A Fertő-táj hangulatos települése, mely egy szent kőről kapta nevét

Az 1700 lelkes Hegykő a Fertő hatalmas nádasokkal övezett déli partja felett emelkedő, kavicstakaróval borított dombvonulat oldalán és tetején helyezkedik el. Szent Mihály templomának tornya már messziről köszönti a Fertőszéplak felől érkezőket. Része a Fertő-Hanság Nemzeti Parknak és a 2001-ben világörökségi listára felvett Fertő / Neusiedlersee kultúrtájnak. Alapításához, elnevezéséhez érdekes legendák kötődnek, egyre szélesebb skálán mozgó látnivalói évről évre több látogatót csalogatnak. Épített öröksége mellett legfőbb vonzereje a Fertő-táj védett természeti környezetében kialakított termálfürdője, tanösvénye madármegfigyelő helyekkel és a Vasfüggöny emlékhellyel, s ráadásul mindez megközelíthető akár a kényelmes és biztonságos Fertő-parti kerékpárúton is.

eredeti link

A Tűztorony és a fertődi Esterházy-kastély is helyet kapott Magyarország egyetlen interaktív makettparkjában

A történelmi Magyarország és egyben a Kárpát-medence mértani közepén, Szarvason található hazánk egyetlen interaktív makettparkja, a Mini Magyarország. Az ország legnagyobb arborétumában felépített makettparkban a látogatók olyan építészeti mesterművek kicsinyített másaival találkozhatnak, mint a fertődi Esterházy-kastély Gyulai vár, a soproni Tűztorony, a Szegedi Dóm, vagy a Kaposvári Csíky Gergely Színház.

eredeti link

Soproni Sörnapokkal indul a SopronFest

Punnany Massif, Budapest Ragtime Band, Demjén Ferenc, Kispál és a Borz, Necc Party, Csík Zenekar, Kraak & Smaak és Be Massive Horizon – hogy csak néhányat említsünk a SopronFest mostanra teljessé vált Fő téri programjából, amely Soproni Sörnapok néven várja a közönséget. A SopronFest nemcsak az egyik legszínesebb, de az egyik leghosszabb hazai fesztivál címére is pályázhat idén, hiszen már a pünkösdi hétvége előtt egy héttel, május 12-én a hivatalos megnyitóval startol az ünnepi program a Tűztorony tövében, ahol szinte minden nap koncertek várják a közönséget. Eközben a karnyújtásra lévő Esterházy Palota-Erdészeti Múzeum udvara mások mellett Rutkai Borival és Kovácsovics Fruzsinával várja a családokat. A Soproni Sörnapok legtöbb eseménye ingyenesen látogatható, a Lővérekben zajló koncertekre pedig március 13-ig lehet kedvezményes áron jegyekhez jutni.

„A SopronFest túlzás nélkül a városunk új ünnepe. 10 napon át az utcák, terek, éttermek, kávézók és klubok élettel telnek meg. Fontosnak tartjuk, hogy a Lővérekben zajló várva-várt koncertkínálat mellett a város Fő terén minőségi koncertekkel ajándékozzuk meg a vendégeinket. A korábban már bejelentett kínálathoz most a Punnany Massif és a Budapest Ragtime Band mellett soproni zenekarok és produkciók nagy számban csatlakoztak, és persze a gyerekekre is gondolunk: Rutkai Bori és Kovácsovics Fruzsina várja őket.” – mondta el Farkas Ciprián polgármester, a SopronFest fővédnöke.

Igazán széles merítéssel készül a SopronFest a Soproni Sörnapok keretében, a klasszikusabb műfajoktól kezdve, a progresszív elektronikus zenéig lesz minden, ami megtáncoltatja a hűség városába látogatókat. Május 12-én az ünnepi megnyitót követően a Don’t Stop The Queen tribute zenekar lép fel, majd Demjén Ferenc koncertjével zárul az este és indul a SopronFest. A nyitónapon természetesen a kicsiknek sem érdemes otthon maradni, őket Rutkai Bori várja majd délután az alig pár méterre lévő Erdészeti Múzeumban.

A jazz zene kedvelőire gondolva, május 15-én a Fő térre érkezik a Budapest Ragtime Band, akik lassan már 45 éve a magyar tradicionális jazz-élet talán legpatinásabb együttese – élükön a soproni származású Gáyer Ferenccel. Előttük a szintén soproni Kollmann Gábor Quintet lép majd fel, a zenekar névadója legendás szaxofonos, és számos hazai jazz formáció elismert zenésze.

