Ez tényleg nagyon gáz a nemzetközi kerékpárút mellett

A Fertő-kör kerékpárút magyar szakaszát az elmúlt 10+ évben rekonstruálták, illetve bizonyos szakaszokat újonnan alakítottak ki. Így van ez Balf előtt is, Fertőrákos irányából, ahol független kerékpárutat létesítettek az úttal párhuzamosan. Pontosabban először közös használatú út, majd átvált kerékpárúttá. Itt volt egyébként egy darabig egy sorompó is, kerékpáros áthajtási lehetőséggel, de ennek már nyoma veszett.

Aminek viszont nem veszett nyoma, az egy régi kunyhó, ami korábban a szőlők alján volt. Az út kialakítása óta viszont az út túloldalára került, és teljesen szétverték. Az ajtót letépték, az üvegablakot kitörték. Ráadásul a másik oldalon építési törmelék, pala lemezek is vannak ÉVEK ÓTA. Mindezt a B10, EuroVelo 13 nemzetközi kerékpárút mellett. Bónusz, hogy itt halad a 24H Burgenland extrem túraútvonal, illetve a Gyöngyök útja zarándokút is. Tehát ezt minden kerékpáros, turista, túrázó, zarándok látja. Csodálatos.

The post Ez tényleg nagyon gáz a nemzetközi kerékpárút mellett appeared first on Ikvahír.

Nagy a mozgolódás a soproni ingatlanpiacon

Több, régóta üresen álló ingatlanon is dolgok kezdtek történni. Hogy konkrétan mi, azt mi sem tudjuk minden esetben, de azért itt a rövid lista.

Állítólag új tulajdonosa van az egykori nevelőotthonnak. Az Alsólövérekben található, mintegy 15 éve üresen álló épületkomplexum a Mikoviny utca, Zrínyi Miklós utca, Szent Imre tér, Fülesi utca, József Attila utca által közrehatárolt területen található. A közösségi médiában fotók kezdtek terjedni arról, hogy elkezdték kipakolni a még bent lévő bútorokat, ágyakat, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pedig a tulajdoni lapot is kiposztolta, bár a tulajdonos adatait gondosan kitakarva. Eddig egyébként a tulajdonos a Magyar Állam volt.

Nagy a sürgés-forgás Balfon is. Az évek óta üresen álló palackozóüzemben folyamatos a ki-be járkálás, autók, gyalogosok egyaránt. Meg nem erősített források szerint itt is tulajdonosváltás történt, de hogy ki lehet az új tulajdonos, és hogy mikor kezdődhet meg újra az ásványvíz palackozás, azt egyelőre nem lehet tudni. Mindenesetre figyelemmel kísérjük az eseményeket.

Eladó a Gázfröccs épülete a Deák téren. Szintén a MKKP Sopron vette észre, hogy eladásra hirdették a Deák tér 28. szám alatt található családi házat, mely jelenleg a Gázfröccs és VanKonyha vendéglátóipari egységeknek ad helyet. A város egyik legnépszerűbb kvázi szórakozóhelye az Ingatlan.com-on található hirdetés szerint egy 320 négyzetméter alapterületű házban működik, bár valószínűleg pincével és padlással együtt. A telek területe 836 m2. Ára pedig egészen elképesztő: 145 millió forint.

Fotó: Ingatlan.com

Nem szupermarket, nem gyorsétterem és nem is benzinkút lesz a Balfi úton. A 84-es út és a Balfi út körforgalmánál található területen még sosem volt épület, pedig saját kihajtója van a körforgalomból. Most az egész területet körbekerítették, a mobil kordonra pedig nagy molinók kerültek, melyek „a holnap otthonait”, illetve egy bizonyos „Anger Panorámaparkot” hirdetnek. Ugyanakkor az anger-panoramapark.hu doménen egyelőre nem jön be semmi.

The post Nagy a mozgolódás a soproni ingatlanpiacon appeared first on Ikvahír.

BREAKING! Újra jár busz a Sopron Plazához

A Volánbusz tájékoztatása szerint 2024. december 15-étől (vasárnaptól) Sopronban az alábbiak szerint változik a helyi autóbuszok menetrendje.

7E, 27E ► 15, 15A

  • A 7E és 27E jelzésű autóbuszok helyett 15-ös és 15A jelzésű járatok közlekednek a Virágvölgy és Balf, palackozóüzem között a belváros érintésével:
    15 Csőszház dűlő ◄► Széchenyi tér ◄► Aranyhegy ◄► Balf
    15A Csőszház dűlő ◄► Széchenyi tér ◄► Anger rét ◄► Balf

12, 12B

  • Az Auchan áruház nyitvatartási idejében a 12-es járatok 12B jelzéssel, a Sopron Pláza érintésével közlekednek.

