Véletlenül kerékpárosbarát lett egy fejlesztés a Halász utcában

A soproni Halász utca 30-as zónába tartozik. Erről azonban sokan megfeledkeznek, amikor például az elkerülőn álló sort erre próbálják levágni, illetve akkor is, mikor csemetéjüket szállítják egészen az iskola kapujáig, hiszen 100 métert már nem tud gyalogolni. Most forgalomlassító küszöböket, és zebrát alakítanak ki az utcában, és egy nem várt dolog is megtörténni látszik.Na jó, őszinte leszek, nem tudom, hogy ez tényleg véletlen-e, vagy koncepció, mindenesetre a lényegen nem változtat: a forgalomlassító küszöböket úgy alakítják, sőt, az egyiket már úgy is alakították ki, hogy mellette el lehet suhanni kerékpárra, az út eddigi szintjén. Azaz nincs bukkanó, nincs vesekőtörés, egyszerűen úgy néz ki, ahogy annak egy 21. századi európai városban ki kellene néznie. Egy kérdésem azért még van, hol lesz zebra?

Persze ha rosszul parkolnak, már kevésbé kerékpárosbarát a küszöb

eredeti link

Óriáskereke lesz Sopronnak!

A Telekom VOLT Fesztivál minden évben izgalmas építményekkel lepi meg vendégeit. Idén is felépül a 25 méter magas MOL Nagyon Balaton Torony, amely tetejéről egy 100 méteres kötélpályán csúszhatnak le a vállalkozó kedvűek. Először szerepel a VOLT programjában az idén 100 éves Magyar légiirányítást bemutató Hungaro Control. A 20 méter magas toronyból egy felfújható légpárnára ugorhat bárki. A VOLT Vidámparkba idén is új, igazán egyedi eszközök és játékok érkeznek. A Sziget Eye Budapesten, 2015 júliusában (Fotó: Keszei László) A Telekom VOLT Fesztivál legizgalmasabb építményének a 25 méter magas Sopron Eye óriáskerék ígérkezik, amelynek tetejéről nem csupán a VOLT teljes területét láthatjuk, de jó időben akár a távolabbi osztrák településeket is.

tovább:
Óriáskereke lesz Sopronnak!

Ingatlan franchise: Open House már 15 iroda vagy már17? – 2009 július

… … – Openhouse Mosonmagyaróvár ingatlan iroda ·        Győr – Openhouse Győr – Sziget ingatlan iroda ·        Sopron – Openhouse Sopron ingatlaniroda Vas megye ·        Szombathely – Openhouse Szombathely ingatlan iroda Budapest ·        … …

tovább:
Ingatlan franchise: Open House már 15 iroda vagy már17? – 2009 július

Open House már 15 iroda vagy már17? – 2009 július

… … Mosonmagyaróvár ingatlan iroda ·        Győr – Openhouse Győr – Sziget ingatlan iroda ·        Sopron – Openhouse Sopron ingatlaniroda Vas megye ·        Szombathely – Openhouse Szombathely ingatlan iroda Budapest ·        … …

tovább:
Open House már 15 iroda vagy már17? – 2009 július

Milliárdokat hozó fesztiválok

A Sziget szervezői egy sajtótájékoztatón magasztalták a két legnagyobb vidéki rendezvényüket, a soproni VOLT és a zamárdi strandon tartandó Balaton Sound fesztivált. Csak, hogy érthető legyen mitől is ez az optimizmus: a VOLT-fesztivál 340 millió, míg a Heineken Balaton Sound 420 millió forint adóbevételt hoz az országnak. Durva számok! A július 1-jén kezdődő, négynapos VOLT-fesztiválra 70-80 ezer

tovább:
Milliárdokat hozó fesztiválok