Mi ez a foghíjtelek a színház mellett?

A Soproni Petőfi Színház közvetlen szomszédságában van egy üres építési telek. A Festőterem melletti épület helye nagyjából 10 éve áll üresen, korábban itt egy viszonylag romos állapotú ház állt, erről Walter Dezső Péter készített 2005 környékén egy fotót.

tacsifoto: Sopron, Ógabona tér 48. ház kb. 2005-ben - indafoto.hu

Az egykori épületnek egyébként egy érdekes személyiség is lakója volt, mégpedig Reischl Mátyás, aki saját bevallása szerint a Titanic-tragédia egyik túlélője volt. Erről a Sopron Anno oldalán olvashatunk bővebben.

GePaRdLaCeE: DSC 2995 (Egyedi) - indafoto.hu

A telek körül azóta felújították a környéket, például a Petőfi teret, magát a Petőfi Színházat is, viszont itt bizony semmi érdemleges nem történt. Viszont tervben volt, sajnos anno nem mentettem el, de az összes soproni hirdetési újságban, illetve a közösségi médiában is hirdették az újonnan épülő társasház lakásait, látványtervekkel. Ennek vége, a tervezett épület nem valósult meg, csak annyit tudok, hogy “nem engedélyezték”. Az ingatlan pedig nemrég új tulajdonoshoz került, akinek feltételezhetően vannak tervei a telekkel kapcsolatban, erről árulkodik, hogy 2018-ban egy céget jegyeztettek be Ógabona 48 Kft. néven, 3.000.000 Ft alaptőkével, a cég fő tevékenysége pedig “Lakó- és nem lakó épület építése”. Örömteli lenne, ha a belváros egyik szégyenfoltja végre tényleg megszűnne létezni.

GePaRdLaCeE: DSC 2982 (Egyedi) - indafoto.hu

GePaRdLaCeE: DSC 2987 (Egyedi) - indafoto.hu

GePaRdLaCeE: DSC 2994 (Egyedi) - indafoto.hu

GePaRdLaCeE: DSC 2991 (Egyedi) - indafoto.hu

eredeti link

Így ünnepelt Sopron március 15-én

Március 15-én az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc alkalmából tartottak megemlékezést Sopronban, a Petőfi téren. A rendezvényen a Petőfi Színház színművészei tartottak előadást, beszédet mondott Barcza Attila, városi tanácsnok. A programot élőben közvetítettük a Facebookon.

tovább:
Így ünnepelt Sopron március 15-én

Változás a soproni parkolási rendben

Június 1-jétől több ponton változott a fizető parkolás Sopronban, lássuk, mik ezek a változások. A Petőfi téri mélygarázs díjszabása változott: 08 és 18 óra között egy óra mostantól 300Ft, 18 és 08 óra között 150Ft lett A Bástya utca bekerült a III. díjzónába (bruttó 210 Ft/óra) a Selmeci utca Fűzfa sor és Lackner Kristóf utca közé eső szakasza pedig bekerült a II. díjzónába (bruttó 315 Ft/óra)

tovább:
Változás a soproni parkolási rendben

Óvatosan az Ógabona téren!

A Petőfi tér lezárásán túl további kellemetlenséggel számolniuk a soproni belvárosban közlekedőknek. Az Ógabona tér többnyire csak egy sávban járható csatornázási munkáltok miatt. Ám ennek a helyszínnek biztonságos elkerítését nem sikerült megoldani, a terelő táblák nincsenek megvilágítva, hanyagul, szétszórtan FEKSZENEK …

tovább:
Óvatosan az Ógabona téren!