Ahogy a régi öregek mondák: ha napkeltekor, vagy napnyugtakor vörös az ég alja, akkor bizony szél lesz. Bónusz szépen látszó Schneeberg az egyik fotón.
tovább:
KÉP: vörös az ég alja
Ahogy a régi öregek mondák: ha napkeltekor, vagy napnyugtakor vörös az ég alja, akkor bizony szél lesz. Bónusz szépen látszó Schneeberg az egyik fotón.
tovább:
KÉP: vörös az ég alja
Vannak dolgok, amikről sokat beszélnek a városban, de valamiért cikk ritkán születik belőlük, felsőbb körökből pedig még kevesebb reakció érkezik rájuk. Egyike ezen témáknak a város növekedése, a mértéktelen társasház-építés. Az én korosztályomtól felfelé a legtöbben úgy emlékeznek Sopronra, hogy egy kellemes, csendes, 60 ezer fős kvázi-kisváros, ahol nyugalmat lehet lelni. Lakótelepek ugyan vannak, de azok az elmúlt évtizedekben épültek. Az utóbbi években azonban, lássuk be, változás történt. Magyarország Európai Uniós csatlakozása, a Schengeni övezetbe való bekapcsolódás, illetve Ausztria szabad munkaerő piaci nyitása beindított bizonyos folyamatokat. Az már korábban is szemmel látható folyamat volt, hogy sokan hagyják el Magyarországot, mert nyugatabbra jobb a bérszínvonal. Ez azóta is fennáll, és hiába “erősödik Magyarország”, a bérek csak szóban erősödnek, a valóság továbbra is az, hogy aki arra adja fejét, hogy nyugatabbra költözzön, “kicsit” kellemesebb fizetést kaphat, még akkor is, ha ott az élet is drágább. Aki nem költözik ki, az pedig ingázik. Térségünkben leginkább Magyarország és Ausztria között. És itt jön a képbe Sopron. Sokan ugyanis úgy gondolták, távolabbról érkezvén, hogy (bizonyos esetekben) 0 (nulla) közeli nyelvtudással, majd szépen letelepednek itt Sopronban, és innen járnak az Őrvidékre, Alsó-Ausztriába vagy akár Bécsbe. És ez így is történik, elég csak megnézni, milyenek a határátkelők reggel, és milyenek délután. Ez ám a munkaerő piaci áramlás. Munkahely egyébként Sopronban is akad rengeteg, és a távolról érkező, eddig kisebb pénzért dolgozókat ezek is csalogatják, hiszen Kelet-Magyarországhoz képest átlagban még Sopronban is jók a fizetések. Más kérdés, hogy ebből egy lakás bérleti díját fedezni már elég kétséges. Azzal, hogy sokan érkeztek, és most is érkeznek a városba, több dolog is megnőtt. Egyrészt megnőtt a város lélekszáma, a növekedés mértékét pedig nem is lehet konkrét számadattal bizonyítani, sokan ugyanis nem is jelentik be magukat ide a városba, de mégis itt laknak, például panzióban, munkásszállón. Egyesek…
tovább:
Sopron, a társasházváros
A Kisalföld számolt be róla , hogy megtisztítják a Fertő-parti szőlők között kanyargó Fehér utat. Az út Sopron közigazgatási területén belül halad, és az évek során alaposan benőtte a növényzet. Ez pedig akadályozta a mezőgazdasági járművek közlekedését, de a személygépjárművek, és kerékpárosok is nehezített körülmények között kellett, hogy erre járjanak. Taschner Kurt szőlész-borász vetette fel az ötletet, hogy a bokrokat meg kéne vágni, az önkormányzat pedig törekvéseit pozitívan értékelte, és támogatta is. A költségeket így közösen fedezik. Jelenleg a kivágott növényzet elszállítása zajlik, ami időnként fennakadásokat okozhat, például úton maradt ágak, gallyak miatt. Az illetékesek azonban készséggel végzik az elszállítást, és napokon belül tökéletesen járható lesz az út. Már csak új aszfaltburkolat kéne… Ha ritkán jár a környéken, de mégis meg szeretné nézni, mit jelent a “megtisztított” út, nézzen be galériánkba alább. TELJES KÉPGALÉRIA ITT!
