épül a kerékpárút a Lőverekben Sopronban
Újabb szakaszához érkezett a kerékpárút építése a Lőverekben, a Deákkúti út alsó szakaszán is megkezdték a munkát.
Tovább épül a kerékpárút a Lőverekben Sopronban
Újabb szakaszához érkezett a kerékpárút építése a Lőverekben, a Deákkúti út alsó szakaszán is megkezdték a munkát.
Nyolc éve rossza tető – Esőzéskor lavórt kell tenni a szekrényre Sopronban
Szilágyi Istvánék állítják, lakásuk tetőzete nagyon rossz, esőzéskor lavórral kell felfogni a vizet a szobájukban. Nyolc éve kérik a tetőzet megjavítását, mindhiába. A közös képviselő most lépett a gond megoldása érdekében.
tovább:
Nyolc éve rossza tető – Esőzéskor lavórt kell tenni a szekrényre Sopronban
Nyolc éve rossza tető – Esőzéskor lavórt kell tenni a szekrényre Sopronban
Szilágyi Istvánék állítják, lakásuk tetőzete nagyon rossz, esőzéskor lavórral kell felfogni a vizet a szobájukban. Nyolc éve kérik a tetőzet megjavítását, mindhiába. A közös képviselő most lépett a gond megoldása érdekében.
tovább:
Nyolc éve rossza tető – Esőzéskor lavórt kell tenni a szekrényre Sopronban
A soproni hegyvidék forrásai mostantól egy oldalon
A Soproni-hegység, és a környék is bővelkedik kiépített forrásokban, kiépítetlen szivárgókban, és kutakban is. Ezeknek egy összefoglaló adatbázisa eddig nem volt online elérhető, de ez most megváltozott. Elindítottuk ugyanis a sopforras.ikvahir.eu oldalt. Több, mint 10 évvel ezelőtt bukkantam rá az egyik, azóta már bezárt soproni fiókkönyvtárban “A soproni hegyvidék forrásai” című könyvre. Tetszik, nem tetszik, az egész könyvet lefénymásoltattam. A könyv 1997-es kiadásáról van szó, mely összesen 76 forrás és szivárgó leírását tartalmazza, fotókkal, megközelíthetőségekkel vízminőséggel, vízhozam adatokkal. A könyv a Castanea Környezetvédelmi Egyesület kiadásában jelent meg, és 2003-ban lett egy újabb kiadása is, kicsit kevesebb tartalommal, de ez már online is letölthető volt, és mind a mai napig az is . A dolgok azonban folyamatosan változnak, legyen szó a turistautakról, a forrásfoglalásokról, akár a technológiákról, amivel túrázunk. Nagy természetjárónak tartom magam, bár az a típus vagyok, aki inkább a kijelölt utakat követi. Persze ha van nálam egy navigációs eszköz, jelen esetben okostelefon, simán felfedezek újabb területeket is. 2011-ben egy pályázaton különdíjat kapott “A soproni hegyvidék forrásai” című weboldalam, bár a kinézet kevésbé volt szép, a tartalom volt a lényeg. Pár nappal ezelőtt, május 19-én volt a Források Világnapja. Erre a napra pedig elkészült az új verzió, egy új felülettel, több tartalommal. Jegyezzétek meg a webcímet: sopforras.ikvahir.eu Az oldalon fellelhető források mindegyikét meglátogattam, az összes fotó, mely elérhető az oldalon, saját produktum. Okostelefonokkal fotózva az ember elérheti a “geotagging” nevű funkciót is, ennek segítségével pontos GPS koordinátákat is kapunk. Az új Sopforrás oldalon jelenleg 46 kiépített, és kevésbé kiépített forrásról találhatunk fotókat, leírást, történetet, megközelíthetőségi tájékoztatót, GPS koordinátákat, és még Google illetve OpenStreetMap térképen is megtekinthetjük elhelyezkedésüket. Egyelőre van több hiba is az oldalon, kezdve azzal, hogy nem reszponzív, de természetesen azon fogok dolgozni, hogy mindig friss, aktuális fotók, hibátlan kinézet fogadja az idetévedt látogatót. JA és persze…
A soproni hegyvidék forrásai mostantól egy oldalon
