Ennek annyi: bezár ez a belvárosi szupermarket

Évtizedek óta működik egy BILLA Felsőpulya (Oberpullendorf) belvárosában. A szupermarket alig 200 méterre található a városházától, és párszáz méterre a Fő tértől. Ebből is látszik tehát, hogy gyalogosan könnyen megközelíthető, ráadásul buszmegálló és kerékpáros útvonal is van a közvetlen közelében. Az épületet körülbelül 5 éve újították fel teljeskörűen. Most az üzemeltető REWE csoport mégis bezárja azt. Állításuk szerint „nem rentábilis” a bolt fenntartása. Az első erről szóló hírek után Felsőpulya polgármestere, Hannes Heisz személyesen tárgyalt a REWE-csoporttal, azt azonban nem sikerült elérnie, hogy a boltra ne kerüljön lakat. Pedig a lakosság, valamint az itt rendszeresen vásárlók mintegy 1000 aláírást is összegyűjtöttek, hiába. Az üzlet májusban zárja be kapuit.

Hogy lesz-e valami a helyén, azt egyelőre nem lehet tudni. Mindenesetre így sokan, főleg a környéken, gondozóotthonokban lakók bevásárlását lehetetlenítik el, plusz nem is marad BILLA a városban. Sovány vigasz, hogy a REWE-csoport több üzletet is üzemeltet a környéken, Felsőpulyán Penny, Csáva-Délen (Stoob-Süd) BILLA, Répcekőhalmon (Steinberg an der Rabnitz) pedig BILLA Plus működik. Felsőpulyán pedig van Lidl, Hofer, Spar és Eurospar is, igaz, nem a belvárosban. A REWE egyébként felajánlotta azt is, hogy akinek nehézséget jelent ezen boltok valamelyikébe eljutni a belvárosból, shuttle szolgáltatást biztosítanak nekik.

The post Ennek annyi: bezár ez a belvárosi szupermarket appeared first on Ikvahír.

Már el is bontották a Várhely-kilátót, de NEM KELL AGGÓDNI

M lehet nyugodni, a Soproni-hegység egyik legszebb kilátással rendelkező csúcsán nemsokára új kilátó várja a turistákat és erdőjárókat.

A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. azért bontatta el a régi kilátót, mert az életveszélyessé vált, pár éve már nem is volt látogatható. Helyére az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ és Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával, valamint a TAEG saját forrásából új, modern, a mai kor követelményeinek és előírásainak megfelelő kilátó épül, tudtuk meg Bánáti Lászlótól, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. Oktatási és Ökoturisztikai Igazgatójától. A befejezés határideje március 31. Megtudtuk azt is, hogy egyelőre nem tervezik a sem a Muck kilátó, sem az Ultrán lévő egykori esőbeálló újraépítését.

The post Már el is bontották a Várhely-kilátót, de NEM KELL AGGÓDNI appeared first on Ikvahír.

Eltűntek a bódék és food truckok a Shopland Soprontól

A közösségi médiában már régóta rebesgették, január elején pedig be is következett, eltűntek a büfék, bódék, szolgáltatók, food truckok a Shopland Sopron parkolójából. Az autóüveges, a kürtős kalácsos, a kolbászos, de még a kebabos is sátrat bontott, helyük pedig jelenleg üres. Kerestük a Shopland Sopront üzemeltető céget, hogy mi az oka ennek, üzenetünkre azonban nem reagáltak. A Kisalföld nevű lap azonban kiderített, hogy hatósági kérésre szüntették meg a büfésort. Ezek közül egyébként többen is jelezték, hogy hamarosan a város másik területén nyitnak újra. De jó lenne, ha így Sopron sűrűn lakott, modern lakótelepein is lenne vendéglátás…

The post Eltűntek a bódék és food truckok a Shopland Soprontól appeared first on Ikvahír.

Zajlik a nádaratás a Fertőn

A téli évszaknak megfelelő fagyos időjárásnak köszönhetően a Fertő tó már több, mint két hete befagyott. Ez nem csak a korcsolyázóknak és sétálóknak, de a nádaratóknak is nagyon jól jött. Bár a betakarítást minden időjárási körülmény között el lehet végezni, a befagyott vízfelület nagyban segíti a munkát. A nád a Fertő tó egyik legjellegzetesebb eleme, ugyanakkor a nemzetközi kereskedelemben is nagyon jelentős. Az árakat főként a kínai és kazahsztáni import határozza meg, amelyek Észak-Európa fő piacaira érkeznek. A burgenlandi nádaratók jó minőséggel próbálnak helytállni ezen a piacon. Az aratás március közepéig tart, ezt követi a feldolgozás és az export, főként Hollandiába, Németországba, Dániába és az Egyesült Királyságba.

(ORF Burgenland)

The post Zajlik a nádaratás a Fertőn appeared first on Ikvahír.