Naponta több ezer ember látja Simicska Lajos elhíresült mondását Sopronban

“Ami az útról nem látszik, az nem is létezik”. Sokan ezt az alapelvet követik, pedig arra nem gondolnak, hogy ami a hátsó kert végében van, az lehet, hogy a vasúti pálya mellett is van közvetlenül. Esetünkben most pár garázsról van szó a Csengery utcában. Erről a garázssorról még 2015-ben írtuk, hogy nem túl ízléses, vagy inkább nem túl kreatív graffitik díszítik a hátulját. Ez azóta mérsékelten változott, kerültek fel újabb művészeti alkotások is, illetve Simicska Lajos örökbecsű mondása: “ORBÁN EGY GECI”.

Annak ellenére, hogy Magyarország bármelyik pontján, különösen Budapesten egy ilyen felirat körülbelül a kikerülése napjának délutánján már el is lenne távolítva, akár latin betűkkel, akár rovásírással, vagy esetleg braille-írással készül. Sopron más, ezt már megtapasztalhattuk, sokmindenben eltér az ország többi részétől. Így maradhat fent évek óta két forgalmas, nemzetközi vasútvonal mellett is ez a felirat, érintetlenül. Ehhez képest például a Táncsics Mihály utcai garázssor szélén már csak ennyi olvasható: ORBÁN EGY ████

eredeti link