14B

  • A munkanapokon 7:02-kor Balf, Szerb Antal utcától induló járat 5 perccel korábban, 6:57-kor indul.

21

  • A munkanapokon és szombaton az autóbusz-állomásról 16:10- kor, illetve az Ágfalvi úti lakóteleptől 16:38-kor induló járatok tanszünetes munkanapokon nem közlekednek, szombatonként pedig korábban, 15:40-kor és 16:13-kor indulnak.

33

  • Munkanapokon délután egyes járatok indulási időpontjai kismértékben módosulnak.
  • Néhány autóbusz Tómalom fürdő érintése nélkül közlekedik.
  • Szombatonként az autóbusz-állomásról 16:00-kor, illetve Sopronkőhidáról 16:38-kor induló járatok nem közlekednek.

3, 3Y, 10, 10B, 10Y

  • Az alábbi megállók neve változik
    • Kertváros, Hajnal tér -> Hajnal tér, evangélikus templom
    • Kertváros, könyvtár -> Bánfalva, könyvtár
    • Kertváros-felső -> Bánfalva felső

4, 21, 22

  • A járatok Berkenye utca megállója megszűnik, helyette az Ágfalvi úti lakótelep és az Öntöde utca megállók használhatók.

Részletes menetrend: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/sopron

The post BREAKING! Újra jár busz a Sopron Plazához appeared first on Ikvahír.

Vége a balfi fűzfasornak

A fák kiöregedtek, veszélyessé váltak, így ki kellett vágni őket. Maradt a kanyargós kerékpárút a semmi közepén.

A régi balfi savanyúkutat (amit nemrég kitisztítottak, de kiderült, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan a vize) a falu központjából régen egy kis ösvényen lehetett megközelíteni a Fertő utcáról indulva. 2015-ben viszont a Fertő-menti kerékpáros útvonal egy új ágát erre vezették, így a nyomvonalon végig kerékpárút épült.

2015-ös cikkünk a témában

A fejlesztés egyik kontroverzális része a balfi fűzfasor között vezetett kerékpárút-szakasz volt, mely látványosan nem egyenesen, hanem kanyargósan haladt. Erről akkoriban megkérdeztük a tervező cég képviselőjét is, aki úgy nyilatkozott, hogy a kanyarokra egyrészt a fák közelsége, másrészt az út „játékossá tétele” miatt volt szükség. Ennyi erővel akkor egy autópályát is „játékossá tehetnének”…

A fűzfák már akkor sem voltak túl jó állapotban, így igazából csak idő kérdése volt, mikor lesz velük probléma. Nem sokkal később lett is, több fáról óriási ágak törtek le, valamelyikben tűz keletkezett, de azért gyökereik felnyomták az aszfaltot is. A fákat sorban kivágták, viszont a „végső leszámolás” nemrég következett be: az összes fának mennie kellett. Maradt tehát a kanyargós kerékpárút a nyílegyenes töltésen, vajon ezt is felújítják és kapunk egy szintén nyílegyenes aszfaltcsíkot? Aligha… Reméljük, azért új fákat ültetnek majd.

The post Vége a balfi fűzfasornak appeared first on Ikvahír.

Figyelem! NEM ivóvíz folyik a régi balfi kútból

Nemrég számoltunk be arról, hogy helyiek rendbe tették a régi balfi savanyúkutat, miután a díszkifolyó egy ideje nem működik. Akkor meg is kezdődött a régi kút vízminőségének bevizsgálása, ami nem várt eredményt hozott.

Rendbe tették a helyiek a régi balfi savanyúkutat – Ikvahír (ikvahir.eu)

Rátkovics Roland, Sopron Megyei Jogú Város Népjóléti Bizottság KB tagja, a Jobbik-Konzervatívok soproni alapszervezetének alelnöke közösségi oldalán arról számolt be, hogy a víz emberi fogyasztásra alkalmatlan: minősége a zavarosság, ammónium, szulfát, összes keménység, vas, mangán, E.coli és Enterococcus baktérium szám tekintetében nem felel meg az 5/2023. (I.12.) rendeletben leírt határértékeknek, illetve parametrikus értékeknek.

Ugyanakkor arról is beszámolt, hogy itt nincs vége a történetnek, terveik szerint kitisztíttatják és felújítják a kutat, „a tervek kovácsolása folyamatban van”.

Addig is a kútra a balfi Borbély házaspár jóvoltából kikerült egy laminált felirat: „NEM IVÓVÍZ! KEIN TRINKWASSER!”.

The post Figyelem! NEM ivóvíz folyik a régi balfi kútból appeared first on Ikvahír.