Rég elfeledett turistaútvonal a Soproni-hegységben

A Soproni-hegység telis-tele van turistautakkal. Vannak jól karbantartott útvonalak, vannak olyanok, amik kevesebb figyelmet kapnak és vannak olyanok is, melyeket bár megszüntettek, ma is sokan használnak. Sopron környékén a túrázásnak nagy hagyománya van, a Sopron anno oldalon több archív turistatérkép is található, egészen az 1900-as évek elejéig visszamenőleg. Ugyanakkor érdekes módon a legnagyobb számban a turistautak már akkor is azon a területre összpontosultak, ami ma Magyarországhoz tartozik, a jelenlegi burgenlandi oldalon akkor sem volt túl sok belőlük.

Persze azóta ez sokat változott, a burgenlandi oldalon is kiépült számtalan turistaút, a térséget ráadásul több, nagy távolságú vándorút is érinti. Az Urak asztalán például magyar oldalról a Vasfüggöny túraút, osztrák oldalról pedig az Ostösterreichischer Grenzlandweg 07, a térségben máshol a Bernstain Trail (Borostyán túraút), illetve a Burgenland Extrem túraútvonala is áthalad. Én a közelmúltban ugyanakkor nem ezt, hanem egy olyan turistautat kerestem fel, amit nem jelöl már semmi.

A régi térképek alapján tájékozódtam, Lépesfalva-Somfalva vasútállomásról besétáltam Lépesfalva központjába, ahonnan a régebbi térképek szerint indult. És ez az államhatárig mind a mai napig szinte ugyanúgy követhető, ahogy közel 100 évvel ezelőtt is haladt. A határnál persze voltak kisebb gondok, de semmi áthidalhatatlan (szó szerint). Az útszakasz ráadásul kiváló összeköttetést biztosít a Vasfüggöny turistaúttal (aminek valamiért ezen a szakaszon eltűntek a jelzései), egy kis hegymászással pedig a piros jelzéssel, avagy a Terv úttal.

Vlog videóm megtekinthető feljebb, hamarosan pedig egy újabb elfeledett turistautat indulok majd felfedezni. Természetesen túllépve minden határt!

The post Rég elfeledett turistaútvonal a Soproni-hegységben appeared first on Ikvahír.

Kapacitáscsökkentéssel a késések ellen?

Problémákkal küzd az ÖBB a Kelet-Ausztriai régióban. Az utóbbi időkben ugyanis nagyon megszaporodtak a késések, kimaradó vonatok elsősorban Bécs elővárosában és például Bécsújhely környékén is. A vasúttársaság szerint ez azért van, mert sok vasúti kocsi, illetve motorvonat is kiesett a forgalomból, jelenleg javítás alatt állnak. Az újonnan megrendelt vasúti kocsik szállítása pedig késlekedik. Emiatt viszont nem tudják tartani a menetrendet, így drasztikus lépést hoztak: átmenetileg ritkítják a járatokat. Valahol kevesebb vonat közlekedik, valahol a kapacitást csökkentették úgy, hogy például az eddigi emeletes vasúti kocsik helyett normál kocsik járnak.

Elsősorban az ingázóknak kellemetlen ez, akik ezentúl nagyobb zsúfoltságra készülhetnek pont a csúcsidőben. Az érintett vonalak például: a Nordwestbahn Korneuburg és Wien-Floridsdorf között (S3), az R40-es viszonylat St. Andrä-Wördern és Wien Franz-Josefs-Bahnhof között. Bécs-Bécsújhely-Sopron-Sopronkeresztúr (Burgenland Sprinter), illetve Wien Franz-Josefs-Bahnhof és Gmünd között pedig néhány vonat nem emeletes kocsikkal közlekedik. Christof Herman, az ÖBB helyi közlekedésért felelős vezetője az Ö1-Morgenjournal című műsorában még január végén azt mondta, előreláthatólag március elejéig állhat fenn ez a kellemetlen állapot.

The post Kapacitáscsökkentéssel a késések ellen? appeared first on Ikvahír.

Összegyűjtöttünk pár szilveszteri bulit Sopronból és a környékről

Egyfolytában azt olvasni, hogy semmi nincs Sopronban, „halott város”, nem lehet menni szórakozni. Ezzel a témával a későbbiekben még foglalkozunk, most viszont összegyűjtöttünk pár bulit Sopronban és a szűkebb környéken, ahova érdemes lehet ellátogatni Szilveszter este. Tessék hát nézelődni!

MUSEUM CAFE SZILVESZTER:
https://www.facebook.com/events/1299058244085563

NEONTECHNO UNIFORM PARTY – ÚJÉVI HACACÁRÉ (Hangár)
https://www.facebook.com/events/6896597330430580

Hello 2024! A város legnagyobb szilveszteri házibulija (Central Palace)
https://www.facebook.com/events/2083404738667814

Szilveszteri buli a Rockline-ban
https://www.facebook.com/events/681756700607313

SZILVESZTER A VOLT CAFÉBAN
https://www.facebook.com/photo/?fbid=855483729916336&set=a.494090236055689

Soproni Szilveszter a Várkerületen, Republic és DJ Jokó
https://www.facebook.com/photo/?fbid=746494660852464&set=a.462897772545489

Szilveszter Fraknó várában (Silvester auf Burg Forchtenstein)
https://www.facebook.com/events/322274890536857

LA DANZA FINALE // Szilveszter a kismartoni Orangerie-ben
https://www.facebook.com/events/1543869599772353

The post Összegyűjtöttünk pár szilveszteri bulit Sopronból és a környékről appeared first on Ikvahír.

