Egyik kedvenc fotótémám: a kiáradt Ikva

Mennyi ilyen képgalériám van… És mennyi is lesz még. Sopron és a térség meghatározó vízfolyása az Ikva, akkor is, ha az év legnagyobb szakában kicsi a vízállás. Ha viszont jelentős mennyiségű csapadék hullik, akkor következik be az, amit a következő képeken látni fogtok: Sopronnak saját folyója lesz. TELJES KÉPGALÉRIA ITT!

tovább:
Egyik kedvenc fotótémám: a kiáradt Ikva

Jövő héten indul a VOLT

Kevesebb, mint egy hét múlva, június 26-án a -1. nappal kezdetét veszi a 25. jubileumi Telekom VOLT Fesztivál Sopronban, a Lövér Kempingben. 25 éve 5 zenekarral és 800 vendéggel indult útjára a fesztivál, mely azóta több ezer magyar, és több száz világsztár produkciójának adott otthont. Idén második alkalommal adják át a Petőfi Zenei Díjakat is. “Az első VOLTot nem lehet egy lapon említeni a maival. Amíg 1993-ban mindössze 800-an voltunk jelen, addig tavaly már 150.000-en és idén még több vendéget várunk. A fesztiválturizmus igazi húzóágazat lett idehaza, mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy ennek egyik zászlóshajója lehet a Telekom VOLT Fesztivál. A legnagyobb érdeklődés a Linkin Park első magyarországi koncertjét kíséri, amelyre a napijegyek már elővételben elkeltek, de bérletek még a helyszínen is kaphatók. A VOLT ma már nemcsak a Lővéreket lakta be, de szerte a városban éttermekben, kávézókban, klubokban és teraszokon programok, kedvességek, látványosságok várják a látogatóinkat. De bővül a fesztivál kínálata is: a világ több pontjáról utcaszínházi produkciók érkeznek hozzánk.” – mondta el Lobenwein Norbert , a Telekom VOLT Fesztivál alapító-főszervezője.     “Pár évvel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy abból a hangulatból és abból a felfokozott figyelemből, amely a VOLT kapcsán Sopronra irányul, szeretnénk egy darabot konzerválni a városban. Ekkor indítottuk útjára a “Sopron, a Csillagok Városa” projektet, amely keretében évente 5 világsztárt Ef Zámbó István alkotásával, egy-egy közterületi székkel ajándékozunk meg. Idén már harmincnál is több világsztár székét próbálhatják ki és szelfizhetnek ott azok, akik Sopronban járnak – a napokban avatjuk fel az Iron Maiden, a Slayer, Wiz Khalifa és az Axwell Λ Ingrosso páros székeit, de természetesen a Linkin Park, Ellie Goulding, Martin Garrix, az Imagine Dragons és a Pendulum is számíthat idén az ajándékunkra” – tette hozzá Fülöp Zoltán , a VOLT másik alapító-főszervezője. A VOLT mára egész Sopront belakta: a fesztivál idején nem csak a Lövér Kempingben, de…

tovább:
Jövő héten indul a VOLT

Vadiúj mozdonyokkal hasít a GYSEV – Megérkezett az első két Vectron

Megérkezett az első két Siemens Vectron villamos mozdony a GYSEV Zrt.-hez. A vasúttársaság márciusban jelentette be, hogy 9 darab új vontató járművet rendel a Siemenstől. A tervek szerint a gyártó még az idei évben leszállítja az összes, megrendelt Vectron-t. A járművek a hazai személyszállításban és a nemzetközi árufuvarozásban teljesítenek majd szolgálatot. A GYSEV Zrt. és a Siemens képviselői márciusban írták alá a beszerzési szerződést öt, ill. opcionálisan további négy villamos mozdony megrendeléséről. Azóta biztossá vált, hogy a vasúttársaság él opciós jogával, így összesen kilenc Siemens Vectron villamos mozdonyból állhat a GYSEV flottája. A gyártó cég hónapokkal a leszállítási határidő előtt átadta az első két Vectron MS mozdonyt a GYSEV számára. Az első, új mozdonyt május 23-án, ünnepélyesen felavatták a soproni vasútállomáson. „ Hosszú ideje terveztük és gondos munkával készítettük elő a vontató járműparkunk fejlesztését. Véleményem szerint a lehető legjobb megoldást választottuk, hiszen kedvező feltételekkel vettünk fel hitelt, a rendelkezésünkre álló forrásból pedig az európai vasútvonalakon hosszú évek óta bizonyító Siemens Vectron mozdonyokat vásároltunk. Dinamikusan fejlődő vasúttársaságunknak nagy szüksége volt az új vontató járművekre. Külön öröm számomra, hogy várhatóan még az idei évben az összes mozdonyt leszállítja a Siemens ” – mondta Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója. A vasúttársaság állományába kerülő első két mozdony háromáramnemű, így az európai vasútvonalak többségén képes közlekedni. Ezeken kívül még egy háromáramnemű, ill. hat darab kétáramnemű mozdonyt rendelt meg a GYSEV, utóbbiak közül kettőben dízel segédhajtás is rendelkezésre áll majd. A mozdonyokat elsősorban a nemzetközi árufuvarozásban használja majd a társaság, de az új vontatójárművek megjelennek a hazai InterCity-forgalomban is. Ennek megfelelően a GYSEV Zrt. és a GYSEV CARGO Zrt. logóinak szín és formavilágát is megjeleníti az új, zöld sárga és fehér alapszínekre festett mozdonyok arculata. „ Nagy elismerés számunkra, hogy immáron 130 éve megbízható partner lehetünk az ország vasúti közlekedésének fejlesztésében. 1887-ben az…

tovább:
Vadiúj mozdonyokkal hasít a GYSEV – Megérkezett az első két Vectron