Sopronban virágkorukat élik a kisboltok. Bár a nagyobb üzletek gyakran a város peremén találhatóak, egy-egy lakópark vagy lakótelep nélkülözhetetlen szolgáltatója egy-egy kisbolt. A városban több helyi üzletlánc is működtet boltokat, melyek nagy forgalmat bonyolítanak. Sajnos a vásárlóközösség egy része csak azért tér be egy ilyen kisboltba, hogy a napi ital adagot beszerezze, ezért láthatóak a városban gyakran eldobált rakétás üvegek, energiaitalos dobozok. Eddig több boltban is MINDEN EGYES terméket felcímkéztek árcédulával, a vásárlók pedig ezekkel az árcédulákkal dekorálták ki például a környező épületek ereszcsatornáit, a környék közterületi padjait, etc… Szerencsére ennek már nagyjából vége, ugyanis sok helyen átálltak a vonalkód-leolvasós értékesítésre, melynek köszönhetően a termékek egyenkénti felcímkézése megszűnt. Most már csak a fejekben kellene rendet tenni, hogy a szemetet ne dobáljuk el, hanem vegyük igénybe a számtalan hulladékgyűjtő edény szolgáltatását…
Archives: környezet
Nem lesz krematórium Sopronkeresztúron
Nem épül meg a tervezett krematórium Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) határában. Korábban már volt szó arról, hogy halotthamvasztót építenének a településen, ám abból a projektből nem lett semmi. Az elmúlt hónapokban azonban ismét napirendre került a téma, mely azonban a lakosság körében nem aratott osztatlan sikert. Az ellenzők petíciót is indítottak, hogy a beruházás ne valósulhasson meg. Deutschkreutzban novemberben tartottak fórumot, ahol a lakosság egyhangúlag úgy döntött, nem kérnek a krematóriumból. Az ingatlant birtokló bajor vállalat január 10-éig kapott haladékot, hogy értékesítse a telket, melyre találtak is vevőt egy karintiai cég személyében. Ők egy napelemparkot építenének, mely két megawattos teljesítményével a felsőpulyai járás mintegy 800 háztartását látná el elektromos árammal, ezzel pedig az egyik legnagyobb naperőmű lenne Burgenlandban.
Bezárt az utolsó Coop Sopronban
A magyar üzletlánc többségében franchise rendszerben üzemeltet boltokat szerte Magyarországon. Sopronban az utóbbi években több Coop is bezárt, a Hajnal téri volt az utolsó még megmaradt egység. December 21-én, 48 évvel jogelődje, az ÁFÉSZ megnyitása után azonban ez a bolt is végleg bezárt. Hogy mi lesz az épület sorsa, az egyelőre nem ismert. Több kisebb üzlethelyiség is ki lett benne alakítva, reméljük hamar újra megtelik majd élettel. A bánfalviak pedig választhatnak, vagy az áruházzal srégen található Parolát választják, vagy buszra szállnak/gyalogolnak a közel 2km-re lévő ALDI vagy LIDL áruházakig, esetleg a Kertvárosi Vásárcsarnokig. Persze úgyis tudható, hogy a legtöbben autóba ülnek…
20 éves soproni fotókat rekonstruáltunk
A weben, valamint a közösségi médiában (legalább) három olyan oldal van, ahol Sopron múltjából találunk érdekes fényképeket. A Régiségtár egyenesen a Soproni Múzeum gyűjteményéből dolgozik, a G. Nagy Béla – 1937-1989 oldal értelemszerűen a fotóművész hagyatékából származó fotókat tesz közzé. És akkor itt van a Sopron anno, mely több forrásból, általában történettel, meg persze rengeteg hozzászólással szintén Sopron múltját mutatja be. Ezen az oldalon Bárdics József számtalan fotósorozatát is megtalálhatjuk, ő dokumentálta például a második szovjet emlékmű lebontását, az elkerülő út építését, az Ikva 1996-os áradását, de nem feltétlenül lett mindig valami esemény megörökítve, szimplán csak dokumentáló jelleggel is láthatunk rengeteg fotót tőle, például a várkerületi éjszakáról, a Szent Mihály utca és Pozsonyi út kereszteződéséről, vagy a Sopron Plaza helyéről. A Sopron anno-n található Bárdics József azon fotósorozata is, mely nekem adott ihletet.
Az apropó egyébként nem más, minthogy napra pontosan 20 évvel ezelőtt készültek a fotók. A helyszín a Várkerület, valamint az Ógabona tér. A táj pedig igazán télies volt, hó borított mindent.
Az eredeti fotókat itt lehet megtekinteni
És akkor most jöjjenek azok, melyeket én készítettem, 2019.12.28-án, nagyjából azokon a pontokon, ahol Bárdics József 20 évvel ezelőtt fotózott.
A felújított Megyeháza éjjel-nappal jól néz ki
Emlékszünk még, mekkora perpatvar kerekedett abból, hogy a német kancellárasszony érkezésére mintás lepellel takarták el az épp felállványozott Megyeházát? A Sopron Fő terén található épület felújítása befejeződött, és valljuk be, szükséges is volt már egy renoválás, főleg az udvaron bizony elég rossz állapotú volt már a homlokzat. A helyszínt felkerestem napvilágnál és sötétedés után egyaránt, íme a képgaléria.





