A hét tetőpontjaként, a „nulladik napon”, vagyis május 16-án a Kispál és a Borz veszi be a Fő téri Soproni Színpadot. 2024-ben alig néhány koncert erejéig színpadra áll Lovasi András és zenekara, akik a „Beszorult mondat” turné keretében a Tűztorony tövében is eljátsszák nekünk generáción átívelő klasszikusaikat. Kispálék koncertje után pedig már indul is a városi házibuli hamisítatlan Necc Party módra.

Pénteken már elindul az „élet” a Lővérekben, ahol a hazai klubok és fesztiválok kötelező fellépői adják egymásnak a mikrofont. Délután 5-kor a Fő téren melegíthetünk. Itt a Punnany Massif koncertjével folytatódik a program, akik előtt bemutatkozik a rock n’ rollban utazó, soproni Silver Rivolta zenekar.

Szombaton a családi programokon van a hangsúly, hiszen kora délután Kovácsovics Fruzsina táncoltatja meg a gyerkőcöket, aztán pedig érkezik a nagy közönségkedvenc, a Csík zenekar, akik előtt ismét egy helyi zenekar, az autentikus népzenéből inspirálódó Fajkusz Banda lép majd fel. Fajkusz Attila és bandája a hazai folklór meghatározó szereplője, a soproni Pendelyes és Sopron Táncegyüttesek állandó kísérője.

Vasárnap az elektronikus zene kedvelői örülhetnek. A Be Massive Horizon csapata már a kora délutáni óráktól zenél egyenesen a Tűztoronyból, őket pedig a holland elektronikus zenei trió, a Kraak & Smaak követi a Fő téren.

“Az idén is nagy örömmel veszünk részt a SopronFesten. Ez az esemény immár második alkalommal teremt lehetőséget arra, hogy fogyasztóinkkal együtt élvezzük Sopron varázsát és kultúráját, melyet szívügyünknek tekintünk. A Soproni márka számára fontosak a közös élmények, és hogy azokat együtt töltsük, így izgatottan készülünk arra, hogy újabb emlékezetes pillanatokat teremtsünk a fesztivál résztvevői számára.” – mondta Perényi Katalin, a HEINEKEN Hungária Marketing Igazgatója.

A bemelegítő hetet követően május 17-18-19-én, a Lővérekben zajlanak a SopronFest kiemelt zenei eseményei. A három nap alatt fellép többek között a Bagossy Brothers Company, Dzsúdló, Majka, Beton.Hofi, a Tankcsapda, és Rúzsa Magdi, ráadásul itt adja a Puskás Aréna előtti egyetlen koncertjét Azahriah, nemzetközi vonalon pedig érkezik Alle Farben, a Kruder & Dorfmeister és a Sigma. A line-up pedig továbbra sem teljes, még egy titkos headliner bejelentésre vár. Figyeld a SopronFest híreit, csekkold le a teljes programkínálatot, és csapj le a jegyedre még a következő jegyárforduló előtt!

Teljes program: https://sopronfest.hu/programtabla/

Jegyek: https://sopronfest.hu/jegyek/list/

The post Soproni Sörnapokkal indul a SopronFest appeared first on Ikvahír.

eredeti link

Illemtanóra időutazóknak

Tussie-Mussies, fukar erszény és táncrend is előkerült a Soproni Múzeum gyűjteményéből, melyek nem képezik az állandó kiállítás részét, viszont a mostani különleges tárlatvezetésen bemutatták őket. Az Illemtanóra időutazóknak című kurátori vezetést Szlavkovszky Mariann álmodta meg, melynek a nőnap még nagyobb hangsúlyt adott.

eredeti link

Össze-vissza kanyarog majd a Terv utca, nem tudni, mi lesz a bringásokkal

A nemrég elhangzott tervek szerint májusban adhatják át a forgalomnak az új északnyugati elkerülő utat Sopronban. Ehhez kapcsolódóan a Terv utca vonalvezetése is megváltozik. Már lezárták az Öntöde utcai vasúti átkelőt, mely elvileg teljesen megszűnik. Ehelyett a Terv utca az északnyugati elkerülő felüljárója alatt halad át, majd jobbra kanyarodva egy darabig párhuzamosan fut vele, végül a Somfalvi úti körforgalomba torkollik.

