Az idei esztendőben 126 hallgató vehette át oklevelet szerdán a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karán, ahol a tanévzáró diplomaosztó ünnepségen egyetemi kitüntetések átadására is sor került.
Archives: sor-ker
Fakivágás miatt áramszünet lesz a Tómalom utca zsákutca szakaszán
Út- és járdafelújítási munkák kezdődnek a Tómalom utca zsákutca szakaszán, az Okai u.-tól a Pozsonyi u. körforgalomig terjedő szakaszon. A munkálatok kapcsán az érintett szakaszon található nagy méretű fák fafajcseréjére is sor kerül.
tovább:
Fakivágás miatt áramszünet lesz a Tómalom utca zsákutca szakaszán
Közel ötezer polgárőr látogatott Sopronba – fotók
Hazánk újkori polgárőrségének megalakítása 25. évfordulója alkalmából Országos Polgárőr Nap zajlik szombaton a Lővér kempingben. A programon az ország ötvenhatezer polgárőrét közel ötezer polgárőr képviselte, akik az ország minden tájáról érkeztek. Kétszáz új polgárőr fogadalomtételére is sor került, köztük ifjúságiaké.
Új összekötő út építése kezdődött a Fehér út és a Nemeskúti út között
A napokban tovább folytatódott a Fertő menti kerékpáros útvonal új nyomvonalának megvalósítása. Most már a Fehér út és a Nemeskúti út közötti részen is kézzelfogható nyoma van a munkálatok megkezdésének. Hamarosan térképen is ábrázolom majd a nyomvonalat (amint lesz időm felmérni), egyelőre viszont csak pár képet tudok közzétenni: Ezen a vápás mezőgazdasági úton érhetjük majd el a Fehér utat Balf felől jövet. A kereszteződésnél némi ívkorrekcióra is sor kerül. Ez a rész pedig már a Fehér út és a Nemeskúti út közé esik.
tovább:
Új összekötő út építése kezdődött a Fehér út és a Nemeskúti út között
Index nagy mobilnet próba: Sopron
Az index.hu Cellanapló techblogja három napon keresztül járja az országot és teszteli a mobilinternet hálózatot. Sopronra is sor került, itt vannak az eredmények: Telekom 12,95 Mbps 2,01 Mbps Telenor 18,39 Mbps 3,44 Mbps Vodafone 7,8 Mbps 0,45 Mbps Elsőként a letöltési, majd a feltöltési sebesség van feltüntetve: A ping mérésénél a következő eredmények születtek: 42,33 ms , 77 ms , 212,33 ms
Szerda 13.- A fegyverrel riogatás napja
A napokban t
Ha a világ rigó lenne
Az elm
Szilveszteri futás Sopronban – A tűzoltók védőfelszerelésben futottak
Sopronban már hagyománnyá vált módon búcsúztatták az óévet: a Soproni Rendészeti Sportegyesület szervezésében a 2011-es év utolsó napján ez alkalommal is sor került, a szilveszteri futás megrendezésére.
tovább:
Szilveszteri futás Sopronban – A tűzoltók védőfelszerelésben futottak
Megtartotta közgyűlését Sopron képviselőtestülete
Elfogadták Sopron város költségvetését a mai napon tartott rendkívüli közgyűlésen, amelyet megelőzően a februári közgyűlés rendes ülésének napirendi pontjai, a sürgősségi indítványok is mind napirendre kerültek a szünetig. Elismerések átadására is sor került és a megválasztott településrészi önkormányzatok képviselői is esküt tettek.
Újabb fontos dátummal gazdagodott a SOPRONTISZK működése
A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében megvalósítandó „A Szak- és felnőttképzés struktúrájának, szervezésének és irányításának átalakítása a Sopron-Fertőd Kistérség területén” elnevezésű projekt bemutatása után november 6 – án sor került a „A TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés a Sopron-Fertőd Kistérség Térségi Integrált Szakképző Központ keretében” című TIOP nyitórendezvényre.
tovább:
Újabb fontos dátummal gazdagodott a SOPRONTISZK működése
Emlékdiploma ünnepség azoknak, akik a jót, a szépet, az igazat tanították
Ebben az évben is sor került a nyugdíjas pedagógusok emlékdiplomáinak átadására a soproni városházán tartott ünnepségen. Aranyoklevelet az 50 éve, gyémántoklevelet 60 éve, vasoklevelet 65 év és rubinoklevelet 70 éve, gránitoklevelet 75 éve végzett pedagógusok kaptak, olyan pedagógusok, akik 30 évet töltöttek a pályán.
tovább:
Emlékdiploma ünnepség azoknak, akik a jót, a szépet, az igazat tanították
Újabb felújított utcákat adtak át Sopron városvezetői
Csaknem egy kilométeren újították fel teljes egészében az Uszoda utca és a Csik Ferenc utca környékét, ahol az út- és járdafelújításon kívül parkolók kialakítására is sor került.
tovább:
Újabb felújított utcákat adtak át Sopron városvezetői
Melegházasság: Ön engedné, vagy mindenki legyen heteró?
