Májustól az M85-ös utolsó szakasza is fizetős lehet

A M85-ös gyorsforgalmi út Győrt és Budapestet köti össze Sopronnal, közvetlenül pedig az osztrák államhatárral, és kis kihagyást követően az A3-as autópályával. Az utolsó szakaszt ugyebár decemberben adták át a Sopron-észak – Sopron-kelet – államhatár között. Sokan azt hitték, hogy január elsejétől ez is fizetős lesz, de nem lett: ezek a szakaszok továbbra is ingyenesen használhatóak.

Ez viszont úgy tűnik, nemsokára megváltozhat: a kormány ugyanis ennek az útszakasznak is a fizetőssé tételét tervezi. Az ÉKM rendelettervezete szerint 2025 májusától emellett az M85-ös utolsó szakaszát, valamint M44-es gyorsforgalmi út Kecskemét és Békéscsaba közötti szakaszát is fizetőssé tenné, a teherforgalom számára pedig az 5-ös, 53-as, 54-es és 103-as utat.

A minisztérium számításai szerint az intézkedés az idei évben körülbelül 1,95 milliárd forint többletbevételt eredményezne az állam számára. A rendelettervezetet április 8-ig lehet véleményezni itt: https://kormany.hu/dokumentumtar/gyorsforgalmi-uthalozattal-kapcsolatos-miniszteri-rendeletek-modositasarol

The post Májustól az M85-ös utolsó szakasza is fizetős lehet appeared first on Ikvahír.

Bécs még biztonságosabbá teszi a közlekedést

A Wiener Linien, Bécs közlekedési vállalata, 2028-ig közel 40%-kal növeli biztonsági szolgáltatást nyújtó munkatársainak létszámát, hogy az utasok a jövőben is zavartalanul és biztonságosan utazhassanak.  

Bécs évek óta a világ legélhetőbb városai között szerepel, amihez nagyban hozzájárul a kiválóan működő tömegközlekedési hálózata. A Wiener Linien naponta csaknem két és fél millió utast szállít és több mint ezer járművet üzemeltet egy időben. Sűrű menetrendjével és megbízhatóságával fenntartható és biztonságos mobilitást biztosít a lakosok és a látogatók számára. Annak érdekében, hogy az utasok a jövőben is zavartalanul és kényelmesen eljuthassanak úti céljukhoz, a Wiener Linien 2028-ig közel 40%-kal növeli biztonsági személyzetének létszámát, így a jelenlegi 110 fő helyett 150 munkatárs lesz szolgálatban.

A közlekedés biztonsága és a magas szintű szolgáltatás kiemelten fontos Bécs számára, ezért vezették be 2017-ben a biztonsági szolgálatot. Ahogy a város növekszik és egyre többen használják a tömegközlekedést, szükség van az őrök létszámának bővítésére is, hogy a szolgáltatás színvonala megmaradjon.

„Utazóközönségünknek mindig biztonságban kell éreznie magát, legyen szó kora reggeli vagy késő esti órákról. A biztonsági szolgálat létszámának növelésével jobban átlátható jelenlétet biztosítunk, és gyors segítséget nyújtunk szükség esetén. Így garantáljuk, hogy Bécs a jövőben is az élvonalban marad a közösségi közlekedés minősége terén” – mondta Alexandra Reinagl, a Wiener Linien ügyvezető igazgatója.

A hálózat biztonságát több mint 15.000 kamera, valamint minden állomáson és járműben elhelyezett vészhívók biztosítják. Jelenleg mintegy 300 fős biztonsági és ügyfélszolgálati csapat van szolgálatban, akik folyamatosan figyelik a forgalmat, és szoros együttműködésben vannak a rendőrséggel és a mentőszolgálatokkal. Ezenfelül a Wiener Linien folyamatosan felügyeli és modernizálja járműveit és szolgáltatásait, hogy az utasok számára a legmagasabb szintű biztonságot és kényelmet nyújtsa.

Wien Mobil Auto

The post Bécs még biztonságosabbá teszi a közlekedést appeared first on Ikvahír.