A Soproni-hegység, és a környék is bővelkedik kiépített forrásokban, kiépítetlen szivárgókban, és kutakban is. Ezeknek egy összefoglaló adatbázisa eddig nem volt online elérhető, de ez most megváltozott. Elindítottuk ugyanis a sopforras.ikvahir.eu oldalt. Több, mint 10 évvel ezelőtt bukkantam rá az egyik, azóta már bezárt soproni fiókkönyvtárban “A soproni hegyvidék forrásai” című könyvre. Tetszik, nem tetszik, az egész könyvet lefénymásoltattam. A könyv 1997-es kiadásáról van szó, mely összesen 76 forrás és szivárgó leírását tartalmazza, fotókkal, megközelíthetőségekkel vízminőséggel, vízhozam adatokkal. A könyv a Castanea Környezetvédelmi Egyesület kiadásában jelent meg, és 2003-ban lett egy újabb kiadása is, kicsit kevesebb tartalommal, de ez már online is letölthető volt, és mind a mai napig az is . A dolgok azonban folyamatosan változnak, legyen szó a turistautakról, a forrásfoglalásokról, akár a technológiákról, amivel túrázunk. Nagy természetjárónak tartom magam, bár az a típus vagyok, aki inkább a kijelölt utakat követi. Persze ha van nálam egy navigációs eszköz, jelen esetben okostelefon, simán felfedezek újabb területeket is. 2011-ben egy pályázaton különdíjat kapott “A soproni hegyvidék forrásai” című weboldalam, bár a kinézet kevésbé volt szép, a tartalom volt a lényeg. Pár nappal ezelőtt, május 19-én volt a Források Világnapja. Erre a napra pedig elkészült az új verzió, egy új felülettel, több tartalommal. Jegyezzétek meg a webcímet: sopforras.ikvahir.eu Az oldalon fellelhető források mindegyikét meglátogattam, az összes fotó, mely elérhető az oldalon, saját produktum. Okostelefonokkal fotózva az ember elérheti a “geotagging” nevű funkciót is, ennek segítségével pontos GPS koordinátákat is kapunk. Az új Sopforrás oldalon jelenleg 46 kiépített, és kevésbé kiépített forrásról találhatunk fotókat, leírást, történetet, megközelíthetőségi tájékoztatót, GPS koordinátákat, és még Google illetve OpenStreetMap térképen is megtekinthetjük elhelyezkedésüket. Egyelőre van több hiba is az oldalon, kezdve azzal, hogy nem reszponzív, de természetesen azon fogok dolgozni, hogy mindig friss, aktuális fotók, hibátlan kinézet fogadja az idetévedt látogatót. JA és …
Zavartan viselkedett a sofőr, gyanús tabletta és por került elő a kocsiból Sopronban
A rendőrök elfogtak a harkai férfit, akinél kábítószergyanús tablettákat és port találtak.
tovább:
Zavartan viselkedett a sofőr, gyanús tabletta és por került elő a kocsiból Sopronban
Megújul a geodéziai kutatóintézet Sopronban
Jó ütemben halad a Csatkai utcai geodéziai kutatóintézet komplett felújítási munkálata.
Kétéves korában már rímeket faragott a soproni Márkus Boróka
Első versenyén még korkedvezménnyel indulhatott, hatszor küldött verset az Így írok én pályázatra és mind a hatszor első lett. Márkus Boróka tizennégy éves licista idén már különdíjat is kiérdemelt.
tovább:
Kétéves korában már rímeket faragott a soproni Márkus Boróka
Pünkösdi Értékünnep Agyagosszergényben – fotók
Hagyományteremtő szándékkal hívta életre a Köz Horváth József Népfőiskola a Pünkösdi Értékünnepet Agyagosszergényben, amit vasárnap rendeztek meg.
Pünkösdi Értékünnep Agyagosszergényben – fotók
Hagyományteremtő szándékkal hívta életre a Köz Horváth József Népfőiskola a Pünkösdi Értékünnepet Agyagosszergényben, amit vasárnap rendeztek meg.
Tíz éve város Fertőszentmiklós
Várossá nyilvánításának tízéves jubileuma alkalmából háromnapos Pünkösdi Fesztivált rendeztek Fertőszentmiklóson. A helyi születésű dr. Ternyák Csaba egri érseknek díszpolgári címet adományoztak.
tovább:
Tíz éve város Fertőszentmiklós
Baleset lett a parkolásból Sopronban a Jereván lakótelepen – fotó
“A manőver után le kell fogni, nehogy elmenjen” – írta a fotó mellé olvasónk.