tovább:
Íme a megtisztított Fehér út
Évtizedeken keresztül bomlottak a volt mucki határőrőrs épületei a Soproni-hegységben. Az épületek többsége ránézésre már menthetetlen volt, és akik megrendelték a bontást, azok is úgy érezhették, itt már nincs mit menteni. Most minden épületet eltüntettek, azok teljes bontására került sor. A Kisalföld Extra információi szerint a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. állatsimogatót tervez a területre, mely megteremtésének költségeit pályázati forrásokból fedeznék. Milyen jó lenne, ha az egykori Moha étterem is újra kinyitna… Na meg persze az is jó lenne, ha a Ferenc-forrás melletti romos épülettel is kezdenének valamit. Az Urbex Sopron csapata drónfelvétellel mutatja meg, hogy nézett ki, és hogy néz ki most felülről a terület. Nekem pedig sikerült archívumomban találni néhány képet a 2014 nyári állapotokról. MÉG RENGETEG KÉPET ERRE A LINKRE KATTINTVA LEHET ELÉRNI!
tovább:
Megszűnt létezni a mucki őrs
Több helyen lehet korcsolyázni a Fertő tó jegén, a hideg nappaloknak és éjszakáknak köszönhetően sok helyen kellően vastag már a jégréteg a biztonságos sportoláshoz. Azt hozzá kell tenni, hogy a Fertő tó nem csak a fertőrákosi vízitelepből áll , hanem korcsolyázási lehetőség van még Fertőszéleskúton (Breitenbrunn), Illmicen (Illmitz), Fertőmeggyesen (Mörbisch), Nezsiderben (Neusiedl am See), Pátfaluban (Podersdorf), Ruszton (Rust), és Védenyen (Weiden) is. Korcsolyázók a Fertő tó egyetlen magyarországi strandján (Hétfőn) A magyar, és az osztrák oldalon egy dolog mindenképpen megegyezik: a jégre mindenütt csak saját felelősségre lehet menni. A különbség viszont az, hogy az osztrák oldalon kijelölt korcsolyázóhely van, ahol a havat is eltakarítják, büfé működik, mentőszolgálat van, míg a magyar oldalon van a jég, van a Fertő Tavi Speciális Kutató és Mentő Vízipolgárőrség, aztán ennyi. Pedig mekkora idegenforgalmi felkészültség van nyáron, télre ez valamiért sosem jellemző, és nem is volt. Nyílt víz a part közvetlen közelében, Illmicen (háttérben a Dalos-hegyi TV torony) A Fertő tavi vízitelep kivételével a többi felsorolt strandon “Jégtelefon” azaz Eistelefon működik, amit felhívva pontos információt tudnak nyújtani arról, biztonságos-e az adott strandon a jégre menni, avagy sem. A Fertő tó hivatalos osztrák weboldalán ( www.neusiedlersee.com ) pedig rendszeresen frissítik az adatokat. Jelenleg, a tegnapi állás szerint korlátozottan használható korcsolyázásra a tó, néhol vannak nyílt vízfelületek, illetve valahol a hó takarja a jeget. Korcsolyázó tömegek Nezsiderben Múlt héten bebizonyosodott, hogy igen különböző a jég a különböző strandokon: míg Nezsiderben vastag jégréteg, és többszáz korcsolyázó hódolt kedvenc téli sportjának és szórakozásának, addig Illmicen konkrétan csillogott a víz pár méterre a parttól. Fertőrákoson a jég rendben volt. Egy biztos, aki bármelyik helyen rámerészkedik a jégre, legyen elővigyázatos , nemrég Fertőrákosnál és Fertőmeggyesnél , korábban meg Rusztnál is beszakadt valakik alatt a jég, illetve volt fejsérüléses baleset is. A Burgenland Heute -ban pedig múlt héten nyilatkozta…