Tovább bolydul az ingatlanpiac Sopronban

Nemrég számoltunk be arról, hogy nagy a mozgolódás a soproni ingatlanpiacon. Hát, nem kellett sokat várni, itt az újabb történés, mely sokakat hidegzuhanyként ért. A soproni Jereván lakótelep mögötti kiskertek bérlői ugyanis egy levelet kaptak, mely szerint a bérleti szerződésük lejárt, hosszabbítására nincs többé lehetőség, a terület új tulajdonoshoz került. A kiskertek bérlői pedig február 28-áig kaptak haladékot, hogy mindent elpucoljanak a kertekből, ami több esetben nehézséget okoz, hiszen autóval nem feltétlenül megközelíthető minden terület.

A Cyberpress azt írja, hogy egy ciprusi székhelyű befektető cég (ELM Holding & Investment) egymillió eurós jelzálogot jegyzett be tíz soproni külterületi magáningatlanra, köztük azokra, melyeken a több tucat parcella is fekszik. A telkeket a bérlők eddig a Donáció Szövetkezettől bérelték, ők küldték ki a levelet az érintetteknek, melyben ez a mondat is szerepel: „A birtoklásra Önnek a jogcíme megszűnt”.

Hogy az új tulajdonos mit tud egyáltalán kezdeni a területtel, az kérdéses. Legalább egy kis része Natura 2000-es környezetvédelmi besorolásba tartozik, ráadásul itt vannak a (most már állami tulajdonú) városi vízmű kútjai is. A terület eddigi bérlői ráadásul nem építhettek szinte semmit, még kutat sem furathattak. Vajon az új tulajdonos már mindezt megteheti?

Bónusz, hogy közben ettől teljesen függetlenül az egykori Bécsi úti őrstől északra eső területen is mozgolódás van…

Mi történik Sopronban?

Műholdkép forrása: Apple Maps

The post Tovább bolydul az ingatlanpiac Sopronban appeared first on Ikvahír.

Evangélikus óvoda alapkövét tették le Sopronban

Új óvoda épül Sopronban, a Hillebrand Jenő utcában. Az új létesítmény, mely a Hunyadi János Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és AMI tagóvodája lesz, várhatóan 2025 végén, 2026 elején készülhet el. Az ünnepélyes alapkőletételen igét hirdetett Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházközség püspöke, az egyház részéről még részt vett dr. Tóth Károly, a Soproni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze és Varga Tamás esperes. Az alapkőletételen részt vett továbbá Soltész Miklós, Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkár, Farkas Ciprián, Sopron MJV polgármestere, Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője, Mészáros Tamás, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület felügyelője, valamint az evangélikus egyház helyi képviselői. A négycsoportos óvoda kivitelezése egyébként már elkezdődött, október 16-án adták át a munkaterületet. Az építést a SWIETELSKY Magyarország Kft. végzi, a beruházás összértéke 1,475 milliárd forint.

Fotók: Keszei László

Látványterv: Ráskai Balázs/Comfort Tervező Kft.

The post Evangélikus óvoda alapkövét tették le Sopronban appeared first on Ikvahír.

Így nem emelték be a gerendákat

Látványos fázishoz érkezett a soproni uszoda építése, a fő tartógerendák beemelését végezték el a napokban. A művelet nem ment egyszerűen, az összecsődített sajtó csak annyit láthatott, hogy az ország második legnagyobb darujával megemelték az egyik ilyen gerendát, majd vissza is engedték. A nagy szél ugyanis nem tette lehetővé a tényleges beemelést, bár Sopronban erre azért számítani lehetett. A műveletet egyébként a Facebookon élőben közvetítettük. Azóta szerencsére már sorban a helyükre kerültek a gerendák.

The post Így nem emelték be a gerendákat appeared first on Ikvahír.

Nagyon épül az új fedett uszoda

Többek között ezt is megtudhattuk azon a sajtóbejáráson, melyet szerdán délelőtt tartottak a leendő új Csik Ferenc Uszoda helyszínén. A munkálatok gőzerővel zajlanak, és bár közbejött némi nem várt körülmény, beszéljenek helyettem most inkább a fotók.

IkvaHír: DSC 6685 - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 6700 - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 6677 - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 6673 - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 6696 - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 6697 - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 6701 - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 6686 - indafoto.hu

IkvaHír: DSC 6706 - indafoto.hu

MÉG TÖBB FOTÓ IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL

 

Ausztriában befejeződött, Magyarországon elkezdődött az új főút építése Kőszegnél

Elsősorban Rőtfalva (Rattersdorf) települést tehermentesíti, valamint közvetlen gyorsforgalmi úti kapcsolatot biztosít az a közlekedési fejlesztés, mely Kőszeg mellett zajlik. Magyar oldalon a 87-es főutat, osztrák oldalon pedig a B61a főutat hosszabbítják meg és kötik össze egy határon átnyúló projekt keretében.

Burgenlandi oldalon a munkálatok tavaly májusban kezdődtek, és lassan be is fejeződnek, már csak az út kopórétege, a burkolatfestés, közlekedési táblák kihelyezése, valamint a környezet növényesítése hiányzik, az útszakasz novemberre lehet 100%-osan készen.

IkvaHír: DSC 6205 (Egyedi) - indafoto.hu

Ehhez képest Vas megyében még csak egy szűk hónapja tették le az alapkövet, azóta minimális tereprendezési munka zajlik. Előzetes információk szerint ez a szakasz 2021 közepére készülhet el, amikor is az osztrák oldal már másfél éve “várja” a forgalom megindulását. Távlati tervek szerint egyébként Szombathely és Kőszeg között a 87-es főutat kétszer két sávossá szélesítik, és részben a nyomvonalát is megváltoztatják, kérdés, ez mikorra válhat valósággá.

IkvaHír: DSC 6200 (Egyedi) - indafoto.hu

Ami viszont már most 100%-osan biztosra mondható: 2021-től akár Kőszegről is gyorsabban, színvonalasabb körülmények között lehet eljutni a szomszédos Felsőpulyára, vagy akár Bécsújhelyre, esetleg Schwechatra a repülőtérre is, illetve a teherforgalom lebonyolításának is nagy segítség lesz majd a hiányzó szakasz átadása. Már csak egy dolog hiányzik: a Sopron-Kőszeg vasútvonal…

IkvaHír: DSC 6224 (Egyedi) - indafoto.hu

Magyar oldalon még csak most kezdődtek a munkálatok

TOVÁBBI FOTÓK AZ ÉPÍTKEZÉS JELENLEGI ÁLLÁSÁRÓL