Indul az S31 gyorsforgalmi út bővítése

Az elmúlt 5 évben az S31-es gyorsforgalmi út veperdi szakaszán 17%-kal nőtt a forgalom. A nagyobb forgalomnak köszönhetően több volt a súlyos közlekedési baleset is a térségben, többek között ezért is indul nemsokára a gyorsforgalmi út fejlesztése, bővítése. 

Jövő év elején indulnak az első konkrét munkálatok, több szakaszt kiszélesítenek, a mega-beruházás várhatóan 2024-ben fejeződik majd be. Tavaly Nagymarton környékén már zajlottak fejlesztések, többek között hidakat erősítettek meg, 2021-ig a nagymartoni csomópont és a veperd/sopronszentmártoni elágazás között is zajlik majd a munka, melynek keretein belül az utat kiszélesítik, középen pedig beton terelőfalat állítanak, ezzel is növelve a közlekedés biztonságát: sok frontális ütközéses baleset történik ugyanis ezen a szakaszon. Emellett megnövelik és modernizálják a csóronfalvi és a kaboldi parkolókat is.

2022-ben aztán indul a szikrai völgyhidak átépítése, déli irányba négy új hidat építenek. A kismarton felé vezető irány forgalma teljes szélességében a most még kétirányú hídon történik majd, a másik iránynak új építmény létesül.  A teljes beruházást az utat üzemeltető ASFINAG valósítja meg, összköltsége mintegy 140 millió euróra rúg.

eredeti link