Üveget kaptak a buszvárók

A fedett buszvárók azok a felépítmények, amit akár használ az ember, akár nem, mindenki látja. Főleg azért is, mert gyakran forgalmas útszakaszok mellett helyezkednek el, és könnyítik meg a tömegközlekedést igénybe venni kívánó közlekedők mindennapjait. Ezért sem mindegy, hogy néznek ki. 2011-ben és 2012-ben is írtunk arról, hogy több soproni fedett buszváróból is eltűnt a hirdetési felület, konkrétabb nevén a citylight. Ezeknek a buszváróknak legalább egy falát ez a hirdetési felület biztosította, ami aztán évekig nem került kipótlásra. Több helyen azóta a régi beállót el is bontották, és már alapból reklámhelymentes verziót telepítettek a helyére. A legtöbb azonban évekig árválkodott egy-két citylight/üveglap nélkül,  és a kábelcsonkok is ott fityegtek a fémkeret tövében. Mint kiderült, azért került ki ezekből a reklámfelület, mert az ÉNYKK helyi elődje, az akkori üzemeltető Kisalföld Volán szerződést bontott a reklámcéggel (Intermedia, majd Epamedia, most meg Jcdecaux néven fut). Ami azért is érdekes, mert manapság is van a cégnek több citylight-os buszvárója a városban (mondjuk a világítás egyikben sem működik évek óta). Most azonban végre történt valami: azon fedett buszvárókba, ahol eddig hiányzott egy oldal, végre új, illetve használt üveglapokat helyeztek. Ezáltal a kábelcsonkok eltűntek, és a buszváró üvegfelületei is végig megvannak. Ja, és nem fúj át rajta a szél. Egyvalami nem történt: tisztítás. Az összefirkált, vastag porréteggel fedett régi üveglapok továbbra is mocskosak. Na de talán majd a tisztításnak is eljön az ideje…

tovább:
Üveget kaptak a buszvárók