Megnyílt az új EUROSPAR Harácsonyban

1400 négyzetméter vásárlóterülettel, nagyjából 20.000 különféle áruval, valamint 100 parkolóhellyel megnyílt az új Europspar üzlet Harácsony központjában. Az üzemeltető Supper-család Cinfalva és Sopronkeresztúr után immáron ezen a településen is modern környezetben várja a vásárlókat, akik friss hús- és haltermékeket, pékárut, zöldségeket, rágcsálnivalót, egyszóval minden fontos élelmiszert megtalálnak az új üzletben. Emellett helyet kapott egy postapartner, egy ruhatisztító, valamint egy bankjegykiadó-automata is. Fontos szempont volt a környezettudatosság is, ezért az épületben kizárólag LED-világítás biztosítja a fényt, a hűtés-fűtést pedig hőszivattyús rendszerrel oldották meg. (Bezirksblatt, Radio OP)

Fotó: SPAR Markt Supper Gesmbh Facebook

eredeti link

Bankomatrablás Nagymartonban

Keddről szerdára virradó éjjel ismeretlen tettesek erőszakkal felnyitották az egyik nagymartoni SPAR szupermarket előterében található bankautomatát. Mario Bieler rendőrségi szóvivő az ORF Burgenland tudósítása szerint elmondta, hajnali 3:21 környékén az elkövetők felfeszítették az üzlet bejárati ajtaját, majd felvágták a bankautomatát, végül mielőtt a lopott pénzzel távoztak volna, felgyújtották az üzlet előterét. Rendőrségi információk szerint az elkövetők egy sötét színű gépjárművel hagyták el a helyszínt. A rendőrség azonnal hajtóvadászatot indított az elkövetők ellen, azonban nyomukra egyelőre nem sikerült bukkanni. A Cyberpress azt is írja, hogy reggel megerősített ellenőrzés volt a Sopron-Kelénpatak határátkelőnél, feltételezhetően a bűncselekmény elkövetőit keresték itt is. Hogy konkrétan mennyi pénzt sikerült eltulajdonítaniuk a bankautomatából egyelőre nem tudni, az viszont biztos, hogy 5 számjegyű euróösszegről van szó.

Kiemelt kép: ORF Burgenland

eredeti link

Még egy nyitás: csütörtöktől ismét működik a SPAR a GYSEV pályaudvarnál

Befejeződtek a munkálatok, elkészült a külső és belső rekonstrukció, november 8-án újra megnyitja kapuit a SPAR az Arany János utcában, Sopronban. A pontos nyitás időpontját nem közölték, ezért valószínűnek tartom, hogy a spar.hu -n feltüntetett 6:30 lesz a releváns időpont. 

eredeti link

Térségünkben fejleszt a SPAR

Hónapok óta zajlik az Arany János utcai SPAR üzlet átépítése Sopronban. Ottjártunkkor épp a homlokzati üvegelemeket emelték be a helyükre. A Kisalföld információi szerint novemberben nyithat újra a szupermarket, ahova egyébként már toborozzák a dolgozókat is, a kihelyezett tájékoztató molinó szerint.

Bővült is egyébként a soproni SPAR üzletek száma, ugyanis a Lackner Kristóf utcai OMV benzinkúton is egy SPAR EXPRESS várja a shop vásárlóit. Felmerülhet a kérdés, hogy milyen létjogosultsága van az INTERSPAR mellett egy másik, kisebb SPAR EXPRESS-nek, a válasz viszont egyszerű: ezutóbbi 0-24 óráig van nyitva, a hét minden napján.

