Július elsején indul a Sopron Card

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a város állandó lakhellyel rendelkező lakosai számára kedvezményes szolgáltatások biztosítása céljából létrehozta a Sopron Card elnevezésű kedvezmény kártya rendszerét, amely július 1-jétől lesz elérhető. A cél a kedvezményes szolgáltatások biztosításán túl a helyi közösség erősítése.

A Sopron Card egy olyan „okoskártya”, amely virtuális (okos-eszközön tárolt QR kód) és fizikai (plasztik kártya) formában is elérhető, egyszerre nyújt kedvezményeket a kártyatulajdonosok számára és generál forgalmat a helyi vállalkozásoknál.

A kártya kizárólag állandó soproni lakóhellyel rendelkező lakosok számára elérhető, s számos, folyamatosan bővülő kedvezményt kínál elsősorban Sopron város közigazgatási területén belül és részben azon kívül is. A kártya éves díja 2.990 Ft. Azok a soproniak, akik 2019. december 31-ig kiváltják a Sopron Card-ot, 990 Ft-os bevezető áron juthatnak hozzá. A kártya a vásárlástól számított 1 évig érvényes.

A kártya július 1-jétől megvásárolható személyesen a soproni Tourinform irodában (Szent György u. 2.), illetve elektronikusan a www.soproncard.hu oldalon.

Fotó: Leczovics Zsolt

A város közgyűlése arról is döntött, hogy mely önkormányzati, vagy részben önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok és intézmények nyújtanak kedvezményeket a Sopron Card kártya használói számára.

Pro Kultúra Nonprofit Kft.

– 50 % kedvezmény a Fertőrákosi Témapark kiállítási belépőjegyek árából
– 15 % kedvezmény a Soproni Szimfonikus Zenekar helyben tartott koncertjeinek jegy áraiból

Soproni Múzeum

– Ingyenesen látogatható Tűztorony
– 50 % kedvezmény a Macskakő Gyermekmúzeum belépéséhez
– 50 % kedvezmény a Storno-gyűjtemény belépéséhez
– 50 % kedvezmény a Határtalan történet – Állandó helytörténeti kiállítás belépéséhez

Sopron Régió Turisztikai Központ Nonprofit Kft.

– 20 % kedvezmény regionális termékekre, ajándéktárgyakra a Szent György utcai Tourinform irodában

Széchenyi István Városi Könyvtár

– 20% kedvezmény a beiratkozás (olvasójegy) éves díjából

Sopron és Környéke Víz- és Csatornamű Zrt.

– 15% kedvezmény a Lőver Fürdő felnőtt, diák, nyugdíjas és gyermek belépőjegyeiből
– 15% kedvezmény a Lőver Fürdő kedvezményes bérletének árából

Sopron Holding Zrt.

– 10%-os kedvezmény a felszíni parkolás 30 napos bérlet árából
– 10%-os kedvezmény a felszíni éves bérlet árából
– 10%-os kedvezmény az éves lakossági bérlet árából

F.K.L. Sportszolgáltató Kft.

– 20%-os kedvezmény az éves bérletek árából

RAABERSPORT Sporttevékenységet Végző és Szolgáltató Kft.

– 15%-os kedvezmény az éves bérletek árából
– 25%-os kedvezmény a VIP bérletek árából

Sopron MJV Polgármesteri Hivatala

• Hivatali munkaidőben és hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés esetén 10% kedvezmény:
• a házasságkötő terem díjából
• a díszterem díjából.

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a Sopron Régió Turisztikai Központ Nonprofit Kft.-t bízta meg azzal a feladattal, hogy minél szélesebb körben tegye elérhetővé a kedvezmények rendszerét.

Az Önkormányzat arra bíztatja a soproni állandó lakhellyel rendelkezőket és a helyi vállalkozásokat, hogy minél nagyobb számban csatlakozzanak a Sopron Card rendszerhez, amely így szolgáltatásait tekintve folyamatosan bővülni tud.

Kiemelt kép: Leczovics Zsolt

Használhatatlan az összes turisztikai kioszk, halott az app

2015 tavaszán több turisztikai kioszkot, avagy digitális tájékoztató oszlopot telepítettek Sopronban illetve Hegykőn. Ha számszerűsíteni akarom a dolgot, akkor öt darab került Sopronba, méghozzá a GYSEV vasútállomáshoz, az ÉNYKK buszállomáshoz, az Előkapuhoz, a Liszt-központhoz valamint a Soproni Gyógyközpont Rehabilitációs Intézetéhez. Hegykőn a parkban került elhelyezésre a kioszk. Ezek legfőképpen arra szolgálnak (szolgáltak?), hogy könnyen és egyszerűen juttassák információhoz a turistákat a városi eseményekről, vendéglátóhelyekről, szálláslehetőségről, környékbeli látványosságokról, ésatöbbi… Persze a helyi lakosság is profitált ebből, hiszen a rendezvények őket is érdeklik.

