Csikkgyűjtő lett az egész város

2012-ben tiltották be Magyarországon rengeteg helyen a dohányzást. A nemdohányzók védelméről szóló törvény értelmében tilos minden közforgalmú helyen, illetve azok 5 méteres körzetében dohányozni, mint például iskolák, közintézmények, vasútállomások, buszmegállók, vendéglátóhelyek, stb… Dohányozni csak és kizárólag ezeken a helyeken kívül, illetve dohányzásra kijelölt helyen lehet. Ezzel azt remélte annak idején a kormány, hogy csökken majd a dohányosok száma az országban, és ez részben be is jött, azonban továbbra is rengeteg problémát okoznak a füstölgők. Egyrészt azért, mert sokan nem tartják be a tilalmat, de persze nem is lehet mindenhol mindenkivel betiltatni.

Még ezen törvény életbe lépése előtt jártam én középiskolába, és ott már akkor sem lehetett, vagyis lehetett volna, de mivel ugye a diákok többsége 18 év alatti volt, nem tudtak kijelölni dohányzót, mert lehetetlenség lett volna ellenőrizni, hogy oda 18 év alattiak be ne menjenek. Az viszont egyszerűen képtelenség, hogy sok középiskolás ne dohányozzon, ezért volt egy WC, ami gyakorlatilag dohányzóként funkcionált, persze néha ott is szankcionáltak, de azért annak nem volt túl nagy visszatartó ereje.

Az csak az egyik probléma, hogy nem tartják be sokan a dohányzás tiltását szolgáló törvényt, sokkal fontosabb kérdés, hogy egyáltalán miért dohányoznak. Persze mondhatjuk, hogy van ennek is egy ‘fílingje’, igen, vizipipázni, esetleg társaságban kicsit menőzni füstölgéssel lehet, de hogy napi szinten valaki több ezer forintot kiadjon arra, hogy direkt füstöt juttasson a tüdejébe, az számomra egyszerűen megmagyarázhatatlan. Pozitív élettani hatása sincs a nikotinnak, legfeljebb akkor, ha már rászokott az ember, de akkor sem igazi pozitív hatás az, csak simán elhiteti magával a szervezet, hogy neki ez kell, mert ugye már sikerült rászokni. Az alkoholnak MÉRTÉKLETES formában vannak pozitív hatásai is, de nem akarok senkit arra buzdítani, hogy igyon, meg lehet lenni alkohol nélkül is, semmit nem veszít az ember.

Visszatérve a dohányzást tiltó törvényre: sikerült elérni azt, hogy akik korábban például egy kocsmában, vendéglőben, buszmegállóban cigarettáztak, most attól 5 méterrel odébb költöztek, koncentráltan. Ez azt is jelenti, hogy ilyen helyek mellett egy szűk területen biztosan rengeteg eldobált cigarettacsikket talál az ember, többnyire a földön, mert nincs az a csikktartó mennyiség, ami elbírná ezt az áradatot. A Várkerületen eleve csak kijelölt kukáknál illetve teraszokon szabadna dohányozni, ennek ellenére a klinkertéglák hézagai is cigarettacsikkekkel vannak kitöltve, a Várfalsétányon a lépcső repedéseiben is cigarettacsikkek vannak, a buszmegállók mellett bármilyen zöldterületen, járdán is mindenhol csikkek vannak, de még a Bécsi domb Amfiteátrumának tetején is mindenhol csikkekkel találkozhat az ember.

Kérdem én, mire jó ez? Miért jó teljesen felesleges, ráadásul egészségkárosító dolgokra SOK pénzt kiadni, és ezzel még szétszemetelni is a várost? Ezzel ráadásul más, jóérzésű embereket is megzavarva. Ráadásul egy doboz cigaretta most már több, mint 1000Ft -ba kerül, erre bezzeg van pénz…

MIÉRT? MI A ROSSEBÉRT KELL CIGARETTÁZNI?

Az INTERSPAR ösvényei

2005 telén nyitotta meg kapuit a soproni INTERSPAR áruház. Azóta a városi helyi kiskereskedelem egyik központja lett, mivel a közvetlen közelében az autóbusz-állomás, több oktatási intézmény és kollégium is található, meg persze a “bulinegyed” egy része is erre van, mondjuk a 22 órás zárás miatt ezt már annyira nem érinti. Kulturált és kevésbé igényes emberek találkozóhelye is lett az áruház környéke.