tovább:
Baleset lett a parkolásból Sopronban a Jereván lakótelepen – fotó
Halálos közlekedési baleset Kelénpataknál
Május 19-én szombaton, este fél 6 körül halálos kimenetelű közúti baleset történt a B16-os út Kelénpatakot (Klingenbach) elkerülő szakaszon. Egy 33 éves magyar állampolgárságú férfi 42 éves párjával és 3 éves gyerekükkel haladtak Magyarország irányába. a 49,5 kilomtéterkő környékén előzés céljából az autóvezető áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan ütközött egy másik autóval, melyet egy 55 éves magyar állampolgárságú nő vezetett. A nő az erős ütközéstől életét vesztette, a vétkes autó utasai is sérüléseket szenvedtek, őket előzetes elsősegélynyújtás után a kismartoni és a badeni kórházba szállították. A hátső ülésen ülő 3 éves fiút mentőhelikopterrel vitték a bécsi Sozialmedizinisches Zentrum Ost kórházba. A főút ezen szakaszát a mentési munkálatok miatt csak éjfél után tudták újra megnyitni a forgalomnak. CCM-TV Fotók: BFKdo EU, FF Klingenbach
Kevésbé ismert úticélokra hívják fel a figyelmet: elindult a Magyar Turisztikai Ügynökség új kampánya
A belföldi kampányhoz már több mint 300 szálloda és vendéglátóhely csatlakozott.
Díszpolgárrá avatták a fertőszentmiklósi születésű egri érseket
Vasárnap estig tart a fertőszentmiklósi Pünkösdi Fesztivál
tovább:
Díszpolgárrá avatták a fertőszentmiklósi születésű egri érseket
Nyolc éve kéri hiába, hogy javítsák meg a tetőzetet
Szilágyi Istvánék állítják, lakásuk tetőzete nagyon rossz, esőzéskor lavórral kell felfogni a vizet a szobájukban. Nyolc éve kérik a tetőzet megjavítását, mindhiába. A közös képviselő most lépett a gond megoldása érdekében.
Kábítószerrel volt megtömve a fiatalok táskája Sopronban – fotó
19 éves fiúnál és 16 éves lánynál találták meg a 26 adag zacskóba csomagolt növényi törmeléket.
tovább:
Kábítószerrel volt megtömve a fiatalok táskája Sopronban – fotó
Köszönet nem mindig jár a házi betegápolónak Ausztriában
˝Minél többet dolgozol ingyen az osztrákoknál, annál nagyobb az elvárás. Most már lazán végzem a feladataimat, mert ugyanannyit kapok, mint amikor pluszokat vállaltam˝ – írta a magyar házi ápoló, aki mozgásképessé tette betegét, kivakarta lakását a koszból és még zöldségeket is termelt neki.
tovább:
Köszönet nem mindig jár a házi betegápolónak Ausztriában
Kertészetét is fejleszti a vasúttársaság Sopronban
Évente százhúszezer virágpalántát, egynyári és évelő növényt nevelnek a GYSEV soproni kertészetében. A vasúttársaság az idegenforgalmi szezonra a Hotel Sopront is fejleszti.
Százharminchárom bormintát kóstoltak Sopronban – fotók
Pünkösd-napi Borvidéki Borversenyt tartottak a Fertőmenti Hegyközség szervezésében az Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskolában.
tovább:
Százharminchárom bormintát kóstoltak Sopronban – fotók
Csodaszép! Megnyitották a rózsakert kapuit Fertődön – fotók
A fertődi Esterházy- kastély pünkösdi ünnepi hosszú hétvégéjének egyik attrakciójaként megnyitották a Rózsakert kapuit.
tovább:
Csodaszép! Megnyitották a rózsakert kapuit Fertődön – fotók
Egyre kevesebben bliccelnek a soproni buszokon
A tavalyi évhez képest csökkent a bliccelők száma a soproni buszokon. Az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ (ÉNYKK) célzott ellenőrzésekkel próbálja kiszűrni a jegy nélkül utazókat.
Nagyágyúk lépnek fel a fertőrákosi Barlangszínházban
Világhírű ütőhangszeresek, néptáncgála, Rossini- és Verdi-opera, Singsingsing, vígjátékok, musicalek és operettek várják a közönséget az elkövetkező időszakban a fertőrákosi Barlangszínházban.
tovább:
Nagyágyúk lépnek fel a fertőrákosi Barlangszínházban
Monogramok a Citadellán
Bevallom őszintén, nem tudom, miért nevezik a soproni Citadella-parkot így. Tippem azért van, mégpedig az, hogy ugyan úgy néz ki, mint a budai Citadella. A támfal tetejéről bizonyosan páratlan kilátás nyílik a városra, amit mondjuk a Lövér körút túloldalán felépült házak némiképp beárnyékolnak. Nemrég a Citadella alatt lenyírták a növényzetet, ahogy a játszótér is teljesen rendben van, és népszerű is. Valakik szerint azonban egy kis rongálás belefér. Gondolok itt azokra a monogramokra, tag-ekre, amik a támfal belső oldalát “ékesítik” a játszótér felőli oldalon, a támfal külső oldalán pedig van szemét is, ami elég kellemetlen látványt/szaghatást kelthet. A VOLT fesztivál ideje alatt a KRESZ-park és ezzel a Citadella-park is a warmup helyszíne, milyen jó lenne, ha a fesztiválra látogatóknak megmutathatnánk, a mi városunkban bizony tisztaság és rend uralkodik!