Megújul az egyik felsőpulyai SPAR is, mégpedig az, amelyik a város délkeleti részén, az 50-es főút mellett található. A régi épületet már nyáron bezárták, azóta tart az átalakítás, melynek keretein belül teljesen átépítik azt, új parkolót is kialakítanak. A munkafolyamat a végéhez közeledik, a nyitás október 25-én lesz.

eredeti link

Vonatpótlás felsőfokon

Amint arról tudósítottunk, egészen augusztus 10-éig vonatpótló autóbuszok közlekednek Sopron és Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) között. A buszok valamilyen ismeretlen oknál fogva nem a vasútállomás SPAR felőli épületszárnya mellett állomásoznak, hanem az Állomás utcában, illetve az ikertornyok előtt. De nem is ez a lényeg, hanem hogy milyen együttállásokat lehet fotózni így… Mindenféle buszos társaság buszai közlekednek most a soproni GYSEV pályaudvar illetve persze a Győri út felé, (sajnos) nem mindennapi látvány egy Postbus sem a TESCO mellett…

tovább:
Vonatpótlás felsőfokon

Megújult a felsőpulyai Eurospar

Befejeződött a felsőpulyai (Oberpullendorf) EUROSPAR átalakítása. A felújítás során az épület teljes egészében megújult, a kor követelményeinek megfelelő arculati elemeket és üvegboltozatot kapott. Frissen lett leaszfaltozva a parkoló is, így összességében már igen gusztusos látványt nyújt a szupermarket, legalábbis kívülről …

tovább:
Megújult a felsőpulyai Eurospar

Hamis pénz Sopronban! A pénztáros résen volt!

Információnk szerint a hamis tízezres bankjeggyel az egyik soproni Spar szupermarketben szeretett volna fizetni a nő, de a pénztáros észrevette, hogy valami nem stimmel, a pénzzel! Felhívjuk a soproni kereskedők és szolgáltatók figyelmét, hogy nagyobb körültekintéssel legyenek készpénzforgalom esetén, bár reméljük, egyedi esetről van szó és nincs több hamis fizetőeszköz a forgalomban! Információnkat Czank Hajnalka r.szds. megerősítette, a soproni Csarnok utcai Spar szupermarketben történt az eset. Köszönjük! Gratulálunk a pénztárosnak! kép:police.hu Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság A bankjegyről hiányoztak a biztonsági jegyek. A Soproni Rendőrkapitányság járőreit 2014. február 26-án 12 óra 40 perckor értesítették egy helyi áruházból, hogy egy vásárló hamis pénzzel akart fizetni. A kiérkező rendőröknek a pénztáros elmondta, hogy fizetéskor tűnt fel neki a gyanús bankjegy és ezután szólt a biztonsági személyzetnek. Az egyenruhások a helyi nőt a Soproni Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók UV fényű pénzvizsgáló alatt megvizsgálták a címletet, amin a biztonsági jegyek teljes hiányát tapasztalták. A Soproni Rendőrkapitányság K.Sz-né 35 éves soproni lakos ellen pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. forrás:police.hu L.L.ZS.

tovább:
Hamis pénz Sopronban! A pénztáros résen volt!

Ideiglenes forgalom korlátozás a Lackner Kristóf utcán, a „SPAR” körforgalomnál

A Lackner Kristóf utcában, a SPAR áruház előtti körforgalomnál lévő 2 gyalogos átkelőhely javítását végzik a napokban. A bontási és újraépítési munkákat a kivitelező félpályás forgalomterelés mellett végzi. Ehhez a Lackner K. utcát a munkálatok idejére egyirányúvá tették a városba befelé tartó irány megtartásáva, ahol toródásokra kell számítani, ezért a gépjárművezetők, ha tehetik, más utat válasszanak.

tovább:
Ideiglenes forgalom korlátozás a Lackner Kristóf utcán, a „SPAR” körforgalomnál

Dömping

Július 1, szerda. Ravazd utcai lakótelep. A következő hirdetések lettek bedobva: ALPHAPARK, EURONICS, BESTBYTE, OBI, HERVIS, HÖRMANN, TESCO, PENNY MARKET, SATURN, KIK, PRAKTIKER, SPAR, még egy SPAR, JYSK, INTERSPAR, még egy INTERSPAR, XXXLUTZ, MÖBELIX, BAUMAX. És ez nem épp a belváros. Kérdem én, mi lehet akkor mondjuk a Várkerületen ?

tovább:
Dömping