Az biztos, hogy rengetegen vásárolnak itt, főleg azért is, mert az INTERSPAR mellett több egyéb üzlet is található a bevásárlóközpontban. Ami viszont sokaknak szúrhatja a szemét, az az épület előtti rész. Először is a főbejáratnál már sokadszor töredeznek szét a lépcső járólapjai, de ez egy olyan dolog, amit időnként ki szoktak javítani. Ami már kevésbé kerül kijavításra, az a több ösvény a bejárat mellett.

A füves részen keresztül csak így lehet elérni a járdáról például a liftes bejáratot, és ezek az ösvények burkolva sincsenek, épp ezért egy kisebb csapadék után már sártenger fogadja a vásárlókat, ami nem ad egy túlzottan igényes környezetet. A másik a kerékpártárolók kérdése, az amúgy is “kerékgörbítős” kerékpártároló több tartója tönkrement, és eleve nem is kényelmes ide kerékpárt lerakni, a hely adott lenne P vagy fordított U alakú kerékpártámaszok elhelyezésére.

Utolsóként a parkolóházat említeném, rendszertelenül egyszer kell parkolójegyet kihúzni, egyszer nem, nem tudom, mi alapján működik a rendszer, az biztos, hogy az ingyenes időszakon belül bőven meg lehet oldani egy bevásárlást.

Késik, de lesz parkolóház az Árpád utcában

Az Árpád utcai parkolóház megépül, semmi kétség. Ez lesz Sopron első igazi parkolóháza, amit egyesek pozitívan, mások kevésbé pozitívan értékelnek. Egyrészt valamelyest enyhíti majd a tágabban vett belváros parkolási helyzetét, másrészt viszont negatív hatással is lehet bizonyos utcákra, hiszen a több parkoló még több autót is vonz.

Forrás: ÉTDR

Hogy kinek lesz igaza, azt csak a jövő döntheti el. Ami viszont biztos, hogy át kellett tervezni a parkolóház alapját, mégpedig azért, mert római kori falakat, és egy római kori út maradványait is megtalálták. Ez az út nem a Borostyánkőút, hanem egy arra merőleges, másik fontos ókori útvonal volt, mely szintén a Forum környékéről indult.

IkvaHír: DSC 2133 (Egyedi) - indafoto.hu

A Kisalföld arról is írt, hogy leletekben, értékekben gazdag a terület, amit pedig nem lehet kiemelni, azt úgy kell visszatemetni, hogy lehetőleg ne tegyünk benne kárt (ezt már én mondom). Ezért volt az, hogy hónapokon keresztül állt az építkezés, a gödör alján, a falak között pedig felgyülemlett az eső- illetve talajvíz. Ami pedig egy viccesebb pillanat volt, az az volt, amikor kacsát láttam úszkálni a vízen.

IkvaHír: IMG 20181002 181723 HDR - indafoto.hu

Ennek viszont már vége, szinte teljesen visszatemették a területet, hogy a tényleges parkolóház-építés mikor kezdődik, arról sajnos nincs információnk, arról pedig végképp semmi infó, hogy végül is mikorra fog elkészülni az objektum. Arra azért kíváncsi leszek, ha tényleg elkészül, végre lesz-e valami pozitív fejlemény az Ikva-Fenyő áruházakkal kapcsolatban is (nem a dózerre gondolok, hanem arra, hogy lesz-e bennük élet)…

KÉPGALÉRIÁNKBAN JÚLIUSI ÉS SZEPTEMBERI ÁLLAPOTOKRÓL IS TALÁLHATÓK FOTÓK!

Naponta több ezer ember látja Simicska Lajos elhíresült mondását Sopronban

“Ami az útról nem látszik, az nem is létezik”. Sokan ezt az alapelvet követik, pedig arra nem gondolnak, hogy ami a hátsó kert végében van, az lehet, hogy a vasúti pálya mellett is van közvetlenül. Esetünkben most pár garázsról van szó a Csengery utcában. Erről a garázssorról még 2015-ben írtuk, hogy nem túl ízléses, vagy inkább nem túl kreatív graffitik díszítik a hátulját. Ez azóta mérsékelten változott, kerültek fel újabb művészeti alkotások is, illetve Simicska Lajos örökbecsű mondása: “ORBÁN EGY GECI”.

Annak ellenére, hogy Magyarország bármelyik pontján, különösen Budapesten egy ilyen felirat körülbelül a kikerülése napjának délutánján már el is lenne távolítva, akár latin betűkkel, akár rovásírással, vagy esetleg braille-írással készül. Sopron más, ezt már megtapasztalhattuk, sokmindenben eltér az ország többi részétől. Így maradhat fent évek óta két forgalmas, nemzetközi vasútvonal mellett is ez a felirat, érintetlenül. Ehhez képest például a Táncsics Mihály utcai garázssor szélén már csak ennyi olvasható: ORBÁN EGY ████