Íme a megtisztított Fehér út

A Kisalföld számolt be róla , hogy megtisztítják a Fertő-parti szőlők között kanyargó Fehér utat. Az út Sopron közigazgatási területén belül halad, és az évek során alaposan benőtte a növényzet. Ez pedig akadályozta a mezőgazdasági járművek közlekedését, de a személygépjárművek, és kerékpárosok is nehezített körülmények között kellett, hogy erre járjanak. Taschner Kurt szőlész-borász vetette fel az ötletet, hogy a bokrokat meg kéne vágni, az önkormányzat pedig törekvéseit pozitívan értékelte, és támogatta is. A költségeket így közösen fedezik. Jelenleg a kivágott növényzet elszállítása zajlik, ami időnként fennakadásokat okozhat, például úton maradt ágak, gallyak miatt. Az illetékesek azonban készséggel végzik az elszállítást, és napokon belül tökéletesen járható lesz az út. Már csak új aszfaltburkolat kéne… Ha ritkán jár a környéken, de mégis meg szeretné nézni, mit jelent a “megtisztított” út, nézzen be galériánkba alább. TELJES KÉPGALÉRIA ITT!

tovább:
Íme a megtisztított Fehér út

Tükörsima aszfalt a Hidegvízvölgy úton

Vadonatúj aszfaltrétegen közlekedhetnek ezentúl a gépjárművezetők, kerékpárosok, gyalogos túrázók Görbehalom és a Fehér úti tó között, a Hidegvízvölgy úton. A beruházás támogatásáról a soproni közgyűlés május 26-i rendkívüli gyűlésén döntött, mivel az út népszerű, mégis régóta leromlott állapotú volt. A dolgot bonyolította, hogy az útszakasz egyik része Sopronhoz, a másik Ágfalvához tartozik, és a TAEG járművei elég gyakran használják. Nyíl egyenes, tükörsima aszfaltút: Épp ezért közösen sikerült forrásokat találni, a következő mértékben: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata: bruttó 14.050.010Ft, Ágfalva Község Önkormányzata: bruttó 5.000.003Ft, Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.: bruttó 18.637.054Ft. A kivitelezés teljes költsége mintegy 37.687.067Ft volt. A tegnapi sajtónyilvános átadáson Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere, Dr. Simon István, Sopron alpolgármestere, Táp Lászlóné a körzet önkormányzati képviselője, Mágel Ágost a Városfejlesztési bizottság elnöke, Pék Zsuzsánna Ágfalva polgármestere valamint Dr. Jámbor László a TAEG Zrt. vezérigazgatója vett részt. A most leaszfaltozott útszakasz hossza egéybként 1140 méter, és gyakorlatilag egy körút része, mely Görbehalomtól indul, és Hermesen át Brennbergig tart. Ez azonban nem használható végig gépjárművel, kerékpárosok, gyalogos túrázók azonban gond nélkül közlekedhetnek rajta. Szó esett arról is, hogy a felújítás óta sokan nem megfelelő sebességgel közlekednek az útszakaszon. Tudni kell, hogy egész Görbehalmon, így az útnak ebben az irányában is 40-es sebességkorlátozás érvényes, mivel 40-es zóna van itt. TELJES KÉPGALÉRIA ITT!

tovább:
Tükörsima aszfalt a Hidegvízvölgy úton

Megújult a Fehér út pihenőhelye

Megújult a Kohlenberg-dűlőben található Fehér út egyetlen pihenőhelye (nem összetévesztendő a görbehalmi Fehér úttal). A pihenőhely korábban is létezett már, azonban évtizedek óta elhanyagolt állapotban volt. Ilyen volt… Ilyen lett… Ennek mostantól vége, az egykori pad betonlábai újra deszkát kaptak, mind ülőhely, mind háttámla tekintetében. A pad alá pedig több gyeptégla került elhelyezésre, hogy a padot igénybe vevőknek ne az esetleges sárba kelljen tenni a lábukat. Az évtizedes Seltenhofer-kút is megújult, csiszolás és rozsdátlanítást követően újra lett festve, mohazöld színnel. A kút melletti vályú is kitisztításra került. A pihenőhely rekonstrukciójában az IkvaHír több tagja, és az egyik környékbeli lakó vett részt. A kút egyelőre vizet nem ad, tervek között szerepel az újbóli működőképessé tétele. A pihenőhely egyébként már most nagy népszerűségnek örvend kerékpáros turisták, környékbeli lakók, és macskák körében egyaránt.

tovább:
Megújult a Fehér út pihenőhelye

Új összekötő út építése kezdődött a Fehér út és a Nemeskúti út között

A napokban tovább folytatódott a Fertő menti kerékpáros útvonal új nyomvonalának megvalósítása. Most már a Fehér út és a Nemeskúti út közötti részen is kézzelfogható nyoma van a munkálatok megkezdésének. Hamarosan térképen is ábrázolom majd a nyomvonalat (amint lesz időm felmérni), egyelőre viszont csak pár képet tudok közzétenni: Ezen a vápás mezőgazdasági úton érhetjük majd el a Fehér utat Balf felől jövet. A kereszteződésnél némi ívkorrekcióra is sor kerül. Ez a rész pedig már a Fehér út és a Nemeskúti út közé esik.

tovább:
Új összekötő út építése kezdődött a Fehér út és a Nemeskúti út között