Indul az S31 gyorsforgalmi út bővítése

Az elmúlt 5 évben az S31-es gyorsforgalmi út veperdi szakaszán 17%-kal nőtt a forgalom. A nagyobb forgalomnak köszönhetően több volt a súlyos közlekedési baleset is a térségben, többek között ezért is indul nemsokára a gyorsforgalmi út fejlesztése, bővítése. 

Jövő év elején indulnak az első konkrét munkálatok, több szakaszt kiszélesítenek, a mega-beruházás várhatóan 2024-ben fejeződik majd be. Tavaly Nagymarton környékén már zajlottak fejlesztések, többek között hidakat erősítettek meg, 2021-ig a nagymartoni csomópont és a veperd/sopronszentmártoni elágazás között is zajlik majd a munka, melynek keretein belül az utat kiszélesítik, középen pedig beton terelőfalat állítanak, ezzel is növelve a közlekedés biztonságát: sok frontális ütközéses baleset történik ugyanis ezen a szakaszon. Emellett megnövelik és modernizálják a csóronfalvi és a kaboldi parkolókat is.

2022-ben aztán indul a szikrai völgyhidak átépítése, déli irányba négy új hidat építenek. A kismarton felé vezető irány forgalma teljes szélességében a most még kétirányú hídon történik majd, a másik iránynak új építmény létesül.  A teljes beruházást az utat üzemeltető ASFINAG valósítja meg, összköltsége mintegy 140 millió euróra rúg.

Holttest egy házban Szikrán

Egy férfi már oszlásnak indult holttestét fedezték fel vasárnap Szikrán (Sieggraben), egy félreeső házban. A halott kiléte egyelőre nem tisztázott, azonban nagyon valószínű, hogy a ház 71 éves tulajdonosáról van szó.

Fotó: ORF Burgenland

Vinzenz Jobst, Szikra egykori polgármestere, az áldozat szomszédja találta meg a holttestet, ő mesélt a történtekről az ORF Burgenland tudósítójának. Egy meghívást szeretett volna átadni szomszédjának, de látta, hogy a postaláda tele van, valamint a ház falának támasztva találta meg a tulajdonos kerékpárját. Miután a ház ajtaján való kopogásra senki nem reagált, feltűnt neki, hogy télikert ajtaját nyitva van, végül a házba bejutva találta meg a holttestet. Az egykori polgármester azonnal értesítette a rendőrséget, akik az előzetes adatok alapján kizárták az idegenkezűséget.

A bécsi férfi sportember volt, sok időt töltött szikrai házában is. Gyakran kerékpározott, akár hideg időben is, gyakran tette meg kerékpárral a Szikra-Bécs távot is. Utoljára szeptember végén látták őt. Hogy halálát mi okozta, az csak a vizsgálatok lezárulta után derül ki.

(ORF Burgenland)

Súlyos közlekedési baleset az S31-esen

Az S31-es gyorsforgalmi úton szombaton hajnali 4 óra körül súlyos baleset történt Fraknó (Forchtenstein) és Szikra (Sieggraben) között, melynek oka egyelőre ismeretlen. Egy személygépjármű, és egy tehergépjármű ütközött össze, egy ember meghalt. Az S31-es főutat Felsőpulya irányában a helyszínelés idejére le kellett zárni.

tovább:
Súlyos közlekedési baleset az S31-esen