VÉGRE! Megnyitott az új strand a Fertőn

Fertőszéleskúton (Breitenbrunn) szerdán újra megnyitott a megújult strand. Az Esterházy Magánalapítvány az ORF magyar nyelvű cikke szerint 2019-ben vette át az üzemeltetést a település önkormányzatától, majd nem sokkal később meg is kezdődött a felújítás. Az összesen 53 millió eurós beruházás során az építkezés kevesebb, mint 2 évig tartott. A fejlesztés központi eleme a „Neuer Strand Neusiedler See” néven futó új kikötőépület, melynek felső szintjén a Libelle étterem kapott helyet, ezt pedig egy terasz köti össze a komplexum rendezvényközpontjával. A strandfürdő és a kikötő területére látogatókat egy strandbár is várja és egy regionális termékeket kínáló élelmiszerbolt is helyet kapott.

Fotó: Esterházy Ausztria

A modern fertőszéleskúti kikötőépület megépítését az Esterházy Magánalapítvány szerint intenzív megbeszélések előzték meg a Világörökség Tanácsadó Testülettel és az érdekcsoportokkal, amelyekből kialakultak az építészeti pályázat kritériumai. A pályázatot a Studio Hoffelner Schmid nyerte, míg a kültéri területet a korbwurf Landschaftsarchitektur tervezte. A belsőépítészeti tervezést a destilat Design Studio végezte. Az alapkőletétel 2022. október 3-án történt, és az épületet mintegy 20 hónap alatt fejezték be. A 2024. június 4-i hivatalos megnyitón kulturális, üzleti és politikai élet kiemelkedő személyei vettek részt, akiket dr. Ottrubay István, az Esterházy Vállalat felügyelőbizottság elnöke, valamint Matthias Grün és Michael Gröschl, az Esterházy Vállalat igazgatói köszöntöttek.

The post VÉGRE! Megnyitott az új strand a Fertőn appeared first on Ikvahír.

Zajvédő falat épít a GYSEV Vulkapordányban

Február óta zajlanak a munkálatok, május végére pedig el is készül az a zajvédő fal, melyet Vulkapordány (Wulkaprodersdorf) vasútállomás P+R parkolója mellett létesít a GYSEV. A mintegy 440.000 eurós beruházásban 210 méter hosszan létesül 2,5 méter magas zajvédő fal, mely elsősorban a környező házakat hivatott védeni. Vulkapordányban egyébként más fejlesztés is zajlott, tavaly év végén készült el a Raaberbahn Cargo irodaépülete.

The post Zajvédő falat épít a GYSEV Vulkapordányban appeared first on Ikvahír.

Összegyűjtöttünk pár szilveszteri bulit Sopronból és a környékről

Egyfolytában azt olvasni, hogy semmi nincs Sopronban, „halott város”, nem lehet menni szórakozni. Ezzel a témával a későbbiekben még foglalkozunk, most viszont összegyűjtöttünk pár bulit Sopronban és a szűkebb környéken, ahova érdemes lehet ellátogatni Szilveszter este. Tessék hát nézelődni!

MUSEUM CAFE SZILVESZTER:
https://www.facebook.com/events/1299058244085563

NEONTECHNO UNIFORM PARTY – ÚJÉVI HACACÁRÉ (Hangár)
https://www.facebook.com/events/6896597330430580

Hello 2024! A város legnagyobb szilveszteri házibulija (Central Palace)
https://www.facebook.com/events/2083404738667814

Szilveszteri buli a Rockline-ban
https://www.facebook.com/events/681756700607313

SZILVESZTER A VOLT CAFÉBAN
https://www.facebook.com/photo/?fbid=855483729916336&set=a.494090236055689

Soproni Szilveszter a Várkerületen, Republic és DJ Jokó
https://www.facebook.com/photo/?fbid=746494660852464&set=a.462897772545489

Szilveszter Fraknó várában (Silvester auf Burg Forchtenstein)
https://www.facebook.com/events/322274890536857

LA DANZA FINALE // Szilveszter a kismartoni Orangerie-ben
https://www.facebook.com/events/1543869599772353

The post Összegyűjtöttünk pár szilveszteri bulit Sopronból és a környékről appeared first on Ikvahír.

Jól jár Sopron és az egész térség a menetrendváltással

Egész Európában, így Ausztriában és Magyarországon is december 10-én lesz a menetrendváltás a közösségi közlekedésben. Térségünket a vasúton több változás is érinti, lássuk, miről is van szó.

  • Két új járat is közlekedik NAPONTA Sopronkeresztúr-Sopron-Ebenfurt útirányon át Bécs főpályaudvarra (Wien Hbf.). Deutschkreutz állomásról 21:13-kor (Sopron 21:22) és 22:13-kor (Sopron 22:22) indul, míg Wien Hauptbahnhofra 22:37-kor illetve 23:37-kor érkeznek.
  • Bécsből Ebenfurton és Sopronon keresztül Sopronkeresztúrra (Deutschkreutz) NAPONTA egy új, HÉTVÉGENTE pedig még egy plusz új vonat közlekedik éjjel. Előbbi Wien Hauptbahnhof állomásról 23:23-kor indul, Sopronkeresztúrra pedig 00:47-kor érkezik (Sopron 00:38), utóbbi péntekről szombatra virradó éjjel és szombatról vasárnapra virradó éjjel 0:26-kor indul, Sopronkeresztúrra pedig 01:48-kor érkezik (Sopron 01:38). Utóbbi vonatnál egyébként egyelőre nem teljesen tisztázott, hogy Sopronban is megáll-e, a menetrendben soproni megállás nem szerepel, a GYSEV-Raaberbahn Facebook oldala szerint viszont megáll.
  • A Sopron-Győr(-Budapest) vasútvonalon jelentős változás, hogy a korábban vasárnap InterRégióként közlekedő késő esti vonat InterCity-ként közlekedik a továbbiakban, Sopronból 20:21-kor indul, Budapest-Déli helyett Budapest-Keleti pályaudvarra 22:44-kor érkezik. Újdonság még, hogy Budapest-Keleti pályaudvarról (21:15) új esti InterCity vonat közlekedik vasárnaponként Sopronba (23:43).
  • Ami a Sopron-Szombathely vasútvonalat illeti: Új személyvonat közlekedik naponta, Sopron (21:08) – Szombathely (21:58) között. Visszirányban is új személyvonat közlekedik naponta, Szombathely (12:00) – Sopron (12:51) között.
  • Menetrendváltástól Kismarton (Eisenstadt) felől már nem csak Nezsider (Neusiedl am See) felé lehet közvetlenül eljutni Bécsbe, hanem Vulkapordány felé is. Ami eddig átszállási lehetőség volt, azt ugyanis december 10-étől úgy oldják meg, hogy a Kismarton felől érkező REX65 és a Sopron felől érkező REX6 motorvonatokat Vulkapordány állomáson összekapcsolják. Ennek köszönhetően egyébként Sopron és Sopronkeresztúr felől a menetidő 1 perccel növekszik Bécs felé. Újdonság még a Wulka-Sprinter, mely munkanapokon egyszer közlekedik reggel, 5:20-kor Vulkapordányból indulva csak Ebenfurtban áll meg és úgy közlekedik tovább Bécs főpályaudvarra.
  • Bécsből Nezsideren át Pomogy (Pamhagen) állomásra naponta új késő esti járat közlekedik (REX63), mely 23:18-kor indul Bécs főpályaudvarról és 00:38-kor érkezik Pomogyba. A vonat Fertőszentmiklósig tovább nem közlekedik.

Részletek:

2023. december 10-én életbe lép a 2023–2024. évi belföldi közforgalmú menetrend | Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (gysev.hu)

LR Dorner: Mit dem Fahrplanwechsel kommen Frühpendler in 41 Minuten mit dem Zug von Wulkaprodersdorf nach Wien – Land Burgenland

The post Jól jár Sopron és az egész térség a menetrendváltással appeared first on Ikvahír.

Megérkezett az első gólya Rusztra

Ruszt számít térségünkben az egyik legnagyobb gólyapopulációval rendelkező településének. Ha szerencsénk van, a Fertő-parti városban akár 15-20 gólyapárt is megfigyelhetünk. Na persze nem most, hanem majd akkor, ha megérkezik mindegyikük. Az első gólya szinte óraműpontossággal, szombaton érkezett meg Rusztra és el is kezdte keresni fészkét. A helyi Gólyaegyesület (mert hogy ilyen is van) tagjai egyébként a tél folyamán 26 új fészket készítettek a városban, ezzel ösztönözve, hogy a település jelképének számító gólyák továbbra is itt költsenek.

Fotó: Josef Karassowitsch / APA

The post Megérkezett az első gólya Rusztra appeared first on Ikvahír.