Előkészítés alatt a vonalátadás-átvétel a MÁV-csoport és a GYSEV között

„A közösségi közlekedés ne csak olcsóbb legyen, de jobb is!” – ez a célja a Lázár János magyar építési és közlekedési miniszter által – még az év elején – megfogalmazott 10 vállalásnak.

Az IC-k indulástól érkezésig biztosított takarításán, a pályaudvari mosdók felújításán, a mozdonyflotta erősítésén, az új applikáció bevezetésén vagy épp a június elsejével elindított késési biztosításon túl a 10 vállalás egyike volt az is, hogy érdemben növekszik a GYSEV Zrt. magyarországi szolgáltatási területe, az így felszabaduló mávos erőforrások egy részét pedig a keleti országrészbe csoportosítják át.

A vonalátadás-átvétel előkészítése utolsó fázisához érkezett 2025. július 1-től a GYSEV 752 km vasúti pálya üzemeltetését veszi át a MÁV-csoporttól.

Fontos hangsúlyozni, hogy a két vasúttársaság közötti munkamegosztás változása az utasok részéről semmilyen alkalmazkodást nem igényel: az észak-dunántúli utasok július 1-jét követően is ugyanazokkal a járatokkal számolhatnak, mint korábban.

A vasútvonalak üzemeltetése nem jelenti a személyszállítási tevékenység automatikus átkerülését, ugyanakkor hosszú évek után végre megoldódik az ún. tarifatörés problémája, azaz július 1-jét követően immár a GYSEV-es járatok igénybevétele esetén sem kerül majd többe az utazás, mintha ugyanazt a távolságot kizárólag a MÁV-csoport által üzemeltetett járatokkal tennék meg az utasok.

A januári, miniszteri bejelentést követően azonnal megkezdődtek és jelenleg is folyamatosak az egyeztetések a MÁV-csoport és a GYSEV szakemberei között a vonalátadás-átvételről. A két vasúttársaság szakembereinek egyik kiemelten fontos feladata volt, hogy véglegesítsék átadás-átvétellel érintett vasútvonalak pontos határait. Ez meg is történt, az alábbiak szerint:

  • a 10-es vonal Győrszabadhegy–Celldömölk szakasza,
  • a 11-es vonal Győrszabadhegy–Veszprém szakasza,
  • a 13-as vonal Veszprémvarsány–Franciavágás szakasza,
  • a 14-es vonal Pápa–Csorna szakasza,
  • a 17-es vonal Zalaszentiván–Nagykanizsa szakasza,
  • a 20-as vonal Porpác–Székesfehérvár szakasza (Székesfehérvár állomás már nem),
  • a 23-as vonal Zalaegerszeg–Rédics szakasza,
  • a 24-es vonal Zalabér–Batyk–Zalaszentgrót szakasza,
  • a 25-ös vonal Boba–Őriszentpéter–országhatár szakasza,
  • a 26-os vonal Ukk–Balatonszentgyörgy szakasza (Balatonszentgyörgy állomás már nem),
  • a 27-es vonal Hajmáskér–Csajág szakasza (Csajág állomás már nem),
  • a 30-as vonal Murakeresztúr országhatár–Balatonszentgyörgy szakasza (Balatonszentgyörgy állomás már nem),
  • a 41-es vonal Murakeresztúr–Gyékényes–országhatár szakasza

A 752 kilométer vasúti pálya üzemeltetése komoly szakmai kihívás, hiszen jelentős méretű vasúti pályáról, illetve az ahhoz tartozó ingatlanok, pl. állomásépületek, kiszolgáló létesítmények pontos átadásáról, átvételéről is egyeztetni kell a MÁV-csoportnak és a GYSEV Zrt.-nek.

A vasúttársaságok szakemberei többféle munkacsoportban hetente egyeztetik a különböző aktuális feladatokat. A cél mind a MÁV-csoport, mind pedig a GYSEV részéről az, hogy a vonalátadás-átvétel zökkenőmentesen valósuljon meg, ami az utasok részéről semmilyen alkalmazkodást nem igényel: az ő életükben nem jelent változás, a két vasúttársaság közötti munkamegosztás újragondolása.

