Kezd kritikussá válni a csikkhelyzet Sopronban

Novemberben már foglalkoztunk a témával, azóta azonban érdemben nem változott semmi, sőt, talán még romlott is a helyzet. A helyzet, ami sokaknak teljesen természetes, sokakat viszont felháborít, okkal. Mégpedig az, hogy cigarettacsikkek borítják az egész várost, legyen szó aszfaltos járdáról, zöldterületről vagy bármilyen útburkolatról.

Kivétel szinte nincs, annak ellenére, hogy a belvárosban is csak bizonyos, kijelölt helyeken lehetne dohányozni, az emberek mindenhol cigarettáznak, buszmegállóban, vendéglátóhelyek előtt, iskolák közelében… Ami pedig utánuk marad, az maga a köztisztasági szabálysértés, közismertebb nevén szemetelés. Ez 5000Ft-tól 50.000Ft-ig terjedő pénzbírsággal büntethető, feljelentés esetén pedig a bírság elérheti a 150.000 Forintos álomszintet is.

De nem csak a büntethetőségről van itt szó, hanem egy másik aspektusról is, nevezzük környezetszennyezésnek is. Bár a cigaretta természetes anyagból, általában dohánylevélből készül, amit papírba tekernek, a cigarettacsikkek egyik jelentős alkotóeleme nem bomlik le, ez pedig a füstszűrő. Az Indexen még februárban jelent meg egy cikk, mely szerint a füstszűrőket tartalmazó cigarettacsikkekből  évente mintegy 4,5 billiót dobálnak el a dohányosok világszerte, így nem meglepő, hogy évtizedek óta jelentős részét teszik ki az utcákról és az óceánokból összegyűjtött szemétnek. Küzdeni ellene pedig azért is nehéz, mert nagy a társadalmi beágyazottsága, és a gyártókat sem kötelezték eddig túlzottan arra, hogy környezetbarát megoldást használjanak. Az átlag dohányos meg egy “ez csak egy cigarettacsikk” elv alapján simán kihajítja akár mozgó járművéből az elszívott dekket. Az eldobott cigarettacsikkekből kioldódó káros anyagok pedig akár 500-1000 liter vizet is beszennyezhetnek. Ennyit tehát arról, hogy “ez csak egy cigarettacsikk”.

A kialakult helyzetért többen is felelősek. Egyrészt a gyártók, akik értelemszerűen nem akarják, hogy az emberek kevesebbet dohányozzanak. Másrészt azok, akik tehetnének azért, hogy fiatalok ne kezdjenek el dohányozni, és ne szokjanak rá arra. Harmadrészt azért a köztisztaságért felelős szervek is felelősek, hiszen ha normális takarítás lenne, utcasepréssel, akkor is kevesebb cigarettacsikk lenne a közterületeken. Meg persze akkor is, ha kevesebben dohányoznának, vagy kevesebben dobnák el a csikket, de ááááááh… reménytelen dolog ez szerintem, főleg itt Közép-Európában…

Azért azt jó látni, hogy valakik tényleg próbálnak tenni az ügy érdekében. A Cyberpress szúrta ki, hogy a Ferenczy János utcában, illetve a Kossuth Lajos utcai villanyóra környékén figyelmeztető táblák kerültek ki, melyek arra próbálják ösztönözni a dohányzó embereket, káros szenvedélyük befejeztével ne dobják el a cigarettacsikket, hanem irány a kihelyezett csikkgyűjtős kuka.

Hasonló (de nem pont ilyen) figyelmeztető táblákkal egyébként a Ravazd utcában és a Színház utcában is találkoztam már a közelmúltban. Mi pedig csak összefoglalni tudjuk a dohányzás lényegét: rohadt büdös, elrohadnak tőle a fogaid, fekete lesz tőle a tüdőd, kurva drága, felesleges, nincs pozitív élettani hatása, ráadásul taszító, és szennyezi a környezetet. Köszönjük a figyelmet.

Újabb ösvényt burkoltak le

A Teleki Pál út és a Lackner Kristóf utca kereszteződésében található körforgalom mellett évek óta volt egy ösvény. Az Ibolya-tó felől érkező gyalogosok ezt használták a zebrán való átkelés után hogy tovább haladjanak a város felé a Lackner Kristóf utcán. Logikusnak is tűnik, hogy a gyalogosok, sőt, néha a kerékpárosok is arra mennek, amerre a legrövidebb, ezt pedig bizony néha nem lehet felülbírálni. Sokkal értelmesebb az ilyen ösvényeket leburkolni, mint ahogy az tavaly például a Kőszegi úti aluljárónál is történt. Most egy újabb pozitív példát tudok elhozni, ugyanis az előbb említett Lackner Kristóf utcai szakaszt is leburkolták, ráadásul ránézésre bontott járólapokból. Teljesen jó ez így, végre nem kell a sárban tocsogni, vagy akár fél perces (!!!) kerülőt is tenni annak érdekében, hogy száraz lábbal érhessük el célunkat.

