Naponta több ezer ember látja Simicska Lajos elhíresült mondását Sopronban

“Ami az útról nem látszik, az nem is létezik”. Sokan ezt az alapelvet követik, pedig arra nem gondolnak, hogy ami a hátsó kert végében van, az lehet, hogy a vasúti pálya mellett is van közvetlenül. Esetünkben most pár garázsról van szó a Csengery utcában. Erről a garázssorról még 2015-ben írtuk, hogy nem túl ízléses, vagy inkább nem túl kreatív graffitik díszítik a hátulját. Ez azóta mérsékelten változott, kerültek fel újabb művészeti alkotások is, illetve Simicska Lajos örökbecsű mondása: “ORBÁN EGY GECI”.

Annak ellenére, hogy Magyarország bármelyik pontján, különösen Budapesten egy ilyen felirat körülbelül a kikerülése napjának délutánján már el is lenne távolítva, akár latin betűkkel, akár rovásírással, vagy esetleg braille-írással készül. Sopron más, ezt már megtapasztalhattuk, sokmindenben eltér az ország többi részétől. Így maradhat fent évek óta két forgalmas, nemzetközi vasútvonal mellett is ez a felirat, érintetlenül. Ehhez képest például a Táncsics Mihály utcai garázssor szélén már csak ennyi olvasható: ORBÁN EGY ████

eredeti link

Jövő héten indul a VOLT

Kevesebb, mint egy hét múlva, június 26-án a -1. nappal kezdetét veszi a 25. jubileumi Telekom VOLT Fesztivál Sopronban, a Lövér Kempingben. 25 éve 5 zenekarral és 800 vendéggel indult útjára a fesztivál, mely azóta több ezer magyar, és több száz világsztár produkciójának adott otthont. Idén második alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díjakat is. “Az első VOLTot nem lehet egy lapon említeni a maival. Amíg 1993-ban mindössze 800-an voltunk jelen, addig tavaly már 150.000-en és idén még több vendéget várunk. A fesztiválturizmus igazi húzóágazat lett idehaza, mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy ennek egyik zászlóshajója lehet a Telekom VOLT Fesztivál. A legnagyobb érdeklődés a Linkin Park első magyarországi koncertjét kíséri, amelyre a napijegyek már elővételben elkeltek, de bérletek még a helyszínen is kaphatók. A VOLT ma már nemcsak a Lővéreket lakta be, de szerte a városban éttermekben, kávézókban, klubokban és teraszokon programok, kedvességek, látványosságok várják a látogatóinkat. De bővül a fesztivál kínálata is: a világ több pontjáról utcaszínházi produkciók érkeznek hozzánk.” – mondta el Lobenwein Norbert , a Telekom VOLT Fesztivál alapító-főszervezője.     “Pár évvel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy abból a hangulatból és abból a felfokozott figyelemből, amely a VOLT kapcsán Sopronra irányul, szeretnénk egy darabot konzerválni a városban. Ekkor indítottuk útjára a “Sopron, a Csillagok Városa” projektet, amely keretében évente 5 világsztárt Ef Zámbó István alkotásával, egy-egy közterületi székkel ajándékozunk meg. Idén már harmincnál is több világsztár székét próbálhatják ki és szelfizhetnek ott azok, akik Sopronban járnak – a napokban avatjuk fel az Iron Maiden, a Slayer, Wiz Khalifa és az Axwell Λ Ingrosso páros székeit, de természetesen a Linkin Park, Ellie Goulding, Martin Garrix, az Imagine Dragons és a Pendulum is számíthat idén az ajándékunkra” – tette hozzá Fülöp Zoltán , a VOLT másik alapító-főszervezője. A VOLT mára egész Sopront belakta: a fesztivál idején nem csak a Lövér Kempingben, de…

tovább:
Jövő héten indul a VOLT

Közösség és egyén egybefonódása – Videóval

A Soproni Fotóművészeti Kör Rondella-kiállítását Bősze Balázs író-költő nyitotta meg. Az Én-Mi tematikájú kiállítás az immár 6. éve megrendezett Augusztusi Rondella Tárlat (ART) sorozatban, szeptember 3-ig látható a Várkerületen.

tovább:
Közösség és egyén egybefonódása – Videóval