MSZP: Szolidaritás Jerevánnal

Sopron város legnagyobb városrésze, a közel tízezer embernek otthont adó Jereván lakótelep. Többen emlékeznek rá, hogy több évtizeddel ezelőtt Győr-Moson-Sopron megye partnerségi megállapodást kötött Örményországgal és ekkor kapta a városrész a Jereván nevet – áll az MSZP Sopron és Környéke Helyi Szervezetének közleményében.

tovább:
MSZP: Szolidaritás Jerevánnal

A Jobbik soproni szervezete is szerzett mandátumot

A Jobbik soproni szervezete is szerzett mandátumot a 2010-es október 3-ai önkormányzati választáson. Gőbl Gábor a Jobbik helyi szervezetének elnöke és most már képviselője a Jobbik helyzetéről beszélt rádiónknak, elmondása szerint egy új és tiszta erő jött létre, és továbbra is a választókat fogják biztosítani 184 / 59 látogató

tovább:
A Jobbik soproni szervezete is szerzett mandátumot

Nem tudott egyéni választókerületben nyerni Sopronban az MSZP

Nem tudott egyéni választókerületben nyerni Sopronban az MSZP. A megszerzett 3 kompenzációs listán jutottak be képviselői. Mindez azonban arányaiban nem tükrözi a pártra leadott szavazatokat- mondta rádiónknak Kalmár István, aki továbbra is tagja lesz a soproni közgyűlésnek. Hangsúlyozta: növelni tudnák támogatottságukat a tavaszi választáshoz képest. Kiemelte: három egyéni választókerületben számítottak arra, hogy nyerni tudnak, az

tovább:
Nem tudott egyéni választókerületben nyerni Sopronban az MSZP

Dr. Fodor Tamás a Fidesz-KDNP jelöltje Sopron polgármestere

Dr. Fodor Tamás a Fidesz-KDNP jelöltje SMJV polgármestere, 11.211 szavazattal folytathatja munkáját a Soproni városvezetésben. Városunkban, mind a 12 körzetben a Fidesz-KDNP jelöltje nyert. A részvétel 45,17 %-os volt. A regnáló polgármester egyetlen esélyes kihívója a függetlenként induló Walter Dezső 8264 szavazatott kapott. Egyedül a 9-es szavazókörben volt szorosabb eredmény a Fidesz-KDNP és a szocialista

tovább:
Dr. Fodor Tamás a Fidesz-KDNP jelöltje Sopron polgármestere

Sopron település kisebbségi választási eredményei

Az önkormányzati választások mellett tegnap a tizenhárom magyarországi kisebbség összesen 2321 választást tartott meg. Az eredetileg tervezettnél 21-el kevesebbet, ennyi kisebbségi voksolás maradt el, mert a jelölőszervezetek nem jelentettek be elegendő számú jelöltet, vagy, mert a bejelentett jelöltek időközben visszaléptek. Kisebbségi választást a főváros minden kerületében tartottak. A kisebbségi választók aktívabbak voltak az önkormányzati választásokon

tovább:
Sopron település kisebbségi választási eredményei