Fontos hangsúlyozni, hogy a vasútvonalak üzemeltetése nem jelenti a személyszállítási tevékenység automatikus átkerülését: 2025. július 1-jétől a GYSEV Zrt. egy vonalszakaszon, Zalaegerszeg és Celldömölk között vesz át személyszállítási közszolgáltatási feladatokat.

A többi érintett szakasz esetében a személyszállítási tevékenységet a rendelkezésre álló járművek függvényében, fokozatosan veszi át a GYSEV.

The post Előkészítés alatt a vonalátadás-átvétel a MÁV-csoport és a GYSEV között appeared first on Ikvahír.

Magasperon épül a kapuvári vasútállomáson

Jelentős munkálatok zajlanak idén a kapuvári vasútállomás területén: a vágányhálózatot teljesen átépítik, illetve 55 cm-es magasperon és átjáró is épül. Ezzel jóval komfortosabb lesz a közlekedés az utasok számára. A több fázisban zajló átalakítási munkálatokat már megkezdte a GYSEV Zrt., a magasperont a tervek szerint ősszel adják át az utazóközönségnek.

A kapuvári állomásépület teljes átalakítása és felújítása 2021-re készült el: megtörtént a külső szigetelés és festés, térkövezés, új burkolatot kapott a váróterem, új vizesblokk várja az utasokat. Jelentős változás volt továbbá, hogy az állomás mellett teljesen új parkoló készült, amely a korábbi 50 helyett 67 gépjármű számára biztosít parkolási lehetőséget.

A GYSEV Zrt. idén folytatja a létesítmény felújítását: több ütemben történik meg a vágányhálózat és a peronok átalakítása. A munkálatok egyik legfontosabb eleme, hogy a fejlesztésnek köszönhetően a kapuvári vasútállomáson is magasperon várja majd az utasokat, jelentősen javítva ezzel az utazás feltételeit.

A munkálatok első fázisát már februárban megkezdte a vasúttársaság: ennek keretében az állomás I. vágányának egyik oldalát megszűntetik, a másik oldala pedig csonkavágányként funkcionál tovább. A megszűntetett I-es vágány helyét így a II-es vágány veszi át. Az így kialakított vágánygeometriának megfelelően a II. és III. vágányok közé az állomásépülettől Győr irányába magasperon épül.

Az I-es vágány bontása után márciusban a IV-es vágány átépítését kezdik meg. Erre azért van szükség, mert a magasperon építése és az azt megelőző bontási munkálatok idejére a III-as és a IV-es vágányok között ideiglenes peron és átjáró fog épülni.

A munkálatok miatt 2025. május 8-a és május 22-e között teljes vágányzár lép életbe, tehát ebben az időszakban vonatok nem közlekednek Kapuvár állomáson. Ebben a két hétben készül majd el az ideiglenes peron és az ahhoz vezető átjáró.

Ezt követően május végétől kezdődik a II-es és III-as vágányok között kialakított új magasperon megépítése, amelynek elkészültéig az ideiglenes peront tudják igénybe venni az utasok.

Az új magasperon őszi átadása jelentősen komfortosabbá teszi a vonatokra a fel- és leszállást: az alacsonypadlós járművekbe csak be kell lépni, de a nem alacsonypadlós vasúti kocsikba is könnyebb lesz fel- vagy leszállni az 55 cm-es magasperonnak köszönhetően.

A GYSEV Zrt. a kivitelezési munkálatok alatt kizárólag a saját üzemi területeit veszi igénybe anyagok, vagy munkagépek tárolására, így a gépjármű parkoló területét nem érintik a munkálatok.

The post Magasperon épül a kapuvári vasútállomáson appeared first on Ikvahír.

