Össze-vissza kanyarog majd a Terv utca, nem tudni, mi lesz a bringásokkal

A nemrég elhangzott tervek szerint májusban adhatják át a forgalomnak az új északnyugati elkerülő utat Sopronban. Ehhez kapcsolódóan a Terv utca vonalvezetése is megváltozik. Már lezárták az Öntöde utcai vasúti átkelőt, mely elvileg teljesen megszűnik. Ehelyett a Terv utca az északnyugati elkerülő felüljárója alatt halad át, majd jobbra kanyarodva egy darabig párhuzamosan fut vele, végül a Somfalvi úti körforgalomba torkollik.

Ez azoknak a tehergépjárműveknek lesz jó, amik az M85-ösről érkeznek és a város nyugati iparterületeire közlekednek, hiszen így nem is kell érinteniük az Ágfalvi utat (hacsak nem ott van dolguk), hanem egyenesen a Terv utcára hajthatnak az elkerülőről. Mindenki másnak viszont rossz, hiszen aki a sörgyár felől az Ágfalvi útra akar hajtani, annak most egy kifejezetten nagy kerülőt kell tennie, vagy a Terv utca felé, vagy a Somfalvi út felé, esetleg a Kossuth Lajos utca felé.

A lezárt Öntöde utcai vasúti átjáró

Korábbi városfejlesztési terveken szerepelt, hogy a Besenyő utcát összekötnék a Vándor Sándor utcával, a Sopron-Bécsújhely vasútvonal (Mattersburger Bahn) pedig itt felüljárót kapna. Nos, egyelőre ezekből a tervekből semmi nem lett. Ahogy az is kérdéses, hogy aki az Ágfalvi úti gyalog- és kerékpárútról a Terv utca felé szeretne közlekedni, merre teheti ezt meg. Vajon az Öntöde utcai vasúti átjárót meghagyják a kerékpáros forgalomnak továbbra is? Esetleg lesz valami alternatív átjáró kerékpárosoknak, vagy nekik is ilyen nagyot kell majd kerülniük a kamionok között?

A Terv utcáról az északnyugati elkerülőre vezető járda

Az északnyugati elkerülő felüljárójára ugyan vezet egy járda, de az valószínűleg tényleg csak járda lesz, már csak azért is, mert a felüljárón rendkívül keskeny, gyalogos és kerékpáros forgalom együttes ellátására alkalmatlan. Ahogy azt sem lehet egyelőre tudni, hogy az északnyugati elkerülőre egyáltalán rá lehet-e majd hajtani kerékpárral.

Az északnyugati elkerülő északi irányba nézve

The post Össze-vissza kanyarog majd a Terv utca, nem tudni, mi lesz a bringásokkal appeared first on Ikvahír.

Ezért állt be hétfő reggel fél Sopron

Tegnap reggel sokan tapasztalhatták Sopronban, hogy a szokásosnál is nagyobb közlekedési káosz alakult ki. Olvasóink beszámolói szerint a Sopron-Baumgarten/Schattendorf vasúti vonalszakasz városon belüli részén tilosat jeleztek a sorompók, ugyanakkor vonat hosszú ideig nem jött, vagy ha jött is, csak lépésben haladt. Ennek köszönhetően a Kossuth Lajos utca, a Béke út, a Táncsics Mihály utca és még rengeteg környékbeli út teljesen beállt, a probléma ugyanis pont a reggeli csúcsban történt, amikor a legtöbb vonat és a legtöbb autó is jár a környéken. Megkérdeztük a GYSEV-et, mi történt, miért jeleztek pirosat a fénysorompók.

Íme a GYSEV sajtóválasza:

A vasúttársaság ügyeletes munkatársai tegnap hajnalban észlelték, hogy a Sopron-országhatár közötti szakaszon érintkezési probléma lépett fel a biztosító berendezéseknél. A hiba beérkezésétől az elhárításig tartó időszakban az érintett vasúti átjárókat az ilyenkor érvényes utasításokat betartva, alacsony, 15 km/órás sebességgel közelíthették meg a vonatok, így több ideig tartott egy-egy szerelvény áthaladása. A műszaki hiba elhárítását már hajnalban megkezdték a szakemberek, a teljes hibaelhárítással fél 9-re végeztek, innentől kezdve üzemszerűen működött az összes, érintett sorompó berendezés.

Lezárják a Somfalvi utcai vasúti átjárót Ágfalván

Burkolat felújítási munkálatok miatt csütörtökön, november 21-én 07:00 és 16:00 között lezárják Ágfalván a Somfalvi utcai vasúti átjárót. Ebben az időszakban járművek nem tudják majd használni az útszakaszt, így Ágfalva és Somfalva között a közlekedés nem lesz lehetséges. Az említett időpontban a gépjárművek a kelénpataki határátkelőt használhatják.

Már megint: a tilos jelzés ellenére hajtott a vasúti átjáróba

Közlekedési baleset történt csütörtök délelőtt Kismartonban, az Eisbachstraße-i vasúti átjáróban. A fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre egy személygépjármű, az érkező személyszállító vonat pedig elsodorta azt. Az autó két utasa, egy nyugdíjas házaspár szerencsés volt, azon kívül, hogy sokkos állapotba kerültek, nem sérültek meg. Elmondásuk szerint a rossz fényviszonyok miatt nem látták, hogy pirosat jelez a fénysorompó. Az autó gyakorlatilag totálkáros lett, ahogy a motorvonat is megsérült kicsit, de a baleset után tovább tudott még közlekedni.

Kiemelt kép: ORF Burgenland

Így lesz baleset egy vasúti átjáróban

Péntek délelőtt a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre egy személygépkocsi Sopronban, a Somfalvi úti vasúti átjáróban. A szerencsétlenül járt autót a tehervonat még mintegy 500 méteren át tolta maga előtt. A gépjármű vezetője szerencsés volt, ugyanis az első vizsgálatok szerint csak könnyebben sérült. A vonatforgalom az érintett szakaszon  egy ideig szünetelt. Ez volt tehát pénteken.
Ma pedig felkerült a Facebookra egy friss videó, amin az látszik, hogy pontosan ugyan ezen vasúti átjáróban pirosat jelez a fénysorompó, ennek ellenére sorban mennek át az autók, terepjárók, teherautók. Csodálkozunk, ha bekövetkezik a baj? Bár a GYSEV helyében elgondolkodnék azért, hogy esetleg érdemes lenne ide is félsorompót szerelni. Persze Magyarországon tudjuk, hogy lennének olyanok, akik azt is kikerülnék…