Egybekelt Magyarország első „hivatalos” melegpárja, a januári engedélyezés után immár először ténylegesen is sor került „bejegyzett élettársi kapcsolatra” melegek között. Ön engedné, vagy tiltaná a melegek házasságát?
tovább:
Melegházasság: Ön engedné, vagy mindenki legyen heteró?
Sikeres tűzpróbával elindult a próbaüzem a mélygarázsban
Mint arról két nappal ezelőtt beszámoltunk, ma délelőtt, a sajtó nyilvánossága előtt előre tervezett tűzpróbát tartott Sopron Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága, melynek során a beépített oltóberendezések tesztelésére is sor került.
tovább:
Sikeres tűzpróbával elindult a próbaüzem a mélygarázsban
II. Scarbantiai Amfiteátrumi Játékok
A II. Scarbantiai Amfiteátrumi Játékokat 5-én, vasárnap délután 4 órától rendezik meg a Virágvölgy bejáratánál, az Amfiteátrumban. A történelmi játékon a Savaria legio, a Kurszán Kende lovasíjászok, a Fekete Nap Történelmi Társaság és Fodor János jurta tart bemutatót, ezt követően a résztvevők bevonulnak a Városház utcai történelmi városfalhoz, de sor kerül a Scarbantia Emlékérem átadására
Népszerűek táboraink
A gyerekek, edzőink vezetésével nemcsak a kosárlabda tudásukat mélyítették el, hanem egyéb játékos jellegű foglalkozáson, kiránduláson is részt vettek. Ennek során lovaglásra, strandolásra és kisvasútazásra is sor került. A tábori munkába néhány alkalommal bekapcsolódott a gyerekek által körülrajongott válogatott játékosunk, Honti Kata is. ‘A kosaras élet továbbra sem áll le az ARÉNA-ban, ahol az idősebbek részére folytatódnak a speciális képzőtáborok.
tovább:
Népszerűek táboraink
Egyre közelebb Belgrádhoz
Magyarország – Ausztria U20 95-43’Ld.: Fritz 15/6, Semsei 14/6, Szondy 13/6, Vida 13, Somogyi 12’Magyarország – Ausztria U20 82-37’Ld.: Fritz 14, Vida 14, Szavercsenko 11, Semsei 10, Szondy 9, Fejes 9”
tovább:
Egyre közelebb Belgrádhoz
Nem hozott előrelépést az EB
– Szakmai szemmel milyen EB-n vagyunk túl?’- Vegyes érzéseim vannak az EB-vel kapcsolatban, mely összességében nem hozott előrelépést. Védekezésben ugyan fejlődtek a csapatok, támadásban ugyanakkor visszaesést figyelhettünk meg. Komoly védekezést mutattak be a csapatok, váltogatva is a különböző formákat, és különösen az emberfogás terén történt komoly pozitív változás. Igaz, itt is hiányoltam ennek az egész pályára történő kiterjesztését. Támadásban viszont kifejezett visszaesést láttam! A női Euroliga csapatok, vagy a fiú vonal, az NBA kreatív játékát, azt az irányvonalat, mely felé a kosárlabda halad, meg sem közelítették a mostani válogatott produkciók. Ennek egyik oka a játékvezetői felfogásban is keresendő, mely hátráltatta ezt, és a védekezést támogatta. A másik, hogy közel volt az EB a klub szezon végéhez, így nem tudtak megfelelő időt együtt dolgozni a csapatok. Ezért is végezhetett élen ennyire meggyőzően a francia gárda, mely precízen játszotta az általa évek óta képviselt összeszokott játékot. ‘- Tulajdonképpen ennyi elegendő volt ahhoz, hogy ők végezzenek az élen?’- A pontos játék, a rájuk jellemző stabil védekezés szerepe felértékelődött, melyből ők jöttek ki jól. A többi csapat nem tudott ilyen jól felépített játékot felmutatni, így nem volt kérdés, hogy megérdemelten akasztották a nyakukba az aranyérmeket.’- Az általad is már említett június elejei időpontválasztás tehát hátráltatta a csapatokat?’- Azt hiszem ezen még sokáig fognak polemizálni szakmai berkekben. Szerintem szerencsétlen döntés volt egy 8-9 hónapos, átlagosan 50 mérkőzéssel járó szezon végére beilleszteni a tornát. Ez a kluboknak jó volt, hiszen így nyugodtan készülhetnek majd a következő szezonra, a válogatottaknak azonban kevésbé.’- Ha egyik sem megfelelő igazán, akkor nem érdemes a kézisekhez hasonlóan szezon közben megrendezni az EB-t?’- Ez egy jó gondolat, hiszen kizökkentené a játékosokat egy időre a klubban megszokott hétköznapokból, illetve december tájékán nincs is annyi világverseny, így nagyobb figyelmet kapna a sportág. Azt hiszem, a kézilabdás vonal ezt nagyon jól felismerte…
tovább:
Nem hozott előrelépést az EB