A véleménynek nyoma van

Mostanában divatba jött üzenni. Üzenni a politikai vezetőknek, üzenni a közvéleménynek, üzenni a népnek. Az csapból is folyó uszító reklámok ellen hatékony módszer nincs, ezért egyesek véleményüket gerilla módon próbálják eljuttatni mások számára. A módszerrel kevéssé lehet egyetérteni, a tartalommal azonban már egyre többen könnyen tudnak azonosulni. Persze az ember akár a saját garázsának oldalára sem festhet bármilyen feliratot, mert ha az esetleg az egy “miniszterelnök urat sértő felirat”, az önkormányzat szólít fel az eltávolításra. Bezzeg annak az általános iskolának az épületén, ahova annak idején én is jártam, még mindig fent vannak ugyan azok a tag-ek, graffitik, mint 10+ évvel ezelőtt, az valamiért senkinek nem bántja a szemét. Az O1G és hasonló feliratok azonban rendre feltűnnek, majd eltűnnek, de az internet nem felejt…

Ideiglenes parkoló lesz a parkolóház helyén

Nyugalom, lesz parkolóház. Csak még pár hónapot várni kell, ugyanis épp zajlik a parkolóház kivitelézésre vonatkozó közbeszerzési eljárás indítása. A közbeszerzés lebonyolítása pár hónapot vesz igénybe, az eredményhirdetés után kezdődhetnek meg az épület konkrét munkálatai. A régészeti eljárás, melynek összköltsége mintegy 100 millió forint volt, már befejeződött, ennek során egyébként civil és katonai sírokat találtak, az áldozatokat a Szent Mihály temetőbe, valamint a központi budaörsi katonai temetőbe szállították. Emellett találtak a helyszínen a római korból származó falmaradványokat is, a kormányhivatal határozata pedig előírta ezek megőrzését. Ezért újra kellett tervezni a leendő parkolóházat. Az áttervezés során az engedélyezési és kiviteli tervek véglegesítéséhez további vizsgálatok is szükségessé váltak, ezért az önkormányzat elkészíttette a parkolóház földrengésre való méretezését is, az alkalmazott technológiákkal kapcsolatban (ez követelmény az Európai Unióban).

Tehát akkor kivonatolva a részletek:

  • 2016 év vége: elkészültek az építési engedélyezési tervek
  • 2017 első felétől 2018 második feléig: régészeti feltárás, melynek során civil és katonai sírokat, illetve római falakat találtak
  • a római kori falakat meg kell őrizni, ezért át kellett tervezni a parkolóházat
  • 2018 év vége: elkészültek a módosított tervek, jogerős engedélye van a parkolóháznak
  • 2019 eleje: jelenleg pedig folyamatban van a közbeszerzési eljárás indítása
  • ki tudja mikor: elkezdik építeni a parkolóházat
  • ki tudja mikornál később: elkészül a parkolóház

A gödröt a mintegy 3000 m³ földdel gondosan visszatemették, amíg pedig nem kezdődnek meg a parkolóház konkrét építési munkálatai, murvás, ideiglenes fizető parkolót alakítanak ki a területen. Ez várhatóan néhány hónapig fog működni, de a környék parkolási gondjait addig is csillapítani lehet vele.

Erre vártak az üres reklámhelyek

Ismét sokunknak feltűnhetett, hogy Sopronban városszerte igen sok üres reklámfelület található. Legyen szó óriásplakátról vagy citylight-ról, az utóbbi néhány évben egyre gyakrabban fordul elő, hogy a legtöbb, főleg a nagyobb cégek által üzemeltetett (JCDecaux, Publimont) plakáthelyek üresen tátonganak. Felmerülhet a kérdés, miért van ez?

Az egyik lehetőség erre az, hogy Sopronban nem éri meg hirdetni. Ez azonban elég valószínűtlennek tűnik, hiszen ha tényleg legalább másfélszeresére nőtt a város lakossága, akkor bizony ők fogyasztanak is, meg persze látják is a reklámokat.

A másik lehetőség, hogy nincs, aki hirdessen. Ez benne van a pakliban, akármennyire is “dübörög a gazdaság”, nem mindenki teheti meg, hogy óriásplakáton, citylighton hirdessen. Hogy a például Budapesten reklámozó országos jelentőségű cégek itt miért nem hirdetnek, az kérdéses.

Harmadik verzióként pedig azt lehetne felvetni, hogy az üresen álló plakáthelyek le vannak foglalva. És az utóbbi időben ki az, aki a legtöbbet költi hirdetésre? Hát nem más, mint Magyarország Kormánya.

A mai Kisalföldben pedig egy egész oldalas új, Soros/Juncker ellenségképző reklámot találhatunk, ezzel pedig lehet, hogy meg lett fejtve, miért van annyi üres reklámhely a városban. Talán már nem sokáig lesznek üresek…