Újra van jegyautomata Sopronban

Hosszú évek teltek el, mióta eltűntek a menetjegykiadó automaták Sopronból. Pedig „régen”, azaz valamivel több, mint tíz éve a régi-új helyi buszos szolgáltató, ami akkor épp a Kisalföld Volán volt, Sopron MJV Önkormányzatával közösen több jegykiadó automatát is kihelyezett. Ezek, összesen 10db, a város legfrekventáltabb pontjaira kerültek, a vasút- és buszállomásokhoz, bevásárlóközponthoz, a Deák térre, stb. Az automaták azonban „vandálbiztos kialakításuk” ellenére nem voltak túl megbízhatóak, gyakran meghibásodtak, betörték az üvegüket, így sorban elkezdtek eltünedezni Sopron utcáiról.

Hogy hova lettek, arra mind a mai napig nem derült igazából fény. Egyszer még a Kisalföld írt arról, hogy leszerelték őket, pótlásukra pedig nem volt terv. Mondjuk ez annak is köszönhető talán, hogy azóta megváltoztak a felhasználási szokások. Egyrészt a ritkított, megbízhatatlan menetrendnek köszönhetően már kevesebben közlekednek busszal a városban. Másrészt ugyebár a fizikai jegyváltáson kívül megjelentek más, digitális lehetőségek is. Én is többnyire a Simple applikációban veszek jegyet, ha busszal utazom, mondjuk itt azért a lehetőségek elég korlátozottak, ráadásul ha némi bibi van a térerővel, már nem tölt be az app. Nyilván akkor, amikor a legkevésbé számít rá az ember.

Ezért is érdekes, hogy a soproni „vidéki” autóbusz-állomásra nemrég kikerült egy jegyautomata. Ezt azonban már a MÁV helyezte ki. Soproniak számára ez furán hangozhat, de az szerintem már a legtöbbek számára világos, hogy Sopronban a helyi és helyközi személyszállítást a MÁV Személyszállítási Zrt. végzi, VOLÁN néven. Ebből az új automatából pedig helyi, helyközi, távolsági busz és vonatjegyeket is lehet vásárolni. Ami a helyi kínálatot illeti, van sima menetjegy, napijegy és bérlet is.

Azért ez érdekes, nem? A helyi automatákat leszerelték. A GYSEV-től korábbi kérdésünkre azt a választ kaptuk (2018-ban!), hogy nem terveznek jegyautomatát kihelyezni, mert az online jegyvásárlást preferálják. Most meg a MÁV helyezett ki automatát a buszvégre.

The post Újra van jegyautomata Sopronban appeared first on Ikvahír.

Magasperon épül a kapuvári vasútállomáson

Jelentős munkálatok zajlanak idén a kapuvári vasútállomás területén: a vágányhálózatot teljesen átépítik, illetve 55 cm-es magasperon és átjáró is épül. Ezzel jóval komfortosabb lesz a közlekedés az utasok számára. A több fázisban zajló átalakítási munkálatokat már megkezdte a GYSEV Zrt., a magasperont a tervek szerint ősszel adják át az utazóközönségnek.

A kapuvári állomásépület teljes átalakítása és felújítása 2021-re készült el: megtörtént a külső szigetelés és festés, térkövezés, új burkolatot kapott a váróterem, új vizesblokk várja az utasokat. Jelentős változás volt továbbá, hogy az állomás mellett teljesen új parkoló készült, amely a korábbi 50 helyett 67 gépjármű számára biztosít parkolási lehetőséget.

A GYSEV Zrt. idén folytatja a létesítmény felújítását: több ütemben történik meg a vágányhálózat és a peronok átalakítása. A munkálatok egyik legfontosabb eleme, hogy a fejlesztésnek köszönhetően a kapuvári vasútállomáson is magasperon várja majd az utasokat, jelentősen javítva ezzel az utazás feltételeit.

A munkálatok első fázisát már februárban megkezdte a vasúttársaság: ennek keretében az állomás I. vágányának egyik oldalát megszűntetik, a másik oldala pedig csonkavágányként funkcionál tovább. A megszűntetett I-es vágány helyét így a II-es vágány veszi át. Az így kialakított vágánygeometriának megfelelően a II. és III. vágányok közé az állomásépülettől Győr irányába magasperon épül.

