Újra van Fertő-part: megnyílt az északi kikötő Fertőrákoson

Hat év után újra látogatható partszakasz nyílt meg a Fertő tó magyar oldalán. Elkészült ugyanis az északi kikötő, melyet csütörtök délelőtt adtak át. A rendezvényen részt vettek a helyi politika képviselői, a Soproni járás környékbeli településeinek polgármesterei, illetve Barcza Attila, a Fertő tó és környezetének fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, valamint Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára.

Ágh Péter, az átadón elmondta, az itt élők régóta várják, hogy újra megnyíljon a Fertő-part, azzal, hogy Barcza Attila miniszteri biztosként kezébe vette a fejlesztés folytatását, reméli, hogy nem csak most, de jövőben is sínre kerül a Fertő tó ügye, és a kikötő után a terület újabb és újabb részeit adhatják vissza az embereknek.

Az északi kikötő átadásával most a part egy része újra látogatható és használható lett, visszatérhetnek a vitorlázók és a horgászok, elkezdhet élettel megtelni a Fertő tó magyar oldala. A kikötő meder a beruházás korábbi szakaszában készült el, a mélyépítési és vízépítési munkák részeként. Az államtitkár néhány konkrét számadatot is említett: a szárazkotrással kialakított új öbölben mintegy 35.000 négyzetméter új vízfelület jött létre, mely egy 3 méter szélességű mólószárral van elválasztva és védve a nyílt víztől. 421 hajó számára biztosított hely, az úszó mólórendszert, ami igazodik a vízálláshoz, Fa Nándor vállalkozása készítette. Elhelyeztek egy kikötői darut is, az ideiglenes infrastruktúrában pedig egyelőre konténerekkel oldják meg a szükséges szolgáltatásokat, a parkolót ökogreen burkolattal látták el. Ágh Péter kiemelte, az ÉKM minden partnerséget megad a jövőben is ahhoz, hogy ez a terület szolgálja az itt élők és ide érkezők kikapcsolódását. Reméli, hogy tovább folytatódhat a beruházás, természetesen olyan módon és olyan mértékben, amit az itt élő emberek szeretnének.

Barcza Attila beszédében hangsúlyozta, Sopron és a Fertő-táj nem csak a térség, hanem egész Magyarország egyik legértékesebb természeti és kulturális kincse. Mint elmondta, a világörökségi helyszínen zajló beruházások célja, hogy újra birtokba vehessék a helyiek a tavat, és olyan fejlesztések valósuljanak meg, amelyek hosszú távon szolgálják a közösséget.

A fertőrákosi vízitelep a hatvanas években mesterségesen kialakított szárazulatként jött létre, azzal a céllal, hogy a magyar oldalon is legyen egy turisztikai központ. A fejlesztési elképzelések többször is előkerültek az elmúlt évtizedekben, de a valódi lendületet 2015-ben kapta meg a projekt tervezése. 2019-ben kezdődött a munka, az azóta eltelt hat év alatt – a világjárvány, az energiaválság, a háború és a gazdasági nehézségek ellenére – sikerült elérni, hogy mára egy fontos állomáshoz, az északi kikötő átadásához érkezzünk. A Fertő Tavi Vitorlás Szövetség már birtokba vette a területet, az üzemeltetés elindult.

Miniszteri biztosként a fejlesztés kapcsán azt a feladatot kaptam, hogy teremtsünk BÉKÉT: párbeszéddel, kommunikációval, együttműködéssel, közösen tudjuk meghatározni a fejlesztés további irányát. Néhány hónapon nem múlhat az, hogy civilekkel, a terület korábbi használóival, szakmai szervezetekkel lefolytassunk egy konzultációt, és olyan módon tudjuk folytatni a fejlesztés további irányait, hogy az megfeleljen a többség elképzeléseinek.

-mondta Barcza.

