Már zajlik a Sopron Plaza felújítása

A Kisalföld Online június közepén számolt be arról, hogy felújítják a Sopron Plazát. Az új tulajdonos át akarja pozícionálni a bevásárlóközpontot, ami idén egyébként már húsz éves. Hogy jó helyen van-e a központ? Ez egy remek kérdés, érdekes, hogy a város az elmúlt 20 évben pont ebben az irányban nem terjeszkedett (A Wabin kívül), így a shopping center továbbra is a város szélén van. Viszont a 84-es főút közvetlen szomszédságában, ami mind az osztrák, mind a magyar vásárlók szempontjából előnyös.

Az elmúlt évtizedekben sok minden megváltozott a Sopron Plaza életében, volt egy időszak, amikor az üzleteknek körülbelül a fele üresen állt, szerencsére ennek a korszaknak vége. Nemsokára ugyanis itt nyílik meg a Nyugat-Dunántúl illetve Győr-Moson-Sopron megye első Auchan Superstore üzlete, mely a földszintnek szinte a felét elfoglalja (a jelenlegi paraván méretéből ítélve). Új helyre költözik a dm, illetve több másik üzlet is, az emeleten pedig egy új Pepco ruházati üzlet nyitja meg hamarosan kapuit, és feltételezem, nem ez az utolsó változás a közeljövőben.

A Sopron Plaza igen erős a szolgáltatásokban, rengeteg fodrászat, kozmetika, masszőrszalon, mozi, konditerem található itt, de van játékterem, és több étterem is, amit viszont nagyon sajnálok, hogy egyrészt nincs egy nagy húzóerejű gyorsétterem, mint például Burger King vagy Subway, illetve hogy már 6 éve nincs buszjárat sem, amivel el lehetne jutni a bevásárlóközpontba a belvárosból, na majd TALÁN ha megnyílik az Auchan…

NO-GO zóna lett a soproni belvárosból (ideiglenesen)

Idén nyáron nem fogják a turisták elönteni a sopron belvárost. Vagy mondjuk inkább úgy, megpróbálhatják, kérdés, mennyire sikerül majd. A belváros több utcájában ugyanis jelenleg felújítási, rekonstrukciós munkálatok folynak , így a Kolostor utcában, a Templom utca Fő tér és Bünker János Rajnárd köz közötti szakaszán, az Orsolya téren, a Megyeháza átjáróban, a Szent György utca Orsolya tér és Hátsókapu közti szakaszán… És ez csak a jelenlegi állapot, a munkálatok ugyanis a teljes belvárost érintik, a Fő tér, a Városház utca, az Előkapu és Új utca kivételével, ami ugyebár rendbe lett már téve. Egyébként a többi utcát is annak a mintájára, olyan elrendezésben újítják fel. Szívhatjuk most a fogunkat, hogy nem lesznek turisták, meg zajos az építkezés, meg nem lehet kerékpárral se közlekedni, de várjuk ki a végét: a munkafolyamat befejeztével egy, a 21. századnak megfelelő infrastruktúrájú, mégis a környezetbe totálisan beleillő összképet kapunk majd, ami nem csak a városlakóknak, de az ide látogató turistahadnak is jó. Viszont hogy a kivitelezési munkálatok mettől meddig tartanak az egyes szakaszokon, nem tudtam meg: a Sopronmedia oldalán található térkép jelöl dátumokat, de ezek közül több már le is telt, mondjuk a kezdési dátumhoz képest is itt-ott később kezdtek bele a munkába… Az biztos, hogy a teljes felújítás befejezési dátuma: 2018. október 10. Szerintem ezt véssük az eszünkbe. TELJES KÉPGALÉRIA ITT!

tovább:
NO-GO zóna lett a soproni belvárosból (ideiglenesen)

Ágfalva is LED közvilágításra váltott

Ágfalván is lecserélték a világítótesteket LED-es, fogyasztás szempontjából igen előnyös változatokra. Az ágfalvi közgyűlés tavaly döntött egy ülésen arról, hogy a közvilágítást korszerűsítsék, a pályázaton pedig a Lux Invest 2000 Kft nyert. Ennek értelmében 29W teljesítményű lámpatesteket telepítettek a településen. Kinézetre egyébként a lámpatestek merőben eltérnek mind a soproni, mind a harkai, mind a keresztúri variánsoktól.

tovább:
Ágfalva is LED közvilágításra váltott

Felújították a Stadion Üzletházat

Őszintén szólva nem túl gyakran járok a Lackner Kristóf utca azon részén, ahol a Stadion Üzletház is található, vagy ha járok is, akkor már sötétben… Ezért is volt érdekes számomra, hogy “egyik napról a másikra” megváltozott az áruház színe. Az eddigi kékes árnyalat helyett sárgás árnyalatú lett, és a málló vakolat is a múlté már. Korábban lehetett látni két festésmintát a főbejáratnál, amelyik közül az egyik borítja most már a 90-es években épült, és élettel teli üzletközpontot . GALÉRIA

tovább:
Felújították a Stadion Üzletházat