A GYSEV-Raaberbahn tájékoztatása szerint Sopronkertes-Somfalva és Ebenfurt állomások között október 28-ától november 4-éig vágányzári menetrend lesz életben pályakarbantartási munkák miatt. A vonatok helyett pótlóbuszok közlekednek. Az ORF Burgenland cikke szerint a felsővezetéket, a vasúti pályát és a vízelvezetést újítják fel mintegy 3 kilométer hosszan. Szombathely és Bük állomások között pedig november 1-jétől december 3-ig közlekednek vonatpótló autóbuszok, a Szombathely állomáson zajló vágányfelújítási munkák miatt.
Megszépült külső, világító vasútállomás felirat, újra látogatható emeleti terasz, kibővített vendéglátóhely, óriás LED fal – elkészült a teljes egészében megújult és részben átalakított soproni vasútállomás. A külső-belső felújításnak köszönhetően mostantól modern, 21. századi körülmények várják az utasokat Sopronban.
A GYSEV Zrt. már a korábbi években megkezdte a komplett épületfelújítást: kialakították a Kormányablakot, Szolgáltatóházat, az Utascentrumot és az állomási óratorony is megszépült, valamint díszkivilágítást kapott.
A 2022 márciusában kezdődő munkálatok célja az egységes építészeti összkép megteremtése, valamint a várócsarnok adottságainak optimálisabb kihasználása volt.
Az elmúlt mintegy fél évben alábbi, fontosabb munkálatokat végezték el a szakemberek:
Az épületre kívül kerámiaburkolat került, a külső burkolatot több helyen zöld-sárga minta díszíti
Az épület külső homlokzatára világító „Vasútállomás” (Raliway station) felirat került
Az érintett épületrészekben kicserélték a nyílászárókat; új burkolatokat, álmennyezeteket, tetőszigetelést helyeztek el a szakemberek
Az állomást ellátó vendéglátó egységet, az eXpresszót teljes egészében elbontották, helyette egy tágas fogyasztótérrel rendelkező vendéglátóhelyet építettek
Az Állomás utcai emeleti terasz ismét látogatható az utazóközönség számára, mivel az építkezés során összekötötték a belső galériákat
Látványos eleme az átalakításnak, hogy egy 9×1,5 méter felületű LED falat helyeztek el a váróterem keleti oldalán
A váróterem teljes területén új járólapot kapott, amelyen vezetősávok biztosítják az akadálymentes közlekedést
Az aluljáróban helyet kapott a korábban a külső homlokzaton látható rézből készült gőzmozdony dombormű
Az állomáson új tűzszakaszhatárokat alakítottak ki, ezzel jelentősen nőtt az épület tűzbiztonsága
Az átadási ünnepségen részt vett Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere is.
„A GYSEV Zrt. székhelye, Sopron vasútállomásának utascsarnoka a komplett felújítási munkálatoknak köszönhetően a 21. század követelményeinek megfelelő színvonalon szolgálja az utazóközönséget. Komoly átalakításról beszélünk, amely az elmúlt hónapokban az utazóknak kisebb-nagyobb kellemetlenségekkel járt, köszönjük a türelmet! A munka mostanra lezárult és büszkén mondhatom, hogy 2020 és 2022 között Fertőszentmiklós, Kapuvár, Répcelak és Porpác után Sopronban is megújult, megszépült állomásépületet avathatunk” – mondta el az átadáson Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Az állomásépület most lezárt felújítási munkálatai nem tartalmazták a vágányhálózat átépítést, valamint a peronok átalakítását. Ezek a munkálatok jelenleg tervezési fázisban vannak. A teljes akadálymentesítés liftek kialakításával a következő fejlesztés megvalósulása során érhető el.
A GYSEV Zrt. megkezdte a Fertőszentmiklós-Fertőújlak-országhatár közötti vasútvonal teljes modernizációját. A 10,2 kilométer hosszú vonalszakasz átépítése miatt április 9-e és június 2-a között nem közlekednek vonatok az érintett szakaszon. A felújítási munkálatokkal a tervek szerint augusztus második felére végeznek, áll a vasúttársaság által kiadott sajtóközleményben.