Ez azoknak a tehergépjárműveknek lesz jó, amik az M85-ösről érkeznek és a város nyugati iparterületeire közlekednek, hiszen így nem is kell érinteniük az Ágfalvi utat (hacsak nem ott van dolguk), hanem egyenesen a Terv utcára hajthatnak az elkerülőről. Mindenki másnak viszont rossz, hiszen aki a sörgyár felől az Ágfalvi útra akar hajtani, annak most egy kifejezetten nagy kerülőt kell tennie, vagy a Terv utca felé, vagy a Somfalvi út felé, esetleg a Kossuth Lajos utca felé.

A lezárt Öntöde utcai vasúti átjáró

Korábbi városfejlesztési terveken szerepelt, hogy a Besenyő utcát összekötnék a Vándor Sándor utcával, a Sopron-Bécsújhely vasútvonal (Mattersburger Bahn) pedig itt felüljárót kapna. Nos, egyelőre ezekből a tervekből semmi nem lett. Ahogy az is kérdéses, hogy aki az Ágfalvi úti gyalog- és kerékpárútról a Terv utca felé szeretne közlekedni, merre teheti ezt meg. Vajon az Öntöde utcai vasúti átjárót meghagyják a kerékpáros forgalomnak továbbra is? Esetleg lesz valami alternatív átjáró kerékpárosoknak, vagy nekik is ilyen nagyot kell majd kerülniük a kamionok között?

A Terv utcáról az északnyugati elkerülőre vezető járda

Az északnyugati elkerülő felüljárójára ugyan vezet egy járda, de az valószínűleg tényleg csak járda lesz, már csak azért is, mert a felüljárón rendkívül keskeny, gyalogos és kerékpáros forgalom együttes ellátására alkalmatlan. Ahogy azt sem lehet egyelőre tudni, hogy az északnyugati elkerülőre egyáltalán rá lehet-e majd hajtani kerékpárral.

Az északnyugati elkerülő északi irányba nézve

The post Össze-vissza kanyarog majd a Terv utca, nem tudni, mi lesz a bringásokkal appeared first on Ikvahír.

eredeti link

Április 15-ig lehet befizetni a gépjárműadót március 15-e helyett

Március elején érkeznek a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a gépjárműadóval kapcsolatos határozatok a gépjárműadó fizetésére kötelezetteknek vagy képviselőjüknek. Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai. Több mint ötmillió jármű után – március 15-e helyett – 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki határozatot kap a befizetési határidő változása miatt.

eredeti link

Új kancellár a Soproni Szakképzési Centrum élén

Veress Ágnes a Soproni Szakképzési Centrum új kancellárja. Az intézmény korábbi gazdasági vezetője a centrum fejlesztését, a duális partnerekkel való kapcsolattartást, valamint az új képzések indítását is kiemelt feladatának tekinti. Králik Tibor az elmúlt öt évben kancellárként a szakképzés megújításában, valamint a minőségbiztosítási rendszer kidolgozásában és bevezetésében is jelentős eredményeket ért el.

eredeti link

Gyalázatosan néz ki az Ikva-part Sopronban

A város legfontosabb vízfolyása jobb sorsot érdemelne. A patak, mely végigfolyik az egész városon, igen elhanyagolt állapotban van. És most nem arról van szó, hogy nem nyírják a növényzetet, bár az is megérne egy misét. Régi, több évtizeddel ezelőtti fotókon is ilyen dús növényzet volt a patak árterében.

Most viszont más is van, az pedig a rengeteg szemét. Mint azt nemrég írtuk, kivágtak több öreg, betegeskedő fűzfát az Ikva soron. Ez pont az a szakasz, ahol egyébként a legnagyobb gyalogosforgalom is halad, hiszen fontos összeköttetés ez a történelmi külváros és például a kollégium, illetve az Autóbusz-állomás felé. Ha pedig az ember ki akarja kerülni a Várkerületet, akkor is erre érdemes kerülni gyalog, vagy kerékpárral.