Elmondása szerint az a cél, hogy ezen a területen nemzetközi hajókikötő is létrejöjjön, hogy újra be tudjunk kapcsolódni a fertőmeggyesi, ruszti hajóvonalakba. Nagyon várják a soproniak, fertőrákosiak, hogy újra le lehessen jönni a Fertőre strandolni. A déli kikötő munkáinak jelentős része is elkészült, fontos lenne azt is mielőbb megnyitni. A 12 hektáros ökopark megnyitása is kiemelten fontos, de közösen, közös koncepció alapján kell meghatározni azokat az irányokat, ami alapján a beruházást folytatják, a lehető legkisebb beépítéssel, legnagyobb zöldfelülettel, környezetbarát anyagokkal.

Barcza Attila szerint jó példa, hogy az osztrák oldalon rendezett strandok és parti létesítmények működnek, és Fertőrákoson is hasonló, igényes környezet kialakítására van szükség – természetesen szoros együttműködésben az osztrák féllel.

Úgy véli, bár a határ elválasztja a két országot, valójában inkább összeköti őket, hiszen földrajzilag, kulturálisan és turisztikailag is egy egységet alkot a térség. A cél, hogy a Fertő Part fejlesztése valóban az itt élők érdekeit szolgálja.

Az új kikötő ennek az első lépése: már most le lehet jönni, kisétálni a mólóra, élvezni a tájat – a munka pedig folytatódik.

(A cikk szövege részben mesterséges intelligencia segítségével íródott)

MÉG TÖBB FOTÓ ITT

The post Újra van Fertő-part: megnyílt az északi kikötő Fertőrákoson appeared first on Ikvahír.

Nem lesz krematórium Sopronkeresztúron

Nem épül meg a tervezett krematórium Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) határában. Korábban már volt szó arról, hogy halotthamvasztót építenének a településen, ám abból a projektből nem lett semmi. Az elmúlt hónapokban azonban ismét napirendre került a téma, mely azonban a lakosság körében nem aratott osztatlan sikert. Az ellenzők petíciót is indítottak, hogy a beruházás ne valósulhasson meg. Deutschkreutzban novemberben tartottak fórumot, ahol a lakosság egyhangúlag úgy döntött, nem kérnek a krematóriumból. Az ingatlant birtokló bajor vállalat  január 10-éig kapott haladékot, hogy értékesítse a telket, melyre találtak is vevőt egy karintiai cég személyében. Ők egy napelemparkot építenének, mely két megawattos teljesítményével a felsőpulyai járás mintegy 800 háztartását látná el elektromos árammal, ezzel pedig az egyik legnagyobb naperőmű lenne Burgenlandban.

Nagyszerű murvás parkoló lett a parkolóház helyén

A korszakos fejlődés nem áll meg, hétfőn birtokba vehették a gépjárművezetők a még fel nem épült parkolóház helyén létesült ideiglenes, murvás parkolóhelyet. Dr. Fodor Tamás polgármester elmondása szerint “jelképes” összegért lehet itt parkolni, mondjuk nem tudom, hogy a 315Ft, azaz 1€ per óra tényleg jelképes összegnek számít-e egy murvás parkolónál, de mindegy is. Ajánlom a figyelembe egyébként a gyönyörű, parkolási rendet demonstráló táblát is. Az ideiglenes parkoló csak pár hónapig fog működni, utána ugyanis kezdődnek a parkolóház építési munkálatai, most már tényleg.

Ideiglenes parkoló lesz a parkolóház helyén

Ideiglenes parkoló lesz a parkolóház helyén

Nyugalom, lesz parkolóház. Csak még pár hónapot várni kell, ugyanis épp zajlik a parkolóház kivitelézésre vonatkozó közbeszerzési eljárás indítása. A közbeszerzés lebonyolítása pár hónapot vesz igénybe, az eredményhirdetés után kezdődhetnek meg az épület konkrét munkálatai. A régészeti eljárás, melynek összköltsége mintegy 100 millió forint volt, már befejeződött, ennek során egyébként civil és katonai sírokat találtak, az áldozatokat a Szent Mihály temetőbe, valamint a központi budaörsi katonai temetőbe szállították. Emellett találtak a helyszínen a római korból származó falmaradványokat is, a kormányhivatal határozata pedig előírta ezek megőrzését. Ezért újra kellett tervezni a leendő parkolóházat. Az áttervezés során az engedélyezési és kiviteli tervek véglegesítéséhez további vizsgálatok is szükségessé váltak, ezért az önkormányzat elkészíttette a parkolóház földrengésre való méretezését is, az alkalmazott technológiákkal kapcsolatban (ez követelmény az Európai Unióban).