tovább:
Monogramok a Citadellán
Gazos zöldjeink Sopronban – fotó
Az Ikva Áruház előtti zöldterületen több a zöld, mint kellene.
tovább:
Gazos zöldjeink Sopronban – fotó
Látott már ennél szebb behajtani tilos táblát Sopronban? – fotó
Ön milyen címet adna a fotónak?
tovább:
Látott már ennél szebb behajtani tilos táblát Sopronban? – fotó
Főszerep után rendez a soproni tinédzser
Heim Vilmos soproni tinédzser rövidfilmmel mutatkozhatott be a Szegeden rendezett 2. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon: az Impulzus című alkotását beválogatták a versenyfilmek közé.
Magyar Nemzeti Parkok Hete Sopronban
Nemzeti parkunk szervezésében rendezik meg Sopronban a Magyar Nemzeti Parkok Hetét.
Püspöki templom- és oltárszentelés Nagylózson
Háromévnyi munkával teljesen megújult a műemlékvédelem által életveszélyessé nyilvánított Szent Lőrinc-templom belseje.
Püspöki templom- és oltárszentelés Nagylózson
Háromévnyi munkával teljesen megújult a műemlékvédelem által életveszélyessé nyilvánított Szent Lőrinc-templom belseje.
Handleres sikerek a cseh versenyen
Magyarországon több mint egy évtizede szervezi meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a szakképző intézményekben végzős tanulóinak országos megmérettetését, a SzakmaSztár versenyt.
Handleres sikerek a cseh versenyen
Magyarországon több mint egy évtizede szervezi meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a szakképző intézményekben végzős tanulóinak országos megmérettetését, a SzakmaSztár versenyt.
Semmi sem állíthatná meg a Fertő tóban feldarabolva megtalált lány édesanyját, ha szembekerülne a gyilkossal
Zsuzsa a lánya gyilkosának a szemébe akar nézni.
Lánya gyilkosának szemébe akar nézni a Fertő tóban feldarabolva megtalált nő édesanyja
Egy hete összeomlott lelkileg a tisztességes, többgyermekes családanya.
tovább:
Lánya gyilkosának szemébe akar nézni a Fertő tóban feldarabolva megtalált nő édesanyja
Semmi sem állíthatná meg a Fertő tóban feldarabolva megtalált lány édesanyját, ha szembekerülne a gyilkossal
Zsuzsa a lánya gyilkosának a szemébe akar nézni.
Az év kiállítása a Macskakőé
A Macskakő Gyermekmúzeum kapta ,,Az év kiállítása 2018″ elismerést, ezzel nagy betűk- kel írta fel magát újra az ország látnivalóinak listájára. A Soproni Múzeumhoz tartozó közösségi teret eredetinek, hatékonynak és korszerűnek ítélte a látogatók után a szakma is.
tovább:
Az év kiállítása a Macskakőé
Az év kiállítása a Macskakőé
A Macskakő Gyermekmúzeum kapta ,,Az év kiállítása 2018″ elismerést, ezzel nagy betűk- kel írta fel magát újra az ország látnivalóinak listájára. A Soproni Múzeumhoz tartozó közösségi teret eredetinek, hatékonynak és korszerűnek ítélte a látogatók után a szakma is.
tovább:
Az év kiállítása a Macskakőé
Stoptáblával a biztonságért Sopronban a Póda Endre utcában
Megoldást ígért az önkormányzat a Póda Endre utcaiak problémájára, s meg is született a határozat: stoptábla tiltja majd a gyors kanyarodást. A balesetek számának csökkenését remélik az intézkedéstől.
tovább:
Stoptáblával a biztonságért Sopronban a Póda Endre utcában
Nyugdíjas lesz Firtl Mátyás
Firtl Mátyás 1989 óta politizál, volt a megyei közgyűlés alelnöke, 2005-től pedig országgyűlési képviselő. A honatya most nyugdíjas lesz, s bár készült rá, mégis furcsa, hogy ritkábban cseng a telefonja.