Épp ezért szégyenletes, ahogy az ártér kinéz. Tele szeméttel, a sörös és energiaitalos dobozoktól a boros flakonokig minden. Mondjuk a dologhoz hozzá tartozik, hogy sehol a környéken nincs egyetlen darab hulladékgyűjtő sem, de persze ez nem mentség azok számára, akik egyszerűen elhajítják az elfogyasztott élelmiszer csomagolását. Pedig ez akár egy csodás sétány is lehetne, hiszen csendes, gépjárműforgalomtól mentes. Padok, napelemes közvilágítási lámpák, kukák kihelyezésével kiválóan alkalmas lenne egy kicsit pihenni, akár egy könyvet vagy újságot olvasni, esetleg itt lebonyolítani az első randit.

The post Gyalázatosan néz ki az Ikva-part Sopronban appeared first on Ikvahír.

eredeti link

Különleges kincs a belváros a szívében: a soproni Ó-Zsinagóga

A soproni történelmi belváros természeténél fogva némileg rejtett, ám annál különlegesebb kincse az Új utcában található középkori Ó-Zsinagóga. Európai szinten is jelentős értéknek számít, hiszen itt változatlan formában maradt fenn a zsinagógák hagyományos tagolása, megfigyelhetőek a korabeli építészeti sajátosságok. A zsidók soproni letelepedésének pontos időpontja nem ismert, az bizonyos, hogy az akkor Zsidó, ma Új utcában a 13. század végén 10-16 család telepedett le. A kereskedelemmel és pénzügyekkel foglalkozó zsidók nem voltak igazán gazdag emberek, mégis 1300 körül felépítettek egy Közép-Európában szinte egyedülálló gótikus zsinagógát, mely Ó-Zsinagóga néven híresült el. A késő román és gótikus stílusjegyeket magán viselő épület volt a zsidó közösség zsinagógája, emellett imaház, gyűlésterem és iskola is volt egyben.

eredeti link

Együttműködési megállapodást kötött a GYSEV és a Széchenyi István Városi Könyvtár

Könyvbörze a váróteremben, egymás rendezvényeinek segítése, a könyvtár által biztosított könyvek az olvasósarokban – többek között ezekre is lehetőséget ad az az együttműködési megállapodás, amelyet a Széchenyi István Városi Könyvtár igazgatója és a GYSEV Zrt. vezérigazgatója írt alá ma az állomás „Ol-vasút” elnevezésű olvasósarkában.

eredeti link

Rég elfeledett turistaútvonal a Soproni-hegységben

A Soproni-hegység telis-tele van turistautakkal. Vannak jól karbantartott útvonalak, vannak olyanok, amik kevesebb figyelmet kapnak és vannak olyanok is, melyeket bár megszüntettek, ma is sokan használnak. Sopron környékén a túrázásnak nagy hagyománya van, a Sopron anno oldalon több archív turistatérkép is található, egészen az 1900-as évek elejéig visszamenőleg. Ugyanakkor érdekes módon a legnagyobb számban a turistautak már akkor is azon a területre összpontosultak, ami ma Magyarországhoz tartozik, a jelenlegi burgenlandi oldalon akkor sem volt túl sok belőlük.

Persze azóta ez sokat változott, a burgenlandi oldalon is kiépült számtalan turistaút, a térséget ráadásul több, nagy távolságú vándorút is érinti. Az Urak asztalán például magyar oldalról a Vasfüggöny túraút, osztrák oldalról pedig az Ostösterreichischer Grenzlandweg 07, a térségben máshol a Bernstain Trail (Borostyán túraút), illetve a Burgenland Extrem túraútvonala is áthalad. Én a közelmúltban ugyanakkor nem ezt, hanem egy olyan turistautat kerestem fel, amit nem jelöl már semmi.

A régi térképek alapján tájékozódtam, Lépesfalva-Somfalva vasútállomásról besétáltam Lépesfalva központjába, ahonnan a régebbi térképek szerint indult. És ez az államhatárig mind a mai napig szinte ugyanúgy követhető, ahogy közel 100 évvel ezelőtt is haladt. A határnál persze voltak kisebb gondok, de semmi áthidalhatatlan (szó szerint). Az útszakasz ráadásul kiváló összeköttetést biztosít a Vasfüggöny turistaúttal (aminek valamiért ezen a szakaszon eltűntek a jelzései), egy kis hegymászással pedig a piros jelzéssel, avagy a Terv úttal.

Vlog videóm megtekinthető feljebb, hamarosan pedig egy újabb elfeledett turistautat indulok majd felfedezni. Természetesen túllépve minden határt!