Az I-es vágány bontása után márciusban a IV-es vágány átépítését kezdik meg. Erre azért van szükség, mert a magasperon építése és az azt megelőző bontási munkálatok idejére a III-as és a IV-es vágányok között ideiglenes peron és átjáró fog épülni.

A munkálatok miatt 2025. május 8-a és május 22-e között teljes vágányzár lép életbe, tehát ebben az időszakban vonatok nem közlekednek Kapuvár állomáson. Ebben a két hétben készül majd el az ideiglenes peron és az ahhoz vezető átjáró.

Ezt követően május végétől kezdődik a II-es és III-as vágányok között kialakított új magasperon megépítése, amelynek elkészültéig az ideiglenes peront tudják igénybe venni az utasok.

Az új magasperon őszi átadása jelentősen komfortosabbá teszi a vonatokra a fel- és leszállást: az alacsonypadlós járművekbe csak be kell lépni, de a nem alacsonypadlós vasúti kocsikba is könnyebb lesz fel- vagy leszállni az 55 cm-es magasperonnak köszönhetően.

A GYSEV Zrt. a kivitelezési munkálatok alatt kizárólag a saját üzemi területeit veszi igénybe anyagok, vagy munkagépek tárolására, így a gépjármű parkoló területét nem érintik a munkálatok.

The post Magasperon épül a kapuvári vasútállomáson appeared first on Ikvahír.

Elkezdődik a Borostyán vasúti árufuvarozási folyosó korszerűsítésének előkészítése

Megkezdődik a Hegyeshalom–Csorna–Porpác–Szombathely–Zalaszentiván vasúti korridor TEN-T előírások szerinti korszerűsítésének előkészítése.  A GYSEV Zrt. az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz támogatásával indítja el az ún. Borostyán vasúti árufuvarozási folyosó fejlesztésének tervezését.

A „Borostyán vasúti árufuvarozási folyosó egyes nyugat-dunántúli szakaszainak korszerűsítése – megvalósíthatósági tanulmány és tervek készítése” című projekt célja az észak-déli irányú vasúti közlekedés egyik kiemelt magyarországi szakaszának fejlesztését készíti elő. Ennek köszönhetően a Hegyeshalom–Csorna–Porpác–Szombathely–Zalaszentiván korridort a TEN-T előírások alapján korszerűsíthetik. A most induló projekt az alábbi elemeket tartalmazza:

  • megvalósíthatósági tanulmány készítése költség-haszon elemzéssel
  • a Hegyeshalom – Szombathely szakasz fejlesztésére tanulmánytervi szintű tervek elkészítése
  • a Szombathely – Zalaszentiván vasútvonal korszerűsítéséhez engedélyezési tervek elkészítése és a szükséges építési engedélyek megszerzése
  • környezeti hatásvizsgálatok, Natura 2000 hatásbecslések elvégzése és környezetvédelmi engedélyek megszerzése.

A fenti dokumentumok elkészítésével a GYSEV Zrt. célja, hogy a később megvalósuló kivitelezési projekt során jelentős fejlesztés valósuljon meg a Borostyán vasúti árufuvarozási folyosó egyes szakaszain. Így a korridoron 22,5 tonnára emelik a vasúti pálya tengelyterhelését, 100 – 120 km/órára növelik a pályasebességet, emellett ETCS L2 vonatbefolyásoló rendszert építenek ki az érintett szakaszokon. Fontos célja a projektnek, hogy 740 m hosszú tehervonatok közlekedésére alkalmas legyen a vasúti pálya Hegyeshalomtól Zalaszentivánig.

A GYSEV Zrt. és a Kontúr Csoport Kft. 2025. januárjában írta alá a tanulmány készítésre és tervezésre vonatkozó szerződést, így elkezdődhettek a projekt előkészítési munkálatai.

A projekt összköltsége 3.500.000.000 Ft, amelynek 85%-át az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz biztosítja.

The post Elkezdődik a Borostyán vasúti árufuvarozási folyosó korszerűsítésének előkészítése appeared first on Ikvahír.