Közvilágítás épül a soproni elkerülő egyik szakaszán

Kevés szakasza van a soproni elkerülő útnak, vagyis a 84-es főút Sopron belterületén  és közvetlen külterületén futó szakaszának. Pontosítok, egyetlen szakaszról van szó, ami a kitáblázás alapján nem is belterület. Ez a Balfi úti körforgalom, és a Győri úti körforgalom közti szakasz. Most az út mentén, az egyik oldalon kábeleket fektettek, melyekről bizonyos, nagyjából egyenlő térközönként cső, és kábelek lógnak ki, betonalapba helyezett csavarokkal. Konkrét információm nincsen, de azért valljuk be, elég egyértelmű: ez bizony közvilágítás lesz. Nagy segítség ez az útszakaszon közlekedőknek: gyakran, sőt, egyre gyakrabban járnak itt kerékpárosok (akár fényvisszaverő mellény nélkül is!!!), illetve gyalogosok is sötétben, az M85-ös elkészülte pedig még odébb van, addig a nagy gépjárműforgalom szinte mind itt halad át. Hogy végig lesznek-e lámpák, azt egyelőre nem tudni, a Balfi úti körforgalom felől egyelőre a Pihenőkereszt lakópark kanyarodósávjának elejéig lettek lefektetve kábelek.

tovább:
Közvilágítás épül a soproni elkerülő egyik szakaszán