Tehát akkor kivonatolva a részletek:

  • 2016 év vége: elkészültek az építési engedélyezési tervek
  • 2017 első felétől 2018 második feléig: régészeti feltárás, melynek során civil és katonai sírokat, illetve római falakat találtak
  • a római kori falakat meg kell őrizni, ezért át kellett tervezni a parkolóházat
  • 2018 év vége: elkészültek a módosított tervek, jogerős engedélye van a parkolóháznak
  • 2019 eleje: jelenleg pedig folyamatban van a közbeszerzési eljárás indítása
  • ki tudja mikor: elkezdik építeni a parkolóházat
  • ki tudja mikornál később: elkészül a parkolóház

A gödröt a mintegy 3000 m³ földdel gondosan visszatemették, amíg pedig nem kezdődnek meg a parkolóház konkrét építési munkálatai, murvás, ideiglenes fizető parkolót alakítanak ki a területen. Ez várhatóan néhány hónapig fog működni, de a környék parkolási gondjait addig is csillapítani lehet vele.

Késik, de lesz parkolóház az Árpád utcában

Az Árpád utcai parkolóház megépül, semmi kétség. Ez lesz Sopron első igazi parkolóháza, amit egyesek pozitívan, mások kevésbé pozitívan értékelnek. Egyrészt valamelyest enyhíti majd a tágabban vett belváros parkolási helyzetét, másrészt viszont negatív hatással is lehet bizonyos utcákra, hiszen a több parkoló még több autót is vonz.

Forrás: ÉTDR

Hogy kinek lesz igaza, azt csak a jövő döntheti el. Ami viszont biztos, hogy át kellett tervezni a parkolóház alapját, mégpedig azért, mert római kori falakat, és egy római kori út maradványait is megtalálták. Ez az út nem a Borostyánkőút, hanem egy arra merőleges, másik fontos ókori útvonal volt, mely szintén a Forum környékéről indult.

IkvaHír: DSC 2133 (Egyedi) - indafoto.hu

A Kisalföld arról is írt, hogy leletekben, értékekben gazdag a terület, amit pedig nem lehet kiemelni, azt úgy kell visszatemetni, hogy lehetőleg ne tegyünk benne kárt (ezt már én mondom). Ezért volt az, hogy hónapokon keresztül állt az építkezés, a gödör alján, a falak között pedig felgyülemlett az eső- illetve talajvíz. Ami pedig egy viccesebb pillanat volt, az az volt, amikor kacsát láttam úszkálni a vízen.

IkvaHír: IMG 20181002 181723 HDR - indafoto.hu

Ennek viszont már vége, szinte teljesen visszatemették a területet, hogy a tényleges parkolóház-építés mikor kezdődik, arról sajnos nincs információnk, arról pedig végképp semmi infó, hogy végül is mikorra fog elkészülni az objektum. Arra azért kíváncsi leszek, ha tényleg elkészül, végre lesz-e valami pozitív fejlemény az Ikva-Fenyő áruházakkal kapcsolatban is (nem a dózerre gondolok, hanem arra, hogy lesz-e bennük élet)…

KÉPGALÉRIÁNKBAN JÚLIUSI ÉS SZEPTEMBERI ÁLLAPOTOKRÓL IS TALÁLHATÓK FOTÓK!

