Valaki egy kicsit eltévesztette az évszámot

Bár Gyurcsány Ferenc 2009 óta nem miniszterelnöke Magyarországnak, a kormánypropaganda Soros Győrgy és minden létező kisebbség és etnikai csoport mellett őt állítja be úgy, mintha maga lenne a megtestesült gonosz. Ennek pedig már meg is van az eredménye: A 2011-ben közösségi összefogásból önkéntesek által átfestett és felújított Frankenburg úti bringagyalog aluljáró falára fújta fel valaki: ŐSZÖDI BÖSZME. Köszönjük.

The post Valaki egy kicsit eltévesztette az évszámot appeared first on Ikvahír.

eredeti link

BOSSZANTÓ! Tönkretették a Frankenburg úti gyalogkerékpáros aluljárót

Már 6 éve annak, hogy egy nyertes pályázat keretein belül a Bringázz Sopron önkéntesei által  színesre lett festve az addig botrányosan kinéző Frankenburg úti gyalogkerékpáros aluljáró. A Mattersburger Bahn hídjától egészen a Fasor utcáig rendbe lett téve a környék , a betonfal, a vasúti hidak, egyszóval minden. Ennek köszönhetően az addig “ erre inkább ne járjunk éjszaka ” jellegű környék teljesen megújult. Egy évvel később némi korrekciót is végrehajtottak a festésen, amit 2013-ban megismételtek,aztán három új lámpa is megjelent itt, biztosítva a közvilágítást. Sajnos az azóta eltelt évek során bebizonyosodott, hogy az önkéntesként tevékenykedő fiatal civilek munkáját sem tiszteli mindenki. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy mennyi rongálás tapasztalható azóta az aluljárónál. Van olyan, ahol már a RONGÁLÁST IS MEGRONGÁLTÁK! Ezáltal egy olyan “motívumokkal” teletűzdelt felületet képezve, ami valószínűsíthetően senkinek sem tetszik. A 2011-es felújítás során kikerült emléktábláknak is csak a hűlt helye van meg, mi értelme ennek a barbárságnak?

tovább:
BOSSZANTÓ! Tönkretették a Frankenburg úti gyalogkerékpáros aluljárót

Felújították a Stadion Üzletházat

Őszintén szólva nem túl gyakran járok a Lackner Kristóf utca azon részén, ahol a Stadion Üzletház is található, vagy ha járok is, akkor már sötétben… Ezért is volt érdekes számomra, hogy “egyik napról a másikra” megváltozott az áruház színe. Az eddigi kékes árnyalat helyett sárgás árnyalatú lett, és a málló vakolat is a múlté már. Korábban lehetett látni két festésmintát a főbejáratnál, amelyik közül az egyik borítja most már a 90-es években épült, és élettel teli üzletközpontot . GALÉRIA

tovább:
Felújították a Stadion Üzletházat