tovább:
Nyugdíjas lesz Firtl Mátyás
Új utca karótlanítva
Nehéz mostanában azoknak az élete, akik a soproni belvárosban dolgoznak, élnek, tevékenykednek. A felújítási munkálatoknak köszönhetően por, zaj, sár, munkagépek zavarják a mindennapokat, és sok olyan utcán is járnak járművek, ahol amúgy nem szoktak. Persze most, hogy beüzemelték a Templom utcai süllyedő oszlopok helyett felszerelt sorompókat, lett némi akadály, de például a Hátsókapu most épp járható (engedéllyel persze). Ilyenkor egyébként előfordul, hogy bizonyos utcabútorok, forgalomtechnikai eszközök nem maradnak helyükön. Erre remek példa az Új utca végén található forgalomkorlátozó oszlop, mely olvasónk fotóinak tanúsága szerint most épp kidöntve várja sorsának jobbra fordulását. Fotók: olvasónk
tovább:
Új utca karótlanítva
Valétálás Sopronban – fotók
Szombaton este elbúcsúztak egyetemüktől és a várostól a végzős hallgatók, a valétálók.
tovább:
Valétálás Sopronban – fotók
Valétálás Sopronban – fotók
Szombaton este elbúcsúztak egyetemüktől és a várostól a végzős hallgatók, a valétálók.
tovább:
Valétálás Sopronban – fotók
Fákat ültettek a nyugdíjasegyetemisták Sopronban – fotók
Tizenöt tölgyfacsemetét ültetett el a Soproni Nyugdíjasegyetem hallgatói a Madarak és fák napja emlékerdejében.
tovább:
Fákat ültettek a nyugdíjasegyetemisták Sopronban – fotók
Fákat ültettek a nyugdíjasegyetemisták Sopronban – fotók
Tizenöt tölgyfacsemetét ültetett el a Soproni Nyugdíjasegyetem hallgatói a Madarak és fák napja emlékerdejében.
tovább:
Fákat ültettek a nyugdíjasegyetemisták Sopronban – fotók
Ki gondolná, hogy két hirdetés fotó alapján beleszerethetünk Sopronba és Győrbe
Ha az ember nap, mint nap látja a szerelmét, egy idő után előfordul, megszokja annak szépségét.
tovább:
Ki gondolná, hogy két hirdetés fotó alapján beleszerethetünk Sopronba és Győrbe
Ide már nem jutott LED lámpa
Hetekig (hónapokig?) nem működött az egyik energiatakarékos LED fényforrás a Margitbányai utcában. Be is jelentettem az e.on közvilágítási hibabejelentő appjában, viszont nem jártam sikerrel, állításuk szerint ugyanis ez nem hozzájuk tartozik, hanem a helyi önkormányzathoz. Itt el is akadt a dolog, viszont most változás történt: az utcában egyedüliként LED fényforrás helyett egy hagyományos, fénycsöves megoldást szereltek fel, ami most kilóg a sorból. DE legalább van fény! Valahol viszont egy Tiborcz István felsír… Ez pedig még a bejelentésem, amit ugyebár elutasítottak:
tovább:
Ide már nem jutott LED lámpa
Sopronban leszakadt az ég: volt, ahol 1 méter magasan állt az özönvíz – Kapuvár jeget is kapott – fotó, videó
Durva felhőszakadás érte el Sopront csütörtökön kora délután, rövid alatt hatalmas mennyiségű eső esett.
Ismét mosolyog Titanilla – kutya marta meg a kislányt Répcevisen
Április 21-én engedve a csábításnak és felejtve az anyai intelmeket az állatbarát gyerek túl közel ment egy utcabeli ház udvarán láncon tartott nagy testű kutyához.
tovább:
Ismét mosolyog Titanilla – kutya marta meg a kislányt Répcevisen
Sopron elárasztva
Jön egy kis zivatarcellácska, és ez történik… Rengeteg videó a közösségi médiából #rainy #rainyday #raining #sopron #hungary Hotel Lövér *** superior (@hotelloversopron) által megosztott bejegyzés, Máj 10., 2018, időpont: 4:59 (PDT időzóna szerint) #rainy #rainyday #raining #sopron #hungary Hotel Lövér *** superior (@hotelloversopron) által megosztott bejegyzés, Máj 10., 2018, időpont: 4:59 (PDT időzóna szerint) #sopron #leszakadtazég #ilyesztovolt Biricz Dóri (@dorothy_dori) által megosztott bejegyzés, Máj 10., 2018, időpont: 6:11 (PDT időzóna szerint) Fotó: olvasónk
tovább:
Sopron elárasztva