The post Rég elfeledett turistaútvonal a Soproni-hegységben appeared first on Ikvahír.

eredeti link

Rég elfeledett turistaútvonal a Soproni-hegységben

A Soproni-hegység telis-tele van turistautakkal. Vannak jól karbantartott útvonalak, vannak olyanok, amik kevesebb figyelmet kapnak és vannak olyanok is, melyeket bár megszüntettek, ma is sokan használnak. Sopron környékén a túrázásnak nagy hagyománya van, a Sopron anno oldalon több archív turistatérkép is található, egészen az 1900-as évek elejéig visszamenőleg. Ugyanakkor érdekes módon a legnagyobb számban a turistautak már akkor is azon a területre összpontosultak, ami ma Magyarországhoz tartozik, a jelenlegi burgenlandi oldalon akkor sem volt túl sok belőlük.

Persze azóta ez sokat változott, a burgenlandi oldalon is kiépült számtalan turistaút, a térséget ráadásul több, nagy távolságú vándorút is érinti. Az Urak asztalán például magyar oldalról a Vasfüggöny túraút, osztrák oldalról pedig az Ostösterreichischer Grenzlandweg 07, a térségben máshol a Bernstain Trail (Borostyán túraút), illetve a Burgenland Extrem túraútvonala is áthalad. Én a közelmúltban ugyanakkor nem ezt, hanem egy olyan turistautat kerestem fel, amit nem jelöl már semmi.

A régi térképek alapján tájékozódtam, Lépesfalva-Somfalva vasútállomásról besétáltam Lépesfalva központjába, ahonnan a régebbi térképek szerint indult. És ez az államhatárig mind a mai napig szinte ugyanúgy követhető, ahogy közel 100 évvel ezelőtt is haladt. A határnál persze voltak kisebb gondok, de semmi áthidalhatatlan (szó szerint). Az útszakasz ráadásul kiváló összeköttetést biztosít a Vasfüggöny turistaúttal (aminek valamiért ezen a szakaszon eltűntek a jelzései), egy kis hegymászással pedig a piros jelzéssel, avagy a Terv úttal.

Vlog videóm megtekinthető feljebb, hamarosan pedig egy újabb elfeledett turistautat indulok majd felfedezni. Természetesen túllépve minden határt!

The post Rég elfeledett turistaútvonal a Soproni-hegységben appeared first on Ikvahír.

eredeti link

Rég elfeledett turistaútvonal a Soproni-hegységben

A Soproni-hegység telis-tele van turistautakkal. Vannak jól karbantartott útvonalak, vannak olyanok, amik kevesebb figyelmet kapnak és vannak olyanok is, melyeket bár megszüntettek, ma is sokan használnak. Sopron környékén a túrázásnak nagy hagyománya van, a Sopron anno oldalon több archív turistatérkép is található, egészen az 1900-as évek elejéig visszamenőleg. Ugyanakkor érdekes módon a legnagyobb számban a turistautak már akkor is azon a területre összpontosultak, ami ma Magyarországhoz tartozik, a jelenlegi burgenlandi oldalon akkor sem volt túl sok belőlük.

Persze azóta ez sokat változott, a burgenlandi oldalon is kiépült számtalan turistaút, a térséget ráadásul több, nagy távolságú vándorút is érinti. Az Urak asztalán például magyar oldalról a Vasfüggöny túraút, osztrák oldalról pedig az Ostösterreichischer Grenzlandweg 07, a térségben máshol a Bernstain Trail (Borostyán túraút), illetve a Burgenland Extrem túraútvonala is áthalad. Én a közelmúltban ugyanakkor nem ezt, hanem egy olyan turistautat kerestem fel, amit nem jelöl már semmi.

A régi térképek alapján tájékozódtam, Lépesfalva-Somfalva vasútállomásról besétáltam Lépesfalva központjába, ahonnan a régebbi térképek szerint indult. És ez az államhatárig mind a mai napig szinte ugyanúgy követhető, ahogy közel 100 évvel ezelőtt is haladt. A határnál persze voltak kisebb gondok, de semmi áthidalhatatlan (szó szerint). Az útszakasz ráadásul kiváló összeköttetést biztosít a Vasfüggöny turistaúttal (aminek valamiért ezen a szakaszon eltűntek a jelzései), egy kis hegymászással pedig a piros jelzéssel, avagy a Terv úttal.

Vlog videóm megtekinthető feljebb, hamarosan pedig egy újabb elfeledett turistautat indulok majd felfedezni. Természetesen túllépve minden határt!

