Logikátlankodás Kismarton vasútállomásán

Kismarton (Eisenstadt) tartományi főváros, Burgenland székhelye. Méretéből következik, hogy nem rendelkezik túl nagy vasútállomással, ám annál nagyobb forgalmat bonyolít azon. A városon keresztül a Pannoniabahn halad, a vasútállomás pedig a városmagtól délre fekszik, ami a lakóvárosrészt és az iparnegyedet választja el egymástól. Több vágánnyal rendelkezik, ebből három az, ami fogad és indít vonatokat. A néhány évvel ezelőtti felújításkor úgy képezték ki a 2. és 3. vágány közti peront, hogy csak a felvételi épület felé, azaz a város irányában lehet fel- és lejönni róla. A peron végén tiltó tábla jelzi, hogy arról a másik irányba szabadna menni, ám ez teljesen logikátlan. A város délkeleti részén, az iparnegyedben van ugyanis több iskola, így az FH Burgenland, a Pädagogische Hochschule, stb., amelyek hallgatói közül is jócskán van olyan, aki vonattal érkezik. Annak pedig papíron meg kell kerülnie az egész állomást, majd vagy a körforgalomnál, vagy a PENNY-BIPA parkolóján keresztül visszafordulnia. Na most ezt persze senki nem csinálja, több kis ösvény vezet az – egyébként a peronokkal párhuzamos – útra. Próbálták szalagokkal is korlátozni az itt való közlekedést; hiába. A legjobb megoldás az lenne, ha szépen csinálnának akár betonból egy járdát, a sínek közé pedig fából átjárhatóságot, mint amilyen amúgy is vezet a középperonhoz. A tiltó táblákat pedig már el is lehetne takarítani. Amíg ez meg nem történik, marad a vágányokon való átbukdácsolás.

tovább:
Logikátlankodás Kismarton vasútállomásán

Emléktáblát avattak a GYSEV pályaudvaron

A Sopron-Szombathely/Szombathely-Nagykanizsa vasútvonal megnyitásának 150. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak szerda reggel a soproni GYSEV pályaudvar 1. vágányának peronján. A vasútvonal a Déli vasúttársaság üzemeltetésében 1850-ben került átadásra a Bécs-Sopron-Szombathely-Nagykanizsa vasútvonal részeként, 3 évvel a Sopron-Bécsújhely vasútvonal megnyitását követően. Sopron és Szombathely között a vonalat 2001 óta, Szombathely-Zalaszentiván között 2011 óta üzemelteti a GYSEV Zrt, Zalaszentiván-Nagykanizsa között a MÁV az üzemeltető. Az eseményen jelen volt Dormán Miklós Alfonz, Zalaszentiván polgármestere, Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere, Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője, valamint Kövesdi Szilárd, a GYSEV magyarországi üzletágának vezérigazgatója. A táblaavató után különvonat indult Nagykanizsára.

tovább:
Emléktáblát avattak a GYSEV pályaudvaron

2015 a vasútállomás-felújítások éve

A nyár mindig is a felújítások időszaka a közlekedési infrastruktúrában, nincs ez másként a környékünkön sem. Idén a pályafelújítások mellett számos vasútállomás újulhat meg. Három burgenlandi állomást modernizál teljes körűen az Osztrák Államvasutak (ÖBB), de a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút is dolgozik pályaudvarainak szépítésén határon innen és túl is. Összeszedtük hol folynak munkálatok a környékünkön. Mattersburg A környék egyik legnagyobb építkezése Nagymartonban (Mattersburg) található, ahol az állomás teljes körű modernizálása mellett megújul a város egyik jelképe, a Wulkatal feletti 20 nyílású viadukt. Magyarország második vasútvonalaként, 1847-ben elkészült Sopron – Bécsújhely vasútvonal idén éppen 168 éves műtárgya és reformkori állapotait még magánviselő vasútállomás megérett a felújításra. Az eddigi szintbeli átjárón át megközelíthető keskeny peronok helyett egy széles, akadálymentes beszállást biztosító középperon létesül az állomáson. Nagyobb átépítés nem is történhet már akadálymentesítés nélkül, így természetes, hogy az új peronhoz három darab lift is társul. A perontetők létesítése mellett megújul a váróterem is, ahonnan az új akadálymentes mellékhelységek is nyílnak majd. Az eligazodást piktogramok, táblák, utastájékoztató monitorok és vakvezető sávok segítik. Egy régóta fent álló problémát is orvosolnak azzal, hogy a már meglévő parkolók mellé 123 új P+R parkolóhelyet létesítenek az állomással átellenben, ezzel enyhítve a munkanapokon kialakuló ingázók gépjárműveinek tumultusát. Leendő középperon. Vasúti átjáró sínek nélkül. A bauweltstraßei vasúti átjáró szeptember 6-ig lesz lezárva. Az 1847-ben készült matuzsálem viadukt is teljes körűen megújul. Az alépítmény alá beépítenek egy tehereloszlató lemezt, hogy ezzel csökkentsék az áthaladó vonatok viaduktra ható rezgéseit. Mindemellett természetesen statikailag is megerősítik a tartópilléreket. Gondoskodnak a megfelelő vízelvezetésről és a felépítmény cseréjéről. Optikailag is megszépül a városképet jelentősen formáló viadukt: az elszíneződött, sérült téglákat megtisztítják vagy cserélik. A munkálatok természetesen szigorú műemlékvédelmi szabályok betartása mellett zajlanak. 1847 augusztus 20-án, Magyarország második vasútvonalaként elkészült Sopron – Bécsújhely szárnyvonal létrejöttében fontos szerepe volt gróf Széchenyi Istvánnak, aki a Sina bankárcsalád érdekeihez köthető Bécs és Pest közti Duna…

tovább:
2015 a vasútállomás-felújítások éve