Sopron, a társasházváros

Vannak dolgok, amikről sokat beszélnek a városban, de valamiért cikk ritkán születik belőlük, felsőbb körökből pedig még kevesebb reakció érkezik rájuk. Egyike ezen témáknak a város növekedése, a mértéktelen társasház-építés. Az én korosztályomtól felfelé a legtöbben úgy emlékeznek Sopronra, hogy egy kellemes, csendes, 60 ezer fős kvázi-kisváros, ahol nyugalmat lehet lelni. Lakótelepek ugyan vannak, de azok az elmúlt évtizedekben épültek. Az utóbbi években azonban, lássuk be, változás történt. Magyarország Európai Uniós csatlakozása, a Schengeni övezetbe való bekapcsolódás, illetve Ausztria szabad munkaerő piaci nyitása beindított bizonyos folyamatokat. Az már korábban is szemmel látható folyamat volt, hogy sokan hagyják el Magyarországot, mert nyugatabbra jobb a bérszínvonal. Ez azóta is fennáll, és hiába “erősödik Magyarország”, a bérek csak szóban erősödnek, a valóság továbbra is az, hogy aki arra adja fejét, hogy nyugatabbra költözzön, “kicsit” kellemesebb fizetést kaphat, még akkor is, ha ott az élet is drágább. Aki nem költözik ki, az pedig ingázik. Térségünkben leginkább Magyarország és Ausztria között. És itt jön a képbe Sopron. Sokan ugyanis úgy gondolták, távolabbról érkezvén, hogy (bizonyos esetekben) 0 (nulla) közeli nyelvtudással, majd szépen letelepednek itt Sopronban, és innen járnak az Őrvidékre, Alsó-Ausztriába vagy akár Bécsbe. És ez így is történik, elég csak megnézni, milyenek a határátkelők reggel, és milyenek délután. Ez ám a munkaerő piaci áramlás. Munkahely egyébként Sopronban is akad rengeteg, és a távolról érkező, eddig kisebb pénzért dolgozókat ezek is csalogatják, hiszen Kelet-Magyarországhoz képest átlagban még Sopronban is jók a fizetések. Más kérdés, hogy ebből egy lakás bérleti díját fedezni már elég kétséges. Azzal, hogy sokan érkeztek, és most is érkeznek a városba, több dolog is megnőtt. Egyrészt megnőtt a város lélekszáma, a növekedés mértékét pedig nem is lehet konkrét számadattal bizonyítani, sokan ugyanis nem is jelentik be magukat ide a városba, de mégis itt laknak, például panzióban, munkásszállón. Egyesek…

tovább:
Sopron, a társasházváros

Megnyitották a Felsőbüki Nagy Pál utcát

Azt nem mondom, hogy teljes egészében befejezték a munkálatokat, azonban egy biztos, ismét járható Sopronban a Felsőbüki Nagy Pál utca. Eddig ugyebár a József Attila utca, és a Vas Gereben utca közti szakasz volt lezárva, méghozzá közműépítési munkálatok miatt. Az ivóvíz-, csapadék- és szennyvízcsatorna építési munkálatokra a volt Matáv-Postás-pálya helyén épülő háztömbök miatt volt szükség (nevezzük Alsólövér Lakóparknak). Egyedül a Kaboldi utca kereszteződésénél kell még némi lassítást bevetni járművünk irányítása közben, ugyanis itt még egy helyen nem aszfalt, hanem beton van útfelület gyanánt, ami nem éppen egyenletes.

tovább:
Megnyitották a Felsőbüki Nagy Pál utcát