Mostanra viszont teljes bizonyossággal mondhatom, hogy az összes kioszk üzemképtelenné vált. Valamelyik be van kapcsolva, és egy oldalra forgatott Windows hibaüzenet látható rajta, valamelyik egy ‘kiosk’ nevű alkalmazás hibaüzenetét produkálja, valamelyik simán fekete képet ad, valamelyik pedig egész konkrétan ki van kapcsolva.

Kérdeztük a Sopron Régió Turisztikai Központ Nonprofit Kft. -t az egyetlen publikusan fellelhető e-mail címen, hogy tudnak-e a tájékoztató oszlopok üzemképtelenségéről, mi kellene ahhoz, hogy azok újra működjenek, és tervezik-e a javíttatásukat, vagy esetleg teljesen megszűnnek-e létezni, de választ nem kaptunk.

Apropó, a projekthez tartozott egy mobilos applikáció is, amiről viszont már 2016-ban írtuk, hogy problémák vannak vele, nem frissül, hibás információkat is tartalmaz. A helyzet azóta annyiban változott, hogy a Google Play áruházból el is tűnt az alkalmazás, azt letölteni már nem lehet. Az iOS Store -ból még letölthető a program, azonban akár le is tud fagyni tőle egy iPhone, illetve 2015-ös az utolsó frissítés az eseményeknél, tehát tekinthetjük ezt is úgy, mintha nem is létezne.

Együtt, közösen nem megy?

Trianon, Vasfüggöny. Két tényező, ami szétszakított egy térséget, pedig ami a földrajzi viszonyokat illeti, egy egységet képez. A Vasfüggönynek vége, a határoknak is (kvázi) vége, mégis, mintha nem is tudnánk a másikról. Jó, persze, a nyelv, meg a gazdaság, meg a többi tényező… De akkor is… Ausztria második legkedveltebb kerékpáros célpontja Burgenland. Ezt egy friss felmérés bizonyítja. Emellett persze rengeteg minden van az Őrvidéken, ami mágnesként vonzza a turizmust, termálfürdők, bor, Fertő tó, szép tájak, kulturális események, múzeum, szórakozás… És mi van a magyar oldalon? Ugyan ez, csak más néven. A Soproni járás négy burgenlandi járással is határos, a felsőpulyaival, a nagymartonival, a kismartonival, és a nezsiderivel is. Az Őrvidéket három részre szokás tagolni: Dél-Burgenland, Közép-Burgenland, Észak-Burgenland (Fertő régió). A Soproni járás ebből kettővel is határos. Földrajzilag pedig nem is határos, hanem egy egységet is képez. Gondoljunk csak arra, honnan ered az Ikva, mekkora a Soproni-hegység, honnan hová tart Fertőmelléki-dombság, milyen településeket fog közre a Fertő tó, vagy hol vannak a borvidékek… Mégis, a közös turisztikai népszerűsítés, a közös “jó hír öregbítés” valahogy hiányzik (kivétel erősíti a szabályt). A Ferienmesse Wien -en például külön standon, de még csak nem is egy csarnokban képviseltette magát az Őrvidék és a Sopron Régió. Pedig gondoljunk bele, ha valaki kerékpáros turistaként a Fertő tó térségébe érkezik, az biztos, hogy átnéz Sopronba is, hiszen mégiscsak a térség legnagyobb városa. Ha pedig valaki Sopronba vagy Hegykőre jön, biztos, hogy meg szeretné tekinteni Kismartont, vagy a Fertő tó mindkét oldalát. Sopronkeresztúrról pedig már csak egy kőhajítás Balf, ahol gyógyfürdő van. Érdekes, nem? Két ország, két közigazgatási egység, két nyelv, egy térség. De ha nem is a turizmusról beszélünk, beszélhetünk a helyi lakosok dolgairól is. Egy nagyszabású rétfalui (Wiesen) reggae fesztiválról miért nem lehet szinte semmilyen információhoz jutni a határ másik…

tovább:
Együtt, közösen nem megy?