De miért kell ilyen igénytelennek lenni?

Terjed mostanában egy kép az interneten, mely egy erdőben készült, és tartalma egy felirat, mely szerint “ha el tudtad hozni idáig úgy, hogy tele volt, akkor üresen is tovább tudod vinni“. Gondolván arra, hogy aki erdőbe túrázni megy, visz magával üdítőt, és ha civilizált, akkor az üres dobozt/flakont sem dobja el, hanem elviszi a legközelebbi hulladékgyűjtőig. Lehet, hogy a soproni belváros nem egy erdő, épp ezért jóval több kuka is van. Érthetetlen számomra, hogy egyes emberek hogy lehetnek olyan felelőtlenek és igénytelenek, hogy az energiaitalos per kőbányais per rakétás per borosüveget, dobozt, flakont bedobják hőn szeretett Ikvánk árterébe, otthagyják egy épület falának tövében, neadjisten egy, az utcán talált vödröt töltenek meg vele, hogy aztán az is túlcsorduljon. Meg a másik dolog, komolyan, egy zsáknyi üveghulladékot is egy elektromos szekrény mellé kell lerakni papírtáskában, miközben körülbelül 200 méterre van egy üveggyűjtő? A kutyaszart pedig szintén a járda szélén kell hagyni? Ekkora igénytelenség hogy fordulhat elő 2018-ban egy olyan városban, aminek már rég a Nyugat-európai színvonalon kellene lennie? Persze ez nem csak az illetékes hatóságon, a takarításért felelős szerven múlik, sokkal inkább egyesek fejében kellene rendet tenni, akik ilyet képesek megtenni. 4K videón megnézhető, hogy miről is beszéltem. Az Árpád utca-Giczy köz-Balfi út-Árvaház köz-Botond utca útvonalat jártam végig, és amit láttam, az bizony nem volt szép látvány…

eredeti link

Egyik kedvenc fotótémám: a kiáradt Ikva

Mennyi ilyen képgalériám van… És mennyi is lesz még. Sopron és a térség meghatározó vízfolyása az Ikva, akkor is, ha az év legnagyobb szakában kicsi a vízállás. Ha viszont jelentős mennyiségű csapadék hullik, akkor következik be az, amit a következő képeken látni fogtok: Sopronnak saját folyója lesz. TELJES KÉPGALÉRIA ITT!

tovább:
Egyik kedvenc fotótémám: a kiáradt Ikva