The post Rég elfeledett turistaútvonal a Soproni-hegységben appeared first on Ikvahír.

eredeti link

Fejezetek a megújult nagycenki Széchenyi-kastély történetéből

A nagycenki Széchenyi-kastély a 18. század középső évtizedeiben épült késő barokk, klasszicizáló stílusban. A magyar történelemben és művelődéstörténetben kiemelkedő jelentőséggel bíró család számos tagjának életében töltött be meghatározó szerepet: a család állandó lakhelyévé Széchényi Ferenc gróf tette; ide hozatta értékes könyv- és térképtárát, érmegyűjteményét is, melyeket később a nemzet javára ajánlott fel. Fia, István, akit Kossuth Lajos a „legnagyobb magyarnak” nevezett, már gyermekkorában megszerette a cenki birtokot. Ifjú éveiben naplójában is sűrűn említette: „Megvallom, úgy örülök reá, mint egy gyermek, hogy ezt az őszt ismét egyszer Czenken fogom vígan, boldogan tölthetni!” /1814. április/ Angliai utazásai hatására aztán mintagazdagságot alakított Cenken, a kastélyt a kor legmodernebb vívmányaival szereltette fel úgy, hogy a kortársak a csodájára jártak. A Széchényi család történelemformáló személyiségeinek otthona 2016-ban nemzeti emlékhellyé vált; napjainkban nem kevés viszontagság után falai újra méltón őrzik az egykor itt éltek emlékezetét.

eredeti link

Alíz nem várt tovább

Szombat hajnalban kezdődtek fájásai annak a 30 év körüli, 39 hetes kismamának, akihez Győr-Moson-Sopron vármegyei otthonába kérték a mentők gyors segítségét. A szakemberek perceken belül helyszínre értek és megvizsgálták a kismamát, majd (helyesen) úgy ítélték, hogy nincs idő kórházba sietni, így felkészültek a szülés levezetésére.

eredeti link

Épp arculatot vált a környék kedvenc ásványvize

Ausztria legismertebb ásványvizei közül 3-at is Burgenlandban palackoznak. A Römerquellét északon, a Waldquellét és a Juvinát Közép-Burgenlandban. Utóbbi ráadásul az államhatártól párszáz méterre, Sopronkeresztúr területén tör fel a felszínre. Azonban Magyarországon sajnos nem lehet kapni, még az egy kilométerre lévő Harkán sem. Ennek ellenére ismert és kedvelt ásványvízről van szó a határ magyar oldalán is, sokan fogyasztják a Nyugat-Dunántúlon is. Ezért érdekes adalék, hogy ismét arculatot vált az ásványvíz. A dizájn egyébként leginkább az egyel korábbira hasonlít, csak természetesen modern köntösbe bújtatva.

Amúgy ezen a képen látszik az előző dizájn, illetve egy harmadik térségbeli ásványvíz is: Horvátzsidányban palackozzák az Alpokaqua-t.

The post Épp arculatot vált a környék kedvenc ásványvize appeared first on Ikvahír.

eredeti link

Három balesetben négy közutas sérült meg az elmúlt hetekben

Három hét alatt három baleset is történt a Magyar Közút munkaterületein, melyet figyelmetlen autósok okoztak. Két eset személyi sérüléssel is járt, egy fertőszentmiklósi és egy polgári kollégát is csigolyatöréssel szállítottak kórházba. Mindkét helyszínen útmenti növényzetgondozási munkát végeztek a szakemberek. Valamennyi esetnél a munkaterületeket megfelelő módon, fényjelzéssel és terelőkúpokkal is előre jelezték a közlekedőknek, a baleseteket okozó vétkes autósok mégis belehajtottak a munkagépekbe és életveszélybe sodorták az úton dolgozókat, saját magukat és a többi közlekedőt is.

eredeti link

Hoppá! Új üzletek a Várkerületen

A Várkerület Sopron legnagyobb bevásárló- és szórakoztató központja. Üzletei szinte folyamatosan változnak, vannak azért fix pontok, illetve vannak olyan üzlethelyiségek is, amik már időtlen idők óta üresen állnak. Szerencsére most három üres üzlethelyiségbe is élet költözött, illetve élet költözik.

Kezdjük azzal, ami még nem nyílt meg: Az egykori női-férfi divatáru és fehérnemű szalon helyén, a Mária-szobornál nyílik hamarosan Sopron első virágszalonja! A promó már kint van a kirakatokon: The FLORIST DESIGN STUDIO SOPRON – 2024 MÁRCIUS 22. PÉNTEK 9:00.

Másik üzlet, ami viszont már megnyílt, az a Kisvárkerületen, a Dorko bolt helyére költözött be. A kiírás a következő: KÜRSCHNER PELZ SALON – szőrme, bőr irha. A Szuperinfós hirdetésük szerint nyitási akcióval várják a vásárlókat.

A harmadik üzlet, ami a Torna utcával szemben, az egykori kis virágbolt, majd ATM helyére költözött be leginkább egy nőiruha üzletnek tűnik. A neve: PPÖP.

Néhány üzlethelyiség ugyanakkor érthetetlen módon a legfrekventáltabb helyen is évek óta üresen áll. Ilyen például az Előkapunál az egykori Fogas étterem, ahonnan már a kiadó tábla is lekerült. Vagy az Ógabona téren az egykori Artigiano Bistro, mely szintén évek óta zárva. De a korábban Várker Cafe néven működő vendéglátóipari egység, illetve a szomszédos Széchenyi programiroda, majd webdesig stúdió helye is kiadó.

The post Hoppá! Új üzletek a Várkerületen appeared first on Ikvahír.

eredeti link

Fontos egészségügyi kérdéseket tárgyaltak az Alzheimer Cafe előadásán

A védőoltások fontossága a védekezésben, volt a témája 2024 második Alzheimer Cafe programjának. Minden hónap 3. keddjén rendezik meg azt a közösségi eseményt, amely a demenciával és Alzheimerrel élők nehézségeire és azok kezelésére hívja fel a figyelmet. A szervező, Sütő Teréz igyekszik mindig érdekes témákat felvetni a hallgatóságnak.

eredeti link

Akikről a soproni kis Burg falai mesélnek

A Sopron Fő terén, a Templom utcai torkolatban álló és 4-es házszámot viselő középkori eredetű lakóház élénk színével és gazdag kialakítású homlokzatával irányítja magára az arra járó figyelmét. Homlokzatának részletei letűnt korok emlékét hordozzák. Kevéssé ismert, hogy a házat az utolsó tulajdonos család után Kossow-háznak is szokás nevezni. Falai között a 17. századtól kezdve polgármesterek és nemesi családok éltek, köztük a Széchenyiek is. Vendégeik között pedig nem egy koronás fő, nemes hadvezér szerepelt az évszázadok folyamán. Az itt megszállt előkelő vendégekre utalva szokták az épületet a bécsi Hofburg mintájára kis Burgként is emlegetni.

eredeti link

Békaterelőt építenek

A Fehér-úti tónál elkezdték építeni a békaterelő rendszert. A tó az egyik legjelentősebb szaporodóhelye sok más faj mellett a barna varangynak is. Az úgynevezett terelőszakasz kiépítése azért fontos, mert az utóbbi években sok egyed pusztult el az itt áthaladó autók miatt. Ezeknek a fajoknak a védelmére hívja fel a figyelmet a Fertő-Hanság Nemzeti Park.

eredeti link

Életet mentett a GYSEV „Vészhelyzet esetén értesítendő” táblája

Egy taxisofőr és utasa is életét köszönheti a GYSEV „Vészhelyzet esetén értesítendő” táblájának, illetve egy szemtanú lélekjelenlétének. Múlt év decemberében a kora esti órákban egy soproni taxisofőr utasával együtt a Kismartoni sorra akart rákanyarodni a Kossuth Lajos utcáról. A járművezető azonban elvétette a kanyart és a Sopron-Baumgarten közötti vasúti pályára hajtott rá, majd mintegy 70 méteren keresztül ment a síneken, végül azon elakadva megállt.

eredeti link

Ádámok és Évák Ünnepe a Soproni Petőfi Színházban

Közel 100 gyerek részvételével adták elő a Soproni Petőfi Színházban az Ádámok és Évák program keretében az Ember tragédiáját. A városból és környékéről összesen hat oktatási intézmény jelentkezett, hogy a nézők az általános és középiskolások szemszögéből láthassák Madách Imre művét. A produkciót Németh Ervin állította színpadra, a segítőkkel együtt megközelítőleg 120-an vettek részt az elkészítésben.

eredeti link