CSÖKKENHET A FORGALOM! Eltűnik a kamionok egy része a Sopron környéki utakról

Sopron városának helyzete a rendszerváltás előtt igen különleges volt, a vasfüggöny leereszkedését követően gyakorlatilag el lettünk vágva a külvilágtól. A rendszerváltás, a schengeni övezethez való csatlakozás, az osztrák munkaerőpiaci nyitás, valamint a teherfuvarozás felértékelődése átjáróházzá változtatta a környéket, ehhez még hozzájárult az is, hogy több gyorsforgalmi út is belátható közelségbe került, nemzetközi forgalom szempontjából fontos pont lett a soproni járás.

Heinrich Dorner és Johann Tschürtz tartományi tanácsosok

Ezt tudják azok is, akik a 84-es vagy 85-ös, esetleg a B16-os vagy B62-es utak mentén élnek. Burgenlandi oldalon most összefogott több település, Sopronkeresztúr, Alsópéterfa, Harácsony és Lakompak, hogy csökkentség a tranzitforgalmat. A napi több, mint 400 kamion ugyanis több helyen a falu központján robog át, ami élhetetlenné tette az életet. Az elviselhetetlen zaj mellett jelentős környezeti terhelésnek lettek kitéve a falvak, amit a környék polgármesterei megelégeltek. A Kőszeg-Rőtfalva és a Hegyeshalom-Miklóshalma határátkelők után a Kópháza-Sopronkeresztúr határátkelő volt az, ahol akár 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek is áthajthattak, Kelénpatak felé 20t súlykorlátozás volt érvényben eddig is.

Az elmúlt időszakban az osztrák hatóságok több burgenlandi határátkelőnél is felmérést végeztek, megállítottak rengeteg 3,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművet, és megkérdezték, hova tartanak, és milyen egyéb útvonalat választhatnának. Az eredmény alapján pedig kiderült, a tranzitforgalom legnagyobb része minimális plusz kilométerrel és minimális plusz költséggel választhat másik határátkelőt és útvonalat a szállításra. Ennek értelmében pedig mind a Sopron-Klingenbach, mind a Kópháza-Deutschkreutz határátkelőnél 7,5 tonnás súlykorlátozás lépett életbe. A tiltás nem vonatkozik azokra a tehergépjárművekre, amiknek a környéken van dolga, azaz a “célforgalom” illetve a “forrásforgalom” kategóriákra. Arra a kérdésre, hogy állapítják majd meg, hogy egy kamion épp a környékre tart, vagy pedig távolabbi célja van, Heinrich Dorner közlekedésért felelős tartományi tanácsos azt válaszolta, mindenkit megállítanak, és meg fogják kérdezni, hova tart. A súlykorlátozás már életbe lépett, az erre figyelmeztető közlekedési táblákat az elkövetkezendő 3-4 hétben helyezik ki az érintett útszakaszokra.

A legközelebbi határátkelő, melyen 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek is áthajthatnak tranzitforgalom céljából, térségünktől északra Hegyeshalom-Nickelsdorf, tőlünk délre pedig Kőszeg-Rattersdorf. A felmérés szerint egyébként a környéken csak áthaladó kamionok teljes útvonalának mintegy 4%-át teszi ki egy másik határátkelő választása. Burgenland tartomány az érintett településeken 79%-os teherforgalom-csökkenést vár az intézkedéstől. Jótékonyan hathat a tiltás a határ magyar oldalán elhelyezkedő települések forgalmára, így Nagycenk, Kópháza, Sopronkövesd és például Pereszteg-Sopronszécsény is kisebb teherforgalommal kell, hogy számoljon a közeljövőben.

A sajtótájékoztatón egyébként felmerült az M85 -ös gyorsforgalmi út, valamint az A3-as autópálya csatlakozásának kérdése is, kiderült, szerencsére még nem lefutott kör az, amit Hans Peter Doskozil nemrég Orbán Viktorral való találkozása után mondott: Tovább zajlanak a tárgyalások osztrák, burgenlandi és magyar felek között, de amennyiben az érintett településeken negatív visszhangot vált ki az útvonal, akár dugába is dőlhet az egész dolog. Ez már csak azért is lenne érdekes, hiszen a jelenlegi soproni helyhatósági választáson több jelölt és jelölő szervezet is azzal kampányol, hogy az M85-össel bekötik Sopront  mind a magyarországi, mind a nemzetközi autópálya-forgalomba…

Bankomatrablás Nagymartonban

Keddről szerdára virradó éjjel ismeretlen tettesek erőszakkal felnyitották az egyik nagymartoni SPAR szupermarket előterében található bankautomatát. Mario Bieler rendőrségi szóvivő az ORF Burgenland tudósítása szerint elmondta, hajnali 3:21 környékén az elkövetők felfeszítették az üzlet bejárati ajtaját, majd felvágták a bankautomatát, végül mielőtt a lopott pénzzel távoztak volna, felgyújtották az üzlet előterét. Rendőrségi információk szerint az elkövetők egy sötét színű gépjárművel hagyták el a helyszínt. A rendőrség azonnal hajtóvadászatot indított az elkövetők ellen, azonban nyomukra egyelőre nem sikerült bukkanni. A Cyberpress azt is írja, hogy reggel megerősített ellenőrzés volt a Sopron-Kelénpatak határátkelőnél, feltételezhetően a bűncselekmény elkövetőit keresték itt is. Hogy konkrétan mennyi pénzt sikerült eltulajdonítaniuk a bankautomatából egyelőre nem tudni, az viszont biztos, hogy 5 számjegyű euróösszegről van szó.

Kiemelt kép: ORF Burgenland