Ilyen modern motorvonatok is közlekednek a FHÉV-en (Fotó: Ikvahír archívum)
A 9-es számú vasútvonal Fertőszentmiklós és az országhatár közötti nyíltvonali, egyvágányú, villamosított szakaszán április elején indult meg a felújítás kivitelezése. A munkálatok során új, rezgéscsillapító tulajdonsággal is rendelkező, LM-S jelű vasbeton keresztaljakat és szintén új, ún. UIC54 rendszerű síneket építenek a vasúti pályába a szakemberek. A munkálatoknak köszönhetően a pályasebesség 100 km/órára emelkedik az érintett szakaszon, az eddigi 60km/óra helyett.
Fotó: Ikvahír archívum
A rekonstrukciós munkálatoknak köszönhetően biztonságosabb lesz a vonalszakasz: kilenc helyszínen átépítik a vonalat keresztező vasúti útátjárókat, és két átjáróban megtörténik a biztosítóberendezések kiépítése, illetve átalakítása. Jelentősen emelkedik az utaskomfort Fertőszéplak-Fertőd vasúti megállóhelyen: 55 centiméteres magasperon épül, amelynek akadálymentes lesz a megközelíthetősége. A megállóhelyen esőbeálló készül, kiépítik a térvilágítást, és a vizuális utastájékoztató rendszert. A megálló mellett az autóval érkezőket P+R parkoló várja, a kerékpárosok pedig fedett B+R kerékpártárolóban hagyhatják biciklijüket.
A vonalszakasz rekonstrukciója miatt április 9-étől és június 2-áig teljes kizárásos vágányzár lép életbe. Ez azt jelenti, hogy nem lesz vonatközlekedés az érintett szakaszon, az utasokat vonatpótló autóbuszok szállítják.
A Fertővidéki Helyiérdekű Vasút Zrt. (FHÉV Zrt.) Fertőszentmiklós és Nezsider (Neusidl am See) települések között biztosítja a vasúti közlekedést, a közszolgáltatási személyszállítást a teljes vonalon a GYSEV Zrt. végzi. A GYSEV Zrt. 2015-ben jelentette be, hogy osztrák NSB GmbH gazdasági társaságtól megvásárolta az FHÉV magyarországi, 10,2 kilométeres szakaszát. A vasúttársaság ennek a szakasznak a teljes felújítását végzi el idén április és augusztus között.
A vasútvonal osztrák szakaszán, Pomogy (Pamhagen) és Nezsider között már évek óta 120 km/órás sebességű pályán közlekednek a modern motorvonatok és mozdonyos vonatok, nagyjából az összes állomás és megállóhely megújult, az átadón még 2015-ben jártunk. Arról sajnos nem szólnak a hírek, hogy Sarródon új megálló létesülne, pedig a sínek a falu házainak közvetlen közelében haladnak el, egykor pedig volt is ott megállóhely. A szintén megszűnt, de fizikailag még létező Fertőújlak állomás sem jön létre újra, ugyanakkor az ottani egykori felvételi épület kiadó, a GYSEV jelképes összegért adná bérbe az ingatlant.

A koronavírus miatt meghozott rendkívüli intézkedések nem csak a közúti és a légi forgalmat, de a vasutat is hatványozottan érintették. Március 20-án Magyarországról csak és kizárólag Ausztriába, (onnan pedig nemzetközi forgalomban Németországba) lehet eljutni vonaton. A vonatok Sopron, Fertőszentmiklós és Hegyeshalom felé közlekedhetnek mindössze. A Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) – Sopron – Ebenfurt (Ebenfurth) – Bécs (Wien) és Sopron – Bécsújhely (Wiener Neustadt) vonatok is nagyjából menetrend szerint járnak, hétfőtől azonban már csak hétvégi menetrend szerint. A hajnali órákban ugyanakkor sűrítik a járatokat, ezzel is segítve a még munkába igyekvők eljutását. Sopron állomáson a Magyarország által bejelentett intézkedések miatt CSAK magyar állampolgárok szállhatnak le. Szentgotthárd felé a nemzetközi forgalom ideiglenesen szünetel.