A szerkesztőségünk birtokába jutott dokumentum alapján újabb lakossági fórum lesz az M85 gyorsforgalmi úttal kapcsolatban. Ezúttal a Sopron-Kelet és Fertőrákos csomópontok közötti szakasz kerül terítékre, a helyszín a volt megyeháza Díszterme, az időpont pedig 2017. január 11. (szerda) 10.00 óra .
Archives: környezet
Üveget kaptak a buszvárók
A fedett buszvárók azok a felépítmények, amit akár használ az ember, akár nem, mindenki látja. Főleg azért is, mert gyakran forgalmas útszakaszok mellett helyezkednek el, és könnyítik meg a tömegközlekedést igénybe venni kívánó közlekedők mindennapjait. Ezért sem mindegy, hogy néznek ki. 2011-ben és 2012-ben is írtunk arról, hogy több soproni fedett buszváróból is eltűnt a hirdetési felület, konkrétabb nevén a citylight. Ezeknek a buszváróknak legalább egy falát ez a hirdetési felület biztosította, ami aztán évekig nem került kipótlásra. Több helyen azóta a régi beállót el is bontották, és már alapból reklámhelymentes verziót telepítettek a helyére. A legtöbb azonban évekig árválkodott egy-két citylight/üveglap nélkül, és a kábelcsonkok is ott fityegtek a fémkeret tövében. Mint kiderült, azért került ki ezekből a reklámfelület, mert az ÉNYKK helyi elődje, az akkori üzemeltető Kisalföld Volán szerződést bontott a reklámcéggel (Intermedia, majd Epamedia, most meg Jcdecaux néven fut). Ami azért is érdekes, mert manapság is van a cégnek több citylight-os buszvárója a városban (mondjuk a világítás egyikben sem működik évek óta). Most azonban végre történt valami: azon fedett buszvárókba, ahol eddig hiányzott egy oldal, végre új, illetve használt üveglapokat helyeztek. Ezáltal a kábelcsonkok eltűntek, és a buszváró üvegfelületei is végig megvannak. Ja, és nem fúj át rajta a szél. Egyvalami nem történt: tisztítás. Az összefirkált, vastag porréteggel fedett régi üveglapok továbbra is mocskosak. Na de talán majd a tisztításnak is eljön az ideje…
tovább:
Üveget kaptak a buszvárók
Újévi tűzijátékozás Sopronbánfalván
Rengeteg fényes tűzijátékkal nyílt a 2017-es év határon innen és túl egyaránt. Mi Sopronbánfalván jártunk, ahol rögzítettük az éjfél utáni pillanatokat. Egyébként Ausztriában már szemlátomást éjfél előtt is sokat lőttek fel, míg ez városunkban inkább 2017-ben indult már. Boldog Új Évet Kívánunk!(Kiemelt kép: Koszorú Mihály)
Megérkezett Sopron város fenyőfája
Ma dél körül megérkezett Sopron város fenyőfája a Fő térre, melyet nemsokára már karácsonyfának is hívhatunk. Az ezüstfenyő egyébként 12 méter magas, és Somogyi Gyula, ágfalvi lakos ajánlotta fel, aki 34 éve, unokája születésekor ültette el a fát.
Közvilágítás épül a soproni elkerülő egyik szakaszán
Kevés szakasza van a soproni elkerülő útnak, vagyis a 84-es főút Sopron belterületén és közvetlen külterületén futó szakaszának. Pontosítok, egyetlen szakaszról van szó, ami a kitáblázás alapján nem is belterület. Ez a Balfi úti körforgalom, és a Győri úti körforgalom közti szakasz. Most az út mentén, az egyik oldalon kábeleket fektettek, melyekről bizonyos, nagyjából egyenlő térközönként cső, és kábelek lógnak ki, betonalapba helyezett csavarokkal. Konkrét információm nincsen, de azért valljuk be, elég egyértelmű: ez bizony közvilágítás lesz. Nagy segítség ez az útszakaszon közlekedőknek: gyakran, sőt, egyre gyakrabban járnak itt kerékpárosok (akár fényvisszaverő mellény nélkül is!!!), illetve gyalogosok is sötétben, az M85-ös elkészülte pedig még odébb van, addig a nagy gépjárműforgalom szinte mind itt halad át. Hogy végig lesznek-e lámpák, azt egyelőre nem tudni, a Balfi úti körforgalom felől egyelőre a Pihenőkereszt lakópark kanyarodósávjának elejéig lettek lefektetve kábelek.

tovább:
Közvilágítás épül a soproni elkerülő egyik szakaszán