Elkezdődik a Borostyán vasúti árufuvarozási folyosó korszerűsítésének előkészítése

Megkezdődik a Hegyeshalom–Csorna–Porpác–Szombathely–Zalaszentiván vasúti korridor TEN-T előírások szerinti korszerűsítésének előkészítése.  A GYSEV Zrt. az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz támogatásával indítja el az ún. Borostyán vasúti árufuvarozási folyosó fejlesztésének tervezését.

A „Borostyán vasúti árufuvarozási folyosó egyes nyugat-dunántúli szakaszainak korszerűsítése – megvalósíthatósági tanulmány és tervek készítése” című projekt célja az észak-déli irányú vasúti közlekedés egyik kiemelt magyarországi szakaszának fejlesztését készíti elő. Ennek köszönhetően a Hegyeshalom–Csorna–Porpác–Szombathely–Zalaszentiván korridort a TEN-T előírások alapján korszerűsíthetik. A most induló projekt az alábbi elemeket tartalmazza:

  • megvalósíthatósági tanulmány készítése költség-haszon elemzéssel
  • a Hegyeshalom – Szombathely szakasz fejlesztésére tanulmánytervi szintű tervek elkészítése
  • a Szombathely – Zalaszentiván vasútvonal korszerűsítéséhez engedélyezési tervek elkészítése és a szükséges építési engedélyek megszerzése
  • környezeti hatásvizsgálatok, Natura 2000 hatásbecslések elvégzése és környezetvédelmi engedélyek megszerzése.

A fenti dokumentumok elkészítésével a GYSEV Zrt. célja, hogy a később megvalósuló kivitelezési projekt során jelentős fejlesztés valósuljon meg a Borostyán vasúti árufuvarozási folyosó egyes szakaszain. Így a korridoron 22,5 tonnára emelik a vasúti pálya tengelyterhelését, 100 – 120 km/órára növelik a pályasebességet, emellett ETCS L2 vonatbefolyásoló rendszert építenek ki az érintett szakaszokon. Fontos célja a projektnek, hogy 740 m hosszú tehervonatok közlekedésére alkalmas legyen a vasúti pálya Hegyeshalomtól Zalaszentivánig.

A GYSEV Zrt. és a Kontúr Csoport Kft. 2025. januárjában írta alá a tanulmány készítésre és tervezésre vonatkozó szerződést, így elkezdődhettek a projekt előkészítési munkálatai.

A projekt összköltsége 3.500.000.000 Ft, amelynek 85%-át az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz biztosítja.

The post Elkezdődik a Borostyán vasúti árufuvarozási folyosó korszerűsítésének előkészítése appeared first on Ikvahír.

Vasúti ereklyéket rejt az erdő

A Sopron-Kőszeg HÉV, vagy legutóbbi nevén a Burgenlandbahn jelenleg Sopron és Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) állomások között üzemel. Sopronnyék-Haracsony (Neckenmarkt-Horitschon) és Felsőpulya (Oberpullendorf) között hajtányozni lehet. A pálya még Felsőlászló (Oberloisdorf) állomásig van meg, de a teherforgalom 2013-ban megszűnt, reméljük, nem örökre.

Felsőlászló és Kőszeg között a pályát sajnos az elmúlt évtizedek során felszedték, de ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan vasúti emlékek, melyek mind a mai napig megvannak. Kőszeg mellett például a töltés bizonyos részein, például egykori közúti átjárókon ma is meg lehet találni a sínszálakat, a Rőtivölgy utcától a határátkelőig pedig a vasúti töltésen halad a kerékpárút.

Répcekethely (Mannersdorf an der Rabnitz) mellett pedig nem csak a vasúti töltés, de legalább másfél vasúti műtárgy is látható. Közvetlenül a település „fölött” egy egykori vasúti felüljáró hídjának pilléreit tekinthetjük meg az „Am Sonnberg” nevű utca végén. Attól délnyugatra pedig a főút túloldalán egy korábbi közúti felüljáró hídja is megtalálható még egy kis erdősávban, szinte teljesen tökéletes állapotban. Jelenleg ugyanakkor funkció nélkül.