Egységes forgalomirányítási rendszer lép működésbe a GYSEV teljes magyarországi vonalhálózatán

Az új központi forgalomirányító és ellenőrző rendszer mintegy 7,7 milliárd forintos beruházással épült ki. A fejlesztésnek köszönhetően hatékonyabb lesz a forgalomszervezés, gazdaságosabb az üzemeltetés, kevesebb a késés. Rendkívüli események bekövetkezésekor gyorsabban lehet visszaállni az üzemszerű működésre. A GYSEV Zrt. magyarországi hálózatán korábban öt távvezérlő központból történt a forgalomirányítás szabályzása. A projekt során a szombathelyi vasútállomás területén kialakított Forgalomirányító Központból (KÖFI) irányítják a Szombathely – Zalaszentiván, a Sopron – Szombathely – Szentgotthárd és a Porpác – Szombathely között közlekedő vonatokat, ellenőrzik a Kőszeg – Szombathely közötti közlekedést. A csornai állomásépület emeletén létesült KÖFI központból pedig a Győr – Sopron és a Hegyeshalom – Csorna – Porpác viszonylatok távvezérlését végzik. A hálózat felső szintű üzemirányítását a Sopronban létrejött Központi Forgalomellenőrző Központban (KÖFE) dolgozó szakemberek látják el. A beruházásnak köszönhetően a GYSEV által üzemeltetett magyarországi vasúthálózat mind a 44 állomása egységes vasútüzemi felügyeleti rendszerbe integrálódik, ami európai szinten is kiemelkedő eredménynek számít. A forgalomirányítás megújításával csökken a vasúti közlekedés zavartatásának lehetősége, növekedhet a vasútvonalak átbocsátó képessége, ritkulhatnak a késések.  Magyarország az elmúlt években komoly sikereket ért el az uniós közlekedésfejlesztési források hasznosításában. A 2007-2014-es pénzügyi ciklusban futott Közlekedés Operatív Program keretében már kifizetett, több mint 2300 milliárd forint az eredetileg jóváhagyott keret 115 százaléka. A jelenlegi költségvetési időszak Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programjának minden pályázati felhívása megjelent. A meghozott támogatói döntések alapján a kötelezettségvállalás szintje 2017 tavaszára meghaladta a teljes, 1215 milliárd forintos keretösszeg kétharmadát. A GYSEV folyamatosan példásan teljesít az uniós források lehívásában: KÖZOP forrásból 102,2 milliárd forint támogatással valósított meg fejlesztéseket, IKOP finanszírozású támogatási szerződéseinek összértéke 50,8 milliárd forint –mondta a projektzáró rendezvényen Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. A fejlesztés eredményeként munkatársaink modern körülmények között, számítástechnikai alkalmazások segítségével végezhetik munkájukat, minden információ valós időben rendelkezésükre áll a helyes forgalomszervezési döntésekhez. Így a rendkívüli események kezelése, az információáramlás, a hibaelhárítás is szervezettebb, gyorsabb lehet, ami a …

tovább:
Egységes forgalomirányítási rendszer lép működésbe a GYSEV teljes magyarországi vonalhálózatán

Biztonságosabb gyalogátkelők a városban

A Harkára vezető út és a Gidapatak utca kereszteződésénél jártunk, ahol megvalósult beruházásokról számolt be az önkormányzat. A soproniak biztonsága érdekében, összesen kilenc gyalogátkelő helyen, korszerű és energiatakarékos LED-es fényforrású világítótesteket helyezett el a város önkormányzata. Az erősebb, irányított fénynek köszönhetően sötétedéskor, éjszaka vagy rossz látási viszonyok között nagyobb biztonságban lesznek így a gyerekek és a felnőttek egyaránt. – mondta Dr. Fodor Tamás polgármester a mai sajtótájékoztatón. A következő gyalogátkelő helyek újultak még meg: Ady Endre – Ibolya utca, Ferenczy – Vitnyédi utca, Lackner – Höflányi utca Csatkai utca – Deák tér, Lackner – Damjanich utca, Kossuth – Fasor utca Csengery – Frankenburg út, Erzsébet – Rákóczi utca Osváth András a Gida patak utcai lakópark önkormányzati képviselője elmondta továbbá, hogy a lakóparkban élők részére 180 méter hosszan 7 db LED-es lámpatestet is elhelyeztek, ami a helyiek kérése volt. A helyszínen is látható sárga villogóval ellátott gyalogátkelőhelynél az autóbuszmegállóhoz a járdacsatlakozások is elkészültek. A Gida patak utcai fejlesztés összesen 11.5 millió forint volt, amit az önkormányzat saját erőből finanszírozott. L.L.ZS.

tovább:
Biztonságosabb gyalogátkelők a városban