Elöntötte a víz Nagymarton környékét

Az elkövetkezendő napok hűvösek és csapadékosak lesznek térségünkben, ennek előfutáraként zivatarok érkeztek és érkeznek még most is felénk. Sopronban komolyabb esemény cikkünk megjelenéséig még nem történt, nem úgy a Soproni-hegység túloldalán, illetve a Rozáliában. Nagymarton környékét elárasztotta a hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadék, az S31-es gyorsforgalmi út Nagymarton és Fraknó között is víz alatt volt, csak lépésben lehetett haladni. A közösségi médiában több videó illetve fotó is megjelent, ami a nem mindennapi időjárási helyzetet prezentálja. Fraknó és Mészverem környékén ráadásul jégeső is volt, amitől fehérré változott a táj.

Forrás: Bezirksblätter Mattersburg Facebook

Forrás: Bezirksblätter Mattersburg Facebook

A Rozáliát ellepte a hó

A napokban térségünkben is esett hó, az alacsonyabban fekvő területeken azonban azonnal el is olvadt, mivel negatívba alig fordult át a hőmérséklet. Nincs ez így azonban a hegyvidéken, a Soproni-hegység magasabb pontjain kisebb mennyiségű hó meg is maradt, a Cyberpresses kollégák pedig demonstrálták is, hogy ez hogyan is néz ki. Ennél viszont sokkal több hó található a Rozália-hegység magasabb pontjain, ami nem is csoda, hiszen legmagasabb pontján, a Heubergen (748m) jártunk, és itt bizony a gyönyörű kilátás mellett legalább 15cm hó is fogadott minket, megfűszerezve némi hófúvással. Emellett Fraknón, és Hochwolkersdorfban is voltunk, ahol gyönyörű látképből nem volt hiány. TELJES KÉPGALÉRIA ITT!

tovább:
A Rozáliát ellepte a hó