Bár vasút már évtizedek óta nincs itt, sajnos Kőszeg és Felsőpulya között a buszos közlekedés sem tényező. Miközben Kőszegen van már intermodális csomópont is, egyetlen busz sem jár át az államhatáron, így a legközelebbi buszmegálló Rőtfalván (Rattersdorf) található, oda kell kigyalogolni (vagy onnan be Kőszegre).

The post Vasúti ereklyéket rejt az erdő appeared first on Ikvahír.

Kicsit még várhatunk a villamosításra

Jövőre kezdődik a Mattersburger Bahn, azaz a Bécsújhely-Sopron vasútvonal felújítása és villamosítása. Az ÖBB mintegy 100 millió eurót, azaz mai árfolyamon nagyjából 39,2 milliárd forintot fektet a vonal korszerűsítésébe, melynek során a pálya mellett megújulnak az állomások és megállóhelyek, villamosítják az egész vasútvonalat, számos szintebeli kereszteződést pedig alul- vagy felüljáróval váltanak ki. A korábbi tervek szerint a 2026-os menetrendváltásra már el is készülne a korszerűsítés, azonban nagyon úgy tűnik, hogy csak az országhatárig.

Látványterv Lépesfalva-Somfalva állomás felújításáról (ÖBB/Feuchtenhofer Architekten)

A vasútvonal magyarországi szakaszát ugyanis a GYSEV üzemelteti, az ORF Burgenland tegnap megjelent cikke szerint pedig itt legkésőbb 2030-ig vállalták a villamosítást. Kérdéses, hogy ez milyen forrásból valósul majd meg, illetve milyen többlet fejlesztés várható. Nemrég például Ágfalván kezdődött igényfelmérés annak érdekében, hogy ismét legyen vasúti megállóhely a községben. A vasútvonal felújítása remek apropót biztosítana ennek a megvalósítására, hiszen most 80-120 kilométer per órás sebességgel száguldanak el a vonatok közvetlenül a település házai mellett. Pedig Ágfalva az elmúlt másfél évtizedben robbanásszerű fejlődésen és lakosságszám-növekedésen esett át, ráadásul sokan Nagymarton, Bécsújhely, Bécs felé járnak dolgozni, iskolába. Evidens lenne tehát, hogy ismét megálljanak a vonatok a településen, amire egyébként utoljára a 60-as évek végén volt példa, akkor is csak a Sopron-Déli pályaudvar és Ágfalva között közlekedő vonatokat lehetett igénybe venni.

Látványterv Márcfalva-Fraknónádasd megállóhely felújításáról (ÖBB/Feuchtenhofer Architekten)

Apropó vasút: korábbi tervek szerint a GYSEV Sopron-Ebenfurt vonalát is erre húznák át, azaz Sopron-Déli pályaudvar után, a várost elhagyva ágazna ki Sopronkertes (Baumgarten) felé az a vonal, így megszűnne a két Kossuth utcai átjáróból az egyik, illetve a Jereván mögött sem robognának vonatok. Hogy ebből mikor lesz bármi, azt egyelőre nem lehet tudni. Hasonló tervek egyébként születtek a város keleti felén is, a Győr-Sopron vonal Fertőboz után lekanyarodna a szombathelyi vonalra, ami így Kópházán és Harkán keresztül érné el Sopront, ráadásul több vágányú pályán.

Vonat halad át az egykori Ágfalva állomáson (Fotó: Keszei László)

De visszatérve a cikk eredeti témájához: előáll az a helyzet, ami Szentgotthárdnál már másfél évtizede megvan, csak pont fordítva: az osztrák oldalon lesz villamosítva a vasútvonal, a magyar oldalon meg nem. Vagy ki tudja, a „legkésőbb 2030-ig” azért jelentheti azt is, hogy előbb megvalósul a villamosítás a vasútvonal magyar szakaszán is.

The post Kicsit még várhatunk a villamosításra appeared first on Ikvahír.