A soproni Halász utca 30-as zónába tartozik. Erről azonban sokan megfeledkeznek, amikor például az elkerülőn álló sort erre próbálják levágni, illetve akkor is, mikor csemetéjüket szállítják egészen az iskola kapujáig, hiszen 100 métert már nem tud gyalogolni. Most forgalomlassító küszöböket, és zebrát alakítanak ki az utcában, és egy nem várt dolog is megtörténni látszik.Na jó, őszinte leszek, nem tudom, hogy ez tényleg véletlen-e, vagy koncepció, mindenesetre a lényegen nem változtat: a forgalomlassító küszöböket úgy alakítják, sőt, az egyiket már úgy is alakították ki, hogy mellette el lehet suhanni kerékpárra, az út eddigi szintjén. Azaz nincs bukkanó, nincs vesekőtörés, egyszerűen úgy néz ki, ahogy annak egy 21. századi európai városban ki kellene néznie. Egy kérdésem azért még van, hol lesz zebra?
Archives: kerékpár
Sikeres volt a Rosalia kerékpáros túranap
Második alkalommal rendezték a Nagymartoni járásban a Rozália kerékpáros túranapot (Rosalia Radwandertag). Az esemény vasárnap 10:30 -kor indult nagymartoni (Mattersburg) uszoda mellől. A résztvevők négy táv közül választhattak, 12km, 30km, 40km, 25km MTB. A túranapon többen képviseltették magukat Nagymartonból, Sopronból, de érkeztek résztvevők Bécsből is. Visszaérkezés után velocipéd bemutatót lehetett megtekinteni, illetve minden nevező kapott egy ajándékcsomagot a Region Rosalia Neufelder Seenplatte jóvoltából, emellett minden kerékpáros részt vett egy tombolasorsoláson is.
Indul a szezon a Fertőn – határtalan programajánló
A most következő hétvégén, illetve jövő hét végén rendezik a Szörf Világkupát (Surf Worldcup) a Fertő tavon. Az elmúlt 19 évben erre Pátfaluban (Podersdorf) került sor, idén azonban új a helyszín: Nezsider (Neusiedl am See). A település strandja ad helyet a versenyeknek, illetve programoknak kicsiknek és nagyoknak. A csillogó víztükör, az arcunkat simogató napsütés garantált, már csak azért is, mert szombattól javulni kezd az idő. Nappal a versenyek, este a bulik töltik be a város életét. Lesz sok food-truck, beach bar, zenei programok többek között a Seaside Festival keretein belül, ahol mintegy 25 zenekar lép fel, emellett Jégkrémfesztivál, bevásárlási lehetőségek, gördeszkapark, röplabda, és még sok minden más is várja azokat, akik ellátogatnak a Fertő tó északi részére a mostani és a következő hétvégén. Részletes program a rendezvény hivatalos weboldalán: www.surfworldcup.at Facebook esemény pedig itt: https://www.facebook.com/events/1302211313134788/ 17. Futónap és 25. Fertő Tavi Kerékpáros Maraton (Neusiedler See Radmarathon) Április 29-én és 30-án Fertőmeggyesen (Mörbisch am See). A futónapon 25km-es váltófutásra, valamint 5km-es és félmaratoni futásra van lehetőség, emellett gyermekfutás (300m-500m-800m) és további programok is várják a látogatókat. A nevezéssel kapcsolatos információkat, valamint a pontos időpontokat IDE KATTINTVA lehet megtekinteni. A kerékpáros maraton vasárnap 10 órakor indul Fertőmeggyes Fő utcájáról. a 125km-es táv körbe vezet a Fertő tó körül, Magyarországon keresztül. RÉSZLETES IDŐBEOSZTÁS ITT További információ: www.rchohewand.at Vila Mila – Egy igazán multikulti musical Szabadbárándon (Großwarasdorf) a KUGA interkulturális Központban. A múlt heti nagysikerű premier után a nagyérdemű közönségnek ehéten még kétszer van lehetősége megtekinteni az előadást, szombaton 20:00-tól illetve vasárnap 15 órától. A sztori szerint egy gyerekét egyedül nevelő anyuka és tinédzser lánya vonattal érkezik Burgenlandba, hogy a lány nemrég elhunyt édesapjának örökségét megnézzék: egy földterületet. A vonaton utazik néhány szlavisztikát tanuló diák is, akik professzoraikkal a burgenlandi horvátok helyzetét szeretnék tanulmányozni. Szintén…
Idén is Doborjánig tekertek
Idén már 13.(+1) alkalommal került megrendezésre a Liszt Ferenc Kerékpártúra. Azért írtam “plusz egyet”, mert az első még nem Liszt Ferenc szülőfalujáig, csak Sopronnyékig tartott, és nem is így hívták. A kezdetek óta sok minden változott a kerékpártúra lebonyolításával kapcsolatban: először még engedélyt kellett kérni ahhoz is, hogy a határ átjárható legyen. Aztán már átjárható volt, de csak útlevéllel, most pedig már sehol senki, az EU belső határa gond nélkül átjárható. A Liszt Ferenc Kerékpártúrát augusztus utolsó vasárnapján tartják minden évben, ebből következik, hogy nem szokott túl jó lenni már az idő. Idén ez másként volt: a túra során szikrázó napsütés és hőség, a checkpointokon pedig hűsítő fröccs, sör, ásványvíz várta a kerekezőket. Idén a bukósisakban tekerők egy plusz passztartót, valamint egy kis “sisakban biztonságosabb!” feliratú kártyát is kaptak. A Harka-Sopronnyék-Doborján útvonalon haladó túra során meg lehetett tekinteni Liszt Ferenc szülőházát, ahol a zeneszerző szobrát is megkoszorúzták. Visszatérve Harkára rendelkezésre állt meleg ebéd, sok hűsítő ital, megtekinthető volt egy írsztepptánc-bemutató, valamint volt tombola is, ahova mi is ajánlottunk fel nyereményt: gratulálunk a DAB+ rádió nyertesének! TELJES KÉPGALÉRIA ITT!
tovább:
Idén is Doborjánig tekertek
Fertődről startolt a Tour de Hongrie első etapja
Több év kihagyás után ismét Tour de Hongrie kerékpáros körversenyre került sor múlt héten Magyarországon. Az első, egyéni időmérő szakaszra Szombathelyen került sor, az első valódi, közúti szakasz Fertőd és Keszthely között haladt múlt szerdán. A teljes kerékpárverseny útvonala mintegy 740km volt, és érintette ugyebár a Fertő tavat (Fertőd), a Balatont, a Kékestetőt, a befutó pedig Budapesten volt. Nemzetközi verseny lévén az első szakaszt Mikhel Raim nyerte, amelyet két kastély, a fertődi Esterházy-kastély és a keszthelyi Festetics-kastély között rendeztek meg. A kerékpáros összetettben is győzni tudott a majdnem egy héten át tartó kerékpárversenyen. Arra azért kíváncsi lennék, hogy tudták megoldani a magyarországi versenyt, ismerve az útminőség-viszonyokat. A fertődi indulásnál ott voltunk, képgalériánkat itt alább találjátok! Térségünket kerékpáros körverseny legközelebb július 9-én érinti Burgenlandban (Magyarországra most nem jönnek át), az osztrák kerékpáros körverseny (Österreich Rundfahrt) utolsó, majdnem 180km-es szakasza az, mely Tarcsafürdőtől (Bad Tatzmannsdorf) egészen Bécsig (Wien) tart.