Testvérvárosi találkozó Kismartonban

Kedden, február 4-én Kismartonban találkozott Dr. Farkas Ciprián, Sopron tavaly ősszel megválasztott új polgármestere, valamint Thomas Steiner, Kismartoni polgármester. A két település 2002 óta testvérvárosa egymásnak, a partnerséget pedig a földrajzi közelség teszi igazán különlegessé. Steiner munkamegbeszélésen fogadta Farkas Cipriánt, a cél pedig egyértelműen az, hogy tovább erősítsék a jövőben is a testvérvárosi kapcsolatokat. (eisenstadt.gv.at/Radio OP)

Thomas Steiner és Farkas Ciprián – Fotó: eisenstadt.gv.at

Már megint: a tilos jelzés ellenére hajtott a vasúti átjáróba

Közlekedési baleset történt csütörtök délelőtt Kismartonban, az Eisbachstraße-i vasúti átjáróban. A fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre egy személygépjármű, az érkező személyszállító vonat pedig elsodorta azt. Az autó két utasa, egy nyugdíjas házaspár szerencsés volt, azon kívül, hogy sokkos állapotba kerültek, nem sérültek meg. Elmondásuk szerint a rossz fényviszonyok miatt nem látták, hogy pirosat jelez a fénysorompó. Az autó gyakorlatilag totálkáros lett, ahogy a motorvonat is megsérült kicsit, de a baleset után tovább tudott még közlekedni.

Kiemelt kép: ORF Burgenland

Új tartományfőnök Burgenland élén

Egy hete, február 28-án ünnepélyes keretek között hivatalosan is beiktatták Burgenland tartomány új kormányzóját, Hans Peter Doskozilt. Szeptember óta már tudható volt, hogy tavasztól ő lesz az Őrvidék új első embere, az eddigi tartományfőnök, Hans Niessl 19 év után adta át az irányítást utódjának, és teljesen kiszállt a politikából.

A burgenlandi tartományi parlament 33 jelenlévő képviselőjéből 20 szavazattal február 28-án hivatalosan is tartományfőnöknek választották Hans Peter Doskozilt. Az ő kinevezését követően egyébként a tartományi kormány három új tagját is feleskették. Doskozil Hans Niessl -t váltotta a tartomány élén, aki közel 19 évig volt kormányzó. Doskozil korábban burgenlandi tartományi rendőr-főkapitány volt, illetve tevékenykedett honvédelmi miniszterként is Ausztriában, legutóbb pedig tartományi tanácsos volt.

Christian Illedits tartományi tanácsos, Hans Peter Doskozil új tartományfőnök, Hans Niessl egykori tartományfőnök, Ägidius Zsifkovics megyéspüspök – Fotó: Presseservice Burgenland

A frissen megválasztott tartományfőnök a rendkívüli parlamenti ülés után sajtónyilatkozatban elmondta, “mindenki kormányzója akar lenni, és nem akar különbséget tenni észak és dél között”, emellett tovább szeretné folytatni a szociáldemokraták és a szabadságpártiak közös kormányzását is Burgenlandban.

Kiemelt kép: Presseservice Burgenland

 

Buli után rendrakás

A Sopron Holding szakemberei már január 1-jén délelőtt nekiláttak a rendrakásnak, Töreki Tibor fotóján az látszik, ahogy az Amfiteátrum környékén tüntetik el az önfeledt bulizás és indokolatlan tüzijátékozás maradványait.

Fotó: Töreki Tibor

A Várkerületen pedig valahogyan leégett egy kommunális hulladék tároló kuka is, hogy ezt hogy sikerült kivitelezni, az rejtély.

Közben Kismartonban Szilveszterről Újévre virradó éjjel dulakodás tört ki az egyik szórakozóhelynél, melynek során előkerült egy kés is. A kiérkező rendőrök egy földön fekvő 19 éves fiatalt találtak, aki a felkarján egy sebből erősen vérzett. Elsősegélynyújtás után a fiatal férfit kórházba szállították. Az elkövető egy 4 tagú, fiatalokból álló csapat 18 éves tagja lehet